2018-as vb dreamteam-játék – a döntő

Véget ért a 21. foci vb és vele együtt a 3. vb dreamteam-játékunk is. Ahogy azt már korábban is sejttettük, B. Zoli nyerte ezt a játékot, mégpedig azért, mert nagyon ráérzett ennek a vb-nek a sajátos kimenetelére és olyan csapatokra épített, akik a legtovább eljutottak a torna során. (Nyereményét a napokban egyeztetjük vele.)

Mögötte a 2. és 3. helyen egykori dreamteambajnokok végeztek: E.L.C.S.A. a 2008-as Eb dreamteamet, T. Gergő pedig a 2 évvel ezelőtti Bajnokok Ligája dreamteamet nyerte meg korábban.

Remélhetőleg minden résztvevő élvezte az izgalmas játékot. Ősszel pedig indul az immáron 7. Bajnokok Ligája dreamteam-játék, amire visszavárjuk a menedzsereket.

A világbajnok 20 év után újfent a francia válogatott lett. Az alomfoci.hu vb előtti elemzése őket hozta ki a legesélyesebbnek és úgy tűnik, az akkori elemzés teljesen megalapozott volt. Érdekes, hogy a honlap olvasói szavazásán 4 éve a németeket hozták ki győztesnek, és valóban ők nyerték a vb-t, most azonban a franciák csak az 5. legtöbb szavazatot kapták a sorrendben a spanyol, brazil, német és argentín válogatott mögött, pedig közülük a címvédő németek már a csoportkörben, Argentína, Spanyolország a 16 között, míg a brazilok a negyeddöntőben búcsúztak.

A dreamteam-játék utolsó fordulójának tabellája:

1 Tripolisz Angyalföld 19
2 B. Zoli 18
2 Delpomaster 18
2 DVSC Forever 18
2 E.L.C.S.A. 18
2 Robben FC 18
2 T. Gergő 18
2 Vlada V. 18
9 Cs. Marci 15
9 D. Ernő 15
11 T. Gábor 14
12 FC. 1000 Bocs 13
12 J. Csaba 13
14 H. Martin 12
15 Papi 10
15 Sz. Marci 10
17 AnyaBanya 9
17 Banyu80 9
17 elferik9 9
17 Soyer Team 9
21 Szökevény 7
22 G. Márk 6
22 Russian Standard 6
24 D. Péter 3
24 P. Erik 3
24 Z. Zidane 3
27 be8ki 0
28 T. Gyula 0

A 3. vb dreamteam-játék végeredménye:

1 B. Zoli 203
2 E.L.C.S.A. 193
3 T. Gergő 192
4 Tripolisz Angyalföld 191
5 Vlada V. 185
6 D. Ernő 183
6 DVSC Forever 183
6 Robben FC 183
9 Cs. Marci 180
10 Soyer Team 179
11 H. Martin 170
12 Delpomaster 168
13 Russian Standard 164
14 J. Csaba 159
15 G. Márk 157
16 AnyaBanya 156
16 D. Péter 156
18 T. Gábor 151
19 FC. 1000 Bocs 150
20 Sz. Marci 149
21 elferik9 146
22 Banyu80 144
23 Z. Zidane 140
24 Papi 139
24 T. Gyula 139
26 Szökevény 128
27 P. Erik 119
28 be8ki 96

4 hozzászólás a(z) “2018-as vb dreamteam-játék – a döntő” bejegyzéshez


  1. Ha lehet ilyet, akkor kérdezném Gábortól, hogy mit szól a kaput el nem találó Giroud teljesítményéről? 10 emberrel nyertek a gallok?


  2. Gratula a győztesnek! Köszönjük Gábornak a lelkes szervezést és értő hozzászólásait. Majdnem meglett… Azt hiszem, szinte biztos, hogy Agüerón ment el az első hely. Belegondolva, a VB előtt a helyette be kellett volna tenni Ronaldot vagy Neymart, de most annyira hittem Maradona utódjaiban. Habár ő most megérne egy posztot itt:) Egy kicsi vigasz, hogy a csapatomban volt a gólkirály és a torna legjobb kapusa, és anno a végső győztest is jól tippeltem meg. Horvátokra meg ki a fene gondolt?! Remélem, idén a BL dreamteamet nem késem le.


    1. Azért gratuláció a 2. helyért is. Egy ilyen erős mezőnyben és oly sok kiszámíthatatlan top csapat-bukás mellett, ez igazán bravúr.

Hozzászólás a(z) jorginho bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük