Szalai Ádám és a Schalke

Az elmúlt szezonban sokat foglalkoztam a magyar labdarúgás jelenének egyik kiemelkedő alakjával, aki most a neves német klubhoz igazolva Husztit és Dzsudzsákot lekörözve a legmagasabban jegyzett labdarúgónkká vált.

Ádám a válogatott alapembere és ezzel együtt a vérmes vb-re kijutási reményeink egyik záloga. A Mainzban jó szezont zárt, mégha az egyesület nem is szerepelt olyan jól a Bundesliga kiegyenlített középmezőnyében, mint egy évvel korábban. Ősszel még versenyben volt a gólkirályi címért, tavaszra pedig egyénileg sokat fejlődött, sajnos, ennek, illetve a csapata megváltozott taktikájának betudhatóan ezt a gólérzékenysége sínylette meg.

Lewandowski Bayernbe csábítgatásával felmerült, hogy akár az utóbb BL-döntős Dortmund is elvihetné a lengyel támadó pótlására – ami szerintem elsőre túl nagy ugrás lett volna a számára. Én inkább egy olyan forgatókönyvet tudtam volna elképzelni, hogy Lewa helyére, Kiessling megy a Leverkusenből és Szalai kerül a BL-ben szintén érdekelt gyógyszergyáriakhoz a távozó helyére.

Lewandowskit végül nem engedte el a Borussia Dortmund, és egyelőre Kiessling is maradt a Bayernél (egy n-nel! :-), viszont mindez már nem is érdekes, mert Szalai Ádám a gelsenkircheni Schalke 04 csapatához igazolt.

A neves német csapat anyagilag a legjobban megtámogatottak közé tartozik – a Gazprom a főszponzora, 2 éve BL-elődöntőig jutott, és most is ott lehet a főtáblán, ha sikerrel veszi a selejtezőt.

Azaz semmiképpen sem mondhatjuk, hogy rossz döntés lett volna Ádám részéről ide igazolni. Tény, hogy komoly konkurencia van, de hát ez kisebb csapatoknál is megvan, és így elnézve a Schalke még nem is tobzódik rivális csatárokban. Mondjuk, a holland válogatott Huntelaar, aki volt már Bundesliga-gólkirály és az Eb-selejtezők legjobb góllövője is a közelmúltban, sokkal nagyobb név, mint Ádám. De tegyük hozzá, ha valaki fel akar lépni a ranglétrán, annak ilyen játékosokkal szemben kell bizonyítania.

És ezzel nincs is gond! Egyrészt Ádám előre bocsátotta, hogy áll elébe a kihívásoknak, másrészt sok magyar futballistával ellentétben úgy tűnik, nem csak a szája jár, hanem valóban bizonyít is. Pl. a mai utolsó edzőmeccsükön az ő duplájával verték a Lok Leipzigot. De a hétvégén a Rault búcsúztató Al Sadd elleni meccsen is betalált kétszer, igaz, a szünetben őt váltó Huntelaar is.

A felkészülési meccsek alapján egyébként nem kizárt, hogy Szalai kezdő lesz, ám ahhoz hogy meg is tartsa ezt a helyét, ahhoz folyamatosan jól kell teljesítenie és… rugdosnia kell a gólokat. Farfan, Bastos, Draxler és Barnetta nagyon jól ki fogják szolgálni, ez biztos. Onnantól kezdve pedig csak rajta múlik, hogy Huntelaar és Pukki a padon ragad-e vagy sem.

Egy hozzászólás a(z) “Szalai Ádám és a Schalke” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük