Nyilván sokakban felmerül, hogy akkor ez most mitől futballakadémia. Igen, jogos észrevétel, és ígérem, lesz a közeljövőben komoly taktikai értekezés is a futballról, de most úgy éreztem van egy fogalom, ami tisztázásra szorul, illetve ha már elterjedt a túlságosan leegyszerűsítő változata, akkor próbáljuk meg helyette a tisztább formáját fű alatt bevinni a köztudatba.
A 2011-es Puskás-díj top 10-es listáján 3 „ollózásosnak” tartott gól is szerepelt, és közülük Rooney találata, amely a leginkább hasonlított az ollózásra, a top 3-ba is bekerült. Lissandro Lopez és Julio Gomez találatáról szerintem egyértelműen kijelenthető, hogy nem ollózott gól.
Mi a bajom ezekkel az egyébként valóban rendkívül látványos, szép gólokkal? Magukkal a gólokkal semmi. Számomra azonban az ollózás az, amit Pelé oly gyönyörűen megtanít amerikai tanítványának a Nagyágyú (Hotshot) című filmben. És ugyanígy gyönyörűen kivitelezve látható a Menekülés a győzelembe (Victory) című filmben is.
A mozdulatsort, legfőképpen a lényegét adó lábváltást a magyar nyelv adja vissza a legközelebbi formában. Az angol nyelv bycicle kick-nek, bicikli rúgásnak nevezi, ami csak távolról írja körül, talán nem is a legsikeresebben a rúgásfajtát. Nekünk magyaroknak egyébként is mást jelent futballnyelven a „bicikli” (ld. biciklicsel). A németek például Fallrückziehernek (esés közbeni hátrahúzás) nevezik, ami sok szempontból jól írja le a mozgást, csakhogy hiányzik belőle az ollózós lényege. Régebben a magyar grundokon is használtuk a hátrahúzás kifejezést, ami nem az ollózásra, hanem a hátravetődés közben a tengelyünk felett ellőtt labdára vonatkozott. (Az angol nyelvű szakirodalom ezt nevezi overhead kick-nek, amit sajnos sokan az ollózásos gólokra is használnak…)
Sok olyan nem tökéletesen kivitelezett „ollózás” (ami szerintem nem az J van, amelyeknél a nem rúgó láb nem előre lendül a magasba, hanem a rúgást követően végez egy utánacsapódó mozdulatot. Gyakorlatilag ilyen a már említett Puskás-díjra jelölt Lopez- és Gomez-gól.
Rooney esetében a felgyorsult játék tehető felelőssé, hogy ma már egyre ritkábban láthatunk klasszikus, hibátlanul végigvitt mozdulatsort. Egyszerűen nincs idő rá, pláne nem a 16-oson belül. Ezért a magasba lendülő nem rúgó lábat csak épp, hogy felkapják kicsit, hogy lerövidüljön az egész mozdulatsor, holott eredetileg annak a mozdulatnak is rendkívül fontos szerepe volt (lenne) a súlypont levegőbevitelében.
Az ellenpélda, bár csodaszép gól ez is, Edmilson találata a 2002-es vb-csoportkörében Costa Rica ellen. Ez inkább egy nagyon szép „Fallrückzieher”, de ollózásnak nyoma sincs:
Az viszont nagyon tetszik benne, hogy középső védőként az ellenfél ötöséig előrekolbászolt és ott csatárokat megszégyenítő módon vágta a hálóba a labdát.
Azért a maiak is tudnak Peléhez hasonló, szép ollózást bemutatni. Itt éppen a mexikóiak egyik nagy ígérete, Carlos Vela csillogtatja meg technikai tudását egy spanyol bajnokin:
Egy hozzászólás a(z) “Az ollózás” bejegyzéshez