D. Pétertől most már valószínűleg nem lehet elvenni az elsőséget az idei, különleges szezonban. Kevesen gondolták volna, hogy német-francia párbajok lesznek az elődöntőkben, de talán azt is kevesen gondolták volna, hogy az idei BL-dreamteam játék végső győzelme ilyen sima meccs lesz.
A dreamteam játékok történetének leghosszabb fordulója ért ma este véget: a koronavírus következményeként csaknem félévig tartott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek visszavágója.
De nem csak ettől lesz különleges ez a kiírás. Olyan sem sűrűn fordult elő az elmúlt 8 évben, hogy a Real Madrid és/vagy Cristiano Ronaldo nem lesz ott már a legjobb 8 között sem. És ezek mellett már tavasszal búcsút vettünk a címvédő Liverpooltól és a tavalyi döntős Tottenhamtől.
A sorsolás is érdekes, hiszen a következő körben lesz egy Barca-Bayern párosítás, ami kis túlzással előrehozott döntőnek is beillhet, és még ugyanezen az ágon van a Manchester City, valamint erről az ágról esett most ki a Real Madrid és a Juventus. Pedig a másik, lesajnált ág sem gyenge: ott papíron a PSG a legerősebb, ám a másik 3 csapat kettős győzelemmel jutott a 8 közé.
A dreamteam-játékok történetében a nevező menedzserek nem nagyon szoktak tévedni: a legtöbb nevezett játékost felmutató csapatok szokták nyerni a BL-t vagy az adott tornát. És most a Bayernből és a Manchester City-ből érkezett a legtöbb nevezett játékos…
Igaz, kettejük közül csak egy juthat be a döntőbe, de hogy egymással az elődöntőben játszhassanak még egy nagyon kemény diót fel kell törniük.
Menedzserjátékunkban a forduló nyertese egy rutinos és erős szereplő, a cseh Vlada V. volt 27 ponttal. És ki tudja, mennyi lehetett volna még, ha nem cseréli le télen a Messijét Ronaldóra…
A 8. forduló tabellája:
1
Vlada V.
27
2
banyu80
25
2
D. Péter
25
2
elferik9
25
2
Soyer Team
25
6
Mizo Kakaó
19
6
T. Gábor
19
8
Cs. Marci
18
9
Jalapeno
17
9
Wolfi
17
11
D. Ernő
15
12
be8ki
12
13
Papi
9
14
Mourinho
6
Szorosan ott volt azonban a nyomában D. Péter, aki egyre valószínűbb, hogy végigmenetel most már a végső győzelemig összetettben: 43 pontos előnye jó eséllyel kitart a végéig. Igaz, őt a Bayern-ManCity vonal viszi előre, akik most jól húztak.
Apache a beceneve – ennek eredete, hogy egy “Fuerte Apache” (=Apacs Erőd) elnevezésű negyedben nőtt fel. Miről hírhedt ez a negyed és hol van? Megtudhatod ide kattintva >>>
A Tevez felvett név. A focista eredeti neve Carlos Alberto Martinez. Mivel nagynénje és férje nevelték fel, őket tekinti igazi szüleinek, és mert az All Boysból a Boca Juniorsba igazolása körül – még serdülő korában – volt némi jogi bonyodalom, végül felvette a nevelőapja családnevét. Így lett Tevez. Lásd Carlos Tevez gyerekkorát >>>
Imád golfozni. 2011-es Manchester Citys felfüggesztése után többet lehetett látni golfpályákon, mint futballpályán. Időnként egy nemzetközi hírű argentin golfozó (Andrés Romero) segédjeként vesz részt golfversenyeken.
Tevez zenél is. Öccse, Diego tagja a Piola Vago zenekarnak, amely Cumbia Villera, Dél-Amerikában népszerű stílusú zenét játszik. A futballista is fellép időnként koncertjeiken énekesként. A Tevez életéről szóló Netflix-film főcímzenéjét is a Piola Vago játssza: Apache.
Dél-amerikai átigazolási rekord volt 2005-ben, amikor is nagy európai klubok helyett 2 évre a brazil Corinthiansba szerződött. Tevez ekkor már 2-szer egymás után elnyerte a Dél-Amerika Év játékosa címet, és ezt a Corinthians játékosaként zsinórban harmadszor is elhozta. Ez a bravúr rajta kívül hosszú évtizedek alatt csak egyetlen másik játékosnak sikerült, és sem Pelének, sem pedig Maradonának nincs ennyi címe Dél-Amerika legjobbjaként. Tevez a Corinthians játékosaként >>>
Élete szerelme a Boca Juniors, ezért még szinte mindig a csúcson, a Juventusban nem töltötte ki a szerződését és hazatért a Bocába, első nagy klubjába.
Javier Mascheranóval nem csak az argentin válogatottban (U17-es koruk óta), hanem a Corinthiansban és a West Hamben is együtt játszott. Később a 2015-ös BL-döntőben egymással szemben álltak (Barca- és Juventus-játékosként).
Ő az egyetlen futballista a világon, aki egy naptári évben 2 különböző bajnokságban is bajnok és kupagyőztes lett (Juventus: Serie A-bajnok, Coppa Italia-győztes, Boca Juniors: Superliga (argentin élvonal), Copa Argentina)
Részese volt egy másik futballtörténeti eseménynek: 2018-ban a Libertadores Kupák történetében először más földrészen rendezték meg a döntőt. Két ősi rivális került ugyanis be a fináléba: a Boca Juniors és a River Plate. Az első meccs után a szurkolói összecsapások miatt nem volt biztonságos a döntő visszavágóját az argentin fővárosban vagy akár Dél-Amerikában semleges helyszínen megtartani, ezért Európába, a Real Madrid stadionjába szervezték át a meccset, amit aztán a már csak papíron “hazai” River Plate hosszabbításban meg is nyert.
Franciaország világbajnok lett. Giroud a csapat egyik alapembere volt a tornán végig. Előretolt éket játszott, ám egyetlen gólt sem rúgott. Mondhatnánk, hogy Deschamps alaposan mellényúlt vele, vagy talán még ez is belefért a franciáknak. Pedig valójában nem!
Giroud szerepe nagyon is tudatosan a taktika része volt, és – mint német elemzők is megállapították – a siker kulcsa.
Deschamps az első meccsen még kísérletezett azzal, hogy a Dembelé – Griezmann – Mbappé trióval olyan tempót diktál, amit az ellenfelek nem bírnak majd lekövetni. Hát az nem jött be! A tempóhoz terület is kell, és ma már egy “szimpatikus” Panamán kívül nem sok válogatott megy úgy ki a vb-re, hogy teret nyisson az ellenfeleinek, pláne, ha annak félelmetes csatársora van…
Ki tudja, Didier nem hívta-e fel 20 évvel korábbi szövetségi kapitányát, Aime Jacquet-t, akivel közösen – akkor még játékosként – vb-t nyert. De lehet, hogy nem is volt mestere tanácsára rászorulva, magától is emlékezett: Stephane Guivarc’h-ra. Őrá valószínűleg mások közül nem sokan emlékeznek, és igen megnyúlik bárkinek az ábrázata, ha azt mondjuk, ő egy világbajnok futballista volt. “Biztos, valami 20. cserejátékos volt és játszott 2 percet a vb-n…” – lehetne még próbálkozni, de nem! Guivarc’h alapember volt. Szinte minden meccsen játszott és az egyenes kieséses szakaszban ráadásul végig kezdőként.
Guivarc’h 1996-97-ben és 1997-98-ban is a francia bajnokság gólkirálya volt. A vb-n viszont egyetlen gólt sem lőtt…
Miért ragaszkodott akkor hozzá Jacquet ennyire? Hiszen ott volt a keretében a már akkor kiemelkedő két ifjú titán, Henry és Trezeguet, valamint az akkor már rég nemzetközi sztárként számon tartott Dugarry.
Guivarc’h-nak más szerepe volt: ütközőcsatárt játszott előre tolt ékként, aki a szüntelen párharcokban felőrölte a védelem erejét és megosztotta a figyelmét, hogy könnyebb legyen a dolga az esetleg mellette játszó fent említett csatárok egyikének, vagy Zidane-nak, Djorkaeffnek.
Deschamps, aki az akkori világbajnok francia válogatott csapatkapitánya volt, most edzőként hasonló szerepet szánt Giroud-nak, aki ebben a szerepkörben becsülettel helyt állt. Rengeteget dolgozott, küzdött a védőkkel, ha kellett – mint Argentína ellen – nagyszerű gólpasszal hozta helyzetbe csapattársát, lekötve úgy a védők figyelmét, hogy terek nyíltak a szélvészlábú társai, elsősorban Mbappé előtt, és mindenekelőtt elfogadta és betöltötte önfeláldozóan a feladatát, lemondva arról, hogy akár gólt szerezzen.
Giroud-nak a franciák taktikájában igen fontos szerepe volt, és a sikerben elévülhetetlen érdemei. Nem volt azonban egyedül ezzel a szerepkörrel: nem véletlenül a vb 2. és 3. is rendelkezett egy-egy ilyen csatárral. Mandzukic (Horvátország) és Lukaku (Belgium) is két “munkás” középcsatár volt, akik rengeteget tettek azért, hogy felőrölve az ellenfél védekezését teret nyissanak szélen érkező társaiknak (Rebic, Perisic, illetve Hazardnak, vagy az inkább középen felérkező de Bruynének, de egyébként Lukakunak köszönhető, hogy Meunier – a védekező középpályás vagy támadó szellemű védő oly sokszor megfordulhatott az ellenfél tizenhatosán belül veszélyes gólhelyezetkbe kerülve, sőt gólt szerezve, vagy gólpasszt is adva).
Az igaz, hogy Mandzukic és Lukaku is szerzett több gólt is a világbajnokságon, ám Mandzukic inkább szemfülességének köszönhette ezeket, Lukaku pedig csak a csoportkörben a jól megszórt Tunéziának és Panamának tudott gól rúgni, a komolyabb ellenfeleknek és pláne az egyenes kieséses szakaszban már egyszer sem talált be. Mert nem erre épült a belga válogatott taktikája. Mint ahogy a horvátok játéka sem Mandzukictól várta a gólokat.
A német elemzés az elmúlt tíz évben népszerűvé vált hamis kilencesre adott válaszul az igazi kilences pozíció újrafelfedezéséről értekezik. Giroud, Mandzukic és Lukaku igazi középcsatár pozícióban játszottak – ám már nem gólvágóként. A vb-nek ez a taktikai formáció volt az egyik legnagyobb tanulsága. Másfajta kerettel és felállással rendelkezett az első három helyezett, ám az igazi kilences felfedezésében mindhárman osztoztak. Azt is mondhatnánk, most ez volt a siker kulcsa.
Vajon az előttünk álló BL-szezont is az fogja eldönteni, ki integrálja ezt a szerepkört eredményesen (és találja meg rá a megfelelő játékost)?
Kiindulhatnánk a Fifa vilagranglistából is akár, ha az nem lenne használhatatlan. Benne ugyan Németország az első és Brazília a 2., amivel még nem feltétlen állnánk le vitatkozni, de Portugália (3.), Belgium (5.) és Lengyelország (6.) túlértékelt. Pláne, hogy a franciák és a spanyolok csak a 7-8. helyre elegek.
Kerete alapján a németek mellett egyértelműen a brazilok, a spanyol, francia és az argentín válogatott lehet esélyes a vb-aranyra. Portugália vb-győzelme nagyon nagy meglepetés lenne, de két éve az Eb-győzelem is az volt. És ne feledjük, náluk van a világ legjobb futballistája.
Ennek mindjárt ellentmond a 4 éve egymással viaskodó szemlélet, hogy a csapat vagy a kiemelkedő egyéniség jelenti-e a végén a döntő különbséget. Mert akkor a csapat diadalmaskodott. A futballzsenik által messzire repített Argentína és Hollandia “csak” 2-3. helyig jutott.
A topcsapatok nézetem szerint most is a kétféle szemlélet egyikével írhatók le. A német, spanyol, francia válogatott csapatként erős, egységes. Sok jó futballistájuk van, de nincs egy kiemelkedő, akire jóformán épül a játékuk. Ezzel szemben a brazilok nem ugyanazok Neymar nélkül (ez már 4 éve az elődöntőben is bebizonyosodott), az argentín válogatott Messi köré szerveződik, és Portugália eltűnne a szürke ködben Ronaldo nélkül.
A dialektika most is meglesz. És lehet, hogy ezúttal az egyéniség diadalmaskodik. Bár ennek kicsi az esélye…
1982-ben még vb-t nyerhetett Rossi az olaszoknak, ’86-ban Maradona Argentínának vagy utoljára Ronaldo 2002-ben Brazíliának. De azóta mindig az egységes csapatok kiemelkedő sztár nélkül nyerték a vb-ket.
Ha ez az elmélet áll, akkor már jelentősen szűkül a kör.
De azért van itt még egy-két elmélet.
Kontinens. 4 évvel ezelőttig élt a Monroe-elv: Amerika az amerikaiaké. Egész pontosan a dél-amerikaiaké. Más nem nyerhetett arrafelé. Aztán jöttek a németek. Európában is csak az európaiaknak állt a zászló. Egy 60 évvel ezelőtti kivétellel, amikor a brazilok diadalmaskodtak. (Talán nem lenne kivétel, ha 1956-ban nem esett volna szét a magyar Aranycsapat.) Máshol nem is nagyon volt vb, Ázsiában brazil (azaz dél-amerikai), Afrikában pedig spanyol (azaz európai) győzelem volt. A kérdés most csak az, hogy Oroszország minek számít. A világ legnagyobb országa ugyanis két földrészen terül el. Persze, a vb-meccsek kivétel nélkül az európai részen lesznek, az orosz labdarúgó szövetség pedig az UEFA-tagja, tehát kiindulhatunk abból, hogy ez a vb Európában kerül megrendezésre. Ez is a spanyol-francia-német trió valamelyike felé billenti a mérleg serpenyőjét. Vagy Brazília. Vagy mint 4 éve, most is megdől egy elmélet…
Számomra van még egy fontos szempont: a szövetségi kapitány személye. Ha csak 1990 óta nézem, mindig nagy formátumú edző ült a győztes kispadján. Beckenbauer, Parreira, Scolari, Lippi, del Bosque, Löw. Mind olyan egyéniségek, akik a vb-győzelem nélkül is edzőlegendának számítanának egyéb sikereik okán. Egyedüli kivétel talán csak Jacquet, de őt is zseniális stratégaként tartják számon, és a vb előtt még összehozott egy Eb-bronzérmet 1996-ban a francia válogatottal. Ha ez számít valamit. Szóval, ezúttal kik is ülnek az esélyesek kispadján?
Löw. Őt nem kell bemutatni. Amióta a német válogatott kispadján ül, minden nagy tornán az első 3 között végzett a Nationalelf. És ő az egyetlen a jelöltek között, aki tudja, hogy kell vb-t nyerni – edzőként.
Deschamp. Játékosként mindent megnyert. Mindent. A Monacót már 2004-ben BL-döntőig vezette, 2 éve a francia válogatottat a vb-n. Azaz, a vb-címhez szükséges szakvezetői nagyság megvan benne. Beckenbauer és (mondjuk) Zagallo után ő lehet a 3., aki játékosként és szakvezetőként is világbajnoki címet nyer.
Fernando Santos. Egy nagyon erős mezőnyben 2 éve a surranópályán, a nehéz ellenfeleket ügyesen elkerülve nyert Európa-bajnokságot. Egyszer volt Budán kutyavásár? Nem biztos. A portugál szakember nagyon ravasz. Most ugyan nem tudja elkerülni a nagy csapatokat, ha döntőig akar jutni, hiszen már a nyitómeccsük a talán legnehezebb ellenféllel szemben lesz (=Spanyolország), ám a csoportból még akár 2-ként továbbmenve sem teljesíthetetlen feladatot kapnak (vélhetően Uruguay vagy Oroszország) a 16 között. Aztán a negyeddöntőben a franciákba futhatnak, akiket már le tudtak győzni egy Eb-döntőben, ráadásul Ronaldo nélkül. Ez pedig hatalmas lélektani előny. A 4 között pedig már bármi megtörténhet…
Sampaoli. Copa Americát nyert Chilével a brazilok és argentínok orra előtt. Ez önmagáért beszél. Most hazája válogatottjával, Argentínával koronázhatja meg pályafutását.
Tite. A brazil kapitány Európában hasonlóan ismeretlen, mint Parreira és Scolari volt vb-címük előtt. Brazíliában sok klubbal volt sikeres, a Corinthians-szal pedig “dél-amerikai Bajnokok Ligáját”, majd klubvilágbajnokságot nyert. Sokban hasonlít tehát nagy elődjeihez. Megvan benne a világbajnoki arany megszerésének képessége. Főleg ezzel a kerettel.
És végül Lopetegui. Bocsánat, Hierro… Ide mást akartam írni: olyasmit, hogy Lopetegui kevés lesz, mert hiába a szép diadalok az utánpótlás válogatottal, az még kevés a felnőtt sikerhez, lásd Pekermant, akinél több U20-as vb-t senki sem nyert, ám sem Argentína kispadján 2006-ban, sem 4 éve Kolumbiával nem jutott tovább a negyeddöntőnél. (Egyébként jelenleg is Kolumbiával van kint a vb-n.) DE az élet közbeszólt. Lopetegui átvette Zidane örökségét a Real Madridnál, mire a spanyol labdarúgó szövetség válaszul pár nappal a vb előtt menesztette. A határozott lépés a történtek ismeretében érthető, de a szövetség nem vette figyelembe a világbajnoki érdekeiket. Ez a botrány a spanyolok vb-szereplésének nagyon sokat fog ártani. Ez most nem az a történet, amit az olaszok nemzedékenként eljátszanak, hogy totó- és fogadási botrányok, bunda-ügyek közepette, játékosokat jóformán a börtönből kihozva nyernek vb-t (1982 és 2006). A spanyolokat az edző miatt nem, de a csapat miatt – amelyben még van jópár 8 évvel ezelőtti világbajnok (Iniesta, Ramos, Busquets, Silva, Reina) – mindenképpen az esélyesek között tartottam volna számon, így azonban… A csoportból, nyolcaddöntőből még jó eséllyel tovább mennek, ám a 8 között Argentína megállítja őket. Pár nappal ezelőtt még azt tippeltem, hogy a spanyolok minimum az elődöntőig mennek…
Ami érdekes: az alomfoci.hu olvasó szavazásán jelenleg Spanyolország áll a legtöbb szavazattal. Márpedig 4 éve nem tévedtek az olvasók. Megtippelték a német vb-aranyat.
Szóval, ha összesítjük a fenti elméleteket és okfejtéseket, akkor arra jutunk, hogy brazil-francia vb-döntő lesz. Éppúgy, mint 20 éve…
A braziloknál Neymarral is történhet valami a döntő előtt (mint Ronaldóval anno), ami megzavarhatja a soraikat, ugyanakkor a franciáknál nincs Zidane kaliberű futballista. De lehet, hogy ezúttal nem is kell. Mert a csapat kontra egyéniség párharcban az előbbi nyer. Az alomfoci.hu elemzése szerint Franciaország lesz a világbajnok.
A Nationalelf “Mission: Titelverteidigung”, azaz a misszió neve: címvédés jelszó alatt indul a világbajnokságon. Sok szempontból indokolt ez a magas elvárás. Egyrészt a németek mindig világbajnoki ambíciókkal vágnak neki, másrészt a csapat gerincét 4 évvel ezelőtti vilagbajnokok alkotják, akik azóta kiforrott futballista korba értek: Neuer, Boateng, Hummels, Kroos, Khedira, Müller, Özil. Hozzájuk felnőtt egy fiatalabb generáció, akik pl. tavaly konföderációs kupát nyertek, de többen is járszottak már a 2016-os Eb-n, sőt Draxler már a világbajnok csapatban is benne volt. További érv a németek mellett: ezúttal ott lesz Reus, mégpedig igen jó formában. 4 éve akkori legjobb német futballistaként nem lehetett ott sérülés miatt…
Ami még mellettük szól és 2014-ben is ezzel nyertek: csapatként erősek. Nincs egy kiemelkedő sztár, aki a hátán viszi a társaságot, nehéz ezáltal kivenni a méregfogat a játékukból.
Ami a németek ellen szól:
Neuer. Fura ezt mondani a világ legjobb kapusáról, de tény. És szerintem Löw hibázott, amikor őt jelölte ki első számú kapusnak. Neuer gyakorlatilag a komplett szezont kihagyta. Tavaly október óta csak most védett tétmeccsen az utolsó 2 felkészülési talalkozójukon. Igen, csúcsformában kapta vissza a válogatott. De. Ott volt nekik ter Stegen. A kapusoknál a bizalom a legfontosabb. Neuer felépült, ter Stegen már nem kell. A németeknél mindig is negatívan befolyásolta a vb-szereplést, ha 2 nagy kaliberű kapus rivalizált a kezdő helyért (1986-ban Schumacher és Stein, 2002-ben Kahn és Lehmann – mindkét alkalommal az 1. számú kapusok betlijén úszott el a döntő). A mostani 2 srác mondjuk, nem olyan konfrontatív személyiség, mint nagy elődeik voltak, de hogy ez a helyzet érthető feszültséget okoz, tagadhatatlan. Más kérdés, hogy Löw az egoizmust nem tűri (Sané ezért repült), és ter Stegen beállt a sorba. Ha – ne adj’Isten – Neuer megsérül, ter Stegenből nem lesz Goicoechea, nem fogja még azt a megbízhatóságot sem hozni, amit várhatnánk tőle. Mert megvonták tőle az egyértelmű bizalmat…
A második vonal. Minden kezdő játekosnak megvan a back-upja. Ez a stratégia. Csakhogy a B-csapat 1-2 kivételtől eltekintve nem olyan színvonalú, mint a kezdő. Messze nem. 4 éve a cserék nyerték meg a döntőt. Most a padról nem nagyon lesz, aki frissülést, új szellemet vinne a játékba, ha a kezdő nem boldogul. Ballack ezért kritizálta Sané otthon hagyását. Hiányozni fog a kreativitása, váratlan húzásai.
Hector. Megkérdőjelezhetetlen a helye a védelem bal oldalán. A szezont végig kudarcélményekkel töltötte: csont nélkül kiesett a Bundesligából a Kölnnel.
Boateng. Megint nem egészségesen készül egy nagy tornára. Kiesése egyszer már a németek Eb-ambíciójába került. Hasonló színvonalú pótlása nem megoldott. Ráadásul csak ő alkot összeszokott párost Hummels-szel.
Felkészülési meccsek. Tavaly ősz óta a német válogatott csak pár napja Szaud Arábiát tudta megverni egy izzadtságszagú meccsen. Igaz, csupa vb-esélyessel játszottak, de azok a meccsek megmutatták a német csapat korlátait. Még Ausztriától is kikaptak most, akiket a brazilok pár nappal később sétagaloppban szedtek ízekre.
Politika. Özil és Gündogan 1 hónapja Londonban a diktatórikus módszerei miatt sokat kritizált török elnökkel fotózkodtak, ami után – bár a srácok választott hazájuk demokratikus elvei mellett tettek hitet – a német sajtó, sőt a DFB is nekikmentek. A legutóbbi felkészülési meccsen a hazai közönség (értsd: németek) minden labdaérintésüket kifütyülték. Basler egyenesen azt javasolta, küldje haza Löw a 2 játékost. Ha a szurkolók ennyire nem fogadják el őket, az az egész csapatnak árt, a füttykoncert más játékosokat is zavar a játékban. Bár nálam egyikük sem lenne kezdő, de tudásuk, képességük és eddig a német futballért tett múltjuk miatt is méltatlan, ahogy bánnak velük. Ez még meg fogja bosszulni magát. Kíváncsi vagyok, hogy a német drukkerek füttykoncerttel üdvözlik-e majd a diktatórikus NDK-ban egykori kommunista párttag Angela Merkelt, ha éppen Vlagyimir Putyin mellett ülve néz végig egy vb-meccset
Több szempontból is különleges lesz ez a labdarúgó világbajnokság, de számunkra, akik végigkövették az elmúlt 10-15 év fociját, és e korszak két legnagyobb alakját, akik kisajátították maguknak az Aranylabdát, akik nem csak e pár év, hanem minden idők legjobb labdarúgói közé emelkedtek: Cristiano Ronaldo és Lionel Messi valószínűleg most búcsúznak a futball világszínpadától.
Biztosan élvezhetjük még a játékukat néhány évig, de korukból adódóan ez a vb lesz az utolsó, amelyen még erejük teljében részt vehetnek.
Mindketten elmondhatják magukról, hogy mindent megnyertek. Vagy mégsem?!
Messinek az olimpiai bajnoki címén kívül – amit tekinthetünk inkább utánpótlás tornán szerzett diadalnak – nincs nagy trófeája a válogatottal. Már többször elbukott Copa America-döntőt és legutóbb a világbajnoki döntőt is. Egyszer úgy nyilatkozott: tudja, hogy ahhoz hogy legendává váljon, vb-t kell nyernie. Ez az utolsó reménye…
Ronaldo szinte még kölyökként, de már meghatározó játékossá érve a portugál aranygenerációval csaknem Európa-bajnok lett 2004-ben a hazai rendezésű kontinenstornán, de a görögök kifogtak rajta, két éve azonban amolyan “görögös” futballal sikerült Eb-t nyernie. 2006-ban vb-elődöntőt is játszott, most messze nem olyan erős a portugál keret, mint akkor volt, de az Eb-cím figyelmeztet, nagyon masszív ez a csapat és van egy Ronaldójuk (és akár nélküle is meg tudnak nyerni egy döntőt…) A portugál zseni ambíciói közül egész biztosan nem hiányzik a vb-cím, amivel történelmet írhatna.
Sem az argentín, sem a portugál válogatottat nem tartom a top esélyesek közé tartozónak, mégis Messi és Ronaldo miatt, na, meg a mögöttük felsorakozó kiegyensúlyozott csapatteljesítmény miatt nem lehet kihagyni a két válogatottat a vb címre esélyesek közül.
Különleges lesz ez a világbajnokság azért is, mert nem lesz ott a 4-szeres világbajnok Olaszország, és több aktuális kontinensgyőztes is hiányozni fog (Chile, USA, Új-Zéland, Kamerun) és nekem személy szerint hiányzik a legutóbbi 2 vb ezüst-, majd bronzérmes holland válogatottja is.
Nyilván azért hiányoznak ők, mert voltak náluk jobb csapatok, örüljünk nekik.
Az első forduló rekordgólszámot hozott és ennek megfelelően sűrűn csilingeltek a pontok is a játékunkban, hiszen a legnevesebb csatárok nem hiányozhattak a dreamteam menedzserek csapataiból.
A fordulót T. Csaba nyerte erős védelmének és gólerős csatárainak köszönhetően.
Vajon mit mondana most a megboldogult II. János Pál pápa a mélyen vallásos Neymar minden rekordot elképesztő módon megdöntő transzferére? 1992-ben ugyanis az akkori világrekorder igazolási díjat az AC Milan szurkolta le a Torinónak Gianluigi Lentiniért, mai értéken számolva mintegy 27 millió eurónyi olasz lírát. A pápa a munka méltósága ellen elkövetett bűnként bélyegezte meg az átigazolási összeget.
Neymar mostani átigazolási díja 8 Lentinire lenne elegendő, de az eddigi listavezető Pogba is kétszer kijönne ebből az összegből. Pénzügyileg alátámaszthatatlan ez az óriási pénz? Nem valószínű! Hetek óta a PSG uralta a világfutballról folyó szóbeszédet, csak a francia klubbal volt tele a sport- és a futballszakmai sajtó, de a hírportálok és általános napilapok is. Szinte bagatell az az összeg, amellyel ekkora hírverést, PR-elérést produkáltak. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy csak pénteken elkapkodták az első 10 000 PSG-mezt Neymar nevével és a 10-es számmal, szombaton a szezonnyitó bajnoki előtt pedig rekord látogatószámot (15 000 fő) jegyezhettek fel a klub hivatalos fanshopjai Párizsban, és bele kalkuláljuk, micsoda nézőszám növekedést jelenthet a klubnak (mind a stadionokban, mind a tv előtt ülve) a brazil csodagyerek érkezése, és vele együtt akár a várható sportszakmai sikereket is figyelembe vesszük, akkor világos, hogy még ez a 222 millió euró is megalapozott befektetésnek tűnik.
És ha már a szakma szóba került: óriási tévedés, amit egy spanyol sportlap – kissé savanyú a szőlő alapon – megjegyzésként fűzött a transzferhez, miszerint Neymar a kaviárt lecserélte sült krumplira. Ez már csak a francia konyhára tekintettel is butaságnak tűnik.
Neymar 8 jelentős címmel a háta mögött hagyja ott a Barcát, nyert BL-t, bajnoki címeket, spanyol kupákat, sőt klubvilágbajnokságot is, amit pár évvel korábban a Santos mezében éppen a Barca elleni döntőben bukott el. Suarezzel és Messivel félelmetes támadó triót alkotott, 186 pályára lépés alkalmával 105 gólt rúgott, mindent elért a katalán klubbal, amit klubszinten el lehet érni, saját szavaival, újabb kihívásokra vágyott. Ezért is helyes a döntése!
A kaviár és a sült krumpli hasonlat már csak azért is sántít, mert ha jobban megnézzük az FC Barcelona és a Paris Saint Germain keretét, akkor egyértelműnek látszik, hogy a védelem és a középpályás sor tekintetében a francia csapat jobban áll, még fiatal, de már komoly nemzetközi tapasztalattal bíró játékosokat tudhat magáénak, ráadásul Th. Silvának és a másodvirágzását élő Dani Alvesnek köszönhetően a rutin sem hiányzik. A támadósor tekintetében nem nagyon volt az MNS (Messi-Neymar-Suarez) hármasnak méltó párja a világon, így viszont a Messi-Suarez kettőssel már igencsak összemérhető a Cavani-Neymar páros. (Persze, még nem tudjuk, kit igazol a Barca ebből a rengeteg pénzből Neymar helyére…)
És akkor a legfontosabb szempont, amiért Neymar jó döntést hozott: a saját kvalitásai.
Kicsit távolabbról közelítve a témához: Lothar Matthäus egy Bayernt elemző cikkében a sportdbild.de-n azt feszegette, hogy Thomas Müllernek, a Bayern ikonikus alakjának miért nincs helye a bajor klub kezdő tizenegyében. Ancelotti, mint korunk legtöbb kiemelkedő edző egyénisége, rendszerben gondolkodik. Megvan a saját elképzelése a futballról, és van akkora szakmai egyéniség, hogy már ne a saját taktikai elképzeléseit igazítsa a rendelkezésre álló kerethez, hanem a keretet alakítsa a saját játékrendszeréhez. Márpedig ebben a rendszerben kötött posztok vannak, és bizony Thomas Müllernél minden számára szóba jöhető poszton van legalább 2 játékos, aki arra az adott posztra jobb Müllernél. Ez nem azt jelenti, hogy jobb játékosok lennének a világbajnok futballistánál. Pusztán azt, hogy az adott rendszerbe ők jobban illeszkednek. Müller ugyanis egy egyéniség. Ő kötetlenebb keretek között a támadó harmad bármelyik pontján feltűnhet és előrukkolhat váratlan húzásokkal, ami tökéletesen megfelelt a Guardiola féle totális futballnak. Nincs helye azonban ennek az egyéni kreativitásnak Ancelotti kötött rendszerében.
És hogy mi köze mindennek Neymar karrierjéhez? Nagyon is sok!
Neymar is egy egyéniség, méghozzá különleges tehetséggel megáldott egyéniség. Látjuk, hogy a Barca csak a saját iskoláját erőlteti. Igaz, hogy a tiki-taka enged némi teret a kreativitásnak, de ez nem az a fajta kötetlenség, ami Neymar tehetségének maximális kibontakoztatását elősegítené.
A Barcában voltak Neymarhoz fogható – ami azt illeti egyelőre mindegyikük magasabb szinten jegyzett, mert mindannyian világbajnokok és Aranylabdások – brazil zsenik, akik kiforgatták egy rövid időre a Barcát a saját rendszerükből: Ronaldo, Rivaldo és Ronaldinho. Ám ők mindannyian egy olyan korszakban voltak a katalán klub meghatározó alakjai, amikor a Barca-iskola éppen nem – annyira – működött, és kellett egy egyéniség, amelyik elviszi a csapatot. Ronaldinhónál is csak ideig-óráig működött ez, aztán ahogy beértek a Barca-iskolás fiúk (Messi, Iniesta, Xavi), Ronaldinhónak már nem volt helye a Barcában.
A fenti felsorolásba bekerülhetne még Romario, aki Aranylabdát ugyan nem, de vb-t szintén nyert. Ő viszont nem egyénieskedhetett az akkori Barcában, Cruyff kőkeményen betörte és a helyi játékrendszerbe integrálta őt.
Szóval, a nagy sikerek ellenére Neymarnak éppenséggel a Barcelona nem volt a szakmailag megalapozott döntés. Párizsban is van persze játékrendszer, ám az sokkal több mozgásteret biztosít majd a brazil fiúnak. Akinek éppen a fentebb említett nagy elődökhöz csatlakozás lehetősége nyílik meg azzal, hogy eljön Messi árnyékából.
Mert Messi akármennyire már nem az 5-10 évvel ezelőtti önmaga, még mindig a világ egyik legjobb futballistája és a Barcában betöltött szerepe nem nagyon hagy lehetőséget arra, hogy bárki mellőle Aranylabdás szintre fejlődhessen.
Mint említettem, Neymar nagy elődjei kivétel nélkül világbajnokok voltak. Ez a 25 éves futballsztárnak (még) nem adatott meg, 2014-ben a hazai rendezésű vb-n talán épp az ő sérülése miatt nem sikerült. Igaz, van egy Konföderációs Kupája és olyan címe, ami korábban brazil futballistának még soha nem sikerült: olimpiát nyert. Mindez azonban nem elég, hogy beléphessen az elit klubba. Ahhoz világbajnoki cím kell, ahhoz Aranylabda kell.
Erre Neymarnak csak a Barcán kívül van esélye. Talán éppen egy olyan klubban, mint a PSG. Ahol ő lehet az első számú sztár, és ahol kibontakoztathatja egyéniségét, és nem köti gúzsba egy játékrendszer. Mert a brazilok a jövő évi vb-n nem tiki-takát fognak játszani…
A 2010-es vb óta az egyik kedvenc csapatom a chilei válogatott, mert lendületes támadófocit játszanak. Örök vesszőparipám, hogy a válogatott magja egy 2007-es U20-as vb-n bronzérmet szerzett csapat. (És mennyire fájó, hogy a 2009-es U20-as vb bronzcsapatából, a magyar fiúkról nem íródott hasonló sikertörténet…)
Vidalék megnyerő focit játszottak mindkét legutóbbi vb-n, ám balszerencséjükre bitang erős csoportban szerepeltek mindkétszer és a 16 között mindig a brazilokba botlottak. Akiket legutóbb majdnem kiejtettek, de aztán mégsem.
Mondhatnánk rájuk, hogy örök ígéretek, mert hiába nagyon jók, a nagy sikerek kapujában rendre elbuknak, ám ők azok, akik egy hazai rendezésű Copa Americán, majd tavaly egy össz-amerikai kontinensviadalon is megfosztották Messit a válogatottbeli megdicsőüléstől, és kontinensbajnokok lettek. (Ez a jelenkori brazil, argentin, uruguay-i és kolumbiai felhozatal mellett nem kis fegyvertény.)
És akkor most megint végigszáguldanak a mezőnyön egészen a döntőig, ahol egy U23-as csapat állja útjukat.
Mi a 2 döntő ok, amiért elbuknak?
Az egyik prózai és összefüggésben van a játékstílusukkal. A rohamtempó nem áll meg a kapu előtt, ahol 100%-os koncentráció és higgadtság kellene, és így rendre becsúszik a pontatlanság, a kapkodás. Ezen a tornán felhalmozott, kihagyott 100%-os ziccereikből 3 vb-t meg lehetne nyerni. Amíg nem találnak megoldást arra, hogy lassítsák le ajátékot a kapu előtt, hogy a pontos befejezés akadálytalan legyen, vagy nem találnak egy olyan csatárt, akinek mindegy a tempó, valahogy mindig bekotorja a kapuba a labdát, nem számíthatnak arra, hogy az igazán nagyokkal versenyben maradhatnak.
A másik ok a védelem betlizése. Több meccsen is kiderült, hogy a saját fegyverük, az agresszív letámadás, ha az ellenfél gyakorolja, éppen az ő védelmüket teszi a legsebezhetőbbé. Amit a legkevésbé értek: ha van egy világklasszis kapusuk, akit nem véletlenül vittek előbb a Barcába, majd a kapusokat a 11. mezőnyjátékosnak tekintő Guardiola nem véletlenül csábította Manchesterbe, és mégis inkább tankhajó módjára forgolódnak a védők, minthogy haza passzolják a labdát a lábbal is igen magabiztos Bravónak, akkor nem számítsanak könyörületre.
Egy rutintalannak számító német “olimpiai válogatott” a chileiek “rutintalanságát” kihasználva nyerte meg a kontinensgyőztesek kupáját.
És ha már a fiatalokkal kezdtük: le a kalappal a német srácok előtt! Valljuk be, ez egy könnyedebb torna volt, ám mégis komoly fegyvertény, hogy magabiztosan húzták be. Csupa olyan névből állt a csapat, akik már bizonyítottak a Bundesligában vagy akár a Bajnokok Ligájában is. Mögöttük csendben az U21-es német válogatott közben Európa-bajnok lett, úgyhogy Joachim Löwnek nem amiatt kell főjön a feje, hogy kikből merítsen a jövő évi világbajnokságra, hanem hogy kit hagyjon otthon fájó szívvel, hiszen az A-válogatott oszlopos tagjai éppen most vannak olyan korban, amikor egy-egy futballista pályája csúcsára ér.
Azaz, a 2018-as vb első számú esélyese már megvan.
