Olaszország – Horvátország 1-1

Az első félidőben hiába játszott fölényben az olasz válogatott és mutatta meg erejét a nagyot küzdő horvátokkal szemben, a második félidőben a megszerzett egygólos vezetés megtartására rendezkedett be, magára húzta Srnáékat és megérdemelten kapott gólt. Szinte valamennyi statisztikai adat kiegyenlített mérkőzés képét mutatja, amely a két ellentétes félidő 0 eredőjéből a látottak alapján is alátámasztott.

Nekem személy szerint tetszett ugyan a horvátok harcias és bátor kiállása, küzdelme, azonban mindig csalódott vagyok, ha egy többre képes és többre hivatott csapatból, ez esetben az olaszokról van szó, nem jön ki az, ami benne van.

Nem tudom, hogy Prandelli nyakába varrjam-e mindezt, mert el kell ismerni, hogy nem kis teljesítmény volt a bundabotrány és az oroszok elleni zakó után így összerántani és talpra állítani a társaságot. Nem szeretem azonban, ahogy mintegy vezényszóra a tetszetős futballt meccs közben feladja csapata és visszahúzódik védekezni, ezt megtették a spanyolok ellen, ami még érthető is volt bizonyos szempontból, de a horvátok ellen ennek nem láttam alapját. Nem rossz Bilics csapata, de az olaszok hozták fel őket.

Az első félidőben Modrics sehol nem volt, a második félidőre azonban területet kapott és feléledt, a horvátok pedig ugyanazzal az előre lépegetős taktikával, amit a görögök és a dánok is alkalmaznak – sok, lehetőleg biztonságos labdajáratással a középpályán felaraszolgatni olyan távolságba a kaputól, ahonnan már mehetnek a beívelések, sikerült a horvátoknak kiegyenlíteniük. A sors iróniája, hogy ezeknek az ívelgetéseknek nem sok értelme volt, ám mégis az addig hibátlanul játszó Chiellini ordító helyezkedési hibájának köszönhetően találták a gólt.

Nem tetszik nekem az sem, hogy túlságosan defenzív az olasz válogatott, pedig nem játszik kifejezetten catenacciót. A 3 védőn túlmenően a középpályán Pirlo köré még szerveződik 2 védőjátékos (Maggio és Giaccherini), illetve két védekező középpályás (Motta és Marchisio). Hiába két világklasszis csatár elől, ha offenzív játékossal mindössze Pirlo révén egészülnek ki. Meglehetősen tanulságos volt, hogy az egyébként ezen a második meccsen is jól játszó Marchisio került gyakran igazán nagy gólhelyzetbe, mivel azonban őt nem azért tartják, hogy gólokat lőjön, rendre el is puskázta a lehetőségeit.

A másik kritikus pont az azurrik játékában, és ezt most már fel kellene ismerni: Balotelli. Hogy valaki legfiatalabbként megengedhesse magának azt a szemtelenséget, hogy nem fut, különösen egy olasz válogatottban, az már önmagában botrányos. De a City támadója gyakorlatilag akkor sem hajlandó lépni egyet, ha hozzá kerül a labda. Legfeljebb csinál egy lövőcselt, aztán lő. Megmozdulásaiból pedig jóformán semmi nincs. Az azért meglehetősen árulkodó adat, ha a kezdőből messze ő ért legkevesebbszer labdához, fele annyiszor, mint csatártársa Cassano és még Buffonnál is kevesebbszer!!! Ezen mitsem enyhít az a tény, hogy a 70. percben lecserélték. Ilyen körülmények között luxus őt játsszatni. Lassú, körülményes, többnyire rossz döntéseket hoz a pályán.

Még az sem menti fel, hogy ő legalább lövöldözött. Mert a többieknek mintha parancsba lett volna adva, hogy csak úgy lehet gólt szerezni, ha azt az ötösön belül még megelőzi egy passzt. A támadójáték befejezését nem nagyon érezték. Persze, talán nincs mit csodálkozni ezen, ha a csapat tele van defenzív játékosokkal.

DDR-t és Chiellinit kiemelném, mert sokszor szinte tanárian oldják meg az ellenfél támadásainak semlegesítését és a megszerzett labdákat rendszerint jól meg is játsszák, ugyanakkor valami – szerintem mondjuk elsősorban mégsem kettőjük miatt – nem működik a védekezésben, mert az olasz válogatott most két meccsen kapott annyi gólt, mint az elmúlt két év selejtezői során 10 találkozó alatt.

A döntetlen az olasz válogatott számára azt jelenti, hogy a végére hagyta a továbbjutás eldöntését. Nem hinném, hogy a spanyol válogatott képes lenne ilyesmire (a horvátokból kinézem 🙂 és mondjuk egy 2-2-vel gusztustalanul kiejtené az olasz válogatottat, bármennyire is nyerjen az azurri az írek ellen. Kétszer nem fordulhat elő ilyesmi egy csapattal! Mégis azt mondom, akárhogy alakul a végső sorrend – azért azt semmi sem garantálja, hogy az olasz edzővel “felálló”, az Eb-ről az esti meccs után már biztosan kieső ír válogatottat le tudják győzni – az olaszok csak magukat okolhatják majd, ha kiesnek. Mert ezt a horvát válogatottat nekik illett volna megverni…