avagy Brazília bejelentkezett a világbajnoki címre!
Brazília – Spanyolország 3-0
Source: lancenet.com.br via Gabor on Pinterest
Ezután a mérkőzés után egyértelmű: a vb házigazdája első számú esélyessé lépett elő a következő évi Mundialra. Volt már olyan, hogy 1997-ben a csúcson voltak, egy évvel később azonban elvesztették a vb-döntőt. Scolari viszont azt nyilatkozta, még nincsenek teljesen készen. Azaz ő még lát fejlődési potenciált. Ha ezt igazolja, akkor megérdemelten lesz övék a trófea. Most viszont zsinórban harmadjára övék lett a Konföderációs Kupa serlege.
És a tiki-taka? Guardiola leigazolt a Bayernhez, amely 7-0-lal küldte nyugdíjba a Barca európai hegemóniáját, és a Barca-stílust alkalmazó spanyol válogatott is csúnya vereségbe szaladt bele a döntőn. Van egy trófea, amit ez a generáció nem nyert meg. A tiki-takát azért nem kell kukába vágni: csak vissza kell találni ahhoz a labdavesztés esetén alkalmazott agresszív visszatámadáshoz, amely a Guardiola-éra első időszakát jellemezte, és amellyel a Bayern és Brazília is kiválóan él.
Megmutatták, hogy lehet futballozni a spanyolok ellen, és főleg, hogy lehet legyőzni őket. 3 éve már volt egy ilyen kísérlet: a világbajnokság negyeddöntőjében Paraguay felvette a kesztyűt. Agresszíven letámadta a La Rojast, rengeteget futottak a játékosai, gyors, lendületes ellentámadásokat vezettek. Csak hát a szabályos góljukat nem adták meg, a kapott tizenegyest pedig kihagyták.
Itt is lehetne mondani, hogy alakulhatott volna másképp: ha nincs az elején Fred szerencsés vezető gólja, ha nem ment David Luiz a gólvonal előtt Pedro helyzeténél, ha kiállítják Oscart a 26. percben, esetleg, ha 3-0-nál bemegy Ramos tizenegyese… Sok-sok ha… Aminek nincs értelme, mert a brazilok győzelme a játék képe alapján törvényszerű volt. Ők felkészültek az ellenfelükből.
Sokszor utaltam már rá: a tiki-takás csapatok nem tudnak mást játszani, és talán a dominancia miatt egyfajta gőg (nevezzük öntudatnak) nem engedte/engedi, hogy a Barca vagy a spanyol válogatott a játékát némiképp az ellenfeléhez igazítsa. A brazilok és a müncheniek is rendre uralják a meccseket más ellenfeleikkel szemben, ám két olyan bölcs, öreg róka, mint Heynckes és Scolari felismerték, van olyan ellenfél, akivel szemben hasznos az alkalmazkodás. Ezen érdemes lenne Vicente del Bosquénak is elgondolkodnia.
A braziloknak bejött az, ami a tornán eddig: korai gól a meccs első perceiben, és miután jellemzően a félidők végén is képesek voltak gólt rúgni, ezzel az első félidő végén gyakorlatilag el is döntötték a meccset, Neymar újabb Puskás-díjgyanús góljával.
A fegyelmezett védekezést jól szemléltette, hogy volt olyan, amikor Fred, a brazil középcsatár a kapuja 30 méteres körzetén belül védekezett, és a miután a meccs elején Dani Alves rendre kijebb lépett, hogy semlegesítse Iniestát, a helyén a jobbhátvéd területét Hulk védekezte le. Hihetetlen, hogy megszervezte a csapatát Scolari!
Ez a játék azonban magában hordozta a rendkívül nagyszámú szabálytalakodásokat is. Kuipers 26-szor volt kénytelen sípjába fújni a hazai megmozdulásokat követően. És bizony ebben benne volt valami súlyos büntetés is. Iniestát többször is nagyon durván legyalulták. Oscar egyszer csúnyán hátulról combon térdelte Busquets-et, amiért nem kapta meg a jogosan járó sárgáját, a már emlegetett 26 percben pedig szétrúgta Iniestát a labda megszerzésének félreérthetetlen szándéka nélkül. Még ez a narancssárga belépő is csak szóbeli figyelmeztetést vont maga után. Meggyőződésem, hogy egy Molina meg merte volna lépni mindkét sárga lapot…
Volt azonban a másik oldalon is több vitatott eset. Egy brazil kontránál Neymar a félpályánál kilépett volna, Arbeloa megrántotta kicsit a “Busquets-díjas” brazil 10-es óriásit repült, amiért azt hiszem, jogosan járt a sárga, de a hazaiak reklamációja ellenére nagyon messze volt ez a piros laptól. Már közelebbinek érzem a Ramos lapjánál a piros eshetőségét, de ott meg egyértelműen látszott, hogy véletlenül szaldt neki Oscarnak, a másik irányba a labdára figyelt. Tény, hogy ez már közvetlenül a 16-os előtt volt, ám mint az előbbi Neymar-Arbeloa esetben, itt is hosszú volt a labda a támadó számára, azaz egyértelmű gólhelyzetről egyiknél sem beszélhetünk.
Gundel Takács Gábor (aki számomra egyébként a torna riportere az MTV, a DSF és a ZDF kollégái között “tartott” házi versenyen) állításával ellentétben azonban mindez fennállt Pique kiállításánál, ahol a szándékhoz sem férhetett semmi kétség. A kiállítás teljesen jogos volt. Ami a 60. perc tájékán 3-0-s állásnál eldöntötte a mérkőzés (és a spanyolok) sorsát. Az utolsó félórára leült a meccs. Addig viszont a durvaságok ellenére is rendkívül szórakoztató volt.
Utaltam rá az előzetesben, hogy a tornán a fejpárbajbeli mutatók a döntő előtt inkább spanyol fölényt jeleztek volna, ám a meccsen szemmel láthatóan levegőben (de talajon is) többnyire a brazilok nyerték a párharcokat. Szóba hoztam akkor a góllövők számát is, miszerint a brazilok főleg Neymarban és Fredben bízhattak, és az ő esetleges kikapcsolásukkal a gólveszélyességük csökkent volna. De csak volna… mert éppen ez a két játékos szerezte a tornagyőztes góljait a döntőben is.
Barátságos meccsen szaladtak már bele a késbe a spanyolok: Portugáliától és Argentínától is kaptak már egy-egy zakót az elmúlt pár évben. Tétmeccsen azonban az elmúlt 4 évben csak két vereségük volt: 0-1 Svájtól a vb-csoportkör nyitómeccsén, illetve 0-2 az USÁ-val szemben a 2009-es Konföderációs Kupa elődöntőjében. A szoros kudarc mellett a másik óriási különbség: mindkét meccsen a “kiscsapat” talált 1-2 gólt, aztán szépen kibekkelte az óriási spanyol nyomást. Most viszont alig jutottak helyzetig a spanyolok, akik pedig a kiállításig kb. 60%-40% arányban most is többet birtokolták a labdát.
Neymarról ejtenék még pár szót: először is felnőtt a fiú. Úgy általában, de legfőképpen a feladathoz! Vezéregyénisége volt a brazil válogatottnak, fantasztikus gólokat rúgott, óriási passzokat adott, sokszor öröm volt nézni, amit csinál a labdával. S mindehhez kőkemény fegyelem, hatalmas futómennyiségben megnyilvánuló szorgalom párosult. A színészkedésről jó lenne, ha leszokna, bár igaz, hogy időnként szándékosan vadásztak rá, és a faultokra rájátszás sokszor a jobb játékosok egyetlen eszköze a védekezésre. Mindenesetre nem kell őt félteni Európától! Meg fogja állni itt is a helyét és biztos vagyok benne, hogy még sok örömünk lesz a játékában.
Source: lancenet.com.br via Gabor on Pinterest
Nem hiszem, hogy bárki is vitatná: ő volt a torna legjobb játékosa! És hadd említsem meg az egyik legérdekesebb mozdulatát: a 3. gól előtt, ahogy elengedte a labdát Frednek, az engem a nagy elődje, Pelé 1970-es vb-n bemutatott zseniális mozdulatára emlékeztetett. Az a fantasztikus, ha egy gólzsák kapcsán már nem is a szebbnél-szebb góljaira, hanem egy látszólag jelentéktelen mozdulatára emlékezünk!
Véleményem szerint Neymar Brazilok elleni gólja egyértelmű kapus gól volt (a rövidbe kapta) az meg, hogy elengedte a labdát… sokkal inkább tűnt úgy, hogy mögé jött a labda, még megpróbált utána kapni, akkor látta meg, hogy jön mellette Fred.
Ha kapushibát keresünk, akkor az inkább az első gólról mondható el. Neymar kb. 10 méterről elemi erővel lőtte a labdát a léc alá. Ezt egyetlen kapus sem védi a világon. Mindegy, hogy hol állt a kapus. Ha a füle töve mellé megy a labda, akkor sem fogja meg. A 3. gólnál valóban először megpróbálja a labdát birtokba venni, ám Fredet nem láthatta. Viszont el tudom képzelni, hogy a későbbi gólszerző kiáltott neki, hogy engedje el.