A bajnokságnak gyakorlatilag vége, a hátralévő két meccs már szinte tét nélküli – már ha lehet ilyet mondani a szintén barcelonai csapat Espanyol elleni mérkőzés előtt. Különösen, ha belegondolunk, Guardiola alatt többnyire szoros meccseket játszott a csapat a kék-fehérekkel.

A jelenlegi szituáció – ha már egyszer túltettük magunkat a kudarcokon – a jövő szempontjából egyenesen ajándék! Nyugodtan ki lehet próbálni a fiatal tehetségeket, betenni őket éles meccseken, hadd szokják a Camp Nou és a La Liga légkörét, érezzék, milyen az, ha az első csapatban játszhatnak. Nem véletlen, hogy a tegnap a B-csapatból többen is a Pep-Tito kettős irányítása alatt végezték az edzésmunkát…

A gyakorlatilag tét nélküli meccsen a Barca simán hozta a 3 pontot. Igaz, a “tét nélküli” megfogalmazás csak a hazai csapatra állt. A Malagának nagyon kellett(ek) volna a pont(ok), de erre alapból sem lehetett sok reménye.

A katalánok nem erőltették meg magukat, de ez is bőven elég volt. Ekkora különbség van a  Barca és egy ősszel jó eséllyel BL-ben vetélkedő együttes között… Persze, ha belegondolunk, hogy az idei BL-döntős Chelsea mennyire megalázóan alárendelt szerepet játszott az elődöntő két meccsén – célfutball ide vagy oda – akkor nincs mit csodálkoznunk.

Iniesta vezéregyéniség volt, a koncentráció és Xavi hiánya miatt azonban sok volt a pontatlan passz (ez persze nem annyira Andrésre volt jellemző, hanem inkább a többiekre), Messi mesterhármast rúgott, a csapat megdöntötte saját korábbi egy szezonban lőtt ligagólokban tartott rekordját, az abszolút La Liga rekordhoz ez is kevés lehet, mert a Real még előrébb jár.

Busquets pihent, Affelay hazai pályán is visszatért, ami kifejezetten örömteli esemény. Sajnos, a szezonvégi leeresztés egyre inkább érezteti a hatását. Nem hagyva figyelmen kívül azt a körülményt, hogy kerek két hét alatt 5. meccsét játszotta a csapat (egy fárasztó szezon végén) és ebben volt két BL-elődöntő meg egy El Clásicó is…

Nem jó ez a lecsengő ária, ha az Eb-t is szem előtt tartjuk. Kit visz akkor magával del Bosque? A ma is harmatos malagás Cazorlát? Ha nem a Barcára épül a Rojas, akkor az a csapat nem a világ- és Európa-bajnok társaság lesz, hanem csak egy jó csapat a sok közül…

Csak most minden bejött, ami a Real és a Chelsea ellen nem… Tegyük hozzá, a két említett csapat klasszisokkal jobb, mint a Rayo Vallecano.

Az azért mégis árulkodó, hogy a kiesés ellen küzdő kiscsapat gólkülönbsége a hétvégi meccs előtt mindössze mínusz 10 volt… Az addig eltelt 35 forduló alatt összesen 60 gólt kaptak. A 7-es zakó mondjuk így, talán nem volt benne a pakliban, bár ősszel 4-0-ra kaptak ki Barcelonában és 6-2-re a Real Madrid otthonában, azóta viszont otthon csak 0-1-re Casillasék ellen.

Most azonban esélye sem lehetett az ellen a Barca ellen, amely a közelmúlt keserű kudarcait akarta feledtetni és szépen búcsúztatni mesterét, akinek annyit köszönhetnek a játékosok.

Annyiban pedig valóban feljavult a Barcelona játéka, hogy bár a labdatartás ezúttal is a már megszokott (de változatlanul döbbenetes) 70%-a mellett mindössze 12 lövést eresztettek meg a fiúk (a szezonátlag 17 helyett), ám ezek döntő többsége kapura is ment (10) és hogy a hatékonyság még jobb legyen, mint ismert, 70%-ban gól is született belőle.

Pedro végre régi önmagát idézte és úgy tűnt, a csapat nagy része is felszabadultan, csúcsformában futballozott.

Hogy ez csupán pillanatnyi fellángolás volt, vagy több van benne a már gyakorlatilag tét nélküli bajnoki lecsengésben (spanyol válogatott-drukkerként mondjuk azért nem szeretném, ha leeresztenének a fiúk egy hónappal az Eb előtt…), az majd ma este elválik.

A BL-indulásra aspiráló Malagát is szét kell szedni, mert az az igazi mérce. Aztán jöjjön fel a Levante a 4. helyre! Avagy mégse, mert a magyar érdekeltségű, kiesés ellen küzdő Zaragoza ellen meccselnek.

Messi 43 gólnál tart holtversenyben C. Ronaldóval, amire nehéz megfelelő jelzőt találni, főleg, hogy az argentín 16 gólpasszt is jegyez (persze CR7-nek sem kell szégyenkeznie a 11 assistja miatt). Szorítunk, hogy legalább ezen a téren (is) megelőzzük a Realt. Bár talán jobb lett volna, ha a 3 mindent eldöntő meccsen rugdossa a gólokat és nem ilyen kevésbé fontos találkozón, ahol nélküle is nyert volna a (még) Guardiola-csapat.

Pep Guardiola, az FC Barcelona történetének legsikeresebb edzője 4 év után, talán éppen nem a legjobb pillanatban úgy döntött, a június 30-val lejáró szerződését nem hosszabbítja meg.

Én személy szerint nagy fájdalommal veszem tudomásul a döntését. Számára edzőként nincs másik csapat a világon, amely ennyire kézre állna, és ugyanígy igaz ez  fordítva is: nincs még egy edző a világon, aki ennyire értené a saját utánpótlásbázisra (La Masia) és az évtizedek alatt megalapozott technikás holland futballfelfogásra (Rinus Michels, Cruyff, van Gaal és talán Rijkaard is) épülő Barca-filozófiát, amely művészetté emelte a labdarúgást.

Guardiola, ha nem is az anyatejjel szívta magába ezt a szemléletet, de 10 éven át volt a klub futballistája (BEK-et és KEK-et is nyert ezalatt) és dolgozott az utánpótlásnál is, ahonnan az első csapatba emelve világbajnokot faragott játékosokból (pl. Pedro, Busquets).

Miután 2008 nyarán átvette az első csapatot, 2009-ben futballtörténelmet írva és világrekordot felállítva minden létező címet megnyert a csapattal. Ő volt az, aki szinte tökélyre fejlesztette a tiki-taki futballt, döbbenetes labdabirtoklási fölényt tudott kialakítani a Barcával akár világklasszis ellenfelekkel szemben is és nem utolsósorban: a szép játékot eredményességgel párosította…

Nehéz megítélni, hogy mennyire fog érződni hiánya azok után, hogy Tito Villanova, Pep asszisztense veszi át a stafétabotot. Mindenesetre fura egybeesés, hogy a döntés pár nappal azután született, hogy a Barca kiesett a Chelsea ellen, amelynek kispadján az a Di Matteo ül, aki nem is olyan régen szintén csak másodedző volt a Kékeknél…

Villanova valószínűleg lényegileg nem fog változtatni a taktikán, a csapat futballfilozófiáján – de, ahogy azt jeleztük korábban, és a közelmúlt eseményei is alátámasztották, némi változtatásra azért feltétlenül szükség lesz. Ami miatt aggódom, pusztán Tito személyisége. Vajon lesz olyan kisugárzása és mindenkire átragadó lelkesedése, amivel Pep motiválni tudta a csapatot?

Az mindenesetre érdekes jelenet volt a BL-elődöntő visszavágójának hajrájában, amikor szemmel láthatóan nem ment a szekér, változtatni kellett volna, ám Guardiola mintha már feladta volna, egy megfáradt ember nem- (helyesebben mondva bele-) törődésével viselte a közelgő kudarcot, miközben Villanova hevesen magyarázott neki valamit. Guardiola azonban gondolatban talán már nem is ott járt. Lehet, hogy ez a döntés akkor már rég elhatározott volt? Mert így az elmúlt másfél hét kudarcai más megvilágításba helyeződnek…

Titóval kapcsolatban még olyan félelmeim is vannak, hogy amennyiben nem megy majd minden olyan simán, vagy legalábbis sikeresen, mint a Guardiola-éra alatt, széteshet ez a nagyszerű alakulat. Valószínűleg nagyban függően a nyári Eb-szerepléstől is Puyol, Xavi visszavonulhat, Iniesta szárnyaszegetté válik, Messit elcsábítja valamelyik másik európai sztárklub, Dani Alves a hazai vb-t szem előtt tartva szintén klubot válthat, a fiatalok dezorientálódnak, Pedro már most árnyéka önmagának, de követheti őt Busquets is a formahanyatlásban, a még be sem futott srácok (Tello, Cuenca) nem érnek be, eltűnnek a süllyesztőben, Sánchez visszamegy Olaszországba, Fabregas az Arsenalhoz, Pique, Adriano elszürkül…

Ez egy nagyon sötét vízió, de sajnos, nem elképzelhetetlen. Guardiola ezzel nagyobb űrt hagyna maga után, mint ami érkezése előtt volt. Pedig hogy bíztam benne, hogy ő lesz a Barca Fergusonja… (Sir Alex túl minden létező nyugdíjkorhatáron még mindig nem fáradt bele, hogy évről évre sikerekre vezesse a ManU-t és tehetséges fiatalakot neveljen ki nagy sztárokká!) Ettől függetlenül is tiszteletben tartom Pep döntését és csak annyit mondhatok (nemcsak a Barca-drukkerek, hanem minden igazi futballrajongó nevében): Köszönet az elmúlt évekért!

Megy vagy marad a Mester?

Habár az elmúlt néhány nappal az idei évre jópár álomnak búcsút inthettünk, a szezonnak még nincs vége! 4 bajnoki és a kupadöntő is vár még a csapatra, pláne, hogy – mégha lehetetlennek is tűnik – matematikailag még van esély a Liga megnyerésére is…

Sajnos, Xavi számára azonban véget ért a szezon: a bal vádlija megsérült, 15 napot biztosan ki kell hagynia. Legfeljebb a kupadöntőre épülhet fel teljesen. (Azért reméljük, az Eb-n nem kell nélkülöznünk!)

Ennél is több aggodalomra adhat okot az a felröppenő hír, hogy Pep holnap bejelenti, marad-e a csapatnál vagy sem… Elsőként a játékosaival közli a döntését. Csak remélni merem, hogy konzultál(t) is velük, mielőtt meghozta elhatározását. Mert akkor van remény, hogy meggyőzték a maradásról! Korábbi kritikus hangvételű bejegyzésemben is hangsúlyoztam, a jövőt – egyelőre – csak vele tudom elképzelni…

A Guardiola-éra nagyon elkényeztette a Barcelona-drukkereket, amely alatt a csapat nemcsak hihetetlen fölényben játszott-játszik ellenfeleivel szemben, hanem szép számmal gyűjtögette a trófeákat is. Úgy tűnik, ez a szép sorozat most megszakad. Nem lesz már bajnoki cím, BL-címvédés és ki tudja, sikerül-e megnyerni a Copa del Rey-t, ám amint már utaltunk rá, egy Barca-szintű csapatnak a kupagyőzelem nem lehet vigasz egy sikertelen szezonban.

Persze összetenném a kezem, ha egy magyar csapat úgy esne ki a BL-elődöntőben, hogy odahaza mindössze egy ezüstéremre futja (és nem mellesleg az előző sikeresebb szezon hozományaként az idény során begyűjtene egy-két Szuper Kupát és klubvilágbajnoki címet), ám a katalánoknál mindez kevés.

Kevés, mert ez a társaság lehet, hogy minden idők legnagyobb Barcája (még így is), keretében 9 világbajnok rúgja a labdát és van egy olyan játékosa, akiről talán éppen ma este derült ki, hogy csak a jelen (egyik) legnagyobb futballistája, ám a halhatatlanok közé nem képes felemelkedni.

Korábban azt írtuk, egy nagy csapat mércéje, hogy akkor, amikor muszáj, akár késsel a torkán is, nyerni tud. A Barca ezek alapján nem igazi nagy csapat…

Ne értse félre senki: nem kívánjuk eliminálni az eddigi érdemeket, és nem kezdjük el pocskondiázni az eddig istenített alakulatot! Egész egyszerűen arról van szó, hogy most nem a labdabirtoklási fölényből és a helyzetek sokaságából automatikusan születő gólok és a könnyed alázások ideje jött el. Most vért kellett (volna) izzadni a győzelemért! Kínlódva, akár csúnya focival, akár a célszerűségre koncentrálva, de ki kellett volna harcolni a továbbjutást (és a hétvégén is a bajnoki remény életben tartását).

A csapat azonban képtelen volt váltani! Könnyű minden meccsen az akaratunkat az ellenfélre ráerőltetve előbb-utóbb eldönteni találkozókat, ám az már kihívás, amikor nekünk kell alkalmazkodni az ellenfél játékához, ahhoz igazítani a mi futballunkat és úgy eredményt elérni…

A Barcelona 2010 tavasza után idén megint a BL-elődöntőben nem tudott mit kezdeni ellenfele defenzív taktikájával. (Ide vehetnénk még persze a 2008-as ManU-elleni elődöntőt is, ám az még a Guardiola-korszak előtt volt.) És sajnos, úgy tűnik, Mourinho most már a Reallal is rátalált a varázsszerre.

Mindezek ellen Pep szemmel láthatóan nem dolgozott ki effektív taktikát, vagy legalábbis abból nem valósulhatott meg semmi. Egy betömörülő ellenfelet csak átlövésekkel és a szélen megbontva lehet zavarba hozni. Ezek a futballban évtizedes felismerések azonban nem nagyon tükröződtek a Blaugrana játékán. Valahogy továbbra is olyan támadásokat erőltettek Xaviék, amelyeknek jól láthatóan nem volt, nem is nagyon lehetett foganatja. Átlövésekkel egyáltalán nem operáltunk, a játék pedig gyakorlatilag a 16-os meghosszabított vonalai által bezárt középső pályarészen folyt. Hiányzott a szélen egy védőt levenni képes gyors, jól cselező játékos. A még éretlen fiatalok (Cuenca, Tello) erre alkalmatlanok voltak, Dani Alvesnek nem ez az erőssége, Iniesta pedig ritkán próbálkozott.

Pedig volt a pályán olyan játékos, aki tökéletesen alkalmas lett volna erre a feladatra. Évekig játszott nagyon ügyesen azon a poszton. Persze, messze nem lőtt annyi gólt, mint mostanában középcsatárként, de az ő agilis játéka a szélen akár megoldást is jelenthetett volna. Csak hát akkor ki játszott volna középcsatárt?

Mert vérbeli középcsatára mondjuk nincs a Barcának! (Még Villa sem az.) És ha már a hiányposztokról beszélünk, a szélekre sincs egyelőre megfelelő, Barca-szintű ember. Ha egy BL-elődöntőben egy vezetőedzőnek nincs kihez nyúlnia, csupán ígéretes, de messze nem kiemelkedő, rutintalan  20 évesek közül válogathat, ott komoly gondok vannak a játékospolitikával.

Félreértés ne essék! Nem az utánpótlásrendszerbe vetett bizalomra épülő Barca-filozófiát kárhoztatjuk! Mert azzal maximálisan egyetértünk. Ám láttuk, hogy csupán arra ezen a szinten nem lehet építeni: az Ajaxnak kijött a lépés egy rövid időszakra, amikor volt egy nagy generációja (amelynek másodvirágzásából mondjuk mi is kaptunk némi áldást :-), ám azóta immáron 17 éve nem tudnak felmutatni még csak megközelítőleg sem hasonló sikereket. Még ha nagy játékosokat azóta is képesek voltak kitermelni. Cuencából vagy Tellóból nem lesz Messi! Ez már most, 20 éves korukra eldőlt. De nem lesz belőlük egy Iniesta, Xavi vagy Fabregas sem… És tényleg: ne tőlük várjuk a megváltást egy ilyen meccsen!

Azt éppen az összehasonlításban említett nevektől vártuk, hiába! Xavi nem tudott igazán vezére lenni a csapatnak. Különösen a második félidőre eltűnt. Iniestából hiányzott az átütőerő, az a plussz, amivel máskor át tudja segíteni a csapatot a holtponton. És leginkább hiányzott a megoldás Messitől, akinek a kezében, egész pontosan a lábában volt a kulcs.

Ha valaki zsinórban 3-szor aranylabdát nyer, attól joggal várja el szurkoló, edző, csapattárs egyaránt, hogy a legkiélezettebb pillanatban is képes higgadtan a csapata javára eldönteni a mérkőzést. A kimaradt 11-essel csupán azt bizonyította, ő csak egy nagyon tehetséges futballista, és semmi több… Fájó ezt beismerni. Lehet dobálózni a világbajnoki címmel. Szerintem nem attól lesz legenda, ha egyszer netalántán vb-győzelemre vezeti az Albicelestét. Legendává akkor válhatna, ha ilyen meccseket (is) megnyer a Barcának!

Mi lesz a holnap? Nem ért véget a világ! Vannak új kihívások, feladatok, menni kell tovább. Ám, nem ezen az úton…

Guardiola menesztését nem tartanám helyesnek. Ebből a társaságból nincs másik edző a világon, aki ennyit ki tudna hozni. Pepnek egész egyszerűen át kell gondolnia jónéhány stratégiai döntését. Be kell látnia a tévedéseit és azokat kijavítva újra felépítenie ezt a csapatot!

El kell felejtenie a háromvédős rendszert, amely megfosztja a csapatot a második hullámtól és a szélső játéktól – éppen a betömörülő ellenfelek ellen. Diverzifikálni kell a támadójátékot, pl. találni egy ahhoz hasonló technikás erőcsatárt, mint ami van Nistelroy vagy Jan Koller voltak, hogy ha másként nem megy, akkor a betonvédelmek ellen jöjjenek a beívelések és a fejesgólok. Szükség van egy “killer instinct”-tel megáldott szabadrúgáslövőre, mert luxus, hogy ennyi támadóharmadban elszenvedett fault után nem vagyunk képesek gólokra váltani ezeket az ígéretes rögzített szituációkat. Lehet, hogy kell egy olyan kapus, aki a lehetetlenek védésére is képes, mert ez még annál is fontosabb, mint az, hogy lábbal labdabiztos legyen. Ki kell találni annak módját, hogy a 16-os előtt felsorakozott védelmeket miként lehet megmozgatni – nem nagy titok: gyorsabban kell körbejáratni a labdát, mert elfogadhatatlan, hogy a Real-védelem kocogva is képes volt rendeződni a súlypontáthelyezéseknél. Továbbá, ha már oly sok mindent átvett és adaptált a futsalból, akkor tanulmányozza, miként lehet ott, még kisebb területen a betömörülő védelmet megbontani…

(Aki nem tudná: felpassz, nagy lendülettel megindulni, a talppal visszakészített labdát pedig kapura lőni. Ezt alaposan begyakorolva a 16-os előtt el lehet játszani.)

Mai győzelmükkel a Ramosék 7 pontra növelték előnyüket a ligában és ezzel megelőlegezhetjük nekik a bajnoki címet, mert a hátralévő 4 meccsből kettőt legalább meg fognak nyerni. (Ha éppen nem mind a 4-et…)

Sajnos, nem játszott jól a Barca és ha vereséget nem is érdemelt, győzelmet semmiképpen. Egy igazságos döntetlen pedig ebben a helyzetben ugyanúgy nem ért volna semmit.

Úgy tűnik, a tét nagysága, elsősorban is a győzelmi kényszer és a szerdai kudarc mély nyomokat hagyott a fejekben. Nem azt a csapatot láttuk kimenni a pályára, amelyiket vártuk. Nem egy győzelemre kihegyezett, motivált társaság futballozott a grántátvörös-kék mezben, hanem egy minden mindegy alapon “valahogy majd csak nyerünk” mentalitású 11. Az első 20 percben ennek megfelelően a Real helyzeteivel szemben csak egy gyámoltalan lövést tudott felmutatni a Barcelona.

Korábbi bejegyzésünkben megfogalmazott állítások és hivatkozott statisztikák sorra megdőltek. Guardiola most már nem veretlen a Real ellen bajnokin, most már nem mondható el, hogy minden hazai bajnokit nyert a Blaugrana – mellesleg az idei, oly gyönyörű Camp Nou-beli mutatónak is lőttek… A fentiekben megfogalmazottak miatt végül nem a katalánoknál volt a lélektani előny, ám a Real úgyis nyerni tudott, hogy nem mutatott semmi különlegeset. A saját tudásának mintegy minimumát adta, fegyelmezett, de nem emberfeletti teljesítménnyel szervezett védekezéssel és hatékony támadásokkal túlteljesítette a kitűzött célját: nem kikapni!

Ehhez nem kellett a szokásos gólátlagát még csak meg sem közelíteni. Vezetést a Barcelona teljes védelmének rossz helyezkedését követően Valdez és Puyol (különösen az utóbbi) hathatós segítségével szereztek. Aztán, amikor a Barca a második félidő derekán váratlan mégis egyenlített, akkor egy perc sem kellett hozzá, hogy gyakorlatilag egy kontrából, de valójában felállt védelemnek (amely mintegy 35-40 méterre védekezett a kapujától) gólt rúgjanak. Ez egyébként Ronaldo zsenialitását is dicséri, hiszen bár valóban ziccerben volt, szemernyi kétség sem lehetett afelől, hogy értékesíti. Ezzel szemben Messi sajnos, helyzetig sem jutott el. Xavi és Tello pedig a Ronaldoénál sokkal nagyobb helyzetben sem tudta lehetőségét gólra váltani.

Amikor azt gondoltuk, csak a Barca nyerheti a meccset, utaltunk a két edző közötti különbségekre is. Most azonban Guardiola rácáfolt az eddigi tapasztalatokra. Nem sikerült megfejteni, milyen taktikával, milyen motivációval küldte pályára játékosait. (Mert mondjuk feltüzeltnek csak a bíróval folytatott hasztalan és értelmetlen vitákban tűntek.) Hogy mit mondhatott a szünetben? Szintén csak találgathatjuk, mert a játék képe semmiféle változást nem hozott. Nem volt meg a ritmusváltás, illetve egyáltalán a váltás a játékban. Hiába lett 72%-os a labdatartási arány, ez még véletlenül sem azt jelentette, hogy a Barca odaszegezte volna ellenfelét a kapujához. Aztán a kissé elkésettnek tűnő és a legkevésbé sem érthető cserék mögött sem láttuk a logikát. Oké, Sánchez bejött, gólt rúgott. Erre mondhatnánk, szerdán sokkal inkább benne volt a lábában, aztán ott is maradt.

A Guardiola iránti óriási tiszteletünk miatt – egyelőre – csak arra gondolhatunk: jó marketingesként beáldozta a bajnokságot. Nem akart kockáztatni, “megpróbálni megpróbáltuk, nem ment, ne erőltessük tovább” alapon. Hisz egy győzelem esetén is kérdéses maradt volna a La Liga megnyerése, ezzel szemben kockáztatott volna sérülést, a keddi BL-meccs előtti kimerülést, vagy egy kontrákból összeszedett zakót. Hozzátehetjük, ha Xavi és Tello berúgja, amit pestiesen szólva a nagyim is a hálóba vág, ezzel a Barca-minimálfutballal is hozhatta volna, amit elvártak tőle a szurkolók. Mindez azonban egy tiszteletetteljes feltételezés. Ehhez kedden ki kell végezni a Chelseat, de minimum kivívni a BL-döntőbe jutást, bármilyen játékkal…

Ha nem így lesz, akkor az előző bekezdésben fogalmazottak légváras feltételezéssé lényegülnek át. És akkor sokkal nagyobb a baj! Akkor felmerül a kérdés, hogy mi van Piquével, aki két éve még a világ legjobb belső védője volt, felmerül, valóban Valdez a legjobb megoldás, ha vannak nagy kapusok a világban, akik legalább ugyanolyan labdabiztosak lábbal (pl. Manuel Neuer), vajon Puyol nem öregedett-e ki a csapatból, jó-e ez a háromvédős rendszer, Messi a rengeteg gólja ellenére a legjobb poszton játszik-e középcsatárként, nem kellene-e mégis visszavinni a jobb szélre, ahol többet volt játékban, élvezte azt és bár kevesebb gólt rúgott, a csapat nem volt ennyire kiszolgáltatva az ő eredményességének (ehhez lásd egyik korábbi bejegyzésemet). Jó-e, hogy Lio már semmit nem fut, néha visszamegy a saját térfelére labdáért, majd onnan megindulva próbál kicselezni 5-6 embert, ami egy ideig működött is, de mára már mindenki megtalálta az ellenszerét?

Mert ezek a kérdések, kétségek mind megfogalmazódnak, ha ez a Szuper-Barca, amely az elmúlt néhány évben kinőtte magát minden idők egyik legjobb csapatává, idén mindössze egy Király Kupát lesz képes begyűjteni… (Már ha sikerül, mert könnyűnek éppen az sem ígérkezik.)

Kedden sok mindenre választ kapunk. Jó lenne, legalább úgy emlékezni erre a szezonra, hogy “tudjátok, amikor a Barca történelmet írt, és első csapatként megvédte BL-címét…” Mert erre még mindig van esély! És ehhez minden meg is van a csapatban. Csak ki kell hozni belőle. Ki kell hozniuk magukból!

1. Mert Guardiola alatt még soha nem kapott ki bajnokin a Realtól és mindhárom hazai találkozóját megnyerte!

A Barcelona 2008-as edzőkeresésekor Mourinho is a jelöltek között volt, és ő Pepet szerette volna másodedzőjének. Időközben azonban Guardiola Mourinho fölé nőtt, még akkor is, ha 2010 tavaszán azért kapott egy alapos leckét a mestertől…

Guardiola mérlege vezetőedzőként Mourinhóval szemben imponáló: 7 győzelem, 5 döntetlen és 2 vereség 25-14-es gólkülönbséggel. Statisztikailag tehát 86% az esély arra, hogy az El Clásicón nem a portugál mester csapata nyer… Mondjuk, nem is kell neki. A döntetlennel Mourinho vélhetően maximálisan elégedett lenne.

2. Mert a katalánoknál van a lélektani előny!

A 2010-es 5-0-ás iskolafoci óta 9-szer találkozott a két csapat. A 4 Barcelona-, 1 Real-győzelem és a 4 döntetlen egyértelmû katalán fölényrôl tanúskodik, ráadásul ezek összesítésben a Barcának hoztak továbbjutást, kupagyőzelmet, vagy éppen bebiztosított bajnoki címet. A találkozókon nemritkán került sor kiállításra, alakultak ki tömegjelenetek, többnyire azért mert vagy megbosszulta magát a Real agresszív, néha kifejezetten durva játéka, vagy mert hátrányban a frusztráltságukat nem bírták másképp levezetni. Éppen ez az, ami arra utal, mentálisan a Real mélyen a Barca szintje alatt van, és ha lehet egyáltalán ilyet mondani, talán ez a legfeltűnőbb különbség a két csapat tudása között.

A Real Madrid különösen Mourinho keze alatt nem ennyivel rosszabb csapat a Barcánál, ám a fenti tények miatt már maguk sem hiszik el, hogy képesek lehetnek legyőzni a Guardiola fiait. Kiváltképp nem jobb játékkal! Hiába fogadkoznak, hiába szívják fel magukat, játszhatnak mourinhós célfutballt vagy lendületes támadó- és letámadófutballt, némi rövidzárlat után a katalánok valahogy mindig visszanyerik lélekjelenlétüket és fölényes játékstílusukat. Iniestáék képesek a semmiből is gólt rúgni, vagy akár némi érthetetlen bizonytalankodás után félpercnyi egyérintős labdajáratás után bármely játékos születése óta összegyűjtött minden önbizalmát porrá zúzni. A Bernabeuban rendezett bajnokin a Real közel egy félidőn keresztül tudta ráerőltetni ellenfelére és játszani a saját játékát. Aztán elég volt Messinek egyszer visszalépni a saját térfelére, majd egyedül szétzilálnia az addig jól működő királyi reteszt és Sanchez máris egyenlített. A második félidő pedig már kifejezett megalázó volt a madridiak számára. Mintha a Barcelona A a saját U17-es csapatával játszott volna bemutatkozó mérkőzést.

3. Mert a statisztika is az FC Barcelona mellett szól!

A madridiak ugyan lenyűgöző mutatókat produkálnak az idei szezonban – már 107 gólnál járnak a Primera Divisionban, a tavalyi 2,68-as gól/meccs átlagukat az idei évre 3,24-re javították és nem mellesleg 4 pont előnnyel vezetik a bajnokságot, amennyiben behúznák mind az 5 hátralévő meccsüket, beleértve az El Clásicót is, akkor 100 ponttal zárhatnák a szezont! – és ezekkel felülmúlják a Barca mutatóit is, azonban nagyban árnyalja a képet, ha mindezt a Real idegenbeli és a Blaugrana otthoni teljesítményét összevetve vizsgáljuk. (Pláne, hogy a katalánok idén elsősorban idegenben muzsikáltak halványabban, a hazai meccseken hengereltek.)

A Barca teljes mutatója (hazai és idgenbeli meccseket nézve) szerint javult a labdatartási arány (70%-ra, mintha nem lett volna amúgy is nagyon magas 🙂 és a gólátlag is feljött 2,5-ről 2,9-re. Ugyanez azonban hazai pályán 4 gól/meccs!!! A 16 bajnoki találkozón a Camp Nouban 15-ször nyert a csapat és csak egyszer ikszelt. A Real félelmetes gólátlaga viszont 2,75-re szelídül idegenben, ami persze még így is impozáns. A 60%-os labdatartási arányuk viszont vélhetően romlik majd a szombati meccs után…

Decemberben a madridi találkozóra állítólag mintegy 1 milliárd ember volt kíváncsi világszerte (összehasonlításképp: ez több, mint amennyien a 2010-es vb-döntőt nézték…), a mérkőzés azonban nem felelt meg a várakozásoknak. meglehet, az volt a tavalyi 7 El Clásico közül a leggyengébb. Pedig előzetesen (kissé talán túl merészen is) minden idők legjobb spanyol óriás-csatának vártuk. A csalódás mindenképpen a korai gólnak tudható be! Futballszakmai szemmel az ember mindig arra a legkíváncsibb, ha mesteredzők nagyon jól felkészített csapatai találkoznak, hogy ki mit tud kitalálni a másikkal szemben. Mindez azonban mehetett a kukába már 20 mp elteltével, mert a letámadó Real kihasználva a Barca védelmének durva megingását szinte azonnal megszerezte a vezetést. Azóta a kupa negyeddöntőjében 1-2, 2-2-vel a Barca diadalmaskodott, inkább az idegenbeli jó teljesítményének köszönhetően.

Hozzá kell tenni, eddig odahaza ritkán kellett megerőltetniük magukat Xaviéknak, mivel már a madridi első meccsen előnyt vagy kedvező eredményt értek el.

Egy igazán jó csapatot az minősít a legjobban, hogy amikor nyerni kell (és amennyivel nyerni kell), akkor (is) hozza a meccset. Az FC Barcelona kétségkívül a világ legjobb csapata. Ezt azonban nap mint nap bizonyítani kell! Az elkövetkező 4 nap erről fog szólni. A bajnoki remények életben tartására és a BL-döntőbe jutáshoz holnap is és kedden is nyerni kell!

Ilyen képeket akarunk az El Clásicóról

Mondhatnánk nincs nagy baj, a Barca lefocizta tegnapi ellenfelét és a Camp Nouban az egygólos vereség ellenére is simán kivívhatja a döntôbe jutást. Nem sérült meg senki (bár Messi megcsúszása az elsô félidô vége felé nagyon ijesztônek tûnt elsô ránézésre) és a szombati nagy derby elôtt nem hajtotta ki magát erôn felül a csapat…

Vigasztalhatnánk magunkat azzal, hogy pl. a nyolcaddöntôn tavaly is kikapott a csapat Londonban, aztán a visszavágón parádés futballal harcolta ki a továbbjutását az Arsenal ellen. Tegyük hozzá: az Arsenal ellen! Mert bár az ágyúsokat jobb csapatnak tartjuk, mint az Abramovics pénzelte gárdát, nekik könnyebb gólt lôni. A Barca játékához talán leginkább közel álló Arsenal soha nem lenne képes olyan bekkelésre, mint amit a Chelsea mutatott be tegnap. Ilyenkor mindenkiben felrémlik a 2010-es rémálom. A nem elhanyagolható különbség: bár akkoriban az izlandi vulkánkitörés miatt busszal, mondhatni mosott rongyként érkezett a csapat Milánóba, az Inter nagy meglepetésre elég sokat tett azért, hogy továbbjusson. Értsd: támadott! Igaz, csak az elsô meccsen. Félô, hogy a Chelsea egykori mestere mintáját kívánja majd követni Barcelonában. Persze, az 1-0-ás vereség nekik nem lehet elég. De ha ne adj’ Isten találnak egy gólt! Akkor az már Messiéknek is feladat lesz, és ennek a masszívan védekezô Chelsea-nek nehéz lesz 3 gólt lôni…

Régi, szép emlék a 2000-es párharc a Kékekkel. Akkoriban a szintén igazságtalan 3-1-es idegenbeli vereség után odahaza sikerült a 3-1, majd hosszabbítás után az 5-1. Miért is elevenítjük fel mindezt? A góllövôk miatt! A két meccs 6 Barcás-gólját Figo (2), Rivaldo (2), Dani és Kluivert szerezték. Az eredményesség nem függött annyira egyetlen játékos teljesítményétôl, mint jelenleg. Nem azért, mintha Messit leszámítva a csapat mai tagjai nem lennének olyan jók, mint a van Gaal-éra aranylábú gyerekei. Sôt! Egész egyszerûen az utóbbi egy-két évben (és különösen igaz ez a mostani tavaszra) kialakult egy egyszemélyi függés.

Imádjuk Messi-játékát, a góljait, élményszámba megy szinte kivétel nélkül minden találata, de nagyon veszélyes tendencia, hogy a gólok egyre nagyobb hányada az ô nevéhez köthetô. A Barca legutóbbi 5 BL-meccsének góljait 61,5%-ban ô szerezte (a BL teljes idei szezonjára vetítve is több mint 40%-os ez az arány). A legutóbbi 10 bajnoki meccsbôl 9-en betalált a hálóba az argentin zseni (csak azon az egyen nem, amin nem is játszott), és ezeken a meccseken kereken 50% a góltermése, azaz a csapat minden 2. gólját ô rúgta. (Csak összehasonlításképpen a fentebb idézett szezonban a La Ligában ezüstérmes gárda legeredményesebb játékosa, Patrick Kluivert a katalán gólok alig több mint 20%-át tudhatta magáénak…)

Ez a fajta kiszolgáltatottság kiváltképp szembetûnô volt a tegnapi meccsen, amikor Messinek – a statisztikák szerint a BL idei kiírásában a legtöbbször gólhelyzetbe kerülô játékosnak – nem volt igazi, góllövési lehetôsége, holott ziccerben nem volt hiány. A legnagyobb problémát az okozta, hogy a védelmet megbontani egyedül az idônként labdáért viszalépô Messi volt képes, ám a társak nem követték egyéni szólóit, így kiugratni senkit nem tudott, miközben a Chelsea azért ügyelt arra, hogy a villámléptû 10-esnek ne legyen elég helye átjutni a szûrôn. Ezen a visszavágóra mindenképpen változtatni kellene. Mint már említettük, Messi számára Cech kapuja egyelôre szûz terület. Ha netalántán ez így maradna, akkor felmerül a jogos kérdés, ki fog itt gólt lôni?

És ami még döntô lehet: a szabadrúgások. A Stamford Bridge-en adódott több ilyen is ígéretes szögbôl, távolságból, veszélyes lövés azonban egy sem akadt. Messi, Xavi és Dani Alves is értékelhetetlen próbálkozásokat mutatott be. Roni ezekbôl legalább egy gólt biztosan vert volna. Szóval, fiúk: gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni! Mert lehet, hogy ezen múlik majd a döntôbe jutás!

Ui.: Ne dôljünk be az ostoba elemzéseknek, miszerint a Camp Nouban nagyobb a pálya és ezért több hely lesz a támadásokhoz! A Stamford Bridge pályája 103 x 67 m, a Barca otthonában 105 x 68 m… Gyakorlatilag észrevehetetlen a különbség. A játékon kell változtatni.