Védekezés a legjobb támadás

Mi az összefüggés egy sztáredző és a hófehér jaguár között?


A BL-dreamteam játék harmadik fordulóját újfent Hófehér Jaguár nyerte, és egyúttal azt is bebizonyította, nem csak a góllövéshez kell értenie a jó dreamteam játékosoknak, hanem a védekezéshez is. Az igencsak jónak számító 50 pontja jelentős részét a védelme hozta ugyanis össze: Hummels, David Luiz és Ivanovic is 0-ra védekezte le győztes csapatban a meccsét, ami fejenként 6-6 pontot kóstált. Nem volt mellékes, hogy van még egy Neuerje és egy Lahmja is, akiket ugyan Gervinho megfosztott a 6 pontos fordulótól, ám a nyertes csapatban szereplés önmagában is több a semminél.

Persze, az sem vált a fordulónyertes hátrányára, hogy Hazard duplázott, a visszatérő Reus – nem is akármilyen – góllal köszönt be, és hát egy gyönyörű Iniesta-indítás után Messi is a hálóba talált. Mindezek mellett már az is belefért, hogy Ibrahimovic és Özil pályára sem lépett ebben a fordulóban.

A BL 3. kör érdekessége az volt, hogy számos nagyarányú győzelem született, ám mindezekből dreamteam-menedzserek relatív keveset profitáltak. Hiába, na, sok a betliző Juve-játékos, és senki sem bízott Benzemában vagy Cavaniban. Ramos, Bale, Ibrahimovic vagy Özil pedig nem lépett pályára.

1 Hófehér Jaguár 50
2 T. Gábor 49
3 CsakZ 40
3 Robben FC 40
3 Sz. Tibor 40
6 BALOTEAM 38
7 Vlada V. 37
8 Cs. Marci 35
8 G. Balázs 35
8 T. Gyula 35
11 T. Csaba 32
12 Last Minute Team 30
13 FARI 29
14 B. Lajos 28
14 Wonder11 28
16 Forza 26

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük