Nem vagyunk esélytelenek az Eb-n, de…

Nem vagyunk esélytelenek az Eb-n, de addig még sok mindenben kell fejlődnünk.

A 2016-es Európa bajnokságra készülő magyar válogatott

A pótselejtezőn nyújtott teljesítmény bizakodásra ad okot, ugyanakkor be kell látnunk, egy olyan csapatot vertünk meg oda-vissza, amelyik 5 pozícióval mögöttünk állt az UEFA-ranglistán. Nem beszélve arról, hogy a görögöket legutóbb barátságos meccsen még a luxemburgiak is megverték (és rajtunk kívül a csoportunkban mindenki legalább egyszer). Ez azért tanulságos, ha megnézzük, a miniállam hol áll az európai válogatottak ranglistáján…

Azt, hogy nem vagyunk esélytelenek persze, úgy kell érteni, hogy a csoportból való továbbjutás nem reménytelen. Az eddigi – részben szerencsés korábbi sorsolásunknak is köszönhető – eredményeink alapján a 3. kalapba kerültünk a december 12-én tartandó sorsolásra, ami alapján joggal várhatjuk el, hogy némi fejlődéssel a csoportmásodik vagy a négy legjobb csoportharmadik hely egyikére odaérjünk. Ha továbbjutunk, már óriási fegyvertény, és onnantól kezdve minden újabb apró siker ajándék.

Mindehhez azonban jelentősen fejlődnünk kell számos téren!

Elöljáróban meg kell követnem Storck kapitányt! A csoportmeccseken nem láttam a szakmai munkájának szikráját sem. (Ami lehet, hogy a neki – és a csapatnak – jutó rövid felkészülésnek tudható be.) Az a szervezettség viszont, ami jellemezte a csapatot a pótselejtezőkön, már összehasonlíthatatlanul jobb volt, egy érett csapat képét mutatták, és ha ebben további előrelépést sikerül elérni, egész biztos vagyok benne, hogy emelt fővel jöhetnek majd haza a srácok az Eb-ről.

Bernd Storck és Andreas Möller, a magyar válogatott szakvezetői

A másik, a kapitány bátorsága, ahogy bizonyos játékosokhoz nyúlt. Ilyet tényleg csak korszakos edzőzsenik engedhettek meg eddig maguknak. (Hirtelen egy Bayernes példa jut eszembe, amikor 2001-ben Ottmar Hitzfeld a Real Madrid elleni BL-elődöntő visszavágójára megfogyatkozott keretéből a Bundesligában is még csak alig párszor pályára lépő 20 éves Owen Hargreaves-t jelölte a kezdőbe. Hargreaves a meccs legjobbja volt, a Bayern a döntőbe jutott, majd meg is nyerte azt…) Storck esetében mind Kleinheisler nevezése, mind pedig a csapaton belüli rotáció jó húzásnak bizonyult.

Régóta vágytam már arra, hogy egy csapat minden meccsre az aktuális ellenfélre adaptált taktikával álljon ki. És itt most nem arra gondolok, hogy a szétesett védekezéssel futballozó görögök ellen nekünk is egy széteső védelem volt a válaszunk… 🙂

Mondhatnak bármit a norvégok, mi azt játszottuk, amit kellett és az eredmények önmagukért beszélnek. Kalapot emelek Storck előtt, amiért minden mérkőzésen az aktuális feladatnak megfelelő 11-et küldte a pályára, akik – a magyar válogatottól az utóbbi évtizedekhez képest szokatlan módon – képesek is voltak feltenni a pályára azt, amit a kapitány taktika címén felvázolt nekik. Ezek után a pótselejtezők előtti szakmai stáb-csere sem tűnik már olyan eszement ötletnek.

Miben kell azonban fejlődnünk?

Kapusposzt: ez egy kényes kérdés. Az aranycsapat kapitánya, Bozsik után éppen a norvégok ellen második magyar futballistaként Király Gábor ünnepelhette 100. válogatottságát. Király már messze maga mögött hagyta azt a korszakot, amikor még a Bundesliga legjobb kapusának választották és BL-meccseken védte a Hertha kapuját. A mostani selejtező sorozatban azonban magabiztossága tartást adott az időnként betliző védelemnek, és akárhogy nézzük is, nem nagyon volt alternatívája. Hiába véd most már ő is a hazai pontvadászatban, és lehet, hogy lenne egy-két fiatal, aki pillanatnyi forma alapján picivel jobb, a tapasztalat, a rutin mellette szól. Kicsit olyan ez, mint a korrupció: ha mindig ugyanaz a cég nyeri a tendereket, egy idő után már csak azért is ők jöhetnek szóba egyedül, mert másnak nincs referenciája…

Az elmúlt években jobb nem jutott eszébe a kapitányoknak, mint újra és újra Királyhoz nyúlni. Így más nincs, aki ennyire bejáratott lenne a címeres mezben.

Király Gábor a magyar labdarúgó válogatott kapusa

Én pár éve hiányoltam Köteles kipróbálását. Ő mégiscsak stabil kezdő a jelenleg világranglista első Belgium egyik élvonalbeli csapatában. Védett a BL-ben is (volt dolga rendesen J). Ő valahogy nem került közel a tűzhöz, pedig ki lehetett volna próbálni, fel lehetett volna építeni. Néhány évvel fiatalabb, mint Király, éppen a legjobb kapuskorban van. Persze, a kapusposzt eldöntése bizalmi kérdés. És éppen most leváltani Királyt nem ildomos. Az idő pedig már kevés.

Annak azért szorítsunk, hogy Király Gabi ne sérüljön meg, mert akkor minden bizonnyal kevésbé tapasztalt kapus kerül a helyére. (Az 1990-es vb-n ez ugyan az argentinoknál Goicoechea személyében jól sült el.)

Védelem: A két szélen Kádár és Fiola eddig jól megoldotta a feladatát, igaz, az Eb-n komolyabb kihívásokkal kell majd szembenézniük (vagy akár majd a vb-selejtezőkön, ha Ronaldót kell megállítani a szélen…). Vannak azért alternatívák is a posztjukra, pl. Leandro vagy Vanczák, egy-egy rutinosabb játékos személyében. A középső védelem azonban szerintem továbbra is gyenge pont. Guzmics – úgy tűnik – töretlenül élvezi különböző kapitányok bizalmát is, amit folyamatosan javuló formával hálál meg. Véleményem szerint viszont rendkívül lassú, labdával pedig körülményes. Fürge, európai szintű csatárok ízekre szedik. Ha légi párbajt kell vívni, akkor azonban megbízhatóan teljesít. Ezért mellé, mindenképpen egy gyors és talajon hatékonyan szerelő belsővédő pár kell. Lang vélhetően nem az, de a norvégok ellen nyilvánvalóan olyan játékosra volt szükség, mint ő. (És ha a számokat nézzük, 2 meccsen mindössze egyetlen kapott gól, nem is rossz.) Számomra azonban nem válogatott szintű játékos, aki rendre a tribünre rugdossa, fejelgeti a labdát. Nyilvánvalóan ez egy bizonyos szintig biztonságos és hasznos, de ma már megye II-ben is kinézik az ilyen bekkeket…

Alternatívájuk viszont sok nincs, Juhász már messze túl van a zenitjén, mellette szinte csak a tapasztalat szól, Korcsmár pedig középső védőként sosem volt olyan nagyon meggyőző – legalábbis a felnőtt válogatottban nem… Szóba jöhet még Lipták, akinek formája ingadozó, bár ha azt hozná, amit 2011-ben, amikor leradírozta a pályáról Zlatan Ibrahimovicot, akkor komolyabban is érdemes lenne számítani rá.

A védelmünk teljesítménye értelemszerűen nagyban múlik azon is, hogy előtte a középpályán mennyire hatékony a szűrés (csapatként kell védekeznünk, és többnyire támadnunk is), ez a pótselejtezőkön jól működött, az azonban intő jel, hogy pl. az észak-írek, a görögök és a norvégok ellen is úgy kaptunk gólt, hogy Király (nagyot) védett, a kipattanóra azonban az ellenfél ért oda. Persze, Király is gyakorolhatná – az északír példánál maradva, mert a többinél tényleg óriásit védett és örült, hogy egyáltalán hárítani tudott – hogyan kell oldalra ütni a labdát védéskor, de alapvetően a védelem feladata, hogy a kipattanó ne az ellenfél csatáraié legyen.

Középpálya: Itt még relatív jobban el vagyunk látva jó játékosokkal és bőven akad alternatíva is. Az némileg elszomorító, hogy a klubkarrierje többségüknek nem túl fényesen alakul(t), de hát azzal kell főznünk, amink van. Így is biztató, ahogy Kleinheisler bemutatkozott, labdaszerzőként Elek teljesen megbízható teljesítményt nyújt, Dzsudzsák időnként korábbi klasszisát idézve már európai szintű szélső középpályás. Igaz, Gerából elkelne a csapatban egy, mondjuk, 5 évvel ezelőtti változat, de rutinja és kreativitása még így is hasznos lehet. Nagy Ádám játéka is örömteli volt a pótselejtezőn, és azért Stieber, Németh vagy Pintér személyében külföldi, magasabban jegyzett bajnokságokban gyűjtött tapasztalat, valamint magabiztos technikai tudás is jelen van. Itt a legnagyobb kihívást nyilván a támadó és védekező vagy mindkettőt magas szinten űző (van ilyen?!) játékosok megfelelő elegyítése jelenti majd. A görögök ellen ez egyáltalán nem sikerült, a norvégok ellen mindkét meccsen szakértő kezekkel fogott a csapat felállításába Storck kapitány. Amennyiben a jövőben is képes lesz az aktuális taktikai céloknak legmegfelelőbb tizenegyet a pályára küldeni, akkor nem lehet gond.

Támadósor: A pótselejtezőkkel együtt 12 meccsen 14 gólt szereztünk, ami nem egy fergeteges támadófutballra utal. Bár – elismerem, némileg sántít az összehasonlítás – a spanyolok is 7 meccsen szerzett 7 góllal lettek világbajnokok 2010-ben. Én Lovrencsicset, Stiebert, Gerát, Dzsudzsákot középpályásnak, de még Német Krisztiánt is támadó középpályásnak tekintem, márpedig ebben az esetben a 14 gólból a csatáraink vérszegény módon vették ki a részüket (Böde 2, Priskin 2, Szalai 1 gól). Azért Nikolics 18 lengyel bajnokin szerzett 19 gólja és Böde gólgazdag ősze biztató jelek. Lehet, hogy nem topligákban, de még mindig jobb, mint Szalai esete, aki egy gyenge Bundesliga csapatban a kispadra sem nagyon képes magát kvalifikálni.

Tehát elől és hátul van még feladat bőven a nyárig. A klubjában feltehetően senki sem fogja megváltani a világot, nemzetközi kupák révén kettős terhelés sem ér senkit, így nyugodtan lehet készülni az Eb-re. A fradi játékosok, úgy tűnik, Thomas Doll keze alatt jó helyen vannak. Mégha a bajnokság nem is állítja komoly kihívások elé a csapatot, az edző igyekszik kihozni a játékosokból a maximumot.

Ezek után bizakodva várjuk a sorsolást december 12-én. Ha Fortuna megint kegyes lesz hozzánk, akkor reális célokat fogalmazhatunk meg. És egy kicsit álmodozhatunk is…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük