A Guardiola-éra nagyon elkényeztette a Barcelona-drukkereket, amely alatt a csapat nemcsak hihetetlen fölényben játszott-játszik ellenfeleivel szemben, hanem szép számmal gyűjtögette a trófeákat is. Úgy tűnik, ez a szép sorozat most megszakad. Nem lesz már bajnoki cím, BL-címvédés és ki tudja, sikerül-e megnyerni a Copa del Rey-t, ám amint már utaltunk rá, egy Barca-szintű csapatnak a kupagyőzelem nem lehet vigasz egy sikertelen szezonban.
Persze összetenném a kezem, ha egy magyar csapat úgy esne ki a BL-elődöntőben, hogy odahaza mindössze egy ezüstéremre futja (és nem mellesleg az előző sikeresebb szezon hozományaként az idény során begyűjtene egy-két Szuper Kupát és klubvilágbajnoki címet), ám a katalánoknál mindez kevés.
Kevés, mert ez a társaság lehet, hogy minden idők legnagyobb Barcája (még így is), keretében 9 világbajnok rúgja a labdát és van egy olyan játékosa, akiről talán éppen ma este derült ki, hogy csak a jelen (egyik) legnagyobb futballistája, ám a halhatatlanok közé nem képes felemelkedni.
Korábban azt írtuk, egy nagy csapat mércéje, hogy akkor, amikor muszáj, akár késsel a torkán is, nyerni tud. A Barca ezek alapján nem igazi nagy csapat…
Ne értse félre senki: nem kívánjuk eliminálni az eddigi érdemeket, és nem kezdjük el pocskondiázni az eddig istenített alakulatot! Egész egyszerűen arról van szó, hogy most nem a labdabirtoklási fölényből és a helyzetek sokaságából automatikusan születő gólok és a könnyed alázások ideje jött el. Most vért kellett (volna) izzadni a győzelemért! Kínlódva, akár csúnya focival, akár a célszerűségre koncentrálva, de ki kellett volna harcolni a továbbjutást (és a hétvégén is a bajnoki remény életben tartását).
A csapat azonban képtelen volt váltani! Könnyű minden meccsen az akaratunkat az ellenfélre ráerőltetve előbb-utóbb eldönteni találkozókat, ám az már kihívás, amikor nekünk kell alkalmazkodni az ellenfél játékához, ahhoz igazítani a mi futballunkat és úgy eredményt elérni…
A Barcelona 2010 tavasza után idén megint a BL-elődöntőben nem tudott mit kezdeni ellenfele defenzív taktikájával. (Ide vehetnénk még persze a 2008-as ManU-elleni elődöntőt is, ám az még a Guardiola-korszak előtt volt.) És sajnos, úgy tűnik, Mourinho most már a Reallal is rátalált a varázsszerre.
Mindezek ellen Pep szemmel láthatóan nem dolgozott ki effektív taktikát, vagy legalábbis abból nem valósulhatott meg semmi. Egy betömörülő ellenfelet csak átlövésekkel és a szélen megbontva lehet zavarba hozni. Ezek a futballban évtizedes felismerések azonban nem nagyon tükröződtek a Blaugrana játékán. Valahogy továbbra is olyan támadásokat erőltettek Xaviék, amelyeknek jól láthatóan nem volt, nem is nagyon lehetett foganatja. Átlövésekkel egyáltalán nem operáltunk, a játék pedig gyakorlatilag a 16-os meghosszabított vonalai által bezárt középső pályarészen folyt. Hiányzott a szélen egy védőt levenni képes gyors, jól cselező játékos. A még éretlen fiatalok (Cuenca, Tello) erre alkalmatlanok voltak, Dani Alvesnek nem ez az erőssége, Iniesta pedig ritkán próbálkozott.
Pedig volt a pályán olyan játékos, aki tökéletesen alkalmas lett volna erre a feladatra. Évekig játszott nagyon ügyesen azon a poszton. Persze, messze nem lőtt annyi gólt, mint mostanában középcsatárként, de az ő agilis játéka a szélen akár megoldást is jelenthetett volna. Csak hát akkor ki játszott volna középcsatárt?
Mert vérbeli középcsatára mondjuk nincs a Barcának! (Még Villa sem az.) És ha már a hiányposztokról beszélünk, a szélekre sincs egyelőre megfelelő, Barca-szintű ember. Ha egy BL-elődöntőben egy vezetőedzőnek nincs kihez nyúlnia, csupán ígéretes, de messze nem kiemelkedő, rutintalan 20 évesek közül válogathat, ott komoly gondok vannak a játékospolitikával.
Félreértés ne essék! Nem az utánpótlásrendszerbe vetett bizalomra épülő Barca-filozófiát kárhoztatjuk! Mert azzal maximálisan egyetértünk. Ám láttuk, hogy csupán arra ezen a szinten nem lehet építeni: az Ajaxnak kijött a lépés egy rövid időszakra, amikor volt egy nagy generációja (amelynek másodvirágzásából mondjuk mi is kaptunk némi áldást :-), ám azóta immáron 17 éve nem tudnak felmutatni még csak megközelítőleg sem hasonló sikereket. Még ha nagy játékosokat azóta is képesek voltak kitermelni. Cuencából vagy Tellóból nem lesz Messi! Ez már most, 20 éves korukra eldőlt. De nem lesz belőlük egy Iniesta, Xavi vagy Fabregas sem… És tényleg: ne tőlük várjuk a megváltást egy ilyen meccsen!
Azt éppen az összehasonlításban említett nevektől vártuk, hiába! Xavi nem tudott igazán vezére lenni a csapatnak. Különösen a második félidőre eltűnt. Iniestából hiányzott az átütőerő, az a plussz, amivel máskor át tudja segíteni a csapatot a holtponton. És leginkább hiányzott a megoldás Messitől, akinek a kezében, egész pontosan a lábában volt a kulcs.
Ha valaki zsinórban 3-szor aranylabdát nyer, attól joggal várja el szurkoló, edző, csapattárs egyaránt, hogy a legkiélezettebb pillanatban is képes higgadtan a csapata javára eldönteni a mérkőzést. A kimaradt 11-essel csupán azt bizonyította, ő csak egy nagyon tehetséges futballista, és semmi több… Fájó ezt beismerni. Lehet dobálózni a világbajnoki címmel. Szerintem nem attól lesz legenda, ha egyszer netalántán vb-győzelemre vezeti az Albicelestét. Legendává akkor válhatna, ha ilyen meccseket (is) megnyer a Barcának!
Mi lesz a holnap? Nem ért véget a világ! Vannak új kihívások, feladatok, menni kell tovább. Ám, nem ezen az úton…
Guardiola menesztését nem tartanám helyesnek. Ebből a társaságból nincs másik edző a világon, aki ennyit ki tudna hozni. Pepnek egész egyszerűen át kell gondolnia jónéhány stratégiai döntését. Be kell látnia a tévedéseit és azokat kijavítva újra felépítenie ezt a csapatot!
El kell felejtenie a háromvédős rendszert, amely megfosztja a csapatot a második hullámtól és a szélső játéktól – éppen a betömörülő ellenfelek ellen. Diverzifikálni kell a támadójátékot, pl. találni egy ahhoz hasonló technikás erőcsatárt, mint ami van Nistelroy vagy Jan Koller voltak, hogy ha másként nem megy, akkor a betonvédelmek ellen jöjjenek a beívelések és a fejesgólok. Szükség van egy “killer instinct”-tel megáldott szabadrúgáslövőre, mert luxus, hogy ennyi támadóharmadban elszenvedett fault után nem vagyunk képesek gólokra váltani ezeket az ígéretes rögzített szituációkat. Lehet, hogy kell egy olyan kapus, aki a lehetetlenek védésére is képes, mert ez még annál is fontosabb, mint az, hogy lábbal labdabiztos legyen. Ki kell találni annak módját, hogy a 16-os előtt felsorakozott védelmeket miként lehet megmozgatni – nem nagy titok: gyorsabban kell körbejáratni a labdát, mert elfogadhatatlan, hogy a Real-védelem kocogva is képes volt rendeződni a súlypontáthelyezéseknél. Továbbá, ha már oly sok mindent átvett és adaptált a futsalból, akkor tanulmányozza, miként lehet ott, még kisebb területen a betömörülő védelmet megbontani…
(Aki nem tudná: felpassz, nagy lendülettel megindulni, a talppal visszakészített labdát pedig kapura lőni. Ezt alaposan begyakorolva a 16-os előtt el lehet játszani.)