Guardiola első meccse a Bundesligában

Bayern München – Borussia Mönchengladbach 3-1

Pep még csak az eredménnyel lehet elégedett

Hiába a nagy kísérletezgetések, az új igazolás Thiago, aki betegség miatt nem léphetett pályára, a  Bayern a tavalyi szezon legerősebb 11-ével ment fel a kezdő sípszóra. Különbség csak a felállásban volt. Úgy tűnik, Pepnek most egy újabb hóbortja van: a 4-1-4-1-es felállás. Ebben a “Sechser” (azaz a hatos) a védelem előtt Schweinsteiger, vélhetően Thiago helyett, ha a spanyol játékos egészséges lett volna, akkor ő kezd.

Ám míg Thiagóval korábban úgy játszottak, hogy minden támadásban “átfolyt” rajta a labda, Schweinit tudatosan kihagyják. Szemmel látható volt, hogy ez Pep utasítása, rendre leszidta Dantééket, ha csak a legközelebbi embert játszák meg. Érthető az elgondolás, hogy a labdajáratással szétmozgatott ellenfél sorai között élesen, gyorsan fel kell juttatni a labdát a támadóharmadba, de ebben Dante és Boateng egyelőre nem annyira jó. Lahm és Alaba már képes lenne rá, ám rájuk nem jönnek ki ezek a labdák. Ebben az esetben az is kérdés, nem luxus-e egy Schweinit vagy egy Thiagót pusztán előszűrőnek alkalmazni. Akkor már egy Luiz Gustavo, Javi Martinez vagy a sok lehetőséget kapó másik új szerzemény Kirchhof inkább való erre a posztra…

Totális futballisták

Elöl pedig a világklasszisok, főleg Ribery és Robben uralják a játékot. Nekik szerintem mindegy, milyen focit játszik a Bayern. Az, ahogy a francia hülyét csinált 3 emberből a 16-oson belül, igazi álomfoci volt! Ők ketten eddig is játszották a totális futball – értsd szívesen cseréltek pozíciót vagy csak kalandoztak el a helyükről. Ha ők ketten olyan nagy kedvvel játszanak, mint ma is, régen rossz minden ellenfélnek. Ribery mai játéka után már teljesen megérdemelten nevezhető Driblery-nek… 🙂

Ő maga a meccs után úgy nyilatkozott, már most volt egy kis tiki-taka a játékukban, és ez az, amit Pep játszatni akar velük. Ez azért érdekes, mert szerintem éppen hogy nem ebbe az irányba mutat a Bayern játéka. A felkészülés alatt is látható volt, és itt még hangsúlyosabban kiütközött: Guardiola újabb elemeket akar bevonni a játékba. Gyors előrejáték, kevésbé ragaszkodik a nyomasztó labdabirtoklási fölényhez és rengeteg a súlypontáthelyezés. Számtalan halálpontos keresztlabda volt, amelyek címzettjei a két szenzációs, jól cselező és gyors szélső volt, akik mögött “szárnysegédként” Lahm és Alaba személyében ott van két hasonló adottságokkal megáldott futballista.

Ugyanakkor az még feltűnő, mennyire sebezhető a Bayern védelem. Nem véletlen nyilatkozta azt Stranzl, a Gladbach osztrák védője, hogy ennyi helyzetük talán még sosem volt Münchenben. Neuernek köszönhetően azonban többnyire megúszta a Bayern. A letámadás még nem működött olajozottan, egyes kontrák esetében óriási rések nyíltak a hazai védelemben – ez szerintem a felállás megváltoztatásának a következménye, Heynckes alatt a tagozódott karácsonyfa-felállás úgy gátolta a kontrákat, mint a Vörös Hadsereg 41-ben Moszkva alatt a német offenzívát.

A Borussia bátran és az ellenfélhez képest tetszetősen játszott, de ehhez a sztár társulathoz kevés volt, ráadásul gyorsan beszedtek 2 gólt, aztán, amikor reményük lehetett volna az egyenlítésre, a spori csúnyán belenyúlt a meccsbe az erősen vitatható kettős tizenegyessel.

Egy hozzászólás a(z) “Guardiola első meccse a Bundesligában” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük