Románia – Magyarország 3-0

A vb-pótselejtezős álmainktól gyakorlatilag elbúcsúzhatunk. Megint. Sokadjára. Pedig szinte ajándék volt, hogy ilyen gyenge csoportba kerültünk, és sokáig úgy nézett ki, a saját kezünkben a sorsunk, hogy legalább a világbajnokságra kijutás küszöbére eljussunk. Kijelenthetjük, hogy ez után a meccs után Egervári Sándor (és csapata) megbukott. Az okok elemzésre méltóak és rendkívül tanulságosak.

1. Lélektelenül játszott a magyar csapat. Egyetlen pillanatig sem lehetett látni rajtuk, hogy felfogták és átérezték volna ennek a mérkőzésnek a jelentőségét. Egy hihetetlenül gyenge román válogatot gurított nekünk egy sima hármast. Hogy történhetett mindez? Ők legalább akartak. Nagyon…

2. Alapvetően a 4-2-3-1 egy világszerte gyakran alkalmazott, sikeres taktikai felállás. Feltéve, hogy megvannak az ehhez megfelelő emberek. Egervári a kezdőt ezzel a “karácsonyfa-formációval” küldte pályára, ám ez a gyakorlatban egy gyengén összerakott 4-4-2-re módosult. Elméletileg Böde lett volna a támadó középpálya irányítója, egyfajta hamis kilences (false nine), amire az ő játéka teljességgel alkalmatlan. Böde egy erőcsatár, akinek a hozzáállásával még nem is lett volna különösebben baj, de azt messze nem hozta, nem is hozhatta, amiért a pályára küldték.

Azzal viszont, hogy Böde már csak a korai kedvezőtlen eredmény miatt is feljebb tolódott, hangsúlyosabb szerep jutott a két eredetileg védekező középpályásnak: Vargának és Korcsmárnak. Nekik a rombolás többé-kevésbé ment, ám az építkezéshez kevesek voltak, mint ahogy ezt egyébként sem lehetett volna elvárni tőlük. (És most nem mennék bele abba, hogy mit tud ugyanezen a poszton mondjuk egy Sneijder, egy Xabi Alonso, egy Busquets vagy egy Schweinsteiger.) Tehát a centrális térben volt 3 játékosunk, akik képességeik alapján nem alkalmasak a játék szervezésére.

Ezt a feladatot a teljesen súlytalan két szélsőnk Koman és Dzsudzsák sem tudta pótolni, egyrészt mert középről nem jutott ki hozzájuk használható labda, másrészt maguk is mélyen saját tudásuk alatt játszottak. Egervárit nehezen értem, hogy miért nem próbálta meg már a kezdetektől Komant irányítóként játszatni. Hajnal becserélése a 34. percben e hiányposzt tűzoltásszerű pótlását hivatott megoldani, ám ő már évek óta képtelen a játékot szervezni, pedig egykor úgy tűnt, kivételes érzéke van hozzá. A betömörülő román védelem ellen tanácstalan volt, energiáit pedig felemésztette a visszazárás a gyors hazai kontrák kivédésére.

3. Egyes játékosok szerepeltetése. Mondhatnánk azt, hogy szegény ember vízzel főz, Egervári abból tud válogatni, ami a rendelkezésére áll, és abból a merítésből ez a legjobb magyar nemzeti tizenegy. Ezzel mondjuk messzemenőkig nem értek egyet. Összehasonlítva a két válogatottat, még ez a szegényes magyar keret és komolyabb referenciákat tud felmutatni klubszinten, mint a román.

Továbbra sem tudom, hogy beleszólnak-e és milyen mértékig az ősz mester munkájába, az viszont azért önmagában elszomorító, ha egy bankár (aki véletlenül épp az MLSZ elnöke) nyíltan kijelenti, hogy nem ért egyet egyes játékosok kezdőbe jelölésével és – bár neveket a sajtónak nem kívánt mondani – ezt tudatta is Egervári Sándorral.

Már korábban is sokszor kikeltem az ellen, hogy egyes játékosok az NB I középmezőnyéből a válogatottba kerüljenek. Ha valaki címeres mezt akar húzni magára, az igenis érje el, hogy a csapata az élmezőnybe kerüljön, vagy igazolja le egy magyar élcsapat vagy egy erősebb külföldi bajnokság klubja. Guzmics, aki köztudottan lassabban fordul, mint egy repülőgépszállító anyahajó, szerintem a középszintű Haladásból ne kerülhessen be, főleg ne ilyen fontos posztra. Mint ahogy Kádárnak is többet kellene letennie az asztalra klubszinten.

Persze, a keret többségénél lehet mutogatni erre és arra, hogy hát ők sem váltották még meg a világot az egyesületüknél, de azért, ha már a hazai pontvadászatból merítünk, akkor inkább egy kupaaugusztust sem megérő Videotonból, Debrecenből, a most gyengélkedő, de bajnoki címvédő Győrből, esetleg az éppen izmosodó Fradiból válogassunk, már ha van kit…

Juhász Roland, akinek a karrierje az elmúlt években csalódást keltő fordulatokon ment át, kiesése még mindig gondot okoz. Ennek ellenére érthetetlen számomra, hogy miért nem a Korcsmár-Lipták belső védő párossal operált Egervári, amely duó 2 éve (de szép is volt!) olyan jól muzsikált a svédek ellen.

4. Egyes játékosok hiánya. Ebbe a keretbe nagyon simán beférne még Huszti, Stieber, Pintér, de akár egy Sándor Gyuri is. Hogy Huszti és Stieber egyaránt balszélső középpályás? Valóban! De én azt mondom, hogy amennyiben Dzsudzsák úgy futballozik, mint tegnap, akkor nincs keresnivalója a pályán. Kell a versenyhelyzet, kell, hogy mindenki érezze, 120%-ot kell nyújtania ahhoz, hogy a következő meccsen is bizalmat kapjon.

Huszti az elmúlt szezonban a sérüléséig a Bundesliga egyik legjobbja volt. Ki merem jelenteni, hogy BL-döntős Bayern és Dortmund ide vagy oda, a német bajnokság 20-30 legjobb játékosa között van a helye. Ráadásul idén ott folytatja, ahol tavaly abbahagyta: gólok, gólpasszok futószalagon… Luxus egy ilyen futballistáról lemondani. A keretbe kerülésének nem lehet személyi konfliktus a gátja. Éppen ezért: Husztit a válogatottba!

Stieber szintén a tavalyi sérüléséig a gyenge Fürth egyetlen reménysége volt. Megállta a helyét a német élvonalban, hétről-hétre jól játszott, és most felépülve is a Bundesliga 2-t vezető csapata meghatározó játékosa.

Persze, bosszantó, ha a nagy tehetségekben nem bővelkedő magyar labdarúgásnak éppen balszélső középpályán van 3 kivételes képességű labdarúgója, de ennek a helyzetnek a válogatotton belüli kezelése a szövetségi kapitány dolga. Éppenséggel lehetett volna elég ideje, hogy kísérletezzen és úgy variálja meg a csapat játékát, hogy akár mindhárman pályán lehessen, vagy legalább egyfajta versenyhelyzetet teremtve még jobb teljesítményre sarkallhatta volna őket… Az így választott megoldás gyáva és konfliktuskerülő. Továbbá sokat árt a magyar labdarúgásnak.

5. Mégis mit vártunk? Sajnos, ez is igaz. A magyar foci jelenlegi állapota nem feltétlen vetítette előre, hogy kijuthatunk a vb-re. Valljuk be, bár nagyon jó kártyáink voltak egészen idáig a pótselejtezős helyre, ott azért egy Portugália, Franciaország fajsúlyú csapattal szemben nem sok esélyünk lett volna. De mégis…

Pedig Egervári ténykedése ígéretesen indult. Rég nem látott magasságokba emelkedtünk a világranglistán, egész jó Eb-selejtezőket zártunk, 3. hely Hollandia és Svédország mögött, az előbbiekkel egy nagy meccset játszva, utóbbiakat jó játékkal egyszer még meg is verve. Ám!

A nyáron a kupacsapataink kiábrándítóan szerepeltek. Nemhogy az őszt, még az augusztust sem érték meg. A keret tagjai pedig az egyetlen Szalai Ádámot leszámítva nemhogy előrelépni nem tudtak klubkarrierjükben, hanem még inkább visszalépésre kényszerültek:

Bogdán – az angol másodosztályú (!) Boltonnal jelenleg tökutolsó a bajnokságban

Vanczák – a svájci élvonalban utolsó előtti a Sionnal

Korcsmár – a nyáron a norvég élvonalból a Bundesliga 2-be igazolt, igaz, a Fürth jelenleg vezeti a bajnokságot, csakhogy Zsolt nem nagyon játszik

Guzmics – 6. az NB I-ben a Haladással

Lipták – a Győrrel a BL-selejtezők első körében totál esélytelenül zúgott ki egy izraeli csapat ellen, jelenleg a magyar élvonalban is gyengén muzsikálnak (12. hely)

Kádár – 7. az NB I-ben a Diósgyőrrel

Koman – az elmúlt szezonban keveset játszott az orosz bajnokság gyenge középcsapatában, a Krasznodarban, ezért most a kiesőjelölt Uralba igazolt, ahol még nem lépett pályára.

Dzsudzsák – habár röpködtek a nagy nevek a nyáron, maradt az orosz bajnokság középcsapatának számító Dinamo Moszkvában

Varga J. – tavasszal a csontutolsó Greuther Fürthben nem sikerült gyökeret ereszteni a Bundesligában, most az angol másodosztály középcsapata, a Middlesbrough játékosa, ott legalább játszik

Böde – tavaly 17 gólt szerzett a Ferencváros színeiben, jelenleg 3. helyen állnak a hazai élvonalban, ha vb-kről, Eb-kről álmodozunk, akkor ebből a karrierből is többet kell kihozni

Szalai – tavaly nagyon jó őszt produkált a Bundesligában a Mainz-cal, tavasszal egyénileg sokat fejlődött, ám elmaradtak a gólok. Nyáron a Schalkéhoz igazolt, ahol jól sikerült a beilleszkedése. Habár egy nemzetközi klasszissal kell megverekednie a játéklehetőségért (Huntelaar viszont sérülés miatt egy időre kidőlt.), sokat játszik, gólokat rúg, hathatósan hozzájárult, hogy a gyenge bajnoki rajt ellenére sikerült felkerülni a BL-főtáblára a selejtezőn.

Hajnal – Az elmúlt szezonban (is) gyengélkedő Stuttgartban alig jutott szóhoz, a nyáron a másodosztályú Ingolstadtba igazolt, amellyel azonban 6 meccs után kieső helyen állnak

Lovrencsics – általában számítanak rá a Lech Poznanban, amellyel az elmúlt szezonban ezüstérmesek voltak, jelenleg az 5. helyen állnak a magyar bajnokságnál egy picivel magasabban jegyzett lengyel élvonalban

Szabics – őrá még mindig sokat számítanak a tavalyi 4. Sturm Grazban, amely az új szezon rajtját nem éppen optimálisan kapta el. Imre is túl van már a saját pályája csúcsán. Azért az osztrák bajnokság is magasabban jegyzett, mint a magyar, és a szezononkénti néhány gólja szerintem elég a válogatott meghívójához, ám egy vb-részvételhez ezzel nehéz érdemben hozzájárulni…