XI. BL dreamteam-játék – 11. forduló

Bajnokok Ligája elődöntők első fordulója.

Gólokkal nem kényeztettek el bennünket, igaz, ami esett, szép találat volt. A milánói párosítás eldőlni látszik, a Real-ManCity párosítás viszont a visszavágóra is sok izgalmat tartogat.

A fordulót a dreamteam játékok egyik legeredményesebb versenyzője, Vlada V. nyerte, köszönhetően a téli cserével behozott Onanájának köszönhetően, aki kapott gól nélküli győztes meccsen 6 pontot termelt neki. És ezzel Vlada V. feljött a 3. helyre.

A végső győzelembe már valószínűleg nem fog beleszólni, ahol viszont minden idők egyik legkielézettebb párharca várható. Csak a matek újabb 1 pontot hozott D. Ernőn és így utolérve pontazonossággal vezetik az összetett tabellát.

Mivel kettejük versenyben lévő játékosaik között pusztán Alaba a különbség (Csak a matek javára), gyakorlatilag Alaba dönti el, hogy holtverseny lesz (a dreamteam játékok történetében először) az első helyen vagy pedig ki nyer a két rivális közül.

Ha Alaba nem játszik már több meccset, esetleg játszik, de veszít a Real a visszavágón és Alaba nem szerez pontot, akkor holtverseny lesz.

Ha csak 1 pontot is szerez, mint ahogy most is a döntetlennel, akkor Csak a matek nyer.

Ha esetleg nem szerezne pontot, de még ki is állítják, akkor a mínusz 2 pontja miatt D. Ernőt repíti a csúcsra.

Hallatlan izgalmak tehát a visszavágókra és a döntőre.

A 11. forduló tabellája:

1Vlada V.14
2Csak a matek8
2FC Cocus8
4Cs. Marci7
4D. Ernő7
6D. Péter4
7T. Gábor3
8GMark0072
8Papi2
8Wolfi19802
11Cristiano Ronaldo1

Összetett állás 11 forduló után:

1Csak a matek362
1D. Ernő362
3Vlada V.327
4T. Gábor326
5D. Péter300
6GMark007262
7Cs. Marci259
8FC Cocus242
9Cristiano Ronaldo221
10Papi220
11Wolfi1980167

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük