IX. BL-dreamteam játék 4. forduló

Talán az Atalanta liverpooli győzelmét leszámítva csupa papírforma eredmény született. Sok pontszerző játékos azonban hiányzott csapatából, így ez a forduló némileg átírta az élboly erősorrendjét.

A fordulót a Ribirobi FC nyerte (holtversenyben T. Csabával) és ezzel összetettben is az élre ugrott. Sikerét a Varane-Mount-S. Oliveira-Haaland-Lewandowski tengelynek köszönhette.

E közben T. Csabának gólszerző középpályásai (Rakitic, S. Oliveira), a két gólpasszt kiosztó Tadic-a és a gólszerző Lewandowskija tolta az élre a pontszámait.

Tájékoztatásul: habár a hivatalosnak tekintett statisztikai oldal (int.soccerway.com) a Fradi góljában Tocmac assistját nem ismeri el, a versenybizottság alaposan elemezve és többször visszanézve a gólt, úgy döntött, Nguen Tocmac érdemei a gólban elévülhetetlenek – még akkor is, ha Alex Sandro belepiszkált kicsit a gólpasszába, ezért elismerjük ezt az egy assistot. Csak kivételesen és csak mert magyar csapat érintettsége áll fenn.

Javított kiadás: az alábbi tabellákon a mai napon (2020.11.30.) módosítást történt, mert a rendszerünk Tocmac elismert gólpasszát nem pontosan számolta el. A módosított pontszám: be8ki, Dream team és Cs. Marci csapatait érintette.

A forduló tabellája:

1Ribirobi FC38
1T. Csaba38
3Donmuki32
4elferik930
4T. Gábor30
4Vlada V.30
7Cs. Marci29
7Gólzsák IFC29
7Joachim Löw29
10D. Ernő27
11be8ki26
12banyu8024
12Soyer Team24
14Dream team20
15D. Péter18
16GMark00717
17Szökevény15
18Hángérien Betyárs12

Összesített állás 4 forduló után:

1Ribirobi FC175
2D. Ernő165
3Vlada V.163
4GMark007158
5T. Csaba152
6Dream team146
7Cs. Marci140
8T. Gábor137
9Gólzsák IFC133
10Soyer Team130
11Donmuki128
12banyu80118
13Szökevény107
14be8ki106
15D. Péter105
16Hángérien Betyárs101
17Joachim Löw92
18elferik988

2 hozzászólás a(z) “IX. BL-dreamteam játék 4. forduló” bejegyzéshez


  1. Szia!

    Azt írtad,hogy Tokmac gólját elfogadod. Szerintem csak 2 pontot adtál rá de 6 járna érte.

    Ha igy van légyszi javítsd ki. Előrre is köszi!


    1. Kedves Dream team!
      Való igaz: 6 pont jár Tocmacnak ebben a fordulóban. (A gólpasszért, nem a gólért, de ez ebből a szempontból mellékes.)
      Az Excel valamiért nem vitte át a számítást az összesítésbe.
      Javítjuk és a módosított tabellákat közzétesszük.
      Még egyszer köszönjük az észrevételt és elnézést a kellemetlenségekért!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük