9. BL-dreamteam játék 2. forduló

Javított kiadás

Magyar és “magyar” góloknak örülhettünk ebben a fordulóban is, így a ponteső sem maradhatott el. Azok, akik jó érzékkel állították össze csapatukat, most rendesen kaszálhattak: hiszen például a Tocmac-gól, ami talán a forduló legszebb találata volt – minden elfogultság nélkül, a lex Fradinak köszönhetően önmagában 9 pontot ért, és a pontszerzésért járó 1 pontok is háromszorozódtak az FTC-játékosok esetében, ami szó szerint egy győzelemmel felér.

Egyedüli érdekesség, hogy az előző szezon gólzsákja, Lewandowski, aki a Bundesligában továbbra is ontja a gólokat, az idei BL-kiírásban még nem talált be.

Habár korábban GMark007-et hoztuk ki a forduló nagy nyertesének, és az is igaz, hogy Márk nagyon jól szerepel (így is, és úgy is – tekintettel arra, hogy a Dream teamhez is vélhetően sok köze van ;-), az összesített állásban továbbra is a Dream team vezet – nevéhez méltóan. Elnézést, amiért egy kis számolási hiba elsőre nem ezt az eredményt hozta ki.

A 2. forduló tabellája:

1Vlada V.56
2GMark00755
3Dream team54
4D. Ernő48
4Ribirobi FC48
6Cs. Marci44
7T. Csaba41
8Donmuki39
8D. Péter39
8Gólzsák IFC39
11Szökevény36
12T. Gábor34
13banyu8032
13Hángérien Betyárs32
13Soyer Team32
16be8ki30
17elferik926
18Joachim Löw23

Összetett állás 2 forduló után:

1Dream team98
2GMark00794
3Ribirobi FC79
3Vlada V.79
5D. Ernő72
6Soyer Team68
7Gólzsák IFC65
8Cs. Marci64
9T. Csaba63
10T. Gábor62
11be8ki60
11D. Péter60
13Hángérien Betyárs58
14banyu8057
15Donmuki56
16Szökevény53
17elferik945
18Joachim Löw42

3 hozzászólás a(z) “9. BL-dreamteam játék 2. forduló” bejegyzéshez


  1. Morata VAR “mesterhármasáról” jutott eszembe. A következő játékban érhetne 1 pontot az ilyen gól. Végül is megharcoltak érte.


  2. Szia!
    A 2. fordulóban szerintem több pontom lett 10-zel,mint amit te számoltál.
    Légyszíves ellenőrizd le és ha igazam van akkor javítsd ki!
    Előrre köszi!


    1. Köszi szépen az észrevételt! Valóban, az FTC játékosok pontszámát nem a háromszoros szorzóval számoltuk el.
      Javítva a tabella.

Hozzászólás a(z) Elekes Csaba bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük