Anglia – Franciaország 1-1

Úgy tűnik, az igazán nagy csapatok meccseit a résztvevők agyontaktikázzák és (a tegnapi spanyol-olaszt leszámítva) nem alakul ki izgalmas, élvezetes játék. Az angol-francia tipikusan unalmas mérkőzés volt. Az angolok nem akartak sokat, kb. egy pontot, ami össze is jött, a franciák pedig nem tudtak – igaz, túl sokat ők sem kockáztattak.

A szigetországiak a Chelsea sikerére építettek. Értsd, kettős védelmi vonalat húztak a 16-os elé, ami a franciák számára áthatolhatatlannak tűnt. Megoldás? Átlövések? Egy lehetséges opció, ám ehhez az angolok túl jól zártak. Kivéve azt az egyszeri alkalmat, amikor sikerült egyenlíteni. Egyébként mindent blokkoltak. A másik opció: a szélen meg kell bontani a védelmet. Ezzel nem is volt gond, Ribery, Debuchy, Malouda számtalan alkalommal elmentek a szélen is jöhetett is a veszélyes beadás-belövés, ami azonban többnyire hasztalan volt. Az egy szem csatár Benzema arcpirítóan magasról leszarta, társai mit kínlódnak a széleken. Egyszer sem robbant be, legfeljebb állt mintegy 6 angol védő gyűrűjében, mintha azt mondaná, ha akartok valamit, akkor találjatok meg a labdával – ami azonban lehetetlennek bizonyult.

Jellemző, hogy egyszer -kétszer ő maga kevert a szélen és adott be labdát a saját hűlt helyére. Mindez persze nem azt jelenti, hogy Karim teljesen inaktív lett volna, mezőnybe visszalépve gyakran volt játékban, ám épp azt nem csinálta, ami a feladata lett volna. Ribery, Nasri, Debuchy és Cabaye emelhető ki a gallok közül jó teljesítménnyel és kombinatív játékkal, az angoloknál a taktikai utasításokat gyakorlatilag tökéletesen megvalósítva szinte mindenki megdicsérhető. Persze, nem a semleges szurkolók és a célfutball helyett a támadóbb, szellemesebb játékot kedvelők által, mert ha így nézzük, nekem konkrétan herótom van ettől az antifutballtól.

Különösen bosszantó, hogy még így is képesek voltak gólt szerezni, miután Evra, mint valami zöldfülű kezdő fölöslegesen felborította az oldalvonal mellett, a kaputól mintegy 30-35 méterre a háttal álló veszélytelen Milnert, hogy aztán a beívelésből Lescott Diarra és Lloris égbekiáltó hibájától kísérve kb. 3,5 méterről fejelhessen a hálóba.

Nyilvánvaló, hogy az angolok nem ugyanezt az arcukat mutatják majd a svédek és az ukránok ellen, ám én úgy gondolom, hogy még így a sérülésektől megtizedelten is van elég jó keretük ahhoz, hogy felvegyék a kesztyűt a kezdeményezőbb franciákkal szemben és többet akarjanak előre játszani, Uram bocsá’ még gól-gólokat is szerezni.

Spanyolország – Olaszország 1-1

Horvátország – Írország 3-1

Az Eb csoportkörének talán legnagyobb párosítása igazságos döntetlennel végződött. Elnézve a másik két ellenfél test- és lélekölő játékát, nem kérdés, hogy ki jut tovább a C-jelű kvartettből.

A dél-európai csúcstalálkozón a címvédő a taktikai felállást tekintve némi meglepetéssel szolgált. A dreamfootball-on már a télen – Villa sérülése után – elemeztem, hogy elképzelhető a csatárnélküli játék. Érdekes módon del Bosque úgy érezte, a kísérletezésnek éppen itt az Eb-n, a legnehezebb ellenfél ellen jött el az ideje. Na, persze játszott már hasonló felállásban a spanyol válogatott kvázi David Silvával előretolt pozícióban, aki fura módon a jobb szélre húzódott ki (hasonlóképpen ahogy Villa tette ezt a bal oldalon a vb idején). Valódi ék, illetve annak üres pozíciójába beérkező ember többnyire Fabregas vagy Iniesta volt. Az előbbi végül Silva remek kiugratásából gólt szerzett, előbbi (Iniesta) pedig a mezőny legjobbja volt.

Szintén meglepőt húzott del Bosque (vagy éppen nem húzott, hanem az olaszok kényszerítették rá akaratukat) azzal, ahogy az első félórában hagyta az azurrit irányítani a játékot és kontrákkal próbálkozott a spanyol válogatott. Ebben azonban jól tudjuk, messze nem akkora császárok (bocs, cárok), mint az oroszok… Az mindenesetre tény, hogy kár volt (vagy lett volna) temetni ezt az olasz válogatottat:

Chiellini és de Rossi ha nem is stílusban, de hatékonyságban mindenképpen a Nesta-Cannavaro páros legszebb korszakait idézi, Marchisio labdaszerzésben már “gattusói” magasságokba emelkedett – azzal a lényeges különbséggel, hogy a megszerzett labdáit rendre jól meg is játszotta, Pirlo a 2006-2007-es önmagára emlékeztet – mondjuk, lényegesen kevesebb futással és védekezéssel, a csatársor pedig pazar, mégha nyilván nem a spanyolok ellen fognak szériában (nem Serie A-ban) gólokat gyártani.

A spanyoloknál végülis kiderült, a felkészülési meccsek csak az altatásra voltak jók. Elnézést, hogy veszem a bátorságot, és egy kétszeres BL-győztes, világbajnok edzőt bírálok szakmai döntései miatt, de nem igazán értem del Bosque elképzeléseit. Ez az én fogalomtáramban lassan kimeríti a “sebesgusztavianizmust”. Azaz egy csapat lehet annyira  kiemelkedően jó, hogy még egy hozzá nem értő edzőt és annak taktikai tévedéseit is elbírja – egy bizonyos szintig legalábbis. Az Eb-n azonban sokkal kiegyenlítettebbek az erőviszonyok, és a spanyol válogatott – bár szerintem továbbra is kiemelkedik a mezőnyből, annyival azért nem jobb, hogy bármilyen taktikával vagy annak szemmel látható hiányával együtt is újra Európa-bajnok legyen.

Del Bosque ugyanis – számomra legalábbis úgy tűnik – felküldte a 11 legjobb emberét a pályára, de nem nagyon látta el taktikai munícióval. Így az első félidőben nem nagyon rajzolódott ki határozott elképzelés a Rojas játékát illetően.

Aztán az egyik cserével sem nagyon értettem egyet – leszedi a zseniális gólpasszt adó Silvát, aki az első félidőben ugyan halványabb volt, de a másodikban kijött, amit a kínai meccs kapcsán is írtam: Silva és Iniesta félelmetesen jól érzik egymás játékát, ketten együtt rendre meg tudták bolygatni az olasz védelmet. Miután lecserélték a City középpályását, Iniesta továbbra is jól játszott, de a veszélyes támadások már nem tőle indultak. A Silvát váltó Navas totális tévedés volt. Hogy jut eszébe valakinek behozni őt, amikor az olaszok éppen egyre jobban leszűkítették a területet?! Torres becserélése már indokolt volt és valódi jó döntés. Fernando hihetetlenül jól tud helyzetbe kerülni, de hogy be van oltva gól ellen az egészen biztos. Villa a helyzetei feléből már most elvitte volna a gólkirályi címet…

A mezőny leggyengébb láncszeme azonban nem egy játékos volt, hanem Kassai Viktor (és segítői). Vérlázító, hogy milyen ajnározással írnak, beszélnek róla a mai meccs kapcsán. De a nemzeti büszkeséget félretéve, ha vannak hozzáértők (valószínűleg egyébként nincsenek) az UEFA játékvezetői testületében, akkor a magyar delegáció csomagolhat. Kassai hibát-hibára halmozott: simán megkajálta Chiellini és Cassano látványos színészkedéseit (ilyenkor szokták megkérdezni idehaza a játékvezetőt: “Ugye, soha életedben nem fociztál? Mert különben tudnád…”) az utóbbi veszélyes pozícióból “jászaimarizott” ki egy szabadrúgást – ezzel szemben nem fújta le Arbeloa veszélyes szerelését Mottával szemben (aki mondják nem a karját fájlalta, hanem a tetkóit féltette), kifelé ítélt szabadrúgást a Pique által Balotellivel szemben ostoba módon elkövetett egyértelmű tizenegyesnél és például Chiellini 3 vitathatatlanul sárga lapot érő durvaságai közül csak az utolsó érdemelt ki nála figyelmeztetést. Fabregast megállította egy olyan szituációban lesen, ahol annak még csak a gyanúja sem merülhetett volna fel. És hogy mennyire nincs tekintélye a játékosok előtt – még ilyen fényes múlttal sem, azt jól mutatta az az eset, amikor az előbb említett Fabregas megalázóan legyintett rá. Pedig történetesen akkor a játékvezetőnek volt igaza. Egy Puhl Sanyival vagy egy Collinával szemben ezt soha egyetlen futballista sem merte volna megengedni magának…

Dánia – Hollandia 1-0

Németország – Portugália 1-0

Megvan az Eb első vaskos meglepetése, amely alaposan felkavarja a vizet és összezavarja az erőviszonyokat. A dánok – mondhatni a szokásos – játékukkal legyőzték az enervált, a hit és a győzniakarás komoly szándékának jele nélkül  játszó hollandokat. Kiábrándító volt látni, hogy az aranyreményekkel a tornára érkező narancsosok nem tették igazán oda magukat. Kijött rajtuk a hosszú szezon utáni fáradtság?

Lehet azt mondani, hogy 2 éve a spanyolok is vereséggel kezdték a vb-t, aztán minden meccsüket megnyerték. Ám a La Rojas mindent megtett a győzelemért Svájc ellen. Csupán el voltak átkozva, jól sem játszottak, de legalább küzdöttek. Mindez a hollandok játékáról nem mondható el. Amikor náluk volt a labda, mentek ugyan előre, de komoly elszántság nélkül, ha pedig a dánok ügyesen tartották a labdát, akkor nem támadták meg őket igazán, hogy visszaszerezzék. A statisztika a kapura menő lövések és a labdatartás tekintetében kiegyenlített erőviszonyokról árulkodik. A 20, kaput el nem találó lövés holland részről pedig a lélektelen támadójáték lenyomata volt.

A dánok majdhogynem görögös focit játszottak annak durvaságai és időnkénti látványos elemei nélkül – bár a góljuk még ez utóbbira is rácáfol, mert az éppenséggel élményszámba ment.

A portugál-német összecsapás 4 éve az Eb egyik legjobb meccse volt (és nem lehetett panasz a 2006-os vb-bronzmeccsükre, illetve a 2000-es Eb-n a csoportmeccsükre sem). Most azonban inkább a vb-n 4 meccsen mindössze egy gólt kapó hihetetlenül stabil, de talán kevésbé látványos luzitán stílus volt a meghatározó. A portugálok végül nem úszták meg kapott gól nélkül, de a németektől többet vártam volna. Nem mertek kockáztatni, és ezáltal területet nyitni a két gepárdnak, C. Ronaldonak és Naninak. Így Özilék – a hollandokhoz hasonlóan – csak félszívvel támadgattak és győztes gólt, bár nem érdemtelenül, de egy szerencsés megpattanó beadásnak és Gomez gólérzékenységének köszönhetik.

Oroszország – Csehország 4-1

Egy igazi nyílt sisakos derby. A csehek fényévekkel jobban játszottak, mint ellenünk. Igen, Rosicky jelenléte alapjaiban határozta meg a játékukat. Sajnálom őket, mert ugyan egy jobb ellenféltől kaptak ki, de ekkora különbség nincs, illetve nem volt a két csapat között. Sőt, volt egy olyan időszak, amikor a levegőben lógott az egyenlítés.

A bravúr nem sikerült, a csehek elfáradtak, és az orosz rakéták a mérkőzés utolsó harmadában szétfutották megint őket. A Szbornaja teljesen azt játszotta, amit várni lehetett tőle, de nem szabad könnyed hátralévő meccsek hitébe ringatnia magát. Még akkor sem, ha a mai nap után úgy tűnik, az esti két csapat messze jobb, mint a délutániak.

A csehek szimpatikus ellenfél benyomását keltették és nem vállaltak fel semmiféle játékölő taktikát. Erre a görögök ellen ne is számítson Dick Advocaat!

Számomra korábban éppen Dzagoev volt az a játékos, aki egy kicsit kilógott a társaságból (lefelé). Igazából ma sem győzött meg teljesítményével, ám el kell ismerni, a kapu elé kerülve nem sokat lacafacázik.

És ha már álomfoci oldal: az ilyen látványos, gyors támadófutballt szeretjük, mint amilyet az oroszok játszottak.