Megkezdődött az új Guardiola-éra

Miközben a BL-győztes Bayern egyes sztárjai (Dante, Luiz Gustavo és Javi Martinez) a Konföderációs Kupa döntőjére készülnek, a müncheni csapat – még meglehetősen tartalékos felállásban – öt edzést követően lejátszotta első mérkőzését Pep irányítása alatt.

 

Guardiola néhány napja mutatkozott be egy sajtótájékoztatón, ahol az újságírókat és a Bayern-szurkolókat meggyőző német nyelvtudással és szerény bemutatkozással nyűgözte le. Az ilyesmit értékelik Bajorországban. Ám lehet kedves fiú, lehet arrogáns, a végén úgyis csak egy valami számít majd: az eredmény.

Az első előkészületi meccset egy szerencsés szurkolói csapat érdemelte ki. Az eredmény (15:1) igazából lényegtelen. Viszont pályára lépett (és gólt is szerzett) a felépült Toni Kroos. Az Ottmar Hitzfeld szerint Guardiola alatti kiszuperálásra ítéltetett Kroos mellett egy másik delikvens, Müller is ott volt a pályán és szintén beköszönt. Mint korábbi írásomban jeleztem, nem értek egyet a svájci mester véleményével, ám messze van még a felkészülés és pláne a nyári átigazolási időszak vége. Ráadásul egyelőre még Guardiola koncepciója sem látszik kristálytisztán.

Egy hónap múlva a német Szuper Kupa-döntő címén megismétlődik a BL-döntő párosítása, hat hét múlva kezdődik a Bundesliga-szezon, és még a nyár vége előtt lesz egy Európai Szuper Kupa is a Chelsea-vel kispadján Mourinhóval. Azaz forró nyár elé néznek Münchenben.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük