Villa nélküli Eb lesz!

David Villa, a spanyol válogatott gólrekordere, aki mind a világbajnoki cím, mind pedig 4 éve az Európa-bajnokság megnyerésekor gólkirály lett, nem szerepel a mostani Eb-n.

A decemberi Klubvilágbajnokság elődöntőjében szerzett lábtöréséből ugyan nagyjából felépült, ám formája messze van attól, hogy az Eb-ig harcara kész állapotba kerüljön, ezért megkérte del Bosquét ne vegye számításba, amikor vasárnap kihirdeti végleges keretét.

Puyol után egy újabb Barca-játékos, és a válogatott fontos láncszeme hagyja ki a kontinenstornát. Villa volt a selejtezők során is messze a legeredményesebb játékos a Rojasban…

FC Bayern – Hollandia 3-2

A BL-ezüstérmes megverte a vb-ezüstérmest.

Az ilyen meccseknek és eredményeiknek nem szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítani! A hollandok a felkészülésük kezdetén tartanak, nem lennék meglepve, ha a játékosok többsége tejsavas izomzattal lépett volna a pályára. Igaz, a csupa ezüstre sikeredett szezon végén a müncheniek sem lehettek túlzottan motiváltak.

A két csapat a következő összeállításban játszott:

Bayern: Butt – Rafinha, Tymoshchuk (46. Boateng), Badstuber, Alaba (72. Contento) – Luiz Gustavo, Pranjic – Müller (34. Usami), Kroos (46. Lahm), Olic (72. Ribéry) – Petersen (72. Gomez)

Hollandia: Vorm – Boulahrouz (46. Anita), Vlaar, Mathijsen (46. Bruma), Willems – De Jong (46. Maher), van der Vaart (46. Strootman) – Narsingh (76. Robben), Sneijder (46. Lens), Kuyt (46. Siem de Jong) – Huntelaar (46. Luuk de Jong)

Gólszerzők: Kroos, Huntelaar, Narsingh, Petersen, Gomez

Érdekes egyébként, hogy a hollandok most mégis 4-2-3-1-es rendszerben játszottak. Van Persie pályára sem lépett. Van Marwijk nemrég úgy nyilatkozott, nagyon örül, hogy a csatárduó tagjai remek szezont zártak az angol, illetve a német bajnokságban, és semmi nem indokolja, hogy ne egyszerre szerepeltesse őket. Bár az is lehet, csupán a taktikai repertoárt kívánja bővíteni a korábbi, karácsonyfa-felálláshoz való visszatéréssel.

Nem tudom, hogy csak elírás-e, miszerint van der Vaart játszott a védekező középpályás posztján és Sneijder előtte. A Tottenham középpályása ugyanis nem a defenzív kvalitásairól híres, habár a WBA elleni bajnoki után sokan dicsérték ezen mutatóit is. Ezzel szemben Sneijder azon kivételes képességű labdarúgók közé tartozik – mint a másik oldalon most játéklehetőséget nem kapó Schweinsteiger, akik a védekező feladatok megoldásán túl is képesek szervezni a játékot és támogatni a támadásokat. A holland ráadásul még mindehhez gólerős is. Amennyiben nem tévedés az FC Bayern München honlapján megjelent összeállítás, akkor itt a holland taktikai spektrum újabb kiszélesítésének lehetünk tanúi…

Nem sok jót ígérhetek ennek tükrében az Oranje ellenfeleinek.

Pénteken szépen búcsúzhatunk Peptől

Copa del Rey-döntő a bilbaói Athletic Club ellen.

A hétvégi kétnapos szünet után újra együtt edzett az első csapat. Thiago felgyógyult gyomorbántalmaiból, továbbá Pinto és Sanchez is átöltözött, ám ők még nem 100%-osak, így lehet, hogy kihagyják a kupadöntőt.

Emiatt a “kupakapus” helyét Valdez veheti át. Hiányzók egyébként is vannak bőven: Alves, Puyol, Villa, Abidal és Fontás sem játszhat sérülés miatt. JÓ HÍR azonban: Abidalt kiengedték a kórházból…

A fentiek folytán a védelem összeállítása okozhat némi fejtörést Guardiolának, de azért – remélhetőleg 4 védővel felállva – Adriano, Pique, Mascherano, Montoya és Bartra bevetésre készen áll.

Középpályán és elől azonban több, mint elég alternatíva áll rendelkezésre. Szívhatja is a fogát del Bosque, mert a késői kupadöntő miatt a válogatott keret fele még nem csatlakozhatott be a címvédő spanyol válogatott felkészülésébe. Mellesleg Affelay is hiányzik a hollandok Lausanne-i edzőtáborából…

Mindenesetre 20 évvel a legendás BEK-győzelem után jó lenne úgy zárni a szezont, hogy legalább egy újabb trófea bekerül a vitrinbe. Mondjuk az az egyetlen egy, ami a tavalyi szórásból kimaradt 🙂

Az ideiglenes holland keret és sűrű programjuk

Vajon hogy dolgozza fel az Eb-re Robben és a sok német válogatott játékos a BL-döntős kudarcot?

Bernd van Marwijk a hónap elején egy 36 fős keretet jelölt ki, amelyet aztán 27 fősre szűkített. A csapatban az időközben visszavonult veterán Van Bronckhorston kívül mindenki ott van, aki a 2010-es vb-n is az Oranjét erősítette. A sors különös fintora és a kapitánynak okozhat még fejtörést, hogy éppen a Gio helyén a visszavonulása óta alapember Erik Pieters esett ki sérülés miatt. Azért nem kell félni! Ez a keret így is bombaerős és kétségkívül aranyra esélyes.

kapusok: Tim Krul (Newcastle United FC), Maarten Stekelenburg (AS Roma), Michel Vorm (Swansea City AFC)

védők: Vurnon Anita (AFC Ajax), Khalid Boulahrouz (VfB Stuttgart), Wilfred Bouma (PSV Eindhoven), John Heitinga (Everton FC), Joris Mathijsen (Málaga CF), Ron Vlaar (Feyenoord), Gregory van der Wiel (AFC Ajax), Jetro Willems (PSV Eindhoven)

középpályások: Mark van Bommel (AC Milan), Nigel de Jong (Manchester City FC), Siem de Jong (AFC Ajax), Adam Maher (AZ Alkmaar), Stijn Schaars (Sporting Clube de Portugal), Wesley Sneijder (FC Internazionale Milano), Kevin Strootman (PSV Eindhoven), Rafael van der Vaart (Tottenham Hotspur FC)

csatárok: Ibrahim Afellay (FC Barcelona), Klaas-Jan Huntelaar (FC Schalke 04), Luuk de Jong (FC Twente), Dirk Kuyt (Liverpool FC), Jeremain Lens (PSV Eindhoven), Luciano Narsingh (sc Heerenveen), Robin van Persie (Arsenal FC), Arjen Robben (FC Bayern München)

A felkészülés érdekes lesz, hiszen ma már barátságos meccsre kerül sor, mégpedig nem egy válogatott, hanem a szombaton BL-döntőt veszítő Bayern München ellen. (A meccs rangjához csak annyit tennék hozzá: 50 országban élőben közvetítik!) Azon túlmenően, hogy az FC Hollywood játékosai nincsenek a legjobb passzban, több pikantériája is van a találkozónak:

1. Ez egyfajta békülési meccs is, mert a Bayern berágott a holland szövetségre, miután Robben sérüléssel bajlódva is szerepelt a 2010-es vb-n, aztán fél évig gyakorlatilag nem állt a müncheniek rendelkezésére.

2. A meccs előtt még nyitott volt, hogy maga Arjen melyik csapatában lép pályára, ez időközben eldőlt, a nemzeti csapatot erősíti ezúttal. Tekintve hogy lelkileg nincs a topon és a BL-döntő elvesztéséért a sajtó őt tette meg bűnbaknak, van Marwijk csak csereként kívánja pályára küldeni. (Azt ugyanis a szerződés szerint kötelező! Hiába a szponzorok már csak ilyenek… 🙂

3. A hollandoknál pályára lép a Bayern korábbi csapatkapitánya Marc van Bommel is.

4. A Bayernben gyakorlatilag minden német játékos a Nationalelfnek is kerettagja, ami azt jelenti, hogy a hollandokkal pár hét múlva az Eb-n is megütköznek majd, így ezt kis túlzással egy német-holland összecsapásnak is tekinthetjük.

5. Amikor lekötötték ezt a meccset, még szezonzáró örömünnepnek szánták a Säbener Straßén, most viszont már inkább kolonc. A német válogatott játékosok pszichikailag a padlón vannak (a DFB dél-franciaországi edzőtáborban egyébként már külön pszichológus várja őket) és nem sok kedvük van most játszani – legalábbis erre utal Lahm tagadó fejrázása a szombat esti banketten feltett kérdésre, valószínűleg azonban a szerződéses kötelezettségek miatt ők is szerepet kapnak majd.

Szakmai szempontból tehát túl nagy jelentősége nem lesz a mai meccsnek. A hollandok azonban intenzíven készülnek a továbbiakban is, a többi Eb-résztvevővel ellentétben nem 2, hanem 3 (további) felkészülési meccsük lesz, Bulgária, Szlovákia és Észak-Írország ellen. A csoportellenfeleiket elnézve nem törte magát a holland szövetség, hogy hasonló kvalitású, stílusú csapatokkal mérjék össze erejüket a narancsos fiúk. Persze az is lehet, hogy nem kívántak támpontot szolgáltatni, hogy érdemes ellenük játszani. Meg aztán elég jók ahhoz, hogy a saját játékukat játsszák – bárki ellen!

Rossz hír az orosz válogatott háza tájáról

Orosz-görög párharc igen, Vaszilij Berezuckij - Giorgos Samaras párharc nem lesz az Eb-n

Vaszilij Berezuckij, a CSZKA- és az orosz védelem oszlopos ikerpárjának egyik tagja nem lesz ott az Európa-bajnokságon. Combizomsérülése súlyosabb, mint amilyennek korábban gondolták, leghamarabb az Eb elejére épülhetne fel, a felkészülésről viszont lemaradna és formáját legfeljebb a torna vége felé nyerhetné vissza. Ezzel a Szbornaja egy rutinos (61-szeres válogatott) alapemberét veszítette el, akinek ősszel a BL-ben az Inter elleni fejesgólja még a csoportból való továbbjutást jelentette a CSZKA-nak.

A görögök a 8-as pályán megint beúsznak?

A címben feltett kérdés manapság már nem is számít annyira elvetemültnek. Mondjuk, a Chelsea érdekes BL-győzelme után nem tenne jót a labdarúgásnak, különösen annak támadóbb, közönségszórakoztató jellegének, ha a hellének megint meglepnék Európát. (Elég az, ha politikusaik ezt teszik kéthetente 🙂

Az egykori mágus, Otto Rehhagel már a múlté, épp most esett ki a Herthával az élvonalból. Fernando Santos portugál származású kapitány két körben nevezett meg 25 játékost (először az idegenlégiósokat, aztán az otthon játszókat).

kapusok: Michalis Sifakis (Aris Thessaloniki FC), Kostas Chalkias (PAOK FC), Alexandros Tzorvas (US Città di Palermo)

védők: Vassilis Torossidis (Olympiacos FC), Kyriakos Papadopoulos (FC Schalke 04), Sokratis Papastathopoulos (SV Werder Bremen), Avraam Papadopoulos (Olympiacos FC), José Holebas (Olympiacos FC), Giorgos Tzavellas (AS Monaco FC), Stelios Malezas (PAOK FC)

középpályások: Kostas Katsouranis (Panathinaikos FC), Giorgos Karagounis (Panathinaikos FC), Giannis Maniatis (Olympiacos FC), Giorgos Fotakis (PAOK FC), Grigoris Makos (AEK Athens FC), Giannis Fetfatzidis (Olympiacos FC), Sotiris Ninis (Panathinaikos FC), Alexandros Tziolis (AS Monaco FC), Kostas Fortounis (1. FC Kaiserslautern), Panagiotis Kone (Bologna FC)

csatárok: Dimitris Salpingidis (PAOK FC), Giorgos Samaras (Celtic FC), Fanis Gekas (Samsunspor), Nikos Liberopoulos (AEK Athens FC), Kostas Mitroglou (Atromitos FC)

Érdekes, hogy a kapusok sérülés, kispadra szorulás stb. miatt alig védtek az emúlt szezonban a klubjukban, ám Santos úgy gondolta, azokra számít, akikkel végigjátszotta a selejtezőket.

Habár a csapat nagy része sok válogatottsággal rendelkezik, éppen a védelemben van jópár fiatal. Miattuk azonban nem kell aggódni: Kyriakos Papadopoulos például zsenge 20 évével is többet tudhat a háta mögött, mint sok idősebb Eb-résztvevő. Tavaly az elődöntőig menetelt a BL-ben a Schalkéval és idén is a Bundesliga-bronzérmes csapat meghatározó játékosa volt.

A középpályán és a csatársorban nincs hiány 30 év feletti játékosokból, és helyet kapott egy-két Európa-bajnok is. Az A-csoport nem tűnik lehetetlen feladatnak a Szlovéniával és Örményországgal készülő kék-fehéreknek. Azaz, bármi megtörténhet…

Mit tudhat a lengyel válogatott?

Bevallom korábban nem voltam túl jó véleménnyel a házigazdákról és így Franciszek Smuda csapatáról is többször nyilatkoztam meglehetősen lekicsinylően.

El kell mondjam azonban, hogy időközben, kiváltképp a dortmundi trió félelmetes formáját látva, sok mindent másképp értékelek. És a relatív könnyű csoportnak, valamint a hazai pályának is köszönhetően egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy a csoportból tovább menjenek. (Az már persze a sci-fi kategóriába tartozna arról elmélkedni, hogy a halálcsoportból bárkit is kapva a 8 között az elődöntőbe jutást is kivívják, ÁM egy meccsen, ugye, bármi megtörténhet!)

A lengyel kapitány legelsőként, május 2-án hirdetett egy meglehetősen nagy keretet (26 + 7 tartalék):

kapusok: Łukasz Fabiański (Arsenal FC), Wojciech Szczęsny (Arsenal FC), Przemysław Tytoń (PSV Eindhoven)

védők: Sebastian Boenisch (SV Werder Bremen), Kamil Glik (Torino FC), Tomasz Jodłowiec (KSP Polonia Warszawa), Marcin Kamiński (KKS Lech Poznań), Damien Perquis (FC Sochaux-Montbéliard), Łukasz Piszczek (Borussia Dortmund), Marcin Wasilewski (RSC Anderlecht), Jakub Wawrzyniak (Legia Warszawa), Grzegorz Wojtkowiak (KKS Lech Poznań)

középpályások: Jakub Błaszczykowski (Borussia Dortmund), Dariusz Dudka (AJ Auxerre), Kamil Grosicki (Sivasspor), Adam Matuszczyk (Fortuna Düsseldorf 1895), Adrian Mierzejewski (Trabzonspor AŞ), Rafal Murawski (KKS Lech Poznań), Eugen Polanski (1. FSV Mainz), Ludovic Obraniak (FC Girondins de Bordeaux), Maciej Rybus (FC Terek Grozny), Rafał Wolski (Legia Warszawa)

csatárok: Paweł Brożek (Celtic FC), Michał Kucharczyk (Legia Warszawa), Robert Lewandowski (Borussia Dortmund), Artur Sobiech (Hannover 96)

(tartalékok: Grzegorz Sandomierski (Jagiellonia Białystok); Arkadiusz Głowacki (Trabzonspor AŞ), Marcin Komorowski (FC Terek Grozny); Ariel Borysiuk (1. FC Kaiserslautern); Ireneusz Jeleń (LOSC Lille Métropole), Arkadiusz Piech (Ruch Chorzów), Michał Żyro (Legia Warszawa))

Nemrég befejezôdött a Bundesliga, amelynek bajnoka már korábban bebiztosítva elsőségét az a Borussia Dortmund lett, amelynek alapemberei közé tartozik 3 lengyel válogatott játékos is (Piszczek, Blaszczykowski, Lewandowski). Az utolsó fordulóban a gyenge középcsapat Freiburgot Kuba és Lewandowski 2-2 góljával verték 4-0-ra, és egyébként a védő Piszczek is kivette a részét a gólgyártásból egy assist erejéig.

Aztán a német kupa döntőjében a BL-döntős Bayern kapott leckét focisuliból a Dortmundtól. A lengyelek? Nos, igen. Főszerepet játszottak! Lewa tarthatatlan volt, 3 gólt szerzett, Kuba két gólpasszt adott és kiharcolt egy végül gólt érő tizenegyest is, Piszczek pedig azon túlmenően, hogy valami bűvésztrükk keretében eltűntette a pályáról Ribéryt, olyan gyakran tűnt fel az ellenfél 16-osánál és azon belül, hogy egyes szakmai körökben már csatárnak könyvelték el. (A francia dribblikirály az egyébként szép gólját a meccs vége felé úgy szerezhette, hogy ott hagyta Piszczek oldalát és átment a másik szélre szerencsét próbálni…)

Mindezek alapján szerintem a lengyel csapat ütős válogatott lehet, ha a többiek is fel tudnak nőni valamelyest a Ruhr-vidéki művészekhez. Erre pedig van esély, bár a keretben többnyire kevés játéklehetőséghez vagy gyenge francia, német klubokban futballozó játékosok vannak. Azért kiemelhetjük az Arsenal hálóőrét Szczesnyt, a Juhász Roland csapattársaként belga bajnokká lett Wasilewskit, Szalai Ádám csapattársát Polanskit, a BL-ben is szereplő török élcsapatban meghatározó Mierzejewskit vagy a szintén török, ám csak középcsapat Sivasspor játékosát, Grosickit.

Rájuk (is) építve körbe lehet rakni a csapat dortmundi sztárjait jó kis iparosokkal, ami akár egy stabil gárdát adhat és eséllyel vívhatják meg az A-csoport meccseit.

A bővebb cseh keret – lehet, hogy Rosicky nélkül

Michal Bilek már május 14-én megadta 24 fős keretét:

kapusok: Petr Čech (Chelsea FC), Jan Laštůvka (FC Dnipro Dnipropetrovsk), Jaroslav Drobný (Hamburger SV), Tomáš Grigar (FK Teplice)

védők: Roman Hubník (Hertha BSC Berlin), Michal Kadlec (Bayer 04 Leverkusen), Tomáš Sivok (Beşiktaş JK), Daniel Pudil (AC Cesena), David Limberský (FC Viktoria Plzeň), František Rajtoral (FC Viktoria Plzeň), Theo Gebre Selassie (FC Slovan Liberec), Marek Suchý (FC Spartak Moskva)

középpályások: Tomáš Rosický (Arsenal FC), Petr Jiráček (VfL Wolfsburg), Daniel Kolář (FC Viktoria Plzeň), Václav Pilař (FC Viktoria Plzeň), Jan Rezek (Anorthosis Famagusta FC), Jaroslav Plašil (FC Girondins de Bordeaux), Milan Petržela (FC Viktoria Plzeň), Tomáš Hübschman (FC Shakhtar Donetsk)

csatárok: Milan Baroš (Galatasaray AŞ), Tomáš Pekhart (1. FC Nürnberg), David Lafata (FK Jablonec), Tomáš Necid (PFC CSKA Moskva)

Amint látható, 4 kapus is szerepelt ezen a listán és csak egy név kerül kihúzásra, így a mezőnyjátékosoknak már sok izgulnivalójuk úgymond nem volt. A 4. kapus (Grigar) is csak bztonsági tartaléknak lett megnevezve, arra az esetre, ha a 2. számú hálóőr Drobny kisebb sérülése nem jönne rendbe. Hasonló okból vasárnap egy újabb név került elő: a válogatottban eddig még nem szerepelt Vladimir Darida, aki a kisebb izomsérüléssel bajlódó Rosickyt helyettesítené.

Az arsenalos irányító kiesése nagy vérveszteség lenne a cseh válogatott számára, ám a kapitány is és maga a játékos is megnyugtatott mindenkit, semmi gond, pár nap és edzésbe áll. Darida behívása csak egy óvintézkedés.

A BL-győztes Petr Czech szerdán csatlakozik az ausztriai edzőtáborban a csapathoz, amely felkészülés gyanánt például a magyar válogatottal is összecsap az Eb előtt. Másik ellenfele Izrael lesz.

Az angolok kerete

Roy Hodgson a hétvégi zárófordulóval letudta kötelességeit a WBA-nál és a héten már a válogatottra koncentrálta minden figyelmét, amelynek gyümölcseként megszületett az Eb-re készülő keret, ahogy ő maga is bevallotta, “nehéz szülés” volt:

kapusok: Joe Hart (Manchester City FC), Robert Green (West Ham United FC), John Ruddy (Norwich City FC)

védők:  Leighton Baines (Everton FC), Gary Cahill (Chelsea FC), Ashley Cole (Chelsea FC), Glen Johnson (Liverpool FC), Phil Jones (Manchester United FC), Joleon Lescott (Manchester City FC), John Terry (Chelsea FC)

középpályások: Gareth Barry (Manchester City FC), Stewart Downing (Liverpool FC), Steven Gerrard (Liverpool FC), Frank Lampard (Chelsea FC), James Milner (Manchester City FC), Alex Oxlade-Chamberlain (Arsenal FC), Scott Parker (Tottenham Hotspur FC), Theo Walcott (Arsenal FC), Ashley Young (Manchester United FC)

csatárok: Andy Carroll (Liverpool FC), Jermain Defoe (Tottenham Hotspur FC), Wayne Rooney (Manchester United FC)*, Daniel Welbeck (Manchester United FC)

Mint ismeretes, Fabio Capello szövetségi kapitány az év elején lemondott, miután a John Terry rasszista megjegyzése körül kipattant botrány során a szövetség elvette a Chelsea-játékostól a válogatott csapatkapitányi címét, amit az olasz mester a szakmai munkájába történő durva beavatkozásnak tartott.

Talán kicsit vihar volt az egész ügy egy pohár vízben (nem a rasszista megjegyzést akarom ezzel elbagatellizálni, bár azt tudomásul kell venni, hogy a pályán a meccs hevében igenis elhangzanak olyan szavak, amelyeket a pályán kívül, a magánéletben senki sem gondolna komolyan), hiszen Terry ugyanúgy válogatott kerettag maradt és valószínűleg ugyanannyi szava lesz ezután is mind az öltözőben, mind a pályán, mint ahogy az újdonsült csk-nak (Gerrardnak) is volt korábban elegendő tekintélye (ami ezáltal nem nőtt meg), miközben azonban az angol válogatott elveszítette története – hangsúlyozottan csak statisztikai értelemben vett – legeredményesebb edzőjét.

Persze, Capellónak is főhetne a feje a sérülés miatt kiesők miatt (Walker, Wilkshire, Smalling), és végül Hodgson nem vette figyelembe Rio Ferdinandot, ami egyrészt az ő tapasztalatával érthetetlen, másfelől logikus lépés, ha belátjuk, belső védő posztra van elég minőségi alternatívája a kapitánynak.

Az utolsó, szinte tét nélküli Eb-selejtezőn buta módon összeszedett piros lapja miatt a franciák és a svédek ellen hiányozni fog Wayne Rooney, ami ha belegondolunk, hogy a legeredményesebb angol játékosok közül Bent nem kapott meghívót, a ManU-csatára pedig az első két meccsen nem játszhat, komoly gondokat okozhat a támadójátékban. Főként, ha visszagondolunk arra, mennyire gólszegények voltak a háromoroszlánosok a vb-n…

Morten Olsen nagyon szűk kerete

A dán kapitány kollégáival ellentétben nem egy bővebb keretet jelölt ki, amelyből a későbbiek során kihúz majd neveket, hanem egy 20 fős listát készített, amely az ígéretek szerint legkésőbb május 24-én kiegészül 23-asra. Igaz, ettől függetlenül a kereten felül további 3 játékos (Anders Lindegaard, Jannik Vestergaard, Nicklas Pedersen) is meghívót kapott az edzőtáborba, ám a mester még meg kívánja várni a dán bajnokság hétvégi és jövő szerdai zárófordulóit.

A keret:

kapusok: Thomas Sørensen (Stoke City FC), Stephan Andersen (Évian Thonon Gaillard FC)

védők: Lars Jacobsen (FC København), Daniel Wass (Évian Thonon Gaillard FC), Daniel Agger (Liverpool FC), Simon Kjær (AS Roma), Andreas Bjelland (FC Nordsjælland), Simon Poulsen (AZ Alkmaar)

középpályások: Christian Poulsen (Évian Thonon Gaillard FC), Jakob Poulsen (FC Midtjylland), William Kvist (1. FC Nürnberg), Niki Zimling (Club Brugge KV), Thomas Kahlenberg (Évian Thonon Gaillard FC), Christian Eriksen (AFC Ajax), Michael Silberbauer (BSC Young Boys), Lasse Schøne (NEC Nijmegen)

csatárok: Dennis Rommedahl (Brøndby IF), Nicklas Bendtner (Sunderland AFC), Michael Krohn-Dehli (Brøndby IF), Tobias Mikkelsen (FC Nordsjælland)

Azt is mondhatnánk kis túlzással, hogy ennél a keretnél a magyar válogatott is érdekesebb névsort tud felmutatni, ne feledjük azonban, hogy a sötét lovak mindig veszélyesek, mert ismeretlenek is kiszámíthatatlanok, ráadásul ez a társaság a portugálokat megelőzve lett csoportelső a selejtezők során. A portugálokkal az Eb-n is biztosan találkoznak, mert velük együtt a halálcsoportba kerültek – a németek és a hollandok mellett.

Poulsenék Brazília és Ausztrália – azaz két, Európán kívüli ütős válogatottal mérkőznek meg a torna előtt. Ilyen erős csoportra csak ilyen ellenfelekkel lehet készülni…