Sorozatunk első részében a kétszeres címvédő spanyol válogatottat vesszük górcső alá.
2008 és 2012 között a La Roja uralta a világ labdarúgását, hiszen magabiztosan nyerte meg a két Európa-bajnokságot és közte a világbajnokságot is. 2013-ban a döntőig mentek a Konföderációs Kupán, ám ott a bíró hallgatólagos jóváhagyásával szanaszét faragta és futotta őket a brazil válogatott, és sima 3-0-lal haza is küldte Iniestáékat. Azaz baljós jelek már akkor mutatkoztak, ám senki sem gondolta volna, hogy a vb-n egy év múlva szégyenszemre a csoportból sem jutnak tovább…
Mindenki azt gondolhatta volna: egy korszak véget ért…
Igaz, nincsenek már olyan emblematikus figurák a csapatban, mint Xavi vagy David Villa, ám világ- és Európa-bajnokból még mindig akad bőven, és ők nem a leírható kategóriába tartoznak. Maga a spanyol labdarúgás is a csúcson van az elmúlt 3 évben, hiszen a Real Madrid és az FC Barcelona után most is biztosan spanyol csapat nyeri a BL-t (mint ahogy az EL-t is a Sevilla révén zsinórban harmadszor). És ha máshonnan nem, hát a BL-ben is top-csapat Real-Barca-Atletico trióból lehet válogatni, ráadásul az Ibériai-félszigeten kívül játszók is nemzetközi szinten nagy névnek számító csapatokban keresik kenyerüket (Bayern, Juventus, Chelsea, Manchester United, Arsenal).
A spanyol válogatott – eltekintve a Szlovákia elleni botlástól – magabiztosan nyerte a selejtező csoportját is, ősszel 2-0-ra verte az újhullámos angolokat, akkor mégis mi hiányozhat?
Szerintem két dolog. A koherencia és a psziché.
Korábban nekem úgy tűnt, a spanyol nemzeti csapat ugyanazt a játékstílust követi, mint a Barca. Megtehette, hiszen a csapat gerince a katalán klub játékosaiból állt, akiket jól egészített ki több, sokoldalúan tehetséges és így a tiki-takát is jól adaptáló futballista, mint Ramos, David Silva vagy az akkor még nem barcás David Villa vagy az eredetileg Barca-nevelés, de pl. a 2010-es vb idején még Arsenal-játékos Fábregas. Ez a koherencia ma már nincs meg, hiába van ott a keretben Iniesta, Busquets, Pique, Jordi Alba és Bartra, továbbá 3 ex-Barcelona focista (Fabregas, Pedro, Thiago), a stílus már nem egyértelmű, inkább épít a játékosok egyéni képességeiből adódó dominanciára, mint az egyedülálló csapatjátékra.
A másik a pszichológiai faktor: a legyőzhetetlenség mítosza. 2012-ben ez a hit odáig ment, hogy az elődöntőben simán elalibiztek a tizenegyesrúgásokig Portugália ellen, mert meg sem fordult a fejükben, hogy nem ők jutnak a döntőbe. Ez meglátszott Fábregas mindent eldöntő, szemtelen tizenegyesén is. A mítosz azonban Brazíliában szertefoszlott. Kétszer is. (Sőt, egész pontosan háromszor. :-))
A spanyolok vitathatatlanul az idei Eb egyik aranyesélyes csapatát adják. De csak az egyiket. Nem a top-favoritot, mint korábban. A portugálok, franciák, németek, olaszok és belgák nem fognak berezelni tőlük, ha összekerülnek velük.
Ebből persze, jól is ki lehet jönni. Én viszont azt gondolom, örökké nem lehet a sorsot kísérteni. És a helyzet az, hogy olyan nagyon gólerős csatára (sőt játékosa) nincs a spanyol válogatottnak. 4 éve próbálkozott del Bosque egyfajta csatárnélküli játékkal. Jellemző, hogy akkor is a keveset játszó vérbeli csatár Torres lett a gólkirály. Éppúgy, mint egy évvel később a Konföderációs Kupán. A rosszemlékű vb óta azonban nem kapott meghívót, részben formaingadozásai, részben pedig az előbbit is magával hozó sérülései miatt. Most viszont top-fitt, a legutóbbi 11 tétmeccsén 7 gólt lőtt, és jelenleg a BL-döntőre készül klubcsapatával. A La Roja 25-ös keretébe azonban nem kapott meghívót.
Helyette a Juventus-szal bajnok, ám többnyire csere és csak 7 bajnoki gólig jutó Alvaro Morata, a 12 gólos Celta Vigo-csatár Nolito, a válogatottban még debütálásra váró Lucas Vazquez vagy a bilbaói Aritz Aduriz, aki ugyan 20 gólt szerzett a spanyol bajnokságban, de 35 éves és elsősorban fejjátéka miatt lehet hasznos alternatíva, de nem alapvető megoldás, kerültek be.
Kimaradt Diego Costa is, mert nem 100%-osan egészséges, és a hosszú kihagyására hivatkozással Cazorla sem kapott meghívót.
Ha így nézzük, meglehetősen karcsú a spanyol csapat támadósora, még akkor is, ha ezt ellensúlyozni tudja esetleg egy gólerős középpályás sor, ám a nagy nevek ellenére ott is csak szerény góltermést láthattunk az elmúlt szezonban.
Szóval, nagy kérdés, ki fog gólt lőni? Mert a nélkül azért nehéz lesz Eb-t nyerni.
Hiába ugyanis a stabil, sőt nyugodtan mondhatjuk, világklasszis védelem, ahova ráadásul az alternatívák is nagyon jók, hiába olvasható félelmetes névsor a középpályán, mindez csak arra lesz elég, hogy a labdabirtoklási arányt nyerje a csapat a megszokás szerint.
Del Bosquénak még van pár napja, hogy meggondolja magát, és mégis megkeresse Torrest. Vagy van pár hete, hogy megtanítsa Iniestáékat a Juventus vagy az Athletic Club stílusára futballozni. Sok szerencsét hozzá!