A Bayern 40 millát költött a középpálya motivációjára

Gyakorlatilag nem lehet másképp értelmezni Javi Martinez utolsó pillanatban történő megszerzését.

A fiatal spanyol futballista sokat még nem tett le az asztalra, de azért válogatott kerettagnak lenni az Európa-bajnok háza táján már önmagában jó ajánlólevél. Persze Hoeness papáék sem hirtelen felindulásból elkövetett igazolást hajtottak végre a transzferablak bezárulta előtti pillanatban, hisz tudvalevő volt, már hosszabb ideje udvarolták körül a Bilbao-, sorry, Athletic Club-(ex)középpályását.

Marketing és szakmai szempontból jó döntés volt ennyi pénzt kiadni egy még mindig formálódófélben lévő játékosért? Nos, elsősorban azt mondanám: nem és megint nem. A Martinez névre nem szalad minden müncheni iskolás fiúcska a Fanshopba a 8-as mezért, ez mondjuk világos. Igaz, a rekordösszeg miatt és persze az FC Hollywoodra oly jellemző nagy felhajtás miatt, nem kis sajtófigyelmet kapott a Bayern az elmúlt napokban, de azt hiszem, összességében véve ez sem igazolta a gáláns befektetést, mert egyrészt, ugye, minden csoda csupán 3 napig tart, másrészt a bajorok egyébként is folyamatosan a német futball rivaldafényében fürdenek, harmadrészt a Schalke elorozta a figyelem jó részét, miután nem máshonnan, egyenesen Barcelonából hoztak kölcsönbe egy holland válogatott játékost (Afellayt).

A szakmai szempont viszont sokkal érdekesebb: kapásból fel tudok sorolni kb. 15 futballistát a Bayern-keretből, akik egyenként fényévekkel jobbak Martineznél. Hozzáteszem: Münchenben sokan nőtték már ki magukat fiatal, tehetséges játékosból világklasszissá, és erre Javinak is jó esélye van. Már ha lesz esélye… Mert szerintem a szóba jöhető posztokon csupa jobb futballista van előtte (elsősorban a védekező középpályán, vagy adott esetben a támadó középpályán), akik ráadásul általában nem vagy alig idősebbek nála, így egyáltalán még középtávon is kérdéses a csapatba kerülés. Ha valaki kiesik, mondjuk sérülés miatt, még mindig van elegendő kombinációs lehetőség Javi Martinez nélkül is.

Védekező középpályán ott van Schweinsteiger, L. Gustavo és akár Kroos is. (Az egyébként is sokat mellőzött Timoscsukról nem is beszélve.) A hétvégén mind a hárman gólt szereztek a VfB Stuttgart ellen, Kroos és Gustavo nem is akármilyet…

Támadó középpályán Robben vagy Ribery esetleges kispadra szorítása a sci-fik világába tartozik, a hétvégén Müller is óriásit focizott (ja, 2 forduló után már 3 gólnál tart), aztán ott van a szintén új szerzemény Shaqiri, aki már válogatott szinten és klubszinten (pl. Bajnokok Ligája) is sokkal többet tud felmutatni Martineznél.

Szóval 40 millió euróért szerzett a kispadra játékost a müncheni csapat. Nehéz elképzelni. A Stuttgart elleni meccs (6-1), amelyen a spanyol újonc pár percet kapott és ezalatt nemigen volt alkalma bármit is mutatni, azonban egyvalamit megmutatott: azok a sztárok, akikre eddig sem lehetett azért sok panasz, képesek még többet kihozni magukból, ha a tarkójukon érzik a kispadról Martinez 40 milkás, jeges leheletét 🙂

Az éles harc a csapatba kerülésért ugyan visszafelé is elsülhet, de egyelőre úgy tűnik, komoly pozitív hozadéka van. A Bayern ezzel bejelentette igényét az elmúlt szezonban elmaradt trófeákra. És ez azt is jelentheti: csak a bajnoki címmel nem fognak megelégedni…

Egy hozzászólás a(z) “A Bayern 40 millát költött a középpálya motivációjára” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük