Nem szeretem az összeesküvés-elméleteket és bár sokáig Pep Guardiola komoly idol volt a számomra, olyan húzásai miatt, mint amit tavaly tavasszal elkövetett Hans-Wilhelm Müller-Wohlfahrttal, “kiábrándultam” belőle.

Akkor ugyanis a Bayern München kiesését a Bajnokok Ligájában – ez elődöntőben éppen Guardiola korábbi sikerklubja, az FC Barcelona búcsúztatta a bajorokat – a csapat orvosa nyakába varrta.

Az tény, hogy akkor számos kulcsjátékos hiányzott – ráadásul már hosszabb ideje – a müncheni csapatból, pl. Robben, de ez a fajta kitörés és a saját kudarcokért mások hibáztatása kissé visszás volt. Dr. Müller-Wohlfahrt, aki gyakorlatilag 1977 óta a Bayern München csapatorvosa volt, az őt ért sérelmek miatt távozott a klubtól.

Müller-Wohlfahrt nemzetközileg elismert sportorvos, talán mondhatni a világ legismertebb sportorvosa, 1995 óta a német labdarúgó válogatott csapatorvosi posztját is betölti. Habár orvosi körökben bizonyos alternatív gyógyászati megoldásai kontroverz viták tárgya, az azért önmagáért beszél, hogy mennyi ideje szolgálja a német labdarúgást a legmagasabb szinten, és talán az sem mellékes, hogy vannak bizonyos eredményei:

• Usain Boltot is kezelte legutóbbi olimpiai aranya előtt
• a Bayern 2001-es BL-győzelmében kulcsfontosságú volt, hogy a Real ellen a Bernabeuban az az Elber szerzett gólt, akit Müller-Wohlfahrt 9 nappal (!) korábban operált meg térdporc sérüléssel, mellesleg a visszavágón Mehmet Scholl is összevarrt állapotban játszott, mert lecserélése után azonnal gipszbe rakták a lábát egy korábbi sérülés pihentetése végett…

Ezek azonban régi érdemek, és Guardiola nem nagyon volt rá tekintettel. Ő abból indult ki, hogy minden idők legeredményesebb szezonjában (2008-2009) a Barcával gyakorlatilag egy szűk keret, 13-15 ember futballozta végig a nagy csatákat komolyabb sérülés nélkül. Minderre azonban a Bayernnél 2015. tavaszán nem számíthatott.

Megint csak nem szeretnék utalni bizonyos feltételezésekre, miszerint a német futball sikereiben a német “orvosi csodák” is nagy szerepet játszanak. (Gondoljunk csak az aranycsapatunk elleni vb-győztes gárdára, amelyik “vitamininjekciókkal” készült a döntőre, vagy olvassunk utána Toni Schumacher botránykönyvében, mit kaptak a reggeli (ebéd és vacsora) mellé a mexikói edzőtáborban az 1986-os vb-re készülő futballisták.

E helyett inkább az a vicces jelenet jut eszembe, amikor 2010. elején Jerome Boateng az Aktuelle Sportstudio vendégeként arra a kérdésre, hogy nem fél-e a sérüléstől a vb előtt, azt nyilatkozta: ha valaki fit, akkor nem sérül meg olyan könnyen.

Mennyire igaza lett! Mert megfordítva az állítását, miszerint, aki nem olyan top fit, az viszont könnyebben megsérül, az ő esetében most 2016-ban bejött. Sokat bajlódott a szezon során kisebb-nagyobb sérülésekkel és bár a bajnokság végére felépült és formába lendült, az olaszok elleni butaságáig meglátásom szerint az Eb egyik legjobb játékosa volt. Hátul atletikusságával mindent letisztázott, mellette nem lehetett elmenni – az ostoba tizenegyesig a német válogatott 4 meccsen nem is kapott gólt (!) – az előrefelé játéka pedig parádés volt. A német támadások gyakorlatilag vele, tőle indultak. Nem ritkán 60 méteres tért ölelő és tűpontos íveléseivel. Ráadásul még gólt is szerzett…

Az ő sérülése az elődöntőben megpecsételte a Nationalelf sorsát. De más sérülésekkel is bajlódott a német csapat: Rüdiger még a felkészülés alatt dőlt ki, Hummels sérülten érkezett az Eb-re, és így pl. a nyitómeccset ki is hagyta. Khedira a torna során dőlt ki a sorból, Gomez úgyszintén. Csupa kulcsjátékos, alapember. Túl lettek volna terhelve? Nem jutott elég a regenerációjukra?

Thomas Müller például csúcsformában focizta végig az egész szezont, az Eb-n viszont sem gólt nem szerzett, sem pedig az ő szintjén elvárható játékkal nem hívta fel magára a figyelmet.

Lehet, hogy Guardiolának igaza volt, és tényleg valami az orvosi stábbal nem stimmelt?