Mi lesz veled, Iker?

Szinte alapszabálynak számít: ha egy kapus beszed 5 gombócot, mindegy, hogy tehetett-e bármelyik gólról vagy sem, a következő meccsen nem árt, ha pihen.

Ezúttal azonban Casillas esetében mindez a pályafutása végét is jelentheti.

Iker nehéz napokat tudhat maga mögött. A BL-győzelmet beárnyékolta, hogy kis híján az ő durva hibájából veszítette el a döntőt a Real. Most pedig bizonytalanságok és gól(oka)t eredményező hibák fémjelezték ténykedését a spanyolok vb-nyitómeccsén.

Ha del Bosque a Chile elleni kezdőbe nem nevezi, akkor gyakorlatilag a szögre is akaszthatja a kesztyűjét a hosszú évekig a világ egyik (hanem “a”) legjobb kapusának számító spanyol hálóőr.

Ha kezd, és megint betlizik, amire, valljuk be, jelen formájában van esély, akkor ugyanaz a helyzet, csak éppenséggel a spanyolok búcsúzhatnak, és Casillast egy ideig inkább az idei kudarccal, mint azzal a sok szép emlékkel fogják azonosítani, amit köszönhetnek neki a spanyolok.

Félreértés ne essék: nem Casillas nyakába akarom varrni a hollandok elleni vereséget. De az látszik, hogy ő a csapat leggyengébb láncszeme. És ez egy ilyen kiemelt poszton nem megengedhető, még a címvédőnek sem…

Csak érdekességként: 1990-ben a címvédő Argentína vereséggel kezdett. Világbajnok kapusa, Pumpido a második meccsen megsérült. A helyére beálló Goicoechea a vb egyik legnagyobb sztárja lett és az argentínok eljutottak a döntőig…

Kár lenne Casillasért, mert fantasztikus kapus volt, de úgy tűnik, Mourinho padlóra küldte 2 éve és azóta nem tud felállni onnan. Talán most végre megnyílik az út Pepe Reina előtt?

Az is érdekes, hogy a világ 3 legjobb kapusa közül már csak egy maradt talpon: Casillas leiratkozott a listáról, Buffon megsérült, már csak Neuer van versenyben. Ő konkrétan tegnap Ronaldo lövéseit az egyeduralomhoz méltóan hatástalanította.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük