Franciaország – Ukrajna 2-0

Anglia – Svédország 3-2

Ahogy 4 éve, úgy most is az egyik társrendező meccsét zavarta meg egy özönvízszerű esőzés. Akkor a svájciak nem tudtak élni a lehetőséggel, mert a pocsolyaharcos első félidőben csak egygólos előnyt tudtak kicsikarni mindössze (Yakin egyik helyzeténél mondjuk épp a gólvonal előtt állt meg a labda egy tócsában), aztán ahogy az alácsövezett pálya elvezette a sok vizet, a normalizálódott körülmények között kikaptak.

Ezúttal az ukránok fogtak ki nagy vihart, mire válaszul a spori az öltözőbe terelte a játékosokat. Kb. egy óra múlva folytatták a félbe szakadt mérkőzést, amelyen úgy tűnt, az ukránok nem nagyon tudnak talajt fogni, rendre elcsúszkáltak (ez egyébként eddig más meccseken száraz talajon volt jellemző) és gyakran nehezen fordultak a fürge franciák – kiváltképp Ribery és Nasri – között.

Nagyon durva volt, ahogy a Bayern francia támadó középpályása lesprintelte az egyik leggyorsabb ukránt, Guszevet. Mindezek ellenére a szünetig nem tudtak kicsikarni előnyt a kékek, mert Pjatov óriásit védett mind Menez, mind Mexes helyzeténél. Az említett nevek is mutatják, Benzema, akit korábban titkos gólkirályesélyesnek tartottam, legutóbb viszont sokat bíráltam helyezkedése, mozgása miatt, nem nagyon került helyzetbe.

Aztán a második félidőben Menez első félidei helyzetéhez képest sokkal nehezebb szituációból vezetést szerzett, majd – számomra érthetetlenül – a védekező középpályás Cabaye tűnt fel középcsatári pozícióban és miután nagyszerű ütemben kapott labdát, csatárokat megszégyenítő magabiztossággal növelte az előnyt (később ráadásul még az egyik kapufát is “kettétörte” egy bombasztikus lökettel).

A spanyolokról írt bejegyzésben szenteltem néhány gondolatot a totális futballnak, és gondoltam, majd itt is megemlítem, hogy a Ribery – Nasri – Malouda hármas miképpencserélgeti a pozícióját, mivel Ribery és Malouda egyaránt balszélső, Nasri pedig középen és jobb oldalon is megállja a helyét. Nos, mindebből az ukránok elleni meccsre már semmi sem maradt: Ribery megnyerte a bal oldalt és tarthatatlan volt, Nasri ugyan rengeteget mozgott minden irányba, de alapvetően övé volt az irányító centrum, ahol igazi vezéregyéniségként szervezte a játékot, jobb oldalra pedig belépőjegyet nyert Menez, aki mindezt góllal hálálta meg. Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy belássuk, a francia támadóközéppálya elnyerte végleges formáját…

A másik meccs, annak is inkább a második félideje rendkívül szórakoztató, lendületes, fordulatos volt. Bevallom töredelmesen, előzetesen egy unalmas meccsre számítottam, de úgy látszik, eddig a svédek meccseit érdemes nézni, mert a semleges szurkolónak nem okoznak csalódást – más kérdés, hogy a jó meccseknek a végén ők a szenvedő alanyai, és második vereségükkel kiestek.

Néhány dolog a találkozóval kapcsolatban, ami külön említést érdemel:

Zlatan – számomra kellemes csalódás a játéka, na, nem azért, mintha nem tudnám, mennyire jó futballista, de a hozzáállása, küzdeni, nyerni akarása példaértékű – halkan megjegyzem, ha mindez 2 éve is meglett volna benne, még ma is az FC Barcelonában futballozna. AMikor tavaly ősszel megvertük a svédeket a Puskás stadionban, Ibrahimovicot 50 percig Lipták Európa-klasszis játékkal egész egyszerűen leradírozta a pályáról, csak a védő kényszerű sárgája után éledt fel a svéd klasszis. Visszább lépett szinte a középpályára a labdákért és onnan szervezte a támadásokat, feljavult ő is és az egész svéd csapat – “őrzését” ugyanis Korcsmár vette át, és ő már Liptákkal ellentétben nem merte visszakísérni Zlatant akár a félpályáig is, meg hát, nem is olyan hatékonysággal szerelt. Azon a meccsen jól látszott, Zlatan egy amolyan false nine pozícióban a csatár vagy csatársor mögött is nagyszerűen megállja a helyét. Erik Hamrén az Eb-n ezzel kísérletezett, és ék pozícióba Rosenberget vagy Edmant tette fel, nem Zlatanon múlt, hogy mindez végül nem működött sikerrel.

Az angolok játéka számomra továbbra is szürke, élvezhetetlen, és mondjuk a tőlük elvárhatóhoz képest gyenge. Nem tudom, miként dönt viszont Hodgson Rooney sorsáról, mert mindkét csatára (Carroll, Welbeck) gólt szerzett. Utóbbi nem is akármilyet! Bár inkább Carroll fejeséről kellene örömódákat zengeni, mert körülbelül így néz ki a tökéletes fejes – ilyet utoljára éppen az őt kiszolgáló Gerrardtól láttam a 2005-ös BL-döntőn. Tanítani kellene!

A továbbjutás kérdésében külsőre úgy tűnik, minden tiszta. De szerintem az angoloknak és a franciáknak még vért kell izzadniuk a továbbjutásért. És persze a csoportelsőségért is – mert ugyan ki akarna ezekkel a spanyolokkal már most összekerülni?!