jorginho bejegyzései

Miért a Barca nyeri az El Clásicót?


1. Mert Guardiola alatt még soha nem kapott ki bajnokin a Realtól és mindhárom hazai találkozóját megnyerte!

A Barcelona 2008-as edzőkeresésekor Mourinho is a jelöltek között volt, és ő Pepet szerette volna másodedzőjének. Időközben azonban Guardiola Mourinho fölé nőtt, még akkor is, ha 2010 tavaszán azért kapott egy alapos leckét a mestertől…

Guardiola mérlege vezetőedzőként Mourinhóval szemben imponáló: 7 győzelem, 5 döntetlen és 2 vereség 25-14-es gólkülönbséggel. Statisztikailag tehát 86% az esély arra, hogy az El Clásicón nem a portugál mester csapata nyer… Mondjuk, nem is kell neki. A döntetlennel Mourinho vélhetően maximálisan elégedett lenne.

2. Mert a katalánoknál van a lélektani előny!

A 2010-es 5-0-ás iskolafoci óta 9-szer találkozott a két csapat. A 4 Barcelona-, 1 Real-győzelem és a 4 döntetlen egyértelmû katalán fölényrôl tanúskodik, ráadásul ezek összesítésben a Barcának hoztak továbbjutást, kupagyőzelmet, vagy éppen bebiztosított bajnoki címet. A találkozókon nemritkán került sor kiállításra, alakultak ki tömegjelenetek, többnyire azért mert vagy megbosszulta magát a Real agresszív, néha kifejezetten durva játéka, vagy mert hátrányban a frusztráltságukat nem bírták másképp levezetni. Éppen ez az, ami arra utal, mentálisan a Real mélyen a Barca szintje alatt van, és ha lehet egyáltalán ilyet mondani, talán ez a legfeltűnőbb különbség a két csapat tudása között.

A Real Madrid különösen Mourinho keze alatt nem ennyivel rosszabb csapat a Barcánál, ám a fenti tények miatt már maguk sem hiszik el, hogy képesek lehetnek legyőzni a Guardiola fiait. Kiváltképp nem jobb játékkal! Hiába fogadkoznak, hiába szívják fel magukat, játszhatnak mourinhós célfutballt vagy lendületes támadó- és letámadófutballt, némi rövidzárlat után a katalánok valahogy mindig visszanyerik lélekjelenlétüket és fölényes játékstílusukat. Iniestáék képesek a semmiből is gólt rúgni, vagy akár némi érthetetlen bizonytalankodás után félpercnyi egyérintős labdajáratás után bármely játékos születése óta összegyűjtött minden önbizalmát porrá zúzni. A Bernabeuban rendezett bajnokin a Real közel egy félidőn keresztül tudta ráerőltetni ellenfelére és játszani a saját játékát. Aztán elég volt Messinek egyszer visszalépni a saját térfelére, majd egyedül szétzilálnia az addig jól működő királyi reteszt és Sanchez máris egyenlített. A második félidő pedig már kifejezett megalázó volt a madridiak számára. Mintha a Barcelona A a saját U17-es csapatával játszott volna bemutatkozó mérkőzést.

3. Mert a statisztika is az FC Barcelona mellett szól!

A madridiak ugyan lenyűgöző mutatókat produkálnak az idei szezonban – már 107 gólnál járnak a Primera Divisionban, a tavalyi 2,68-as gól/meccs átlagukat az idei évre 3,24-re javították és nem mellesleg 4 pont előnnyel vezetik a bajnokságot, amennyiben behúznák mind az 5 hátralévő meccsüket, beleértve az El Clásicót is, akkor 100 ponttal zárhatnák a szezont! – és ezekkel felülmúlják a Barca mutatóit is, azonban nagyban árnyalja a képet, ha mindezt a Real idegenbeli és a Blaugrana otthoni teljesítményét összevetve vizsgáljuk. (Pláne, hogy a katalánok idén elsősorban idegenben muzsikáltak halványabban, a hazai meccseken hengereltek.)

A Barca teljes mutatója (hazai és idgenbeli meccseket nézve) szerint javult a labdatartási arány (70%-ra, mintha nem lett volna amúgy is nagyon magas 🙂 és a gólátlag is feljött 2,5-ről 2,9-re. Ugyanez azonban hazai pályán 4 gól/meccs!!! A 16 bajnoki találkozón a Camp Nouban 15-ször nyert a csapat és csak egyszer ikszelt. A Real félelmetes gólátlaga viszont 2,75-re szelídül idegenben, ami persze még így is impozáns. A 60%-os labdatartási arányuk viszont vélhetően romlik majd a szombati meccs után…

Decemberben a madridi találkozóra állítólag mintegy 1 milliárd ember volt kíváncsi világszerte (összehasonlításképp: ez több, mint amennyien a 2010-es vb-döntőt nézték…), a mérkőzés azonban nem felelt meg a várakozásoknak. meglehet, az volt a tavalyi 7 El Clásico közül a leggyengébb. Pedig előzetesen (kissé talán túl merészen is) minden idők legjobb spanyol óriás-csatának vártuk. A csalódás mindenképpen a korai gólnak tudható be! Futballszakmai szemmel az ember mindig arra a legkíváncsibb, ha mesteredzők nagyon jól felkészített csapatai találkoznak, hogy ki mit tud kitalálni a másikkal szemben. Mindez azonban mehetett a kukába már 20 mp elteltével, mert a letámadó Real kihasználva a Barca védelmének durva megingását szinte azonnal megszerezte a vezetést. Azóta a kupa negyeddöntőjében 1-2, 2-2-vel a Barca diadalmaskodott, inkább az idegenbeli jó teljesítményének köszönhetően.

Hozzá kell tenni, eddig odahaza ritkán kellett megerőltetniük magukat Xaviéknak, mivel már a madridi első meccsen előnyt vagy kedvező eredményt értek el.

Egy igazán jó csapatot az minősít a legjobban, hogy amikor nyerni kell (és amennyivel nyerni kell), akkor (is) hozza a meccset. Az FC Barcelona kétségkívül a világ legjobb csapata. Ezt azonban nap mint nap bizonyítani kell! Az elkövetkező 4 nap erről fog szólni. A bajnoki remények életben tartására és a BL-döntőbe jutáshoz holnap is és kedden is nyerni kell!

Ilyen képeket akarunk az El Clásicóról

 

Egy vereség margójára

Mondhatnánk nincs nagy baj, a Barca lefocizta tegnapi ellenfelét és a Camp Nouban az egygólos vereség ellenére is simán kivívhatja a döntôbe jutást. Nem sérült meg senki (bár Messi megcsúszása az elsô félidô vége felé nagyon ijesztônek tûnt elsô ránézésre) és a szombati nagy derby elôtt nem hajtotta ki magát erôn felül a csapat…

Vigasztalhatnánk magunkat azzal, hogy pl. a nyolcaddöntôn tavaly is kikapott a csapat Londonban, aztán a visszavágón parádés futballal harcolta ki a továbbjutását az Arsenal ellen. Tegyük hozzá: az Arsenal ellen! Mert bár az ágyúsokat jobb csapatnak tartjuk, mint az Abramovics pénzelte gárdát, nekik könnyebb gólt lôni. A Barca játékához talán leginkább közel álló Arsenal soha nem lenne képes olyan bekkelésre, mint amit a Chelsea mutatott be tegnap. Ilyenkor mindenkiben felrémlik a 2010-es rémálom. A nem elhanyagolható különbség: bár akkoriban az izlandi vulkánkitörés miatt busszal, mondhatni mosott rongyként érkezett a csapat Milánóba, az Inter nagy meglepetésre elég sokat tett azért, hogy továbbjusson. Értsd: támadott! Igaz, csak az elsô meccsen. Félô, hogy a Chelsea egykori mestere mintáját kívánja majd követni Barcelonában. Persze, az 1-0-ás vereség nekik nem lehet elég. De ha ne adj’ Isten találnak egy gólt! Akkor az már Messiéknek is feladat lesz, és ennek a masszívan védekezô Chelsea-nek nehéz lesz 3 gólt lôni…

Régi, szép emlék a 2000-es párharc a Kékekkel. Akkoriban a szintén igazságtalan 3-1-es idegenbeli vereség után odahaza sikerült a 3-1, majd hosszabbítás után az 5-1. Miért is elevenítjük fel mindezt? A góllövôk miatt! A két meccs 6 Barcás-gólját Figo (2), Rivaldo (2), Dani és Kluivert szerezték. Az eredményesség nem függött annyira egyetlen játékos teljesítményétôl, mint jelenleg. Nem azért, mintha Messit leszámítva a csapat mai tagjai nem lennének olyan jók, mint a van Gaal-éra aranylábú gyerekei. Sôt! Egész egyszerûen az utóbbi egy-két évben (és különösen igaz ez a mostani tavaszra) kialakult egy egyszemélyi függés.

Imádjuk Messi-játékát, a góljait, élményszámba megy szinte kivétel nélkül minden találata, de nagyon veszélyes tendencia, hogy a gólok egyre nagyobb hányada az ô nevéhez köthetô. A Barca legutóbbi 5 BL-meccsének góljait 61,5%-ban ô szerezte (a BL teljes idei szezonjára vetítve is több mint 40%-os ez az arány). A legutóbbi 10 bajnoki meccsbôl 9-en betalált a hálóba az argentin zseni (csak azon az egyen nem, amin nem is játszott), és ezeken a meccseken kereken 50% a góltermése, azaz a csapat minden 2. gólját ô rúgta. (Csak összehasonlításképpen a fentebb idézett szezonban a La Ligában ezüstérmes gárda legeredményesebb játékosa, Patrick Kluivert a katalán gólok alig több mint 20%-át tudhatta magáénak…)

Ez a fajta kiszolgáltatottság kiváltképp szembetûnô volt a tegnapi meccsen, amikor Messinek – a statisztikák szerint a BL idei kiírásában a legtöbbször gólhelyzetbe kerülô játékosnak – nem volt igazi, góllövési lehetôsége, holott ziccerben nem volt hiány. A legnagyobb problémát az okozta, hogy a védelmet megbontani egyedül az idônként labdáért viszalépô Messi volt képes, ám a társak nem követték egyéni szólóit, így kiugratni senkit nem tudott, miközben a Chelsea azért ügyelt arra, hogy a villámléptû 10-esnek ne legyen elég helye átjutni a szûrôn. Ezen a visszavágóra mindenképpen változtatni kellene. Mint már említettük, Messi számára Cech kapuja egyelôre szûz terület. Ha netalántán ez így maradna, akkor felmerül a jogos kérdés, ki fog itt gólt lôni?

És ami még döntô lehet: a szabadrúgások. A Stamford Bridge-en adódott több ilyen is ígéretes szögbôl, távolságból, veszélyes lövés azonban egy sem akadt. Messi, Xavi és Dani Alves is értékelhetetlen próbálkozásokat mutatott be. Roni ezekbôl legalább egy gólt biztosan vert volna. Szóval, fiúk: gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni! Mert lehet, hogy ezen múlik majd a döntôbe jutás!

Ui.: Ne dôljünk be az ostoba elemzéseknek, miszerint a Camp Nouban nagyobb a pálya és ezért több hely lesz a támadásokhoz! A Stamford Bridge pályája 103 x 67 m, a Barca otthonában 105 x 68 m… Gyakorlatilag észrevehetetlen a különbség. A játékon kell változtatni.

FC Chelsea – FC Barcelona

Messi még nem szerzett gólt a Chelsea ellen

Ha visszagondolunk a két csapat legutóbbi találkozójára, amikor is 2009-ben szintén a BL-elődöntőben ütköztek meg, és kiváltképp, ha felidézzük, milyen drámai fordulatokkal tarkított, sokat vitatott mérkőzés volt az akkori londoni visszavágó, akkor kijelenthetjük, hogy ez a meccs még pikánsabb, mint a hosszú múltra visszatekintő Real-Bayern párharc.

Csak pár szóban összefoglalva: a két mérkőzésen a Chelsea ugyan inkább a célfutballt, mint  a szellemes, támadójátékot erőltette, mindezzel együtt is a kibekkelt barcelonai 0-0 után, Londonban Essien ijedtében, mintegy támadóharmadban elkövetett felszabadítórúgásként hatalmas gólt ragasztott, amivel szinte az utolsó pillantokig úgy tűnt, hogy bejutnak a döntőbe a Kékek. A Barca hiába rohamozott, mezőnyfölénye meddő maradt a masszívan védekező hazaiak ellen, akik viszont veszélyes kontrákat vezettek. Ezekből számos vitatott szituáció alakult ki a katalánok tizenhatosán belül. Amint a videón látni fogjuk, az esetek többsége (Malouda és Drogba kétszer került a földre) nevetséges felvetés, a Chelsea-játékosok ezekben a szituációkban legalább annyira szabálytalanok, mint a Barca-védők. Az már sokak által szóra sem volt érdemes, hogy Abidal kiállítása botrányos bírói tévedés következménye volt. A 68. percben úgy nézett ki, eldőlt a továbbjutás. Pedig még csak ezután következtek az érdekesebb esetek. Pique nem szándékos, de a labda útját befolyásoló kezezése, amiért már lehetett volna 11-est adni. Majd pedig – miután Iniesta az utolsó percben egyenlített, és ezzel már a Barca állt továbbjutásra – következett Ballack lövése, ami Eto’o hónaljáról pattant le. A kameruni kifordulva, de feltartott kézzel vetette bele magát a lövésbe…

Ez a két szituáció valóban felháborodásra adhat okot minden Chelsea- vagy semleges szurkolónak. Ám itt is érdemes néhány tényt megfontolni: Anelka úgy pöckölte el a labdát Pique mellett, hogy azt szinte biztosan nem éri Valdez előtt. Ballack lövése pedig – elismerem, ezt a felvételek alapján elég nehéz reálisan megítélni – nagy valószínűséggel fölé ment volna. Ezek után tegye a szívére a kezét mindenki és úgy mondja, jogos tizenegyesek voltak, amelyek jártak volna és velük együtt a Hiddink-csapat továbbjutása is az elődöntő 2 meccsén bemutatott antifutball ellenére is…

A múlt helyett lássuk a jelent. A Barca a legutóbbi 15 meccséből 14-et megnyert és mindössze a Milan ellen csúszott be egy döntetlen. A világ legjobb csapata azonban hosszú szezon vége felé közeledik és a küzdelem több fronton is egyre kiélezettebb. Eddig meg tudtak birkózni vele a srácok, de bármikor bekövetkezhet a blackout, holott ezen a szinten már egy apró kihagyás is végzetes lehet. A Real 2-1-es müncheni veresége is intő jel lehet, miszerint nem lehet kényelmesre venni a figurát idegenben a jó az iksz jegyében.

A Chelsea Villas-Boas elbocsátása óta szinte megtáltosodott, mindössze a Manchester Citytől kapott ki. Átverekedte magát két körön is a BL-ben, a múlt hétvégén pedig lenyűgöző különbséggel verte a bajnokságban egyébként a BL-induló helyért folytatott öldöklő harcban nagy rivális Tottenhamet, és bejutott az FA-kupába. A jó menetelés is kevés lehet azonban ahhoz, hogy ősszel újra az elitcsapatok kupájában indulhasson, ami nem sűrűn fordult elő az utóbbi 10 évben. Ráadásul reményeik életben tartásához elengedhetetlen a hétvégi győzelem az Arsenal ellen, azaz a Barcelonához hasonlóan rájuk is egy bitangerős ellenfél vár szombaton élethalál-meccsen.

A két csapat játékának ismerete azt mondatná: a Barca irányítja majd a játékot, birtokolja többet a labdát, a hazaiak pedig majd a kontrákra építenek. Ez bejött a Valencia ellen. Ám a Barca néhány kategóriával erősebb, ráadásul nem játszik olyan győzelmi kényszerrel, mint anno Albeldáék. Ha csak nem születik váratlan gól, elképzelhető, hogy unalmasan csordogáló mérkőzés lesz belőle. Ám ne hagyjuk figyelmen kívül az érzelmi reakciókat és a revansvágyat sem!

A Eurosport érdekes összehasonlítást végzett a két csapat csatársora, azaz Messi, illetve Torres, Drogba, Kalou, Sturridge között. Az argentin zseni egymaga több mint kétszer annyi gólt lőtt a spanyol bajnokságban, mint a másik 4 úriember együttvéve. Mindezt kevesebb kapuralövésből (ám több kapura menő lövésből)! Egyedül közel annyiszor került helyzetbe, mint a Chelsea támadóalakzat együtt, közel kétszer annyi gólpasszt adott és bár középcsatárként (egyedüli csatárként) manapság már kevesebbet van játékban, mint korábban a jobb szélen, továbbá ne feledjük a Barca és a Chelsea játékstílusa közötti különbséget, de azért döbbenetes, hogy mintegy 25%-kal többet passzolt, mint egy másik sztárcsapat 4 játékosa (akik között nem mellesleg van két Afrika-kupa ezüstérmes és egy világ- és Európa-bajnok játékos is).

FC Bayern München – Real Madrid

Miért foglalkozunk egy ilyen párosítással a Barca-blogban? Nos, a katalán gárda remélhetőleg bejut a BL-döntőbe és ilyeténformán a fenti párharc győztese lesz az ellenfele. A másik fontos szempont: Guardioláék a hétvégén a Real Madridot fogadják a spanyol bajnokságban, amely meccsen akár el is dőlhet a bajnoki cím sorsa. Ezért egyáltalán nem mindegy, milyen meccset játszanak a Blancók a bajorok ellen.

Azt azért szögezzük le, a Realnak nem feltétlenül kell nyernie Münchenben (mint ahogy a Barcelonának sem holnap Londonban), tekintve hogy odahaza hihetetlenül erős mindkét spanyol sztárcsapat és fél szemmel a szombati El Clásicóra figyelve nem árt tartalékolniuk az erőiket. Valószínűleg megpróbálják irányítás alatt tartva a meccset (értsd nagy labdabirtoklással) egy reményteljes, kényelmes döntetlennel a visszavágóra hagyni a döntést…

E tekintetben talán a Realnak lesz nehezebb dolga, mert a Bayern menni fog előre hazai pályán (a Chelsea valószínűleg visszaáll és odahaza is a kontrákra próbál majd építeni), igaz, ezzel nyíltabb lehet a müncheniek védekezése és így akár egy idegenbeli győzelemmel bebiztosíthatja magát előre a Mourinho-legénység. Azért a támadóbb bajor foci nem feltétlen jelenti a védelem nyíltabbá válását: a legutóbbi 3 BL-meccsén a Bayern München 11 gólt rúgott és egyet sem kapott. Neuer világklasszis kapus, lassan már csak kahni magasságokban lehet róla beszélni. Tegyük hozzá: a Basel és a Marseille véletlenül sem említhető egy lapon a Real Madriddal, amely a BL idei kiírásában eddig egy kivételével minden meccsét megnyerte, félelmetes 32 gólos terméssel (3,2-es gólátlag!).

Érdekes azonban, hogy a Real Madridnak olyan nagyon komoly riválisokkal nem kellett eddig megmérkőznie, míg a Bayern pl. a legerősebb csoportot nyerte meg magabiztosan.

Ha a múltban barangolunk egy kicsit, akkor azt látjuk, a Bayern-Real párosítás az egyik legnagyobb BL-klasszikus. 2000-ben például a bajorok a második csoportkörben álomfocival oda-vissza ízekre szedték a Realt, ám az elődöntőben újra összekerülve óriási meccseken egy jó Anelkának köszönhetően a jelenlegi spanyol szövetségi kapitány, Vicente del Bosque által dirigált madridiak diadalmaskodtak, hogy aztán be is gyűjtsék a trófeát.

Nem mellesleg, egy évvel később újra Real-Bayern párosítás volt az elődöntő, amelyet ezúttal a német csapat vett sikerrel kettős győzelemmel jutva a döntőbe, ahol ők is a Valenciát győzték le, ahogy egy évvel korábban a Real. A madridi elődöntőt Elber góljával nyerték akkor a müncheniek, 9 nappal azután, hogy a brazil csatár térdműtéten esett át – így ez a találkozó sportorvosi csodaként is emlékezetes maradt

A múltat idézve az edzők személye sem mellékes: a Real első Bajnokok Ligája trófeáját 1998-ban Jupp Heynckes mester, jelenlegi Bayern-tréner keze alatt érte el, míg Mourinho két éve az Interrel a döntőben a münchenieket legyőzve szerezte meg második BL-győzelmét.

Legutóbbi BL-találkozójuk is régen volt már – 2007-ben a 8 között a Bayern végül idegenben szerzett több góllal jutott tovább, azóta mindkét csapat alaposan kicserélődött, alig 2-3 játékos van mindegyik oldalon, akik akkor is játszottak. Így aztán térjünk vissza a jelenhez!

A bajorok múlt hét szerdán kikaptak Dortmundban, így elszálltak bajnoki reményeik, a hétvégén már úgy ikszeltek a Mainz-cal, hogy több kulcsjátékos is (Gomez, Ribery, Lahm, Kroos) a mai BL-elődöntőre rákészülve pihent vagy csak csereként kapott lehetőséget. A müncheniek történelmet írhatnának a döntőbe jutással, mert ez eddig egyetlen „házigazdának” sem sikerült. Ráadásul ezzel a bravúrral – mert a Real ellen ez mindenképpen bravúrral érne fel – megmenthetnék a szezont is, amihez csekély vigasz, hogy a BL-indulás jövőre biztosított és még lesz egy DFB-kupa döntő is a Dortmund ellen. Szóval, a Real lemondhat arról, hogy kényelmes döntetlenre játszhat és tartalékolhat a hétvégi meccsre. A Real-Bayern meccsek hagyományosan egyébként is nagy iramúak és nem ritkák a kiállítások sem, azaz a parázs hangulatnak sem leszünk híján.

A Real Madrid nemcsak a BL-ben hengerel, hanem a spanyol bajnokságban is. Ott még a BL-gólátlagát is felülmúlja: 3,24 gól/meccs. Magabiztos, megingathatatlan előnyéből az utóbbi hetekben 6 pontot elvesztegetett, így egy esetleges hétvégi vereséggel az utolsó fordulók akár izgalmasak is lehetnek. Ahogy Mourinhót ismerjük, ha most meglenne még 7-8 pont előnye a Barcával szemben, szemrebbenés nélkül beáldozná az El Clásicót és csak a BL-re koncentrálna. Ez mondjuk égbekiáltó bűn minden Real-szurkoló szemében, de éppen a nagyon is célorientált Mourinho az, aki megengedheti magának, hogy magasról tesz az ilyesfajta érzelmi megközelítésre. Igaz, a büszkesége hajtja, hogy a Barcelona előtt végezzen minden fronton, de ha belegondolunk: (a kupát ugyan bebukta, de) a bajnoki cím egy Camp Nou-beli vereséggel is meglehet/meglesz, a BL-döntőbe jutással pedig nemzetközi hadszíntéren is a Barca fölé emelkedhet, akár egy közvetlen összecsapáson célfutballal diadalmaskodva, akár – ami álmai netovábbja lenne – a Chelseat kapva a fináléban. Éppen ezért nem kell azon csodálkoznunk, ha a Real-tréner számára a BL-elődöntő fontosabb, mint az El Clásicó.

Diarra és Carvalho ugyan sérült, az előbbi hiánya nem meghatározó, az utóbbit pedig tökéletesen tudja pótolni a Ramos-Pepe belső tengely. Az utóbbi időkben felépült és egyre jobb formába lendült több sztárjátékos is: Kaká, Di Maria, Sahin, tehát ez a Real még erősebb, mint volt akár pár hónappal ezelőtt is. A Ronaldo-Higuain-Benzema trió elképesztő 80 gólnál tarta bajnokságban, már most messze felülmúlva a 2009-es mindent nyerő FC Barcelona mágikus trióját (Eto’o-Messi-Henry: 72 gól). Érdekes módon Ronaldo, miközben a spanyol gólkirályi címért fej fej mellett haladva verseng Messivel, a BL-ben „mindössze” 8 gólnál tart (a kis argentín már 14-nél), Benzema (7 gól) és Higuain (3 gól) is visszafogottabb, bár lehet, hogy ez éppen a Real erejét mutatja: a BL-ben sokkal több gólszerzőt tud felmutatni, gyakorlatilag Casillast kivéve mindenki veszélyes az ellenfél kapujára.

10 nap, amely mindent eldönthet az idei szezonról


A Blaugrana 2009-ben minden létezőt megnyert, 2011-ben csupán a spanyol kupa nem jött össze, az is mindössze közvetlenül a siker kapujában csúszott ki a kezéből. Az idei évben azonban úgy tűnik, meg kell elégedni „szerényebb” célokkal, de még ezek szempontjából is döntő jelentőségű az előttünk álló 7 nap, amely alatt 3 meccset is meg kell vívni világklasszis ellenfelekkel. FC Chelsea, Real Madrid, FC Chelsea… Más szavakkal: BL-elődöntő és El Clásico. Kell ennél több?

Szombaton a Camp Nouban kötelező a győzelem! És meglehet a bajnoki címhez még ez is kevés lesz. A BL-döntőbe jutás pedig a történelmi tetthez elengedhetetlen: a Barca lehet az első csapat az elit kupában, amely megvédi a címét.

Óvatosságra int: a Real továbbra is nagy formában van, egy nappal többet pihenhet a bajnoki előtt (mellesleg utána a BL-elődöntő visszavágójára is egy nappal több jut regeneráció céljából), ráadásul a Barca a Chelsea elleni legutóbbi 6 meccséből egyet sem tudott megnyerni…

Hamarosan jelentkezünk előzetessel a BL-meccsről, az El Clásicóról, a Guardiola-Mourinho párharcról és sok egyéb érdekességgel!

Az Eb-re készülőben

Az elmúlt napokban újfent a válogatottaké volt a főszerep és természetesen pályára lépett valamennyi Európa-bajnoki résztvevő is. Lássuk, hogyan állnak a felkészülésben, ami miatt egyébként az eredmények sokszor csak másodlagos jellegűnek tekinthetőek, lévén, hogy a szövetségi kapitányok meglehetősen sokat kísérleteztek.

A címvédő:

Spanyolország a vb óta a barátságos meccseken mutatott felemás mérleg miatt biztonsági (???) ellenfelet választott. Igaz, a tavalyi Copa America-elődöntős, azóta vb-selejtezőn Argentínát is legyőző Venezuela akár meg is izzaszthatta volna del Bosque fiait, ám a Vinotinto zsinórban 4. barátságos meccsét is elvesztette, méghozzá csúnya különbséggel. A világbajnok spanyolok gyakorlatilag a jelenleg legerősebb összeállításban léptek pályára egyetlen ékként a sérült Villa és a formán kívüli Torres mögött évek óta 3. számú támadó Llorentével. A bilbaói csatár nem talált be az első félidőben a hálóba, a 2. játékrészben helyére beálló Soldado viszont alaposan “megrázta a gólfát” és mesterhármasával bejelentette igényét egy lengyelországi repülőjegyre. Talán mégis a Valencia sztárja jelenti a megoldást a csatárnélküli játék feladására?

Silváék egyébként csúcsfocit játszottak: kombinatív, támadóharmadban rendkívül gyors, kispasszos játékot mutattak be. A csapat erejét mutatja, hogy mind az első, mind pedig a második félidőben számos helyzetet dolgoztak ki és több gólt is szereztek, pedig a második játékrészre del Bosque alaposan felforgatta a csapatot és hatot is cserélt.

A lehetséges kihívók:

Közülük Hollandia és Anglia egymással csapott össze és igazi közönségszórakoztató meccset játszott. Az angolok nehéz időszakon vannak túl. A Terry-ügy miatt Capello lemondott, pedig irányítása alatt a legutóbbi időkben ígéretes eredményeket értek el barátságos meccseken. Helyét ideiglenesen a 96-os Eb-harmadik Stuart Pearce vette át, aki erre a mérkőzésre némi vérfrissítést hajtott végre. A világ jó eséllyel (legalább) második legjobb futballcsapata ellen egy ideig úgy tűnt kevés lesz a még kissé éretlen, kevesebb nemzetközi rutinnal rendelkező társaság tudása, ám az mindenképpen jó jel az angol szurkolóknak, ahogy hatalmas küzdéssel felállt a csapat kettő-nullás hátrányból is. (Mindez egyébként hűen tükrözi az új kapitány mentalitását is, de nem túl valószínű, hogy ő fogja meghatározni a háromoroszlánosok játékfelfogását a kontinenstornán. Talán, ha sikerült volna egy bravúr az Oranje ellen…)

A hollandok kiküszöbölték a csorbát, amit legutóbb a németországi zakó alkalmával elszenvedtek. Ráadásul visszatért Robben és nem akármilyen formát mutatott: az első gólnál egyszerűen átszáguldott az egész, lassúnak éppen nem nevezhető angol csapaton (és jóformán az egész pályán ), az utolsó utáni percben pedig egy világklasszis megmozdulással döntötte el a találkozót.

Az olaszoknak úgy tűnik, nem fekszenek az amerikai kontinensről érkező ellenfelek: az őszi, Uruguay elleni fiaskó után ezúttal az Egyesült Államok is legyőzte az azzurit. Még szerencse, hogy júniusban csak európai csapatokkal találkoznak . A támadójátékon volna mit javítani: nagyon érzik Cassano hiányát, Pazzini pedig idén még csak 2 gólt rúgott az Interben, pedig már pályára lépett 10 meccsen… Prandelli úgy nyilatkozott, hogy Cassano és Rossi korai visszatérését nem akarja erőltetni, di Nataléval pedig ezúttal – kisebb sérülése miatt – sem akart kísérletezni, mondván, egyébként is tisztában van a veterán csatár képességeivel és emiatt most Matrival és Giovincóval próbálkozott. Úgy tűnik sikertelenül – mondjuk a két játékos a Serie A-ban együtt rúgott annyi gólt, mint di Natale egyedül. (Apropó, Klinsmann, az amerikai szövetségi kapitány visszavágott a német válogatott kispadján a hazai rendezésű vb-n elveszített elődöntőért…)

További kihívók közül Németország Franciaországot fogadta. Löw mintegy 6 alapembert nélkülözni kényszerült, de mindez nem vette el a kísérletező kedvét. Csapata így is erőltette a németekre Klinsmann óta jellemző támadófocit, ám a Blanc alatt kifejezetten szervezett együttes benyomását keltő franciák hatékonyabb támadásokat vezettek és Lloris parádéinak nem kis részben köszönhetően megnyerték a meccset. A tricolore immáron 18 meccs óta veretlen! A németeknél meg törheti a fejét a kapitány, mert ez volt az utolsó meccs az Eb-kerethirdetés előtt, a merítési lehetősége óriási, ám míg a bevált válogatott játékosokkal tűzdelt Bayern botladozik BL-ben, Bundesligában egyaránt, addig a Dortmund magabiztosan közelít a címvédés felé, menedzsere pedig több BVB-játékost követel a válogatottba… (Csakhogy a kétségkívül nagyon tehetséges dortmundi fiatalok ősszel a BL-ben is bizonyították: nagy nemzetközi kihívásokhoz egyelőre még éretlenek.)

Nézzük a két házigazdát, akikkel kapcsolatban lassan lehet, hogy revideálnom kell korábbi nem túl hízelgő véleményemet? A lengyelek ezúttal egy másik Eb-résztvevő, a portguál válogatott ellen léptek pályára és 0-0-s döntetlent értek el egy olyan meccsen, ahol mindkét csapat inkább a ziccerek kihagyásában jeleskedett. Igaz, a két kapus magabiztos teljesítményt nyújtott, ráadásul meglepetésre Rui Patricionak kellett nagyobb bravúrokat bemutatnia. Klopp kérésére nem lépett pályára a lengyelek, de főleg a Borussia Dortmund gólerős csatára, Lewandowski. A már korábban is kiemelt dortmundi trióról annyit azért érdemes megemlíteni, hogy meghatározó játékosok a Bundesliga-éllovas sárga-feketéknél. (Lewandowski pl. már 16 gólnál tart a bajnokságban.) A portugálok kicsit fásultak voltak ezúttal, vagy csak annyit játszottak, amennyit az ellenfelük engedett nekik. Ennek ellenére többen is valós tudásuk alatt teljesítettek, egyedül Nani volt igazán aktív…


Az ukránok úgy tűnik, a könnyeb utat választották, és a korábbi sorozatos kudarcok után rendre felhozó ellenfeleket választanak. Ennek köszönhetően a legutóbbi 5 meccsükből 4-et, így ezt a legutóbbit is Izrael ellen, megnyerték, ezeken kívül csak egy Németország elleni döntetlen “csúszott be”, persze a Nationalelf nem illeszthető a fent említett ellenfelek sorába, amelyek nagyjában a magyar válogatottal egyenlő játékerőt képviselnek. Mindez önbizalomszerzéshez nem rossz, ám az Eb-n sokkal jobb ellenfelek ellen kell majd helyt állniuk. S ebből a szempontból nem jó hír szomszédunknak, hogy a korábban már elemzett francia és angol válogatott mellett azt a svéd válogatottat kapták csoportellenfelül, amelyik ezúttal a szintén Eb-résztvevő horvátokat verték meglepő magabiztosággal 3-1-re ideigenben. Erik Hamrénnek megvan a kialakult csapata (gyakorlatilag ugyanaz, amelyikkel a selejtezőket megvívták), az összeszokottságra és a rutinra mindenképpen építhet. Mondjuk a horvátoknak is relatív stabil, állandó keretük van, itt azonban a fiatalság még egyelőre egy olyan tényező, ami ilyen rapszodikussá teszi a csapat teljesítményét.

Szintén Eb-résztvevők találkoztak a dán-orosz és az ír-cseh meccsen. Az előbbin a többnyire volt és jelenlegi zenites játékosokra épülő orosz válogatott magabiztos győzelmet aratott idegenben. (Advocaat, a jelenlegi orosz szövetségi kapitány évekig a Zenit kispadján ült és kinevelte annak idején az előző Eb-bronzéremes csapat gerincét, akikkel nem mellesleg abban az évben – 2008 – UEFA-kupát is nyert.) Az írek ikszeltek a csehekkel, a játék képe és az eredmény sok várható meglepetésre a csoportjukban nem enged következtetni. Mint ahogy az sem, hogy Görögország 1-1-es döntetlent játszott a magát az Eb-re nem kvalifikáló Belgium ellen. Egyre inkább úgy tűnik, hogy az A-csoportban a cseheknek és a görögöknek fel kell kötniük a gatyát, ha fel akarják venni a versenyt az oroszokkal és a lengyelekkel.

Pillanatnyi forma a legutóbbi meccsek tükrében – D-csoport


Ez egy meglehetősen érdekes csoport. Itt van Anglia, amely magabiztosan nyerte a selejtezőcsoportját, ám a 2010-es vb-n nem hagyott senkiben mély nyomot, a 2008-as Eb-n meg ott sem volt. Itt vannak a franciák, akik egy sokat vitatott Henry-kezezéssel jutottak ki a dél-afrikai vb-re és egy hasonló vagy még vitathatóbb esetnek köszönhetően a mostani Eb-re. A legutóbbi Eb-n és a 2010-es vb-n a csoportból sem mentek tovább. Ennek ezúttal kicsi a valószínűsége (bár akkor is az volt…), mert a házigazda ukránok és a szintén megkérdőjelezhető módon kijutott svédek sem a legacélosabb ellenfelek.

Az angolok a nem túl jó emlékű vb után ellenünk feltankoltak egy kis önbizalommal és utána veretlenül, de nem pontveszteség nélkül meneteltek a csoportelsőségig a selejtezők során. Az azért szembetűnő, hogy Montenegróval oda-vissza ikszeltek, pedig Vucsinicsékat a csehek is oda-vissza verték. Az elmúlt másfél évben az angolok csoportellenfeleik közül kikaptak a franciáktól és megverték a svédeket barátságos meccsen, ebből mondjuk az utóbbi friss élmény, mint ahogy a világ- és Európa-bajnok spanyolok legyőzése is. Erre lehet építeni, na, meg a vb óta megújult keretre is. Sok jó játékosa van Capellónak, ám ezek a futballisták többnyire még nem rendelkeznek sok nemzetközi rutinnal. Éppen ezért nagy érvágás, hogy Rooney az utolsó selejtező mérkőzésen kiállíttatta magát és két meccses eltiltást kapott. A franciák elleni nyitómeccsen nagyon hiányozhat majd a játéka, mert egyelőre a többi csatár – bármilyen tehetségesek is – nem ontja számolatlanul a gólokat… Ettől függetlenül a továbbjutás a csoportból nem lehet kérdéses, viszont a 8 között könnyen megálljt parancsolhat nekik a spanyol vagy az olasz válogatott.

A franciák, mint már említettem, megint bírói segédlettel jutottak ki. Ezúttal az utolsó meccsen Bosznia ellen hazai pályán 1-0-ás vesztésre álltak és pótselejtezőre kényszerültek volna, ha nincs az ajándék 11-es, amit Nasri „harcolt ki”. Az alábbi linken megtekinthető a párharc:

Ha történt szabálytalanság, akkor az még bőven a 16-oson kívül volt (visszarántás), hogy utána összeakaszkodtak és a játékvezető (utólag látható, szinte testközelből) Nasri javára ítélt, benne van a pakliban, az összeakaszkodás viszont a 16-oson kívül történt, Nasri csak „beesett” a büntetőterületre. Ha alaposan megfigyeljük azonban a párharcot, akkor látható, a francia játékos már akkor „elindult” a talaj felé, amikor még nem is találkozott a lába a védőével, azaz joggal feltételezhető, hogy ő akasztotta be, mégpedig tudatosan a lábát Szpahicséba… Egy rutinos játékvezető ilyet nem kajál meg, ráadásul azt is mérlegeli, hogy a 16-os sarkában veszélytelen pozícióban nem fúj be egy erősen vitatható 11-est, amely nem csak egy meccset, hanem a csoportelsőséget és Eb-részvételt is eldöntött. Hacsak nem eleve ez volt a célja és csak az alkalmat várta…

Az iksszel a franciák ezúttal pótselejtező nélkül kvalifikálták magukat, míg Bosznia ezúttal is elbukott a jobb portugálok ellen. A pótselejtező sorsolásán fordított felállásban a franciák az első kalapba kerültek volna és nagy valószínűséggel lazán kvalifikálják magukat a csehek, a törökök, az észtek vagy Montenegro ellenében…

A keret Blanc alatt a botrányos kimenetelű világbajnoki (le)szereplés után jelentősen átalakult, és a 2010 őszén elszenvedett kezdeti két vereség óta nem kaptak ki. Igaz, az eredménysort jónéhány döntetlen is tarkítja. Legutóbb, 2011 novemberében megverték 1-0-ra az USÁ-t, ami újabban már fegyverténynek számít, illetve döntetlenre végeztek Belgiummal szemben. Az elmúlt évben mindkét házigazdát megverték barátságos meccsen, és ugye, az ukránok csoportbeli elenfeleik is lesznek. Nem rúgnak sok gólt, de nagyon keveset is kapnak. Valahogy olyan focit játszanak, mint amilyet a védőből lett szövetségi kapitány Blanc-tól várhatunk, aki egykori mestere, Jacquet iskoláját követi. Azzal mondjuk világbajnokok lettek 1998-ban…

A svédek is ajándékba kapták a kijutást. Nem sokon múlott, hogy mi, magyarok elorozzuk előlük a csoportmásodik helyet. Meggyőződésem, hogy pótselejtezőn nem jutottak volna ki Ibráék, ám a hollandokkal szemben szerzett „ajándék” 3 pont, amiért azért persze meg kellett küzdeni, elegendő volt a legjobb csoportmásodik pozíciójára, és így nem kényszerültek play-off-ra. A csapat húzóemberei továbbra is azok, akiket már évek óta megszokhattunk, ám köztük többen is már a korosabb futballisták közé tartoznak (Mellberg, Majstorovic, A. Svensson, Wilhelmsson). Az előző Eb-n nem nyújtottak maradandót, a vb-re ki sem jutottak. A sorsolást elnézve, itt sem terem sok babér számukra, bár Ukrajnával kezdenek és ebből még jól is kijöhetnek. Mondjuk, 2000-ben nem volt szerencséjük a házigazda elleni nyitómeccsel…

Végezetül Ukrajna. Sevcsenkóék 2006-ban vb-negyeddöntőig jutottak és ott is csak a későbbi világbajnok ellen estek ki. A 2008-as Eb-re a pótselejtezőn nem sikerült a kijutás, aztán a legutóbbi vb-n sem vehettek részt. A felkészülési meccseken elért eredménysoruk eléggé vegyes képet mutat, győzelmet azonban jobb csapatok ellen nem tudtak elérni. A 2011-es évben két csoportbeli ellenfelükkel szemben (franciák, svédek) is alulmaradtak, ami nem túl jó előjel. Nemzetközileg jegyzett labdarúgójuk Timoscsukon és Csigrinszkijen kívül a pályafutása zenitjén már túljutó Voronyin és Sevcsenko, az utóbbi ráadásul valószínűleg csak a hazai rendezésű Eb miatt tartott ki ilyen sokáig. A hazai pálya előnye sokat jelenthet, ha sikerül az első meccsen a számukra talán egyetlen verhető csoportellenfelet, Svédországot elkapni. Utána akár két döntetlen is elég lehet, de mindkettő csak a meglepetés kategóriában születhetne.

Pillanatnyi forma a legutóbbi meccsek tükrében – C-csoport


Ebbe a csoportba került a legutóbbi két világbajnok, ráadásul az egyik az Európa-bajnoki cím védője is egyben. Az íreknek és a horvátoknak nem sok esélyük lehet a két sztárcsapat ellen, tehát nagy valószínűséggel Olaszország és Spanyolország jut tovább a csoportból, ahol a papírforma alapján az angolokkal és a franciákkal ütközhetnek, és megítélésünk szerint jelenleg mindkét válogatottnál erősebbek, tehát az olaszokat és a spanyolokat jó eséllyel az elődöntőbe várhatjuk. Persze nem szabad elfelejteni, hogy novemberben barátságos meccsen Capello csapata legyőzte a del Bosque-alakulatot.

A spanyol válogatott egyebekben is felemás szereplést tudhat maga mögött a világbajnokság óta. Tétmeccsen 100%-os, bár hozzá kell tennünk, a cseheken kívül komoly ellenfele nemigen akadt a selejtezők során, és hát jelenleg őket sem sorolnák az európai szűk elitbe. Eközben azonban barátságos találkozókon nem egyszer és volt hogy alázós arányban maradt alul a Rojas. Xaviék kikaptak Portugáliától, Argentínától, Olaszországtól és Angliától is. Messzemenő következtetéseket persze nem szabadna mindebből levonni, de azért nem árt a címvédőnek alaposan felkészülnie ellenfeleiből, mert az olaszokkal mindenképp, a fentebb vázoltak tükrében pedig az angolokkal jó eséllyel találkoz(hat)nak az Eb-n. Ráadásul nem vet jó fényt a csapatra, hogy nagynevű csapatokat nem vertek meg Dél-Afrika óta.

Mondjuk, hasonló problémával a 2000-es évek első felében a németek is sokat küszködtek, a világbajnokságokon (2002, 2006) azonban ennek ellenére is sikerült jó eredményeket elérniük, de azt általában úgy, hogy a nagy csapatokat ezeken a tornákon elkerülték, vagy ha egyik-másikkal össze is futottak, szerencsével sikerült túljutniuk rajtuk. Ebben a spanyolok most nem bízhatnak. Persze, nem kell aggódni értük. Del Bosque sokat kísérletezett az elmúlt időkben, ritkán játszott a csapat kétszer ugyanolyan összeállításban.

A keret viszont iszonyatosan erős. Elég csak arra gondolni, hogy a spanyol válogatott elsősorban az FC Barcelonára épül (és a játéka is nagyon hasonló), márpedig a katalánok idén is minden létező viadalt diadallal zártak, egyedül a spanyol kupát engedték ki a kezükből, a szintén spanyol válogatottaktól hemzsegő Real Madrid javára… Talán nem túlzás azt állítani, hogy jelenleg a Barca és a Real a földkerekség két legerősebb futballklubja és belőlük áll össze szinte (néha kivétel nélkül, teljesen) a spanyol válogatott komplett kezdősora. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy más elit klubokban is vannak spanyol játékosok, pl. Silva a City-ben, Mata és Torres pedig a Chelsea-ben rúgja a labdát…

Nagy érvágás viszont a válogatott gólrekorder David Villa kidőlése, aki az Eb-selejtezőkön is a legeredményesebb spanyol játékos volt. Remélhetőleg felépül az Eb-ig, de az erősen kérdéses, hogy csúcsformába tud-e lendülni addig. Márpedig a válogatott nem bővelkedik más gólvágóban. Torres most már években mérhető ideje keresi régi önmagát, Llorente pedig nem is nagyon passzol a spanyol csapat játékához, másrészt azért ő sem az a fajta gólgyáros, amit Villa megtestesít. A középpályáról mondjuk, mindig odaérhet valaki és meg lehet próbálkozni a Barca ún. csatárnélküli focijával is, csakhogy ott van egy Messi… Alternatív megoldások? Esetleg Soldado, de egyelőre ez sem az igazi. Lehet, hogy tényleg a csatár nélküli foci, ami a vb-n mutatott 1-0-s győzelmekkel operálva elég is lehet, csakhogy ott a 8 góljukból 5-öt Villa jegyzett…

Az olasz válogatott a dél-afrikai világbajnokságon címvédőként csúnyán leszerepelt és egy nem túl acélos csoportból még a továbbjutásra sem volt képes. Az Eb-selejtező csoportja ellenben nem volt könnyű, hiszen ott volt rajta kívül még két további vb-résztvevő (Szerbia és Szlovénia), amelyeket ráadásul megelőzte egy meglepetéscsapat, az észt válogatott. Jól jellemzi az olaszok erősségét, hogy ebben az erősnek mondható csoportban veretlenül zártak, 8 győzelem mellett mindössze 2 döntetlen csúszott be (a második akkor, amikor már számukra semi tétje nem volt a Szerbia elleni idegenbeli fellépésükön) és 10 meccsen csupán 2 gólt kaptak (!) – és ezzel övék az Eb-selejtezők leghatékonyabb védelme. Imponáló gólkülönbségüket (+18) csak a spanyolok, a hollandok és a németek múlták felül, ami hűen tükrözi a csapatok világranglistán elfoglalt helyét, de azért nem árt tudni, megítélésünk szerint az olaszok a másik 3 válogatottnál lényegesen nehezebb csoportban hozták ezt az eredményt.

A keret nagyobbrészt a Juve-Milan-Inter hármas játékosaiból tevődik össze, ám meghatározó labdarúgók szerepelnek más klubokból is (Balzaretti, Criscito, de Rossi, Giovinco, Maggio, Montolivo). A keret nagyjából állandó, ám Prandelli egyszer sem küldte fel ugyanazzal a kezdővel a csapatát. Látható, hogy egy nagy generációváltáson megy át az olasz futball, amelynek ugyan áldozatául esett a 2010-es vb, ám az Eb-re már beérhetnek az első eredmények és ez az olasz válogatott akár elődöntőig, döntőig is eljuthat. A spanyolokhoz hasonlóan a selejtezők legeredményesebb olasz csatára is kidőlt a sorból egy időre. Antonio Cassano szívműtéten esett át, ám ha nem lépnek fel komplikációk, a tavasz folyamán visszatérhet a pályára. Ettől függetlenül nem baj, ha van alternatív lehetőség a csatársorban, mert 2011-ben Cassano leggyakoribb válogatottbeli csatártársa, Pazzini az Interben jelenleg nem nagyon rugdossa a gólokat. Az olaszok nagy szerencséje, hogy a fiatal ígéret Mario Balotelli olasz mestere kezei alatt szárnyal a Manchester City-ben, és novemberben a lengyelek ellen meg is rúgta első felnőtt válogatott gólját.

Apropó a lengyelek! Novemberben az olaszok két barátságos meccset játszottak, az egyiken az erőviszonyoknak megfelelően magabiztosan verték az Európa-bajnokság egyik házigazdáját, a másikon viszont kikaptak a Dél-Amerika-bajnok Uruguay-tól.

A csoport másik két csapata, Horvátország és Írország egyaránt pótselejtezőn biztosította a kontinenstornán való részvételét. Az egyetlen esélyük az lehet, hogy egymás ellen kezdenek. Ha valamelyik nyer, lépéselőnybe kerül. Persze, ehhez még sok minden más is kellene, pl. az hogy a két sztárcsapat ne döntetlennel kezdjen, és a horvát-ír párharc nyertese a másik találkozó vesztesével játsszon a második mérkőzésen. Ha ott sikerül egy bravúrdöntetlen, lehet esély a pontszerzésre az utolsó fordulóra esetleg 100%-osan érkező másik nagy csapat ellen is. Ez egy igen erőteljes spekuláció. Rokonszenves az ír és a horvát csapat is, nem is játszanak rossz focit, de az igazán nagyokkal nincsenek egy súlycsoportban

Pillanatnyi forma a legutóbbi meccsek tükrében – B-csoport


A hollandok ezúttal sem úszták meg, hogy ne a halálcsoportba kerüljenek. Három éve az azelőtti vb-döntő résztvevői ellenében kellett kivívnia a továbbjutást – mindkét csapatot lefocizva abszolválta is a feladatot, ezúttal pedig a vb-bronzérmes németek mellett a szintén vb-résztvevő Portugália és Dánia ellen kell megküzdenie. A hollandok fantasztikus menetelést mutattak be az elmúlt években. Gyakorlatilag az előző Eb óta most őszig egyes-egyedül a világbajnoki döntőt bukták el – azt is csak hosszabbításban, minden egyéb tétmeccsüket megnyerték. Ez a szép sorozat a számukra már tét nélküli utolsó selejtezős meccsen, a nem éppen acélos svédek ellen szakadt meg: a vereség Svédországnak pótselejtező nélküli automatikus kvalikiációt jelentett, míg a hollandokat a némi presztízsveszteségen felül nagy kár nem érte. Legalábbis úgy tűnt, aztán mindjárt jött két nagy pofon, mondhatni, már a kontinenstornára történő felkészülés jegyében. Döntetlen a még pótselejtezőre is kevés Svájc ellen, majd egy csúnya zakó a németektől. Különösen azok után, hogy a világranglista 2. és 3. helyezettjét összesorsolták a csoportkörre, van miért aggódni…

Habár az Oranje egyik (ha nem a) legjobb játékosa, Arjen Robben hosszabb ideje kínlódik a sérülésekkel, csatárgondjai nincsenek van Marwijknak: van Persie és Huntelaar is csúcsformában van és ontják a gólokat klubjukban. Utóbbi nem mellékesen az Eb-selejtezők gólkirálya lett. E mellett a többi poszton is továbbra is sztárklubok húzóemberei vethetők be, egy-egy poszta akár több is. Ez a holland válogatott eltekintve az utolsó 3 meccsén mutatott teljesítményétől mindenképpen aranyra esélyes, persze most is, már a csoportban csúcsformában kell futballoznia, hogy egyáltalán a továbbjutás meglegyen. Egyebekben meg nem ártana az első helyet elcsípni, ellenkező esetben ugyanis a spanyolokkal találhatják szembe magukat már az elődöntőben.

Ha aszerint kellene rangsorolni az országokat, melyik tudja a legtöbb válogatott szintű labdarúgót kiállítani, akkor kétségkívül Németország nyerne. Löw jó eséllyel össze tudna hozni két komplett, teljesen azonos képességű válogatottat is, de hát, ugye, elsősorban az számít, a pályára küldött 11 mit tud kezdeni ellenfelével. Igaz, a Nationalelfnek e téren sem volt gondja. Az Eb-selejtezőket csak a németek és a spanyolok zárták 100%-os teljesítménnyel. Nagy formában vannak a Bayernes sztárok, Mario Gomez számolatlanul rugdossa a gólokat mind a Bayern, mind a DFB mezében, Klose sokadvirágzását éli a Lazioban, Khedira és Özil beilleszkedett a fergeteges Real Madridba, a Leverkusen a Chelsea-vel és a Valenciával nehezített csoportban is kivívta a továbbjutást a BL-ben, és a dortmundi csikók is – mégha nem is szerepeltek kifejezetten sikeresen – komoly nemzetközi tapasztalokra tehettek szert az ősz folyamán. Minden adott tehát egy kiemelkedő szerepléshez, és az előző Eb ezüstérmeséről tudjuk, a nagy tornákon mindig rá tudnak tenni még egy lapáttal, mert mentálisan hihetetlenül erősek.

A már említett hollandok és persze a címvédő spanyolok mellett a német csapat számít még az Európa-bajnokság nagy esélyesének. Szerintem nagyon nagy csodának kell történnie ahhoz – de hát láttunk már ilyet is, pl. 2004-ben – hogy ne e 3 válogatott közül kerüljön ki a végső győztes. A csoportkör 2. meccsén igazi csemege lesz a német-holland meccs, kiváltképp annak ismeretében, hogy a vb óta a németek is a 4-2-3-1-es holland rendszerben futballoznak… Az viszont a németek balszerencséje, hogy a papíron talán kicsivel gyengébb 4. csapat, a dánok ellen az utolsó fordulóban játszanak, azaz addig olyan eredményeket kell elérniük a két riválissal (Hollandia és Portugália) szemben, hogy azok ne tudják kigolyózni egy békés döntetlennel.

Portugália – az örök ígéret. „Európa braziljainak” korábbi aranygenerációja, a Figo-Rui Costa nevével fémjelzett társaság, amely a 1990-es évek elején utánpótlás vb-ket nyert, végül üres kézzel fejezte be pályafutását. Néhányuknak a hazai rendezésű Eb 2004-ben még meghozhatta volna a kései örömöt, ám ott is csak egy 2. helyre futotta. (Négy évvel korábban még behúztak egy EB-bronzot, de tudnunk kell, mindez messze elmaradt a magas, bár az előzmények tükrében nem feltétlen irreális elvárásoktól.) A mostani csapat nem kevésbé tehetséges játékosokból áll. Sőt, van egy korszakos zsenijük is! C. Ronaldo nem csak napjaink, hanem a labdarúgás történetének egyik legnagyobb alakja. Ám Puskáson, Eusebión és Cruyffon kívül nem sokaknak adatott meg, hogy bekerüljön ebbe az illusztris társaságba anélkül, hogy nyert volna vb-t vagy Eb-t. Roninak is össze kell kapnia magát, mert válogatott szinten elég halvány teljesítményt nyújt: a pályára lépések száma/rúgott gólok aránya meg sem közelíti a realos, de még a machesteres mutatóit sem…

Mondjuk, azért Ronaldón kívül is számos tehetséges játékos erősíti a luzitán keretet, amelyből egy jó Carvalho azért mindenképpen hiányozni fog. Ráadásul Pepe komoly kockázati tényező. A portugálok egy barátságos meccsen egy éve csúnyán elintézték a világbajnok spanyolokat is (4-0), ám az Eb-selejtezők végén, amikor egy döntetlen is elég lett volna a csoportelsőséghez, kikaptak a dánoktól. Ez intő jel lehet, mert a dánokkal az Eb-n is egy csoportba kerültek. A németek és a hollandok mellett nagyon nehéz lesz megcsípniük az egyik továbbjutó helyet, de ha úgy futballoznak, ahogy a Bosznia-Hercegovina elleni visszavágón, akkor nem esélytelenek. És a továbbjutás ebből a csoportból már szinte elődöntőt ér, mert az A-csoportból nem kaphatnak igazán nehéz ellenfelet!

Azért a múltba merengve ez a csoport is szinte csak volt Európa-bajnokokból áll, köztük az 1992-ben győztes Dániával. Morten Olsen csapatát kissé lesajnáljuk, ha erre a csoportra tekintünk, pedig utolsó 5 meccsét magabiztosan nyerte, mégpedig úgy, hogy legyőzte Norvégiát, Portugáliát és Svédországot is. Persze, ezt az eredménysort árnyalhatja, hogy Dánia hagyományosan a portugálok mumusa, a hasonló focit játszó északiak közül pedig jelenleg, úgy tűnik, tényleg ők a legjobbak. A keretet böngészve nem találunk nemzetközi sztárt, klubcsapataik alapján kis túlzással még azt is mondhatnánk, ennél már a magyar válogatott kerete is többet tud felmutatni. És valóban. Nem több ez, mint egy jó kis munkáscsapat! Az A-csoportból akár még tovább is juthatna, innen viszont az lenne maga a csoda.

Pillanatnyi forma a legutóbbi meccsek tükrében – A-csoport


Kicsit ahhoz hasonlóan, ahogy a politikai közvéleménykutatások arra kíváncsiak, miként voksolnának a választópolgárok, ha most vasárnap kellene az urnához járulniuk, áttekintjük a résztvevő válogatottak jelenlegi formáját, egymás elleni esélyeit, esetleg legutóbb egymás ellen játszott mérkőzéseit, persze egy kis kitekintéssel is arra nézve, mi várható nem egészen fél év múlva…

Ha a múltat nézzük, akkor ez az egyik legerősebb csoport, mert Görögország, Csehország (mondjuk Csehszlovákia jogutódjaként) és Oroszország (a Szovjetunió utódállamaként) személyében 3 korábbi Eb-győztest köszönthetünk itt. Ráadásul az oroszok a legutóbb elődöntőig jutottak, a csehek pedig hagyományosan Eb-menőnek számítanak

Lengyelország-Görögország összecsapással kezdődik majd a 2012-es Európa-bajnokság. A két csapat legutóbbi mérkőzéseit tekintve a lengyelek rendelkeznek jobb mutatóval, igaz, a két évvel ezelőtti győzelmükre már nem nagyon építhetnek. Idén márciusban viszont idegenben voltak jók egy ikszre. A házigazda legutóbbi 5 meccséből két döntetlent, két győzelmet és egy vereséget hozott ki. A két iksz Dél-Korea, illetve Németország ellen igazi fegyverténynek számít, az olaszok elleni 2-0-s vereség, valamint a beloruszok és a mieink legyőzése viszont már többé-kevésbé papírforma. Aki látta a magyar válogatott elleni meccset, megállapíthatta, a lengyel csapat nem egy világverő együttes. Keretében az Arsenal hálóőre, valamint a dortmundi trió (Piszczek, Kuba, Lewandowski) számít nemzetközi szinten is jegyzett labdarúgónak, ezenkívül jónéhány kisebb Bundesliga- és francia csapatban játszó futballista teszi a keretet stabilabbá. Kijelenthetjük, hogy szinte csak ebből a csoportból van esélyük továbbjutni, de így is nagyon fel kell kötni a gatyát.

A görögök három éve is ott voltak az Eb-n, mondjuk címvédőként elég csúnyán leszerepeltek, de végső soron kijutottak a legutóbbi vb-re és most az Eb-re újra, csont nélkül, megnyerve a selejtezőcsoportjukat. Habár senki sem zárta szívébe a helléneket a kevésbé progresszív futballjuk miatt, azért az eredmények azt mutatják, hogy ez egy jó csapat. Érdekes, hogy novemberben játszottak két barátságos meccset: akkor még nem tudták, hogy az egyik csoportbeli ellenfelükkel, az oroszokkal, és a románokkal. Az előbbi elleni döntetlen még biztató is lehet, hiszen az oroszokat sokan az A-csoport legerősebb csapatának tartják, ám a románok – akik nagyjából a lengyelekhez hasonló játékerőt képviselnek – elleni vereség kijózanítóan hathatott, bár az is lehet, hogy egyszerűen csak leeresztett a csapat az év végére a sikeres selejtezők után… Ha jól kezdenek a házigazda ellen, lépéselőnybe kerülhetnek az első fordulóban az oroszok ellen esetleg alulmaradó csehekkel szemben, jöhet a kontrákra építő bekkelős foci, és ki tudja, ha a második meccs is megvan, akkor már borítékolható a továbbjutás… A 7 évvel ezelőtti kontinensbajnok csapatból még vannak páran a keretben (Szeitaridisz, Karagunisz, Katszuranisz, Hariszteasz stb.), amivel ugyan öregítik a csapatot (már ha fél év múlva is bizalmat kapnak), de emlékezhetünk, Portugáliában is a legidősebb kerettel nyerték meg a tornát.

Az oroszok továbbra is holland szakemberrel a kispadon (ezúttal a Zenit korábbi edzője Dick Advocaat személyében), képzett, gyors futballistákkal a keretben örülhetnek a sorsolás szeszélyének. Az tény, hogy az UEFA-koefficiens egy többé-kevésbé objektív mérőszám, amely alapján a második kalapba kerültek, ám a 3. és 4. kalapban is voltak – meggyőződésem szerint – erősebb csapatok (Portugália, Franciaország, Dánia), mégis sikerült mindegyiket elkerülni és talán a lehető leggyengébb összeállítású kvartettbe kerülni. Nyilván, a győzelmet itt sem adják majd ingyen, ám az oroszoknak vannak a legjobb kártyáik. A selejtezőcsoportjukat a kezdeti bizonytalankodás után simán nyerték, legjobb klubcsapataik (Zenit, CSZKA Moszkva), amelyek játékosaira a keret elsősorban épül, bejutottak a BL-ben a legjobb 16 közé, ezenkívül van néhány Angliában légióskodó sztárjuk is: Arsavin (Arsenal), Pavljucsenko (Tottenham), Biljaletgyinov (Everton). És ne feledkezzünk meg az egyik orosz milliárdos által pénzelt Chelsea-ből egy másik milliárdos által pénzelt Anzsiba „hazatérő” Zsirkovról sem. Összességében ezzel a kerettel a csoportelsőség szinte kötelező, a 8 között azonban csak bitangerős ellenfelet kaphat. Persze, ahogy már korábban is spekuláltunk, ha a B-csoportban a németek nyernének és mögöttük a hollandok végeznének a 2. helyen, akkor újra holland-orosz párosítás lenne az egyik negyeddöntő, és emlékszünk, hogy az előző Eb-n a torna addigi legjobb csapataként menetelő Oranje simán kikapott a „hollandos” focit játszó Szbornajától…

7 évvel ezelőtt a csehek közönségkedvenc csapattá nőtték ki magukat az Eb-n szellemes támadófocijuknak köszönhetően. Leoktatták a hollandokat, a németeket, a dánokat, de az elődöntőben ők is beleestek a „görög csapdába”. Pedig elég lett volna a 100%-os ziccereiknek pusztán a felét-negyedét kihasználni…
A mai keretben már nagy öregnek számít az akkori csapatban is húzóemberként játszó Cech, Rosicky, Baros fémjelezte trió, és ott volt azon az Eb-n Plasil és Hübschman is. Rajtuk kívül a többiek is többnyire idegenlégiósok, de a leverkusenes Michal Kadlecen kívül, akinek a papája 1996-ban EB-ezüstöt vitt haza, más nagyon nem igazán nemzetközi szinten jegyzett csapatban.
A csehek a spanyolok mögött végeztek 2. helyen a selejtezőcsoportban, aminél többet jóformán egyetlen válogatott sem várhat el magától, a pótselejtezőn pedig magabiztosan, oda-vissza verték – a Svájcot megelőző, és Angliát is oda-vissza döntetlenre kényszerítő – Montenegrót. Az ősz elején csúnyán eltángálták (4-0) a szintén házigazda és nézetünk szerint a lengyeleknél azért erősebb ukrán válogatottat, ami biztató lehet a csoportkörre nézve, ahol az oroszok mögött feltehetően nagy tülekedés lesz a másik továbbjutó helyért. Továbbjutás esetén a 8 között azonban már teljesen esélytelen a csapat, bárkit is kapjon a B-csoportból.