Tülekedés a hajrá előtt

Szóval, ahogy előrebocsátottam, a forduló sikeredzői riválisaik botlása miatt is az élre törtek:

 

Sz. Andris nagyon komolyan gondolja a tornagyőzelmet, míg K. Timi nyilván nem szeretné, ha ezúttal is lecsúszna az alomfoci.hu pólóról 🙂

Kettejük előretörése K. Marci gyenge fordulós szereplésének köszönhető, akit sújtott Balotelli sérülése, továbbá az is, hogy bár de Rossi egy félidőt védőként játszott, szabályaink szerint őt középpályásnak kell elkönyvelnünk, s így nem jár neki a plusz 3 pont azért, mert nem kaptak gólt 120 perc alatt sem. Ugyanakkor sem Marci, sem Vlada, de talán még B. Attila és a BALOteam sem esélytelen a végső győzelemre, mert elég szoros a mezőny az élbolyon belül, ráadásul eddig is hektikus eredmények születtek. (Ráadásul a bronzmeccs révén ezúttal 2 meccses az utolsó kör, azaz még az olaszok és az uruguay-iak is termelhetnek menedzsereiknek pontokat…

Érdekes, hogy Timi és Andris védelme szinte teljesen megegyezik, csupán az a különbség, hogy egyiküknek Th. Silva, a másik csapatban pedig D. Alves van, és mivel mindkettő brazil, ha ők maguk nem szereznek gólt, vagy nem állítják ki őket, akkor bizony nem lesz különbség a szerzett pontokban. Ez a picivel előrébb álló Sz. Andrisnak kedvezne, ám előrefelé neki Pirlo-Oscar-Neymar hármasa van, míg Timinek egy bombasztikus csatársora: Neymar-Fred-Forlan. A tornán eddig szerzett gólok tekintetében tehát Timi csapata erősebbnek tűnik, de az szinte biztos, hogy nüanszokon múlik majd a győzelem.

Egy hozzászólás a(z) “Tülekedés a hajrá előtt” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük