Rovatunk címe, az Eltűnt idők nyomában… arra utal, hogy itt újra és újra egy-egy régi legendát elevenítünk fel, legyen szó egy csapatról, egyéniségről, mérkőzésről. Ezúttal korunk és a labdarúgás történetének egyik kiemelkedő futballnemzetéről, Hollandiáról, egész pontosan a holland foci aranykorszakairól lesz szó. Már csak azon aktualitás kapcsán is, hogy nemrég nemzeti 11-ünk saját bőrén tapasztalhatta meg a vb-ezüstérmes erejét, és erre a következő vb-selejtezők során is lesz alkalma. Jellemző, hogy a 3 ún. “aranykorszakból” kettőben nem sikerült nagy nemzetközi tornát nyernie a holland válogatottnak (ez a jelenleginek még persze összejöhet), mégis mindhárom a maga idejében meghatározta a világ labdarúgását.

Totális futball

Az 1970-es éveket egyértelműen a hollandok uralták: az Ajax Amsterdam zsinórban háromszor nyerte meg az Európa Kupát (a későbbi BEK és a mai BL elődjét), a Rinus Michels edző által tökélyre fejlesztett és a magyar származású Kovács István által továbbvitt totális futballal minden semleges futballszurkolót levettek a lábukról. Az Ajaxra (és az ekkor már csak ex-Ajaxos Barca-sztár Cruyffra) épülő holland válogatott az 1974-es vb-n ezüstérmes lett, 1976-ban Eb-bronzérmes, míg 1978-ban újfent elvesztették a vb-döntőt. A totális futball, amelyben nem a játékosok helye, hanem csak a pozíciók voltak kötöttek és amelyet egy-egy elmozgás esetén máshonnan érkező játékos töltött be, eklatáns példájaként említik az 1974-es világbajnoki finálét, amikor is Cruyff középkezdése után 13 passz történt, mire időközben másodszor is visszakerült hozzá a labda, mégpedig a kezdőkörben utolsó emberként kapta meg (Cruyff eredeti posztja középcsatár volt), ezután pedig a társak elmozgásukkal olyan folyosót nyitottak neki, hogy végül nyugatnémet védő (Uli Hoeness) is csak a 16-oson belül találkozott vele, szabálytalankodva…

Habár a jogosan megítélt büntetőt érvényesítették, a meccset nem tudták megnyerni. A terrier becenévre hallgató Berti Vogts kikapcsolta a játékból Cruyffot (mondjuk többnyire nemtelen eszközökkel, mégis a holland zseni kapott reklamálásért sárga lapot), a többi német sztár pedig meg tudta fordítani az eredményt.

Az 1978-as vb-re szinte ugyanazzal a csapattal érkeztek, mint amellyel 4 éve elvarázsolták a világot, csakhogy hiányzott a legnagyobb ászuk, Johann Cruyff, aki akkoriban az argentín diktatórikus rezsimmel szembeni fenntartásai miatt mondta le a részvételt, utóbb azonban bevallotta, hogy egy barcelonai emberrablási kísérlet viselte meg annyira, hogy nem tudott maximálisan a futballra koncentrálni, ezért inkább el sem utazott. Tény, hogy a hollandok nélküle az első csoportkörben visszafogottan teljesítettek, ám a másodikban már hengereltek és megérdemelten jutottak a döntőbe, ahol csak a hosszabbításban kaptak ki a minden pályán belüli és azon kívüli eszközzel támogatott házigazda ellen. Talán, ha Cruyff ott lett volna…

 Rinus Michels és az újabb aranygeneráció

 Az 1980-as évek második fele újra a holland futball kiválóságaitól vált színesebbé. Ebben szerepe volt az akkor már edzőként ténykedő Cruyffnak, aki tehetségek (pl. Marco van Basten) sorát nevelte ki és nyerte meg velük az Ajaxnak a KEK-et 1987-ben (a következő évben ugyanebben a kupában döntőt vesztettek). A másik edzőóriás (Cruyff egykori mestere az Ajaxnál, a Barcánál és a holland válogatottnál) Rinus Michels újra visszatért a nemzeti tizenegyhez és -sajnos, a magyar válogatottat is oda-vissza megverve – kvalifikálta csapatát az 1988-a Európa-bajnokságra. A tornán aranyérmet szereztek úgy, hogy az elődöntőben elégtételt vettek az 1974-es vb-döntős vereségért a házigazda NSZK-n. Van Basten gólkirály lett, de egyébként is ezekben az években 1992-es sérüléséig a világ legjobb játékosa volt (éppúgy 3-szor kapott Aranylabdát, mint Cruyff a 70-es évek elején), az AC Milan a mágikus holland háromszögnek (is) köszönhetően uralta Európa, sőt, a világ klubfutballját. 1987-ben Gullitot választotta a France Football Európa legjobbjának, 1988-ban van Basten, Gullit, Rijkaard végzett az első 3 helyen, mutatva a holland futball erejét. Michels alatt a válogatott remekül vegyítette a totális futball elemeit az ekkoriban újra előtérbe kerülő stabil védekezésből kiinduló taktikával.

Furcsa módon ez a fantasztikus generáció világbajnokságon képtelen volt maradandót alkotni. 1990-ben csak épphogy továbbmentek a csoportból, ahol a későbbi világbajnok, az ősi rivális nyugatnémet válogatott kiejtette őket. 1992-ben még EB-bronzérmet szereztek, csak 11-esekkel elbukva az elődöntőt, de nyomukban már ott topogott egy újabb ígéretes generáció, amely újra az Ajaxból nőtt ki (de Boer-fivérek, van der Sar, Kluivert, Davids, Seedorf) és behúzott 1995-ben egy BL-győzelmet, de aztán az 1998-as vb-elődöntőt leszámítva (11-esekkel vesztettek Brazília ellen) a válogatott nagy tornákon rendre elvérzett. 2002-ben például ki se jutottak a vb-re.

Napjaink holland válogatottja

Az előző nagy generáció vezéralakjai pályafutásuk befejeztével eljutottak a narancsos nemzeti 11 kispadjára szövetségi kapitányként. Rijkaard 2000-ben a hazai rendezésű Eb-n a legjobb futballt játszó csapatával az elődöntőben nem bírt a 10 emberrel hősiesen védekező olaszokkal, 2 tizenegyest is elhibáztak a rendes játékidő, illetve a hosszabítás alatt, és ez végül a tizenegyespárbajban is a vesztüket jelentette. 2006-ban van Bastennek tehetséges fiatalokkal csak a szokásos ígéretes kezdés utáni korai búcsú jutott. Ám a csapat fiatal volta miatt remélni lehetett, hogy hamarosan beérnek. 2008-ban szenzációsan bekezdtek: az első két meccsen lemosták a pályáról a legutóbbi vb két döntősét és szinte senkinek sem volt kétsége afelől, hogy a 20 éves jubileumra ez a holland válogatott is felér Európa csúcsára.

Csakhogy a holland futballtudományt már régóta nagyszerű szakemberek tömege exportálta más országokba és korunk egyik nagy edzőpápája, Guus Hiddink az orosz válogatottal egy az egyben holland futballt játszva verte meg és ejtette ki van Bastenéket a 8 között. Ez a fajta holland futball korunk egyik leggyakrabban használt és az egyik legkorszerűbb taktikai felállítására épül. A csapat 4-2-3-1-es felállásban játszik, amely azt jelenti, hogy a védősor előtt két védekező-szervező középpályás játszik, előttük 3 támadó középpályás és egy klasszikus középcsatár. A támadó középpályások rendszerint visszavont csatárok, így rendkívül támadó jellegűvé válik a játék. Ehhez jön még a jelenlegi holland válogatottnál az az árulkodó tény, hogy az elméletileg “védekező” középpályás Sneijder a 2010-es vb-n gólkirály lett. Ez a taktika tehát újra visszahozta a támadófoci örömét. Nem véletlen, hogy sok győzelemre játszó válogatott magáévá tette, pl. a legutóbbi vb-n az utolsó pillanatban kidőlő Ballack miatt átszervezett német válogatott is sikerrel adaptálta, a bronzérmes csapat messze a legtöbb gólt szerezte.

A Robben, Sneijder, van der Vaart, van Persie, Mathijsen, Kuyt fémjelezte generáció az oroszok elleni Eb-negyeddöntős vereség után több mint 2 éven keresztül minden tétmeccsét megnyerte, a vb-selejtezős meccsektől kezdve a világbajnoki döntőig kivétel nélkül mindet. Egyesegyedül a döntőben bukott, ott is csak a hosszabbításban a holland taktikát nem adaptáló, hanem saját, még dominánsabb taktikával fellépő spanyol válogatott ellen. Mellesleg azóta is (a svédek elleni utolsó selejtezős meccset leszámítva) tétmeccseken 100%-os az Oranje, de ki tudja, el tudnak-e jutni az abszolút csúcsra, amikor van egy náluk jobb válogatott, amely szintén aranykorszakát éli…

Teszteld a focival kapcsolatos elméleti tudásod érdekes, szórakoztató és néha vicces kvízjátékainkkal!

 FOCI KVÍZEK >>>