Franciaország világbajnok lett. Giroud a csapat egyik alapembere volt a tornán végig. Előretolt éket játszott, ám egyetlen gólt sem rúgott. Mondhatnánk, hogy Deschamps alaposan mellényúlt vele, vagy talán még ez is belefért a franciáknak. Pedig valójában nem!

Giroud szerepe nagyon is tudatosan a taktika része volt, és – mint német elemzők is megállapították – a siker kulcsa.

Deschamps az első meccsen még kísérletezett azzal, hogy a Dembelé – Griezmann – Mbappé trióval olyan tempót diktál, amit az ellenfelek nem bírnak majd lekövetni. Hát az nem jött be! A tempóhoz terület is kell, és ma már egy “szimpatikus” Panamán kívül nem sok válogatott megy úgy ki a vb-re, hogy teret nyisson az ellenfeleinek, pláne, ha annak félelmetes csatársora van…

Ki tudja, Didier nem hívta-e fel 20 évvel korábbi szövetségi kapitányát, Aime Jacquet-t, akivel közösen – akkor még játékosként – vb-t nyert. De lehet, hogy nem is volt mestere tanácsára rászorulva, magától is emlékezett: Stephane Guivarc’h-ra. Őrá valószínűleg mások közül nem sokan emlékeznek, és igen megnyúlik bárkinek az ábrázata, ha azt mondjuk, ő egy világbajnok futballista volt. “Biztos, valami 20. cserejátékos volt és játszott 2 percet a vb-n…” – lehetne még próbálkozni, de nem! Guivarc’h alapember volt. Szinte minden meccsen játszott és az egyenes kieséses szakaszban ráadásul végig kezdőként.

Guivarc’h 1996-97-ben és 1997-98-ban is a francia bajnokság gólkirálya volt. A vb-n viszont egyetlen gólt sem lőtt…

Miért ragaszkodott akkor hozzá Jacquet ennyire? Hiszen ott volt a keretében a már akkor kiemelkedő két ifjú titán, Henry és Trezeguet, valamint az akkor már rég nemzetközi sztárként számon tartott Dugarry.

Guivarc’h-nak más szerepe volt: ütközőcsatárt játszott előre tolt ékként, aki a szüntelen párharcokban felőrölte a védelem erejét és megosztotta a figyelmét, hogy könnyebb legyen a dolga az esetleg mellette játszó fent említett csatárok egyikének, vagy Zidane-nak, Djorkaeffnek.

Deschamps, aki az akkori világbajnok francia válogatott csapatkapitánya volt, most edzőként hasonló szerepet szánt Giroud-nak, aki ebben a szerepkörben becsülettel helyt állt. Rengeteget dolgozott, küzdött a védőkkel, ha kellett – mint Argentína ellen – nagyszerű gólpasszal hozta helyzetbe csapattársát, lekötve úgy a védők figyelmét, hogy terek nyíltak a szélvészlábú társai, elsősorban Mbappé előtt, és mindenekelőtt elfogadta és betöltötte önfeláldozóan a feladatát, lemondva arról, hogy akár gólt szerezzen.

Giroud-nak a franciák taktikájában igen fontos szerepe volt, és a sikerben elévülhetetlen érdemei. Nem volt azonban egyedül ezzel a szerepkörrel: nem véletlenül a vb 2. és 3. is rendelkezett egy-egy ilyen csatárral. Mandzukic (Horvátország) és Lukaku (Belgium) is két “munkás” középcsatár volt, akik rengeteget tettek azért, hogy felőrölve az ellenfél védekezését teret nyissanak szélen érkező társaiknak (Rebic, Perisic, illetve Hazardnak, vagy az inkább középen felérkező de Bruynének, de egyébként Lukakunak köszönhető, hogy Meunier – a védekező középpályás vagy támadó szellemű védő oly sokszor megfordulhatott az ellenfél tizenhatosán belül veszélyes gólhelyezetkbe kerülve, sőt gólt szerezve, vagy gólpasszt is adva).

Az igaz, hogy Mandzukic és Lukaku is szerzett több gólt is a világbajnokságon, ám Mandzukic inkább szemfülességének köszönhette ezeket, Lukaku pedig csak a csoportkörben a jól megszórt Tunéziának és Panamának tudott gól rúgni, a komolyabb ellenfeleknek és pláne az egyenes kieséses szakaszban már egyszer sem talált be. Mert nem erre épült a belga válogatott taktikája. Mint ahogy a horvátok játéka sem Mandzukictól várta a gólokat.

A német elemzés az elmúlt tíz évben népszerűvé vált hamis kilencesre adott válaszul az igazi kilences pozíció újrafelfedezéséről értekezik. Giroud, Mandzukic és Lukaku igazi középcsatár pozícióban játszottak – ám már nem gólvágóként. A vb-nek ez a taktikai formáció volt az egyik legnagyobb tanulsága. Másfajta kerettel és felállással rendelkezett az első három helyezett, ám az igazi kilences felfedezésében mindhárman osztoztak. Azt is mondhatnánk, most ez volt a siker kulcsa.

Vajon az előttünk álló BL-szezont is az fogja eldönteni, ki integrálja ezt a szerepkört eredményesen (és találja meg rá a megfelelő játékost)?