Svédország – Németország 3-5
Gólfesztivál, Schweinsteiger 100. válogatottsága, Schürrle mesterhármasa, Zlatan nélkül játszó hazaiak, német fordítás – címszavakban a meccs összefoglalója.
Schweinsteigert köszöntik, hogy belépett a “századosok” klubjába.
Tavaly a két csapat 4-0-s német vezetés után 4-4-re végzett. A gólzápor ezúttal sem maradt el, de most kissé más elosztásban hullottak a találatok. A svédek 2-0-ra is vezettek szigorú védekezésüknek és a rendkívül hatékony kontrajátéknak köszönhetően.
Man of the match
A Nationalelf félelmetes támadójátékot produkált, ám a védelem ezúttal is labilis volt. Ha erre nem talál megoldást Löw, jobb, ha már most lemondanak a világbajnoki ambíciókról. Egy érdekes észrevétel a részemről: bár nagy rajongója vagyok Lahm játékának, különösen az offenzív oldalát tekintve, ám talán éppen emiatt is nem ritka, hogy az ő oldalán sebezhetőbb a védelem. Lehet, hogy Guardiola ezt ismerte fel, és az apró csapatkapitány erősségeire építve tolja fel előszeretettel a középpályára, miközben ezáltal a védekezést is stabilizálja. Emlékezhetünk, tavaly az Eb-elődöntőben is az ő helyezkedési hibája folytán esett az egyik gól, illetve az ő oldaláról érkezett a másikat megelőző beadás. A svédek első két góljukat megelőzően úgyszintén Lahm oldalán kerülhettek helyzetbe, és kiváltképp a második esetében volt szemmel látható, hogy a Bayern-játékos teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a háta mögé kerülő, valójában őrá jutó svéd támadót (előbb Hysent, majd Kacaniklicet).
Löw a mérkőzés után úgy nyilatkozott, hosszabb távon Lahmra balhátvédként számít, ám Pephez hasonlóan ő is feljebb tolta az utolsó negyedórára és a helyére Höwedest küldte be a védelem bal szélére.
Schürrle óriásit focizott, nagy kedvvel játszott és válogatott mezben először rúgott mesterhármast. Pénteken is betalált az írek ellen, így jó ajánlólevele van a vb-keretbe kerülésre, de addig még nagyon sok idő van, és bizony a posztján óriási a konkurenciaharc: Reus, Podolski, Draxler…
Lehet, hogy csak egy ártatlan poén miatt neheztel a kapitány Stefan Kiesslingre?
És aztán a csatárkérdés: Löw szerintem megint játssza a büszke trénert, aki nem hibázhat. Magasról tesz arra, hogy van egy klasszis csatára Németországnak (Kiessling), aki nem mellesleg az elmúlt Bundesliga-szezon gólkirálya, és már az új kiírásban is 5-ször betalált, valamint adott 3 gólpasszt. Klose és Gomez – Löw standardizált támadói – sérültek, ám a német kapitány inkább hívja be Max Krusét a Mönchengladbachból, aki az előző szezonban még a Freiburg játékosa volt. Ügyes, tehetséges, fiatal, de nincs még nemzetközi rutinja, és messze nem tett le annyit az asztalra, mint Kiessling, aki azért többszörös válogatott, sok meccset lejátszott már a Bajnokok Ligájában is. De mindez nem számít. Löw úgy érzi, neki az újságírók ne mondják meg a kézenfekvőt, a tutit… majd ő tudja. Ja, igen. Megteheti! Ha van egy Müllerje, aki megint csak Guardiola húzásaihoz hasonlóan egyedüli ékként is bevethető, illetve ha a selejtezősorozatban a legeredményesebb játékosa egy támadó középpályás: Özil, aki ezen a napon is betalált.
Mégis azt mondom: nem biztos, hogy megengedheti magának, hogy nehezteljen egy játékosra, akinek egyetlen bűne, hogy teljesítményével újra és újra az orra alá dörgöli a szövetségi kapitánynak tévedését, és aki miatt a német sajtó természetesen rendre kérdőre vonja Löwöt.
Mindezek ellenére, öröm volt ezúttal is nézni a német válogatott támadásait, talán nem túlzok, ha azt állítom, a leggyorsabb, legélvezetesebb offenzív futballt ez a nemzeti csapat játssza jelenleg a világon. Igaz, ezzel a semleges néző számára annyira rokonszenves játékkal még nem nyertek semmit az elmúlt években. Az 1996 óta tartó trófeaínség a 70-es évek óta elképzelhetetlen aranyérem nélküli periódust jelent. És ezt akkor is nehezen emésztik meg a szurkolók, ha egyébként a statisztikák alapján a megnyert meccseket tekintve Löw a német labdarúgás sikerekben nem szűkölködő történetének legsikeresebb szövetségi kapitánya.