3. BL dreamteam 4. kör

T. Gyula nyerte a fordulót mégpedig főleg annak köszönhetően, hogy a védelméből 4-en is úgy játszottak győztes csapatban, hogy nem kaptak gólt. Mi lett volna még, ha Dante is pályára lép? Az első helyhez persze kellett még Götze szépségdíjas és Talisca győzelmet érő gólja, valamint az is, hogy további 3 játékosa is (Neymar, Bale, Mandzukic) győztes csapatban lépett pályára.

Ez a forduló hozott néhány meglepetést, és néhány újabb (és újabb 🙂 rekordot, rekordbeállítást. Na, és persze, néhány már megelőlegezett továbbjutást. Amiben ugyan nem sok meglepetés van, de már lassan lehet készülődni a téli átigazolási időszakra, és abban nagyon nem mindegy, mely csapatok jutnak tovább a 16 közé, illetve ott kit kapnak következő ellenfélként.

Az A-csoportban a Juventus helyzete a mostani, kissé szerencsés győzelme ellenére is bizonytalan, mert a kvartettből még bármelyik csapat továbbjuthat. Ha a Juve nem lenne ott az első kettőben, akkor bizony, sokan kényszerülnének búcsút mondani zebrás játékosaiknak. Pirlo és Pogba most mindenesetre még megörvendeztette őket néhány ponttal.

A Real simán hozta az újabb meccsét, igaz, nem gólzáporral, de a védőknek áldásos hátul tiszta lappal. Csoportjában igazából a Liverpoolnak kell aggódnia, na meg a Sterlinget, Balotellit nevező dreamteam-menedzsereknek, a továbbjutás miatt.

A Borussia és a Bayern a hétvégi rangadója után is remekelt a BL-ben, a továbbjutókhoz mellettük csatlakozott a PSG és a Barca inkább a védőket, mint a támadókat nevező dreamteameseknek örömöt szerezve.

A City továbbjutása most már erősen kérdéses, míg az Arsenal és a Chelsea, bár nagy valószínűséggel továbbjutnak, egyelőre nem termelik azt a pontszámot, amit el lehetne várni tőlük. Ha idevesszük még a fentebb már említett Liverpool, úgy tűnik, nem volt nagy üzlet az angol bajnokságból nevezni játékosokat a dreamteamre. De azért várjuk ki (legalább a csoportkör) végét. Még a Citynél sincs veszve minden, igaz, a hátralévő 2 meccs közül az egyik a Bayern ellen lesz. És a bajorok nem szokták biztos továbbjutás után sem visszafogni magukat. Jaj, a Citynek, ha a bizonyítás vágytól fűtött kispad lép ellenük pályára! 🙂

1 T. Gyula 47
2 Cs. Marci 46
2 Sz. Tibor 46
4 T. Csaba 43
5 FARI 42
5 Hófehér Jaguár 42
5 T. Gábor 42
8 Forza 36
9 B. Lajos 35
10 BALOTEAM 31
11 Vlada V. 30
12 G. Balázs 29
12 Robben FC 29
12 Wonder11 29
15 CsakZ 26
16 Last Minute Team 23

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük