Álomfoci-blog kategória bejegyzései

Webnapló a világ legjobb csapatairól, hírek, elemzések a sztárjátékosokról, az elitcsapatok játékáról és úgy általában az álomfociról…

Daniele De Rossi öltözködési szokásai

Már a tavalyi Eb-n is feltűnhetett, hogy az AS Roma olasz válogatott középpályása felemás ujjhosszúságú pólót visel a mez alatt. Ez a jelenség, amely megfigyelhető volt a Konföderációs Kupán, és amely a Farkasok színeiben is többször visszaköszönt az elmúlt szezon során némi magyarázatra szorul, és a találgatásokhoz egy angol nyelvű blogot hívtam segítségül (http://thesoccerforces.blogspot.hu/2012/06/sleeve-shirts-mystery-daniele-de-rossi.html).

A blog szerzője mindjárt az elején DDR habitusából kiindulva kizárja a divathóbort lehetőségét, ami – mint tudjuk – olasz labdarúgóktól általában nem áll távol. A 90-es években Európa-szerte lehetett látni amatőr és profi focistákat egyaránt, akik del Pierót utánozva sarló alakban elvékonyodó pajeszt borotváltak maguknak, sportszárukról pedig a Juve-ászhoz hasonlóan lelógott a hosszúra hagyott fekete színű fonal, amivel azt térd alatt megkötötték.

De akkor miért hosszú ujjú de Rossi bal karján az alápóló és miért hagyta szabadon a jobb karját?

Különböző fórumokon felvetődött, hogy a kislányának dedikált gyerekes tetoválás miatt. Csakhogy az – amit egyébként egy marcona külsejű, harcos típusú futballista inkább takargatna – éppen a szabadon hagyott jobb felkarján virít. A bal karján is van tetkó, ám az kevésbé takargatnivaló. És már az sem állja meg a helyét, hogy a friss sebet védené, hisz elég hosszú ideje hódol ennek a sajátos öltözködési szokásnak.

A találgatások közül az utolsó kettő tűnik a legvalószínűbbnek, talán mindkettő igaz, egymást kiegészítve, egymásra ráerősítve. A fent idézett forrás szerint AS Romá-s körökben emlegetik a sztorit, miszerint az egyik meccsen, amikor még mindkét karján hosszú ujjú izzadtságfogót viselt de Rossi, a jobbján elszakadt a ruházat, és hogy ne zavarja, játék közben letépte a lifegő szövetdarabot. DDR jól játszott, a meccset pedig megnyerték. Azóta babonából hord felemás alápólót…

Hmm. Lehet benne valami. Mint ahogy abban is, hogy a római gladiátorok egyik karja szintén fedett volt, míg a másik szabad. Történészként persze ezt a tényt, amit számos korabeli ábrázolás is megerősít valamennyire azért árnyalni szeretném. A gladiátorok egyik kezükben pajzsot, a másikban fegyvert tartottak. Értelemszerűen a fegyveres kar ezáltal védtelenebb volt, ezért arra egy bőrből, esetleg részben vagy egészben fémből készült páncél került. Ezzel kapcsolatban azonban megjegyzendő, hogy a fegyvert forgató kar általában az erősebb, ügyesebb, azaz a jobb kar volt, míg de Rossinál épp fordítva, a bal karja védett. Nem mintha ez őt zavarná szerintem. (De Rossi egyébként kétlábas, de eredetileg jobbkezes, jobblábas játékos.)

Őt valószínűleg az sem zavarja, hogy a legendákkal, mítoszokkal körülszőtt gladiátorok végső soron rabszolgák voltak, általában Itálián kívülről származó idegenek, akik távolról sem rendelkeztek egy szabad római polgár jogaival. Márpedig ez meglehetősen nehezen egyeztethető össze az AS Roma címerében is visszaköszönő képpel, amelyen Romulus és Remus a farkas anyatejével együtt szívja magába a szabadság erejét…

A Konföderációs Kupa tanulságai

A sokat emlegetett vb-főpróba véget ért, de minek is volt a főpróbája?

Tesztelték, ugye a rendezést magát, az infrastuktúrát mind a stadionok, mind a közlekedés, elszállásolás stb. tekintetében, és hát nem utolsósorban tesztelték a vb-ig több tétmeccset már nem játszó hazai válogatott tudását.

A torna botrányos megnyitóval indult, mivel a brazil elnök asszonyt Dilma Rousseffet és a FIFA nagyhatalmú elnökét Sepp Blattert egyaránt kifütyölték. A magát gazdasági nagyhatalommá kinövő dél-amerikai ország lakosai túl vannak azon az eufórián, hogy két éven belül rendezhetnek futball-vb-t és olimpiát is. A gigantikus beruházások ugyanis rengeteg korrupcióra adtak lehetőséget, és bár eközben a gazdaságot is pörgették, annak áldásaiból nem részesült mindenki hasonló arányban. Az elégedetlenség utcai tüntetésekbe torkollott. Ezek voltak a Konföderációs Kupa kísérőjelenségei.

Magával a szervezéssel, a stadionok állapotával kapcsolatban nem merültek fel komoly kifogások. (Gondoljunk csak arra, hogy Németországban 2005-ben meg kellett szakítani egy mérkőzést, mert a fedett stadion tetején lévő túlfolyóból a heves esőzés hatására a pálya egyetlen pontjára ömlött töménytelen mennyiségű víz, amely játékra alkalmatlanná tette azt a részt…) Ezt tehát ki lehet pipálni, halkan hozzátéve, hogy pl. a Sao Paulo államban kijelölt vb-helyszínek stadionjai még nem készültek el, így a Konföderációs Kupán ezek egyikében sem rendezhettek találkozókat.

És akkor a válogatott! A selecao sorozatban 3-jára (összesen már 4. alkalommal) hódította el a trófeát, és azt kell mondani, hogy teljesen megérdemelten. Nem mindig játszottak meggyőző fölényben, nem mindig volt közönségszórakoztató a játékuk, de az a magazbiztosság, ahogy felléptek, egyik meccsen sem tette kétségessé, hogy csakis ők nyerhetnek. 5 meccsből 5-öt nyertek, köztük az Eb-ezüstérmes olasz válogatott ellen, a Copa America-győztes és az előző vb-elődöntős Uruguay, végül, de nem utolsósorban a világ- és Európa-bajnok, a világ labdarúgását évek óta domináló spanyol válogatott ellen.

Különösen a döntőben mutatott játék predesztinálja őket arra, hogy az egyik, ha nem az elsőszámú esélyesként tartsuk számon a brazil csapatot. Gondoljuk csak bele, hogy kb. egy éve még milyen messze voltak ettől! Igaz, ez az elvárás terhet is rakhat a vállukra. Nagy lesz a megfelelési kényszer. Tény, mondjuk, hogy egy brazil válogatottat mindig esélyesként emlegetünk a vb-ken, a hazai rendezésű tornán pedig más helyezés szóba sem jöhet!

Source: stern.de via Gabor on Pinterest

 

Jól működik a Scolari-Parreira tandem (két világbajnok szövetségi kapitánnyal talán nagyot nem lehet hibázni :-), nagy csapatok meghatározó játékosaiból áll a védelmük (Chelsea, Barcelona, Real Madrid, PSG, Bayern) és ugyanezen klubokból más játékosaik erősítik a csapatot előrébb is. Megvan a rutin, az európai tapasztalat, a technikai tudás és a kellő agresszivitás ideális elegye bennük.

 

A többi csapat? Nyilván nem lehet messzemenő következtetéseket levonni egy olyan tornából, ahol nem volt ott Németország, Hollandia, Argentína, Portugália, hogy csak a legnagyobbakat említsük, ám ott voltak a spanyolok. Akiket a döntő után sem kell még temetnünk, ám akiknek nem árt, ha végre ráébrednek, pusztán a saját játékuk már nem lesz elég a végső győzelemre. Jókor jött a kijózanító vereség a döntőben, mert most van egy évük arra, hogy némiképp megújuljanak. Szerintem az egyik legfontosabb tanulság: nem bírja el a csapat a második védekező középpályás hiányát. Korábban tökéletesen működött a Xabi Alonso-Senna, majd évekig a Xabi Alonso-Busquets páros, ám ezúttal csak Busquets volt folyamatosan a pályán, az őt kiegészíteni hivatott Javi Martinez végig kispadozta a tornát néhány percnyi epizódszerepet leszámítva…

Az olaszokban nagyon tisztelem a folyamatosan megújulás képességét. A tavalyi Eb-n látott kétcsatáros rendszerről zökkenőmentesen álltak át az egycsatárosra. (Sőt Balotelli kidőlése után a csatárnélkülire, mert Gilardino csak ténfergett a pályán, gyakorlatilag ott sem volt.) Látszott, hogy Prandelli sokat kísérletezget a torna közben, amit úgy vélek, helyesen tett. Sok ígéretes megoldás látszott a fölállásukra. Ha az elkövetkező egy évben kialakul, letisztul a csapat végső formája, és képesek lesznek arra a jelentős ugrásra, ami a mostani szintről a következőre visz, akkor akár a vb-győzelemre is képesek lehetnek.

Uruguay-ban nem kellett csalódnunk. Hozták ugyanazt, amire az elmúlt 3 évben képesek voltak. És az nem kevés! Igazából az ő esetükben a selejtezők több aggodalmat válthatnak ki, mint a vb-n elvárható jó szereplés. Ám ez utóbbihoz, ugye, még ki kellene jutniuk… Ha ott lesznek jövő nyáron, akkor a legjobb 8 közé jutásra mindenképpen alkalmasak. Talán még az elődöntőre is. Több viszont csak inkább nagy szerencsének köszönhetően lehet bennük. Bár… ha már mondjuk, odáig eljutnak, egy meccsen bármi megtörténhet! 🙂

Japán szimpatikus kis csapattal érkezett. Sok jó játékosuk van, ám még kicsit éretlennek tűnnek. Kiváltképp a védekezésben. Ezen a téren van még mit fejlődniük, ám ha ez megvan, akkor legalább a csoportkörből továbbjutásra mindenképpen jók lesznek.

Nigéria és Mexikó ellenben a helyzetkihasználással áll hadilábon. Élvezetes, jó focit játszanak mindketten, de a nagy csapatok elleni sikerhez több kell. Az, amit mutattak, biztató mindkettő számára a vb-selejtezők további küzdelemeire nézve. Ám a vb-n már lényegesen nehezebb ellenfelekkel fogják szembetalálni magukat. És ott (sem) férnek majd bele az olyan nagyvonalú hibák, amelyeket ezen a tornán elkövettek.

A Konföderációs Kupa All Star csapata

Lezajlott a vb-főpróbája, a legjobb négy között láttunk olyan csapatokat, amelyek közül kettőnek mindenképpen van esélye megnyerni a jövő évi tornát, míg az elődöntő két vesztese is mutatott olyan erényeket, amelyek alapján joggal feltételezhetjük róluk, akár dobogóig is eljuthatnak majd a világbajnokságon.

Lássuk, mely játékosok emelkedtek ki a mezőnyből.

Kapus: Buffon

Itt bizony sokat rágódtam a válaszon, nem volt könnyű. Casillas, túl azon, hogy a döntőben az első gólban szerintem igencsak benne volt (és talán a harmadikat is olyan szögből kapta, ahonnan nem lett volna szabad) bemutatott néhány bravúrt a tornán, ám csak egy csoportmeccsen védett, és pl. azon sem igen tették próbára. Ezért maradt a másik három elődöntős portása, akik végig védték a tornát. Muslerának voltak botlásai, Julio Cesar pedig nagyon jó védelemmel rendelkezett. Ennek ellenére ő állt legközelebb ahhoz, hogy Buffont megfossza a “dreamteam”-be kerüléstől, de nekem nem tetszettek a bizonytalanságai, sok labda kijött róla, mégha ezekből nem is lett baj. Egyedül a döntő második félidejében mutatott be bravúrokat, egyébként kevés kihívás várt rá, nem volt lehetősége bizonyítani.

 

Annál inkább volt Buffonnak, akit sok szakértő a csoportmeccseken kapott gólokért felelőssé tettek. Szerintem csak Fred első góljánál jött ki későn, egyébként a többiről nem tehetett. Pl. hatalmasat hárítva fogta szintén Fred fejesét, amit oldalra védett és amit a lesen álló Dante bekotort. Sokan ezt is hibájának rótták fel, holott bravúrt mutatott be, oldalra hárított, ami szintén alap, ő ott szerintem semmit nem hibázott… A torna valamennyi meccsén azonban bemutatott bravúrt, a legjobban Forlan közeli lövésének védése tetszett, amely után a kipattanóval az uruguay-i csatár újrázott, ám Gigi már talpon volt és lábbal védte a második bivalyerős löketet is.

Védők:

Itt egy kicsit bekavarok, mert két balhátvédem lesz és két belső védőm.

Jordi Alba

 

A tavalyi Eb óta a legmagasabb szinten kezelt Barca-játékos gólerősségét megint megvillantotta és egy meccsen kétszer is betalált, ezenkívül a védőmunkáját is jól ellátta, és mint az a spanyol válogatottnál elvárt, rengeteget segítette a támadásokat.

Marcelo

A brazil szélső védő Albához hasonlóan rengeteget besegített a támadásokba, pedig az ő oldalán ott volt előtte Neymar, mégis nagyon jól össze tudtak játszani, ilyen szempontból engem a Roby Carlos-Ronaldo párosra emlékeztettek. A támadások hátulról történő felépítésének ő volt a motorja a selecaoban. Ha a betömörült védelemmel szemben kicsit elakadtak az elől lévők, ő előretörve, csellel egy-két embert levéve mindig megoldotta a gondokat. A védekezésben pedig nem nagyon ismert könyörületet, igaz Giaccherini góljánál az ő oldalán kontrázták le őket.

David Luiz

Thiago Silva mellett ő volt a feltűnőbb belső védő. Nem csak haja és orrcsonttörése miatt. Mindenhova odaért, szerelt, nagyszerű felívelései voltak, a labdajáratásban hibátlan szerepet vállalt.

Ramos

A spanyol védelem igazi vezéregyénisége volt. Őt még Tahiti ellen sem kívánta pihentetni del Bosque. 4 meccsen mindössze egy távoli szabadrúgásból kaptak gólt. Ez azért önmagáért beszél. Védekezése egyszerre volt kérlelhetetlen és elegáns. A labdajáratásban és az előre játékban nagy szerepe volt technikai tudásának is. A döntőben pedig? Szerintem lépni kellett volna egy merészet, és Ramost kitenni a régi posztjára, jobbhátvédnek. Mellette Neymar nem élt volna meg. A brazil gólok egyikéről sem tehetett, mindent azért egyedül ő sem tud megoldani…

Középpálya:

Iniesta

Talán sokaknak az az érzése, ő már csak a neve miatt került ide, pedig nem. Igaz, hogy ennél ő sokkal többet tud, de amikor így játszik, még akkor is magasan a mezőny fölé emelkedik. Nem véletlen, hogy a brazilok legdurvábban őrá vadásztak a döntőben. Elsősorban tőle tartottak , ezért őt akarták megfélemlíteni, elvenni a kedvét a játéktól. Teljes mértékben nem sikerült. A brutális belépők után is bátran játszott, de a szervezetten védekező hazai csapat reteszét ő sem tudta feltörni. Voltak viszont jó átlövései, amiket viszont Julio Cesar hárított.

 

Pirlo

Mindent elmond róla, hogy 2 meccset kihagyva is megérdemelten került az All Starba. Amikor nála volt a labda, akkor mindig jó helyen volt. Az olasz válogatott egészen más focit tudott játszani, ha ő is a pályán volt. Jubileumi meccsén rúgott álomszép szabadrúgásgólja már önmagában ebbe az illusztris társaságba jelölte volna. A spanyolok ellen kicsit halványabb volt a sérülése után, de még így is az irányításával fölényt tudtak kialakítani a világbajnok ellen. Hogy a 120 percet végigtolta a kihagyás után, arról árulkodik, még mindig nagyon jó az erőnléte.

Giaccherini

Lendületes, látványos szélsőjáték, jó előkészítések, egy szép gól, ráadásul éppen a két legnagyobb ellenfél ellen (Brazília, Spanyolország) játszott kifejezetten jól.

Luiz Gustavo

Kinőtte magát a Bayern védekező középpályása. Nagyon gondolkodtam azon, hogy ide mégis inkább a 2 gólos Paulinhot teszem be, ám nem csak a góllövés számít egy futballistánál. Luiz Gustavo, hatékony volt a labdaszerzésbe, gyakorlatilag Schweinsteigeri magasságokba emelkedve irányította a brazil gépezetet. Minden meccsen jól játszott, igaz, a spanyolok ellen volt néhány durva belépője, ami nem tetszett. (De nyilvánvalóan az is hasznosnak bizonyult…)

 

Csatársor:

Neymar

Hozzá nem kell sok mindent fűzni. A torna kimagasló csillaga. Álomszép góljai és gólpasszai, látványos megmozdulásai önmagukért beszélnek. Miatta volt érdemes nézni a Konföderációs Kupát. A színészkedést viszont nem szeretjük benne. Erről jó lenne, ha leszokna.

 

Fred

Azt gondoltuk volna róla, hogy szürke eminenciás. A Lyonból hazatérve kicsit az volt az érzése az embernek, már kiégett, levezetni ment vissza. Pedig a Copa Americán is csereként beállogatva be-betalált, és azért ő szerezgette a barátságos meccseken is a gólokat az elmúlt egy évben. Gólkirályi címét nem kell magyarázni. Jó volt fejjel, talajon, és az összjátékban sem utolsó. (Mindjárt a torna elején mellel előkészítette Neymar bombagólját.)

 

10 ok, miért kaptak ki a spanyolok

1. Veszítettek a vetkőzős pókeren, és már nem maradt más, amit felajánlhattak volna, csak a döntő.

Source: guardian.co.uk via Gabor on Pinterest

 

2. Mert nem tudni, hogy a taktikai értekezleten Vicelte del Bosque…

3. Neymar vételárába ez is beletartozott.

 

4. A fiúk már a meccs előtt sem voltak igazán lelkesek, még a himnuszt sem énekelték.

5. A másik iker Casillas védett.

6. A döntő előtti ebédnél éhesek maradtak: se Villa, se Silva nem volt.

7. Az egyik játékos Mata részeg volt.

8. Busquets Oscar-díjat kapott – hátulról a combjába.

9. Azt hitték, hogy Silva (Thiago) velük van, ezért a kapu előtt rendre neki passzoltak.

10. Elfelejtették, hogy Frednek mindig a Real-osok ellen megy jól a játék.

 

2013 = a tiki-taka vége

avagy Brazília bejelentkezett a világbajnoki címre!

Brazília – Spanyolország 3-0

 

Ezután a mérkőzés után egyértelmű: a vb házigazdája első számú esélyessé lépett elő a következő évi Mundialra. Volt már olyan, hogy 1997-ben a csúcson voltak, egy évvel később azonban elvesztették a vb-döntőt. Scolari viszont azt nyilatkozta, még nincsenek teljesen készen. Azaz ő még lát fejlődési potenciált. Ha ezt igazolja, akkor megérdemelten lesz övék a trófea. Most viszont zsinórban harmadjára övék lett a Konföderációs Kupa serlege.

És a tiki-taka? Guardiola leigazolt a Bayernhez, amely 7-0-lal küldte nyugdíjba a Barca európai hegemóniáját, és a Barca-stílust alkalmazó spanyol válogatott is csúnya vereségbe szaladt bele a döntőn. Van egy trófea, amit ez a generáció nem nyert meg. A tiki-takát azért nem kell kukába vágni: csak vissza kell találni ahhoz a labdavesztés esetén alkalmazott agresszív visszatámadáshoz, amely a Guardiola-éra első időszakát jellemezte, és amellyel a Bayern és Brazília is kiválóan él.

Megmutatták, hogy lehet futballozni a spanyolok ellen, és főleg, hogy lehet legyőzni őket. 3 éve már volt egy ilyen kísérlet: a világbajnokság negyeddöntőjében Paraguay felvette a kesztyűt. Agresszíven letámadta a La Rojast, rengeteget futottak a játékosai, gyors, lendületes ellentámadásokat vezettek. Csak hát a szabályos góljukat nem adták meg, a kapott tizenegyest pedig kihagyták.

Itt is lehetne mondani, hogy alakulhatott volna másképp: ha nincs az elején Fred szerencsés vezető gólja, ha nem ment David Luiz a gólvonal előtt Pedro helyzeténél, ha kiállítják Oscart a 26. percben, esetleg, ha 3-0-nál bemegy Ramos tizenegyese… Sok-sok ha… Aminek nincs értelme, mert a brazilok győzelme a játék képe alapján törvényszerű volt. Ők felkészültek az ellenfelükből.

Sokszor utaltam már rá: a tiki-takás csapatok nem tudnak mást játszani, és talán a dominancia miatt egyfajta gőg (nevezzük öntudatnak) nem engedte/engedi, hogy a Barca vagy a spanyol válogatott a játékát némiképp az ellenfeléhez igazítsa. A brazilok és a müncheniek is rendre uralják a meccseket más ellenfeleikkel szemben, ám két olyan bölcs, öreg róka, mint Heynckes és Scolari felismerték, van olyan ellenfél, akivel szemben hasznos az alkalmazkodás. Ezen érdemes lenne Vicente del Bosquénak is elgondolkodnia.

A braziloknak bejött az, ami a tornán eddig: korai gól a meccs első perceiben, és miután jellemzően a félidők végén is képesek voltak gólt rúgni, ezzel az első félidő végén gyakorlatilag el is döntötték a meccset, Neymar újabb Puskás-díjgyanús góljával.

A fegyelmezett védekezést jól szemléltette, hogy volt olyan, amikor Fred, a brazil középcsatár a kapuja 30 méteres körzetén belül védekezett, és a miután a meccs elején Dani Alves rendre kijebb lépett, hogy semlegesítse Iniestát, a helyén a jobbhátvéd területét Hulk védekezte le. Hihetetlen, hogy megszervezte a csapatát Scolari!

Ez a játék azonban magában hordozta a rendkívül nagyszámú szabálytalakodásokat is. Kuipers 26-szor volt kénytelen sípjába fújni a hazai megmozdulásokat követően. És bizony ebben benne volt valami súlyos büntetés is. Iniestát többször is nagyon durván legyalulták.  Oscar egyszer csúnyán hátulról combon térdelte Busquets-et, amiért nem kapta meg a jogosan járó sárgáját, a már emlegetett 26 percben pedig szétrúgta Iniestát a labda megszerzésének félreérthetetlen szándéka nélkül. Még ez a narancssárga belépő is csak szóbeli figyelmeztetést vont maga után. Meggyőződésem, hogy egy Molina meg merte volna lépni mindkét sárga lapot…

Volt azonban a másik oldalon is több vitatott eset. Egy brazil kontránál Neymar a félpályánál kilépett volna, Arbeloa megrántotta kicsit a “Busquets-díjas” brazil 10-es óriásit repült, amiért azt hiszem, jogosan járt a sárga, de a hazaiak reklamációja ellenére nagyon messze volt ez a piros laptól. Már közelebbinek érzem a Ramos lapjánál a piros eshetőségét, de ott meg egyértelműen látszott, hogy véletlenül szaldt neki Oscarnak, a másik irányba a labdára figyelt. Tény, hogy ez már közvetlenül a 16-os előtt volt, ám mint az előbbi Neymar-Arbeloa esetben, itt is hosszú volt a labda a támadó számára, azaz egyértelmű gólhelyzetről egyiknél sem beszélhetünk.

Gundel Takács Gábor (aki számomra  egyébként a torna riportere az MTV, a DSF és a ZDF kollégái között “tartott” házi versenyen) állításával ellentétben azonban mindez fennállt Pique kiállításánál, ahol a szándékhoz sem férhetett semmi kétség. A kiállítás teljesen jogos volt. Ami a 60. perc tájékán 3-0-s állásnál eldöntötte a mérkőzés (és a spanyolok) sorsát. Az utolsó félórára leült a meccs. Addig viszont a durvaságok ellenére is rendkívül szórakoztató volt.

Utaltam rá az előzetesben, hogy a tornán a fejpárbajbeli mutatók a döntő előtt inkább spanyol fölényt jeleztek volna, ám a meccsen szemmel láthatóan levegőben (de talajon is) többnyire a brazilok nyerték a párharcokat. Szóba hoztam akkor a góllövők számát is, miszerint a brazilok főleg Neymarban és Fredben bízhattak, és az ő esetleges kikapcsolásukkal a gólveszélyességük csökkent volna. De csak volna… mert éppen ez a két játékos szerezte a tornagyőztes góljait a döntőben is.

Barátságos meccsen szaladtak már bele a késbe a spanyolok: Portugáliától és Argentínától is kaptak már egy-egy zakót az elmúlt pár évben. Tétmeccsen azonban az elmúlt 4 évben csak két vereségük volt: 0-1 Svájtól a vb-csoportkör nyitómeccsén, illetve 0-2 az USÁ-val szemben a 2009-es Konföderációs Kupa elődöntőjében. A szoros kudarc mellett a másik óriási különbség: mindkét meccsen a “kiscsapat” talált 1-2 gólt, aztán szépen kibekkelte az óriási spanyol nyomást. Most viszont alig jutottak helyzetig a spanyolok, akik pedig a kiállításig kb. 60%-40% arányban most is többet birtokolták a labdát.

Neymarról ejtenék még pár szót: először is felnőtt a fiú. Úgy általában, de legfőképpen a feladathoz! Vezéregyénisége volt a brazil válogatottnak, fantasztikus gólokat rúgott, óriási passzokat adott, sokszor öröm volt nézni, amit csinál a labdával. S mindehhez kőkemény fegyelem, hatalmas futómennyiségben megnyilvánuló szorgalom párosult. A színészkedésről jó lenne, ha leszokna, bár igaz, hogy időnként szándékosan vadásztak rá, és a faultokra rájátszás sokszor a jobb játékosok egyetlen eszköze a védekezésre. Mindenesetre nem kell őt félteni Európától! Meg fogja állni itt is a helyét és biztos vagyok benne, hogy még sok örömünk lesz a játékában.

 

Nem hiszem, hogy bárki is vitatná: ő volt a torna legjobb játékosa! És hadd említsem meg az egyik legérdekesebb mozdulatát: a 3. gól előtt, ahogy elengedte a labdát Frednek, az engem a nagy elődje, Pelé 1970-es vb-n bemutatott zseniális mozdulatára emlékeztetett. Az a fantasztikus, ha egy gólzsák kapcsán már nem is a szebbnél-szebb góljaira, hanem egy látszólag jelentéktelen mozdulatára emlékezünk!

Olaszországé a bronzérem!

Source: gazzetta.it via Gabor on Pinterest

 

Pirlo végül nem kezdett, ám Gilardino állítólag rendbejött. Nem tudom, mindenesetre olyan volt, mintha a pályán sem lett volna. Prandelli ráadásul kísérletezett még egyet és kicsit felforgatta a csapatát, ami a hosszabbításos elődöntő után valahol érthető is. Frissíteni kellett. Nem gondolta szerintem, hogy a bronzmeccsen 4 gól esik, viszont megint hosszabbítás lesz.

Tabarez nem sokat adott a spekulációimra. Csak nem hagyhatja ki a kezdőből Forlant, akinek oly sokat köszönhet a csapat, és akinek az apja és nagyapja is Copa America-győztes volt?

A dél-amerikaiaknál a fél csapat olasz kluboknál keresi a kenyerét (Cavani, Gargano, Á. Pereira, A. Hernandez, D. Perez, Árevalo Rios, Á. Gonzalez, Caceres), sőt Forlan is korábban az Interben játszott (vagy éppen nem játszott). Azaz nem meglepő, hogy Uruguay egyfajta olaszos futballstílust képvisel kombinálva némi dél-amerikai durvasággal  és technikai tudással.

A meglehetősen unalmas kezdetet követően Diamanti szabadrúgásának köszönhetően vezetést szereznek az olaszok. Caceres előtte mondjuk, teljesen feleslegesen szabálytalankodott az oldalvonal környékén. Diamanti lövése Dumitrescu 94-es vb-gólját idézte, habár a belső kapufáról ezúttal kifelé pattant a labda, viszont a későn érkező Muslera hátáról mégis befelé vette az irányt.

A tornán tesztelték a gólbíró technológiát, ami számomra látványosan megbukott. Csak jókora késéssel sikerült megállapítani, hogy a Muslera hátáról lepattanó labdát Astori még azelőtt segítette a hálóba, hogy az teljes mértékben áthaladt volna a gólvonalon. A bizonytalanság idejére Diamantinak adták a gólt, aki erkölcsileg ugyan megérdemelte volna, ám szabály szerint Muslera öngóljának kellett volna elismerni…

Pirlo hiányában a helyén de Rossi kezdett, az olasz válogatott pedig 4-3-3-at játszott, amit aztán hamarosan átszervezett Prandelli 4-4-2-re. A Fábry Sándor fiatalabb kiadásának is beillő DDR visszament a védelem tengelyébe, Astori ki a szélre, onnan Maggio előre a középpályára, amelynek széléről Candreva – számomra a mezőny egyik legjobbja – bejött középre de Rossi helyére. Az eredmény nem minden szempontból volt sikeres: Maggio eleinte a bal középpályáról rohamozó Forlan miatt nem nagyon mehetett előre, miután azonban feltolták középpályára már messze nem tudta azt a lendületes előrefele játékot mutatni, mint a spanyolok ellen. Candreva jól feltalálta ugyan magát a centrumban, ám a második félidő elején de Rossi és Astori együttesen összehozta az uruguay-iaknak az egyenlítő gólt.

Az uruguay-iak is átszervezték csapatukat a kapott gól (és Caceres hosszas ápolása) után. A Juve védője immáron turbánnal a fején átment a jobb oldalra, Maxi Perreira pedig feljebb tolódott kicsit. Megjegyezném egyébként, hogy Caceres fantasztikus 50-60 méteres halálpontos labdákat ívelt előre többször is (ezért is volt csalódást keltő a szánalmasan gyengén rúgott tizije a végén). Mindez a dél-amerikaiak játékának fontos eleme volt. Labdaszerzés után rendre villámgyorsan előre juttatták a labdát, de Chielliniék többnyire résen voltak, legfeljebb átlövéseket engedélyeztek Cavaniéknak, amelyekkel Buffont nem lehetett zavarba hozni.

Az első félidőben az uruk egyszer-kétszer nagyon szervezetten támadtak le, ám a labdabiztos olaszokat nem tudták megingatni. Nem így a második félidőben, amelynek elején egy ilyen labdaszerzésből született az egyenlítő gól. Valószínűleg fáradhattak az olaszok, mert Suarezék egyre többször veszélyeztették a kaput (Buffon valószínűleg ezen a meccsen védte be magát az All Star-csapatba :-)) és egyre többet birtokolták a labdát. Prandelli cserékkel próbált frissíteni, érdekes, hogy a rendes játékidő végén éppen az elődöntőben nem játszó Astori görcsölt be. Persze, azt is érheti ilyesmi, aki sokat ül a padon és nincs játékban…

Mindkét oldalon inkább az átlövések voltak a jellemzők, amelyekkel Buffon és Muslera még megbirkózott, két szabadrúgással szemben azonban ők is kapituláltak. Diamanti megrúgta végre a magáét. Ha nincs Pirlo, jó lesz ő is! Lövése védhetetlen volt, és bár az újra egyenlítő Cavani szabadrúgása is szép volt, kicsit az az érzésem, hogy Buffon benne volt a gólban. Valószínűleg a Neymartól kapott gól után kompenzálni próbált. Akkor a hozzá közelebbi sarokba vágódott a labda, most viszont túl messze állt a sorfal mögötti oldaltól. Pedig a lövés nem ment nagyon szélre, inkább középtájt érkezett.

A vége 2-2. Az olaszok újra hosszabbítást játszhattak. A 2 x 15 perc (ki volt az az idióta, aki kitalálta, hogy a hosszabbítás félidejeire is essen legalább 1-1 perc ráadás?!) meglehetősen unalmasan telt. Olyannyira, hogy a német kommentátor meg se szakította a sztoriját Montolivo kiállításánál. Kb. akkor “kapcsolt” az élő történésekre, amikor Riccardo már kinyitotta a melegvíz csapját a zuhanyzóban…

Szerintem egyébként hibás döntés volt a második sárga lap felmutatása. Az olasz középpályás még vissza is húzta magát, amint Suarez belépett eléje. A szabadrúgás rendben volt. A sárga és ezzel a pályáról leküldés viszont túlzó.

Inkább vitatott történet lehetne Chiellini kezezése, mert bár nem szándékos volt, ennek köszönhetően szelidítette meg a labdát, ami különben eljuthatott volna a mögötte érkező Cavanihoz, ami akár 100%-os gólhelyzet lehetett volna.

Vissza a hosszabbításhoz: a kiállítás után a kezdeményezés teljes mértékben átment az addig is frissebbnek tűnő uruguay-iak kezébe, ám átlövéseik többnyire csak a verebeket riogatták.

Source: kicker.de via Gabor on Pinterest

 

Újabb tizenegyespárbaj, amellyel egyszer már világbajnokok lettek az olaszok, ám Buffon közismerten nem számít tizenegyesölőnek. Most viszont azzá vált! Főleg azért, mert az uruk botrányosan rúgták. Forlan tizenegyesei a Konföderációs Kupán nem egy boldog házasság gyermekei.

Összességében véve az olaszok megérdemelték a harmadik helyet, amire akár egy év múlva is jók lehetnek. Ám ha többet akarnak annál, akkor még sokat kell fejlődniük. A játékuk időnként rapszódikus. A spanyolok elleni játékot kellene állandósítaniuk, na, meg a szerencsefaktort kicsit csiszolni…

Álomdöntő, amiről nem maradunk le

Korábban már fanyalogtam amiatt, hogy 4 éve nem láthattuk, mire ment volna az akkori spanyol válogatott és a brazil egymással, az előbbi ugyanis világcsúcsbeállító veretlenségi sorozata végén kikapott az USÁ-tól az elődöntőben. (Aztán a brazilok is majdnem megégtek Donovanékkel szemben, ám egy látványos hajrával behúzták a tornagyőzelmet.)

Spanyolország először, vagy Brazília zsinórban harmadszor? Ez lesz a nagy kérdés.

De van itt még más is! Mindkét válogatott számára ez a torna egy nagy főpróba a jövő évi vb előtt, amelyen mindkettő számára csak a világbajnoki cím az elfogadható. Minden más csalódás lenne. Márpedig a World Cupot csak az egyikük (vagy egy harmadik válogatott) csapatkapitánya emelheti magasba.

A hazaiak padján a két legutóbbi világbajnok csapatuk szövetségi kapitánya ül. Mi bajuk lehet. A Scolari-Parreira páros eddig nem is okozott csalódást. A selecao a torna egyetlen 100%-os csapata, és ha nem is mindig játszik látványosan – sőt vezetés után látványosan ráül az eredményre, azért meg vannak tömve rendesen sztárokkal, akik (közülük is főleg Neymar) egy-egy szép megmozdulásra bármikor képesek.

Hogy ennek mekkora jelentősége van, azt láthattuk a “semleges” meccseken is, amikor is a brazil közönség hangos tetszésnyilvánítással díjazta az esernyőket, a szép cseleket, a látványos mozdulatokat.

A spanyolok dominanciája azonban kikezdhetetlen. Összehasonlíthatjuk a két csapat mutatóit (igaz, Tahiti miatt a statisztikák kicsit torzítanak), és azt látjuk, hogy a spanyolok többet birtokolják a labdát, többet lőnek kapura, differenciáltabb a gólszerzőik sora, és ami meglepő (bár mindkét csapat elmondhatja magáról, hogy ez nem az erőssége), a spanyolok fejpárbajos mutatói is jobbak.

Nagy kérdés az is, mire megy Neymar a többnyire jövendőbeli csapattársaiból álló La Rojas ellen. Messze van már a 2011-es klubvilágbajnoki döntő, amikor is nagyon nem ment neki a Barca ellen.

Szerintem a fiatal brazil eddig a torna legjobbja, és valószínűleg megizzasztja majd a spanyolokat is, kiváltképp hogy vele szemben a spanyol védelem gyenge pontja (Arbeloa) lesz kénytelen felvenni a harcot. A spanyolok azonban csapatszinten egyértelműen jobbak. Sőt azt gondolom, az egy-az-egyben történő összehasonlításban is vernék a hazaiakat, akiket viszont segíthet a hazai pálya előnye.

Én bízom benne, hogy jó meccs lesz, holott mindkét csapat hajlamos arra, hogy elálmosítsa a játékot. Úgy hiszem, a kezdeti brazil nyomás után a spanyolok dominánsabbak lesznek és nyernek. (Ez legfeljebb csak akkor borulhat, ha a brazilok egyik-másik sztárja villan egy nagyot.)

Source: guardian.co.uk via Gabor on Pinterest

 

Érdekes, hogy del Bosque tizenegye továbbra is a Barcára és annak játékára épül elsősorban, az újdonsült domináns klub Bayern játékosa (Javi Martinez) csak epizódszereplő, a másik oldalon a Bayern-védelem alappillére Dante is csak kispados, míg az éppen Javi Martinez miatt a münchenieknél a kezdőből kiszorult Luiz Gustavo alapember Scolari csapatában. És bizony itt az is kiderült, ami Schweinsteiger mellett nem. Hogy bizony nagyon jól tud irányítani.

 

Egyébként, a honlap olvasói szavazásán a torna toronymagas favoritja a spanyol válogatott.

Olaszország – Uruguay – bronzmeccs előzetes

Source: whoscored.com via Gabor on Pinterest

 

Nem szabad abból kiindulnunk, hogy 2 éve a dél-amerikaiak majdnem ugyanolyan összeállításban, ahogy most is játszanak, barátságos meccsen legyőzték az olaszokat. Azóta Prandelli alaposan átalakította a csapatot, gatyába rázta a társaságot és nem érdemtelenül Eb-ezüstérmet szerzett. Ráadásul a Konföderációs Kupán eddig látottak alapján is azt gondolnánk, az azzurri cseppet sem gyengült tavaly nyár óta. Sőt!

Megtévesztő lenne az is, ha a sztárcsapatok (Brazília, Spanyolország) ellen mutatott játékuk alapján hasonlítanánk össze őket, hiszen az olaszok már gyakorlatilag tét nélküli tétmeccset vívtak a brazilokkal, akiket Uruguay ugyan meg tudott izzasztani, és csak a végeredményt tekintve a spanyolok ellen is szoros meccset vívtak, holott, aki látta a találkozót, meggyőződhetett róla: az Európa-bajnok és a Copa America-győztes tudása között fényévek vannak.

Ezzel szemben Pirlóék rendkívül meggyőző játékkal rukkoltak elő az elődöntőben, de egyelőre SI-mértékegységben nem kifejezhető nüanszon múlva képtelenek legyőzni a világ- és Európa-bajnokot.

Mindebből kiindulva a bronzmeccs esélyese az olasz válogatott. Ám ne feledjük, az olaszok ritkán találkoznak olyan masszívan és jól szervezetten védekező csapattal, mint amilyen karakterű általában éppen az azzurri szokott lenni. Igaz, a csoportmeccseken erre alaposan rácáfoltak, mert meglehetősen gólképes volt Buffonék hátsó alakzata. Az elődöntőben aztán jött az újabb meglepetés, mert 120 percet is kihúztak kapott gól nélkül a félelmetes spanyol támadósorral szemben. Melyik arcukat mutatják majd ma délután?

Meggyőződésem, hogy ha Pirlo játszik és egészséges, ha sikerült normális edzésmunkát végeznie – mert a spanyolok ellen nagyon látszott, hogy még lábadozóban van, akkor az olaszok irányítják majd a játékot, viszont láttuk Mexikó ellen, hogy nehezen birkóznak meg az agresszíven védekező ellenfelekkel. És a birkóznit szó szerint kell érteni, amivel meggyűlhet a bajuk, mert már nincs Balotelli, akinek fekszik ez a fajta játék is. Sőt Gilardino húzódása sem biztos, hogy rendbe jött, ezért vagy a szintén nem “százas” El Shaarawy kezdhet vagy a csereként többször jól beszálló Giovinco. Amennyiben ő játszik, érdekes lesz a Maggio, Giaccherini és Candreva fémjelezte szélsőjáték is. Hiszen hiába kerülnek majd ügyesen a védelem mögé, az apró csatárnak nem érdemes beívelgetni a labdát.

Csatárkérdés felmerülhet a másik oldalon is. Szerintem Suarez és Cavani pályára lépése biztosra vehető, ám a tizenegyest hibázó Forlan bűnbakká válhat és a padon vezekelhet az elődöntős kudarcért. Helyére a Haitit megszóró Hernandez léphet, aki még csak 22 éves, így a jövőt rá kellene építeni. A bronzmeccs hagyományosan jó a kísérletezgetésre is: Tabarez megfontolhatja a jövő-kártyát és az is Forlan szerepeltetése ellen szól majd. (Ami akár döntő lehet a DreamTeam-játékunk végkimenetele szempontjából is.)

Mindkét helyosztón európai-dél-amerikai párharc lesz, és én nem csak innen az öreg kontinensről elfogultan nézve gondolom úgy, hogy mindkét meccsen az európai csapat fog nyerni.

Megkezdődött az új Guardiola-éra

Miközben a BL-győztes Bayern egyes sztárjai (Dante, Luiz Gustavo és Javi Martinez) a Konföderációs Kupa döntőjére készülnek, a müncheni csapat – még meglehetősen tartalékos felállásban – öt edzést követően lejátszotta első mérkőzését Pep irányítása alatt.

 

Guardiola néhány napja mutatkozott be egy sajtótájékoztatón, ahol az újságírókat és a Bayern-szurkolókat meggyőző német nyelvtudással és szerény bemutatkozással nyűgözte le. Az ilyesmit értékelik Bajorországban. Ám lehet kedves fiú, lehet arrogáns, a végén úgyis csak egy valami számít majd: az eredmény.

Az első előkészületi meccset egy szerencsés szurkolói csapat érdemelte ki. Az eredmény (15:1) igazából lényegtelen. Viszont pályára lépett (és gólt is szerzett) a felépült Toni Kroos. Az Ottmar Hitzfeld szerint Guardiola alatti kiszuperálásra ítéltetett Kroos mellett egy másik delikvens, Müller is ott volt a pályán és szintén beköszönt. Mint korábbi írásomban jeleztem, nem értek egyet a svájci mester véleményével, ám messze van még a felkészülés és pláne a nyári átigazolási időszak vége. Ráadásul egyelőre még Guardiola koncepciója sem látszik kristálytisztán.

Egy hónap múlva a német Szuper Kupa-döntő címén megismétlődik a BL-döntő párosítása, hat hét múlva kezdődik a Bundesliga-szezon, és még a nyár vége előtt lesz egy Európai Szuper Kupa is a Chelsea-vel kispadján Mourinhóval. Azaz forró nyár elé néznek Münchenben.

Unalmas meccs drámai végjátékkal

Spanyolország – Olaszország 0-0 (tizenegyesekkel: 7-6)

Source: marca.com via Gabor on Pinterest

 

A tegnapi elődöntő után egy újabb nagy taktikai csata szemtanúi lehettünk. Ami magyarra lefordítva nem túl jó meccset jelent. Ha jobban belegondolok, a spanyolok lehozták úgy a 90 percet, hogy Torres gyönyörű lefordulását követő mellé ment lövésén kívül nemigen volt helyzete. Ezzel szemben az olaszok bátran játszottak, és a támadóharmadban sokkal precízebben, gyorsabban járatták a labdát – talán azért is mert több területük volt a szellősebb spanyol védelemnek köszönhetően. Mindenesetre helyzetük nem hogy több, jóformán csak az azzurrinak volt a rendes játékidő alatt.

Nekem kifejezetten tetszett Candreva, Giaccherini és Maggio játéka, ami azért sejteti is, mit játszottak az olaszok. Igen, a széleken nagyon szépen megbontották a spanyol védelmet, amihez kellett, hogy az említett játékosok nagy kedvvel futballoztak.

Source: gazzetta.it via Gabor on Pinterest

 Az első félidőben még volt 63%-37% labdatartási arány, de főleg a második félidei olasz dominanciának köszönhetően ez az arány kiegyenlítődött. A 120 perc után 53%-47%-os közel azonos labdabirtoklás finoman szólva sem jellemző a spanyolok meccseire.

Mi is történt valójában velük? Semmi különös! Ők csak egykedvűen játszották vagy próbálták játszani a saját játékukat, amit az olaszok legfeljebb csak a kapujuktól kellő távolságban engedélyeztek nekik. Egyvalami azonban szembetűnő volt, amit egy barátom találóan meg is jegyzett: hiába jobbak a taljánok, ők nem hiszik el, hogy nyerhetnek, míg a spanyolok azt nem hiszik el, hogy kikaphatnak.

Ez a magabiztosság jellemezte a világ- és Európa-bajnokot a tavalyi Eb-elődöntőben is, ahol 90 percig nem zavartatták magukat amiatt, hogy a portugálok látszólag jobban futballoznak és közelebb állnak a győzelemhez. Aztán a hosszabbításban egy kicsit megrázták magukat, ugyan nem sokat kockáztatva, de valamivel még is több támadást vezetve, majd önbizalomtól telve hozták a tizenegyespárbajt.

Gyakorlatilag most is ugyanez történt. A 90 perc alatt még elég volt Casillas klasszisa a gól elkerüléséhez, a hosszabbítás első perceiben azonban csak Szent Jakab (és a kapufa) mentette meg a spanyolokat a góltól. Azt követően azonban felpörögtek, és 5 perc alatt több szögletet rúgtak, mint előtte 90 perc alatt összesen. Del Bosque egy érthetetlen húzásra mindig jó, most sem kellett csalódnunk: A 94. percben lecserélte Torrest, de nem egy vérbeli csatárt (Villa) vagy egy gólveszélyes középpályást (Fabregas) hozott be helyette, hanem Javi Martinezt, aki közismerten védekező középpályás.

Az eredmény? Hihetetlen mértékben feljavult a spanyol támadójáték. Amiben nyilván szerepet játszott az olaszok fáradtsága is, ám lehet, hogy a Barca-iskola egyik nagymesterének, Johann Cruyffnak a bonmot-ja jött be: “Ha a támadást akarom erősíteni, védekező középpályást hozok be, mert az offenzív játékhoz labdára van szükség, és ha az konkrétan nincs nálunk, akkor meg kell szerezni…” Mondjam, hogy kik kerültek rendre helyzetbe ezután? Pique, Ramos, Jordi Alba… Hihetetlen, nem igaz? Valamit nagyon tud ez a del Bosque.

A hosszabbítás vége felé ráadásul az egyik legveszélyesebb játékossá Jesus Navas vált (aki végül a sorsdöntő tizenegyest is bevágta). A City új igazolása már az 53. percben beszállt az addig szürke David Silva helyére – és teljesítményével üzent társának: “Jó lesz vigyáznod, öreg, mert a klubban is kiszoríthatlak a csapatból!”

Persze, amikor ez történt, az a gondolat fogalmazódott meg a fejemben: mit tud, most del Bosque pár perccel a második félidő megkezdése után, amit a szünetben nem tudott? Ha úgyis le akarta kapni Silvát, miért nem tette meg a szünetben?

Nos, a válaszra csak az idő múlásával jöttem rá. Prandelli ugyanis még a szünetben átszervezte a védelmét: lecserélte Barzaglit, akit Torres egyszer-kétszer megforgatott, és helyére visszatolta de Rossit, míg az ő helyét a középpályán a becserélt Montolivo vette át.

Erre reagált tehát del Bosque, mégpedig oly módon, hogy az Eb-döntőben gyenge láncszemnek bizonyult Chiellinire helyezett nagyobb nyomást. Az idő pedig őt igazolta. A hosszabbítás második félidejére Giorgio már nem bírta a ficánkoló Navas tempóját és begörcsölt. Csere már nem volt, Navas pedig egyre többször és egyre veszélyesebb szituációkban került a kapu elé. Hogy végül 0-0 maradt az eredmény, az nagyban köszönhető Buffon zsenialitásának.

A végkifejlet előtt engedtessék meg nekem egy kis fogalomtisztázás, remélve, hogy a magyar futballértő közönség nem ifj. Knézy Jenőtől meríti ismeretei jelentős részét. Bevallom, korábban én magam sem használtam következetesen ezt a kifejezést. Mert ugyan a büntető és a tizenegyes megkötésekkel szinonímák, a büntetőpárbaj és a tizenegyespárbaj nem lehetnek azok, tekintve hogy az előbbi per definitionem nem is létezhet. A büntető ugyanis nem más, mint a 16-oson belül elkövetett szabálytalanság esetén megítélt tizenegyes, egyfajta “büntetés”. Ezzel szemben a továbbjutás eldöntését hivatott párbaj tizenegyeseit nem előzi meg szabálytalanság. Az tehát csak és kizárólag tizenegyespárbaj lehet. A másik szót, mint nemlétező fogalmat tessék törölni a szótárakból!

Szóval a tizik! Félelmetes, hogy a világ három legjobb kapusa közül hiába állt be a ketrecbe kettő, 14 lövésből egyet sem tudtak hárítani (az egyetlen hibázó Bonucci fölé durrantott). Szinte minden rúgónak kötélből voltak az idegei. Candreva még szemtelenséget is megengedett magánk, Giovinco pedig olyan hitelesen játszotta el a tuti kihagyó tétova mozdulatait, hogy Casillas mozdulni sem tudott a sarokba elgurított labdájára. A spanyolok kb. úgy álltak a labda mögé, hogy fejben már Neymar és co. járt a fejükben. Látszott rajtuk, hogy tudják, nem náluk lesz majd az az egy gyenge láncszem…

Külön kitérnék azonban Pirlóra, aki már az Eb-n is egy Panenka-tizivel borzolta a kedélyeket. Gyönyörű az a felvétel, amelyen csak az arcát mutatják, miközben nekifut a labdának. 3-4-szer is felnéz, végig Casillast figyeli, és ahogy bemozdult Iker, hanyag eleganciával elgurította a labdát a másik sarokba. Az ilyenektől szép ez a játék!

Mindez azonban nem vigasztalja az olaszokat, akiknek ezentúl valóban nehéz lesz elhinni, hogy lehet keresnivalójuk a spanyolok ellen…

A brazilok dörzsölhetik a kezüket, hogy a döntőben az egy nappal kevesebbet pihenő, ráadásul hosszabbítást játszó ellenféllel lesz dolguk. Bár nekem úgy tűnt még a 120. perc tájékán is, hogy a spanyolok annyira azért nem készültek el az erejükkel. Mindenesetre, ahogy már írtam korábban, kíváncsi vagyok, mire megy egymással a két csapat, de a tanulságot ebből a meccsből is levonva, nehezen tudom elképzelni, hogy ne a spanyolok nyerjék meg a tornát.

DreamTeam-menedzserek figyelem: a hajrá előtti utolsó forduló eredményei péntek estére várhatóak!