Képriport a pénteki vb-selejtezőkről

Lukaku duplájával Belgium idegenben nyerte a rangadót a horvátok ellen és kijutott a vb-re. Wilmots fiai bebizonyították, hogy az eddigi jó szereplés nem a véletlen műve volt. 1 évük van még a fejlődésre, de már most kijelenthető: ezzel a csapattal komolyan kell számolni a vb-n.

Csalódott dánok: Aquilani a 91. percben egyenlített. A győzelemmel nagyon nagy lépést tehettek volna a pótselejtezőt érő 2. hely felé.

A B-csoportban az utolsó fordulóra maradt a végső döntés, amire még az eddiginél is kiélezettebb helyzetben kerül sor. Az örmények ugyanis megverték a bolgárokat, akiket az olaszokkal döntetlenező dánok pontszámban utolértek, a csehek és az örmények pedig 1 pontnyira felzárkóztak. Mondhatnánk, hogy a jobb gólkülönbséggel rendelkező bolgároknak “csak” nyerniük kell odahaza a csehek ellen, ám a dánok Málta ellen játszanak, és ugyan a gólkülönbség jelentős a dán és a bolgár csapat között (7 gól a bolgárok javára), ám éppen Málta ellen ledolgozhatónak tűnik. Ráadásul a még mindig reménykedő cseheknek is kell a győzelem Szófiában…

Az örmények győzelmét olasz földön nem tartom reálisnak, de megeshet, ám az biztos, hogy Dánia nyerni fog Málta ellenében, és éppen emiatt, valamint a bolgár-cseh meccs bizonytalan kimenetele miatt, szinte biztos, hogy Dánia vagy Bulgária landol a 2. helyen.

Németország magabiztosan jutott ki a vb-re. 3-at rúgtak az íreknek. A meccs sokban hasonlított a holland-magyarhoz, de úgy tűnik, van, aki meg tudja úszni megalázó zakó nélkül is egy nagy csapat rohamait…

Ebben a csoportban inkább a 2. hely volt izgalmas. Az osztrákok bátran, jól játszottak Solnában, még vezettek is, ám Zlatan Ibrahimovic világklasszisával nem bírtak, a PSG csatára góllal és gólpasszal járult hozzá a svéd sikerhez, ami nekik most már biztos pótselejtezőt ér.

A svájciak keretében összesen 6 albán származású játékos volt, ebből kettő Xhaka és Shaqiri hozta össze a vezető gólt. Svájc végül győzött és kijutott a vb-re.

Svájc mögött Izland és Szlovénia nyert, így Norvágia elszállt, az utolsó körben hozzájuk látogatnak az északi tesók, az izlandiak. Ha nyernek kedden, akkor egy nagy meglepetés lesz a pótselejtezőben.

Egy szép pillanat: van Persie utolérte a holland örökranglistán a válogatott másodedzőjét Kluivertet, amit együtt ünnepeltek. A ManU támadója utána még meg is előzte a korábbi világklasszist. Szenvedő fél sajnos, mi voltunk… 🙁 A hollandok nagyon csúnyán kitömtek bennünket.

Nem hibáztatható a magyar válogatott, hogy vereséget szenvedett a világ egyik legjobb csapatától, az viszont megbocsáthatatlan, hogy ilyen arányban maradtunk alul. Mondjuk, ha képesek voltunk egy sima hármast kapni a fájdalmasan gyenge román válogatottól, akkor attól tartok, ez a különbség a realitás…

Döbbenet, de még így is van reményünk a pótselejtezőt érő 2. helyre. Ha a hollandok a törököket is megverik, Románia ikszel Észtországban, mi pedig legalább 6 góllal verjük Andorrát, akkor Magyarország a 2. Nem érdemeljük meg, de nem lehetetlen, hogy ez összejöjjön: viszont nem a mi kezünkben van a sorsunk…

Az oroszok simán verték Luxemburgot és mivel Izrael megtette azt a szívességet, hogy kiharcolt egy döntetlent Portugáliában, kijutottak a világbajnokságra. Ahogy várható volt: Portugália megint pótselejtez…

Dzeko Brazília irányába fejel. A bosnyákok simán nyertek, de a görögök is hozták a kötelezőt a szlovákok ellen, igaz, egy otromba öngóllal. Minden az utolsó fordulóra marad, ám ott valószínűleg mindkét csapat nyer és ez a félelmetes gólkülönbséggel rendelkező Boszniának kedvez…

Ezúttal Rooeny volt a meccs (egyik) pozitív hőse. Az angolok simán és megérdemelten nyertek Montenegro ellen.

Korábban háromszor is csak döntetlenre futotta Montenegro ellen, és ebben a selejtezőcsoportban a háromoroszlánosok még nem tudtak nyerni rivális csapatok ellen. Most, mikor nagyon nagy szükség volt rá: megrázták magukat a sztárok. Az ukránok is megérdemelten nyertek a lengyelek ellen, Így gyakorlatilag az egy ponttal vezető angolok és északkeleti szomszédaink között kerül kiosztásra az első két hely az utolsó fordulóban. (Montenegrónak még matematikai esélye van, ám Ukrajna nem valószínű, hogy veszít San Marino ellen és az amúgy is reménytelenül behozhatatlan jobb gólkülönbsége okán sincs realitása más forgatókönyvnek.) Jarmolenkóék nyerni fognak az utolsó fordulóban, minden az angolokon múlik, akik a lengyeleket fogadják, de csak győzelem esetén lesznek csoportelsők…

A világbajnoki címvédő spanyolok nyertek Belorusszia ellen, de még kedden is nyerniük kell a csoportelsőséghez. (Vagy a franciáknak botlaniuk…)

4 hozzászólás a(z) “Képriport a pénteki vb-selejtezőkről” bejegyzéshez


  1. Hát, a számok makacs dolgok… mire fel mondod, hogy jobbak voltunk a románoknál? Mert volt pár jó 20 percünk? Csak sajnos a végeredmények számítanak még mindig. Nézzük meg az egymás elleni és a csoportelső elleni eredményeket: itthon ikszeltünk velük (igen, ott ment el a hajó), náluk simán kikaptunk. 5 gólt kaptunk tőlük, mi 2-t rúgtunk nekik. Ők 8 gólt kaptak összesen a hollandoktól, mi 12-t. Akkor melyik csapat a jobb? Miért érdemlünk meg bármit is? Ők mondhatnák, hogy egy 8-1 után nehogy már bármit is.

    Az a baj, hogy mióta érdekel a foci, az utolsó fordulók előtt csak a számolgatást és a matematikai esélyt hallom, nekem ebből már elegem van, erre próbáltam utalni.


    1. Ez a fajta számolgatás ott bukik meg, hogy a hollandok ikszeltek az észtekkel, akiket 3 nappal később mi 5-1-re vertünk, ergo 4 góllal jobbak vagyunk a hollandoknál?
      De ugyanígy számolgatva ki kellett volna kapnunk Andorrától, hisz ők legutóbb 2-0-ra kaptak ki Hollandiától, míg meg ugye, lényegesen nagyobb arányban.
      A románok ellen nem jó 20 percünk volt, hanem az egész meccsen jobban játszottunk, több góllal kellett volna vezetnünk…
      A számok makacs dolgok, igaz, mégis 2010-ben, miután az első meccsen Svájc 1-0-ra megverte a spanyolokat, utána a helvétek a csoportból sem mentek tovább, Xaviék meg világbajnokok lettek… Nem elég csak a számokat látni (és nem csak a gólokról, eredményekről, hanem egyéb statisztikáékat is vizsgálni kell!), mögéjük is kell nézni, hogy miért és hogyan jöttek ki azok. 🙂


  2. Román-észt lesz kedden, nem észt-román. A románok már Észtországban megverték az észteket 2-0-ra, az észtek még nem nyertek idegenben (Andorrát leszámítva, ahol egy darab gólt bírtak összehozni), nagyon reális, hogy majd most leikszelnek/kikapnak a románok… Ne haragudj, de én gyűlölöm ezt a számolgatást és nagyon felidegesít. Kinek hiányoznánk a vébén? (És különben is, a pótselejtezőn sem jutnánk tovább, jöhet Portugália, Franciaország, Svédország… komolyan, ki akar még több égést? Legyünk csak harmadikok a csoportban, és gyorsan felejtsük el ezt az egészet.)


    1. Bocsánat, nem tudom, honnan vettem: valóban román-észt lesz. Ez nem reménykedés, csak számolgatás. Ez is benne van a pakliban. Az észtek ikszeltek ezekkel a hollandokkal, és pár nappal később kitömtük őket Budapesten. Ez az észt válogatott alig 2 éve Eb-pótselejtezőt játszott! Elbukott a nem túl acélos írekkel szemben, de mindez nem számít, én magyar drukkerként már egy ilyen “kudarcnak” is örülnék… A képriport azonban éppen nem erről szólt, hanem arról, hogy még egy ilyen és a románok ellen idegenben mutatott gyászos teljesítmény után is van reményünk – pedig talán meg se érdemeljük. Ha viszont azt nézem, hogy mennyivel jobbak voltunk a törököknél és a románoknál itthon, hogy még gyenge játékkal is egy ikszre simán jók voltunk Törökországban, akkor azt kell, hogy mondjam, sem a török, sem a román válogatott nem érdemli meg jobban, mint mi, hogy legalább pótselejtezzen. Akkor meg már, ha választhatunk, azt mondom, mi legyünk azok! Lettország 2003-ban mivel érdemelte ki a pótselejtezőt? És éppen a törökök ellen teljesen reménytelen helyzetből nagy szerencsével továbbjutásra mentették a visszavágót. Miért ne történhetne meg egyszer velünk is egy hasonló csoda? És ha bekövetkezik, kit érdekel, hogy sokkal jobb csapatok még pótselejtezőig sem jutnak el, mert esetleg erősebb csoportba kerültek?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük