Magyarország – Hollandia 1-4

Sajnos, nem késztettük a formálódó új holland válogatottat komoly erőkifejtésre. Túlzás nélkül állítható, hogy amatőr hibákból kaptunk egy zsák gólt.

Egervári mesterrel nem mindig és mindenben szoktam egyetérteni, de az, amit a válogatottal csinált az elmúlt 2 évben, az a játékfilozófia, amit megvalósított, a válogatási szisztémája, mind-mind elismerésre méltó dolog. Kis túlzással azt is mondhatnám, nincs edző a világon, aki ebből a keretből többet tudott volna kihozni. Az eredmények talán még vissza is igazolták a jó munkát, és az Eb előtt – ha nem is feltétlen a mutatott játékból kiindulva, de – legyőzve a cseheket és ikszelve az írekkel, két Eb-résztvevő csapattal, talán még azt is gondolhattuk, jó úton járunk.

A legutóbbi Izrael elleni felkészülési meccs már inkább a realitások talajára próbált visszarántani minket, de az Andorra elleni vb-selejtező megint elhomályosította éleslátásunkat. Hollandia nincs a legnagyobb formában, de azért a törökök sima legyőzése intő jel lehetett, és azt azért a legvérmesebb piros-fehér-zöld szurkolók is tudták, ők az esélyesebbek a Puskás Stadion gyepén is.

Mégis felvetődik bennem néhány kérdés Egervári Sándor felé!

Először is: tisztában van-e azzal, hogy a 4-2-3-1-es felállás, bármily defenzívnek is tűnik, alapvetően támadó jellegű. Nem véletlen, hogy pl. a hollandok találták ki, és nem a görögök, továbbá hogy olyan csapatok játszák ezt, mint a német válogatott, a Real Madrid, a Bayern München vagy a Borussia Dortmund…

Én személy szerint szeretem és sokra tartom a Koman-Gera-Dzsudzsák triót, sőt, megkockáztatom, ez a legjobb magyar támadó középpályás sor, azzal kapcsolatban azonban erős kétségeim vannak, hogy éppen Hollandia ellen játszatni kellett volna őket ilyen formációban. Az Oranje ellen előre is olyan emberek kellettek volna, akik sokat ütköznek, hajtanak, rakkolnak. A fenti 3 névből legfeljebb Gera ilyen, ha kell, de neki sem ez a védjegye, az meg Egervári élete tévedése, hogy éppen ezen a meccsen Priskint kezdette csatárként, akiről köztudott, hogy egy hajtós meccsen sem megy feljebb a pulzusa, mint a maratoni futóknak alvás közben, és még életében nem sprintelt 5 métert…

Pedig ez a holland védelem időnként zavarba hozható lett volna – a megfelelő emberekkel! Amikor Dzsudzsák egy elvesztett bedobás után rászaladt Vlaarra és van Rhijnre, azok annyira megijedtek, hogy képtelenek voltak a pályán tartani a labdát. Ráadásul hasonló szituáció elvétve, de több is akadt, csakhogy a pressing nem működött rendesen, többnyire inkább ad hoc jellegű volt. Jellemző, hogy Koman egy kitámadása után csalódottan vette tudomásul, hogy simán kipasszolták, mert mögötte 50 méteres távon belül nem jött senki a hazaiak közül a segítségére.

Korcsmár az U20-as vb-n még lehet, hogy védekező középpályást játszott, de már akkor is tudvalévő volt, nem az az igazi posztja. A szövetségi kapitány rászokott arra, hogy jó játékosokat, ha mindenáron játszatni akarja őket, az eredeti posztjuk azonban foglalt, más helyen vet be a kezdőben. Így lett Vargából korábban jobbhátvéd, amit agilitásának köszönhetően még jól meg is oldott, igaz, Wilhelmsonnal szemben nagyon megizzadt a svéd meccsen. Viszont – miután gyakorlatilag a válogatottban soha nem játszott védekező középpályásként, most bedobta a mélyvízbe a DVSC-ben betöltött pozíciójában. Ezzel szemben Elek Ákos, aki az Eb-selejtezők során a magyar csapat egyik legjobbja volt – hangsúlyozom, védekező középpályán! – ezúttal a számára idegen balhátvéd poszton volt kénytelen bizonyítani. Sajnos, csak azt sikerült bizonyítania, hogy ezzel Egervári mester alaposan melléfogott: az első gól előtt az ő oldaláról érkezett a gólpasszt érő beadás, a 3. gólnál pedig óriási hibát vétett, amikor a 16-os széléről középre befejelte a labdát ziccerbe hozva a hollandok támadóját…

Nem szívesen írok ilyet az álomfoci oldalán – ami mondjuk, nemhogy a magyart, de a hollandok játékát sem jellemezte, de az igazi magyar szurkoló már nem arra vágyik, hogy szépen meghaljunk és kikapjunk 5-3-ra egy jó meccsen, hanem arra, hogy kijussunk egy világversenyre. Az pedig számunkra csak amolyan szlovén modell alapján működik. Bekkelős foci, stabil játék és némi szerencse kell hozzá. Az előző vb-re ők így ki tudtak jutni, és nagyon kevésen múlt, hogy a csoportból nem mentek tovább. Pedig a keretük erőssége szerintem meg sem közelítette a jelenlegi magyar válogatottét…

Miért nem lehet egyszer a nagy fogadkozások, meg a merjünk nagyok lenni helyett a merjünk célratörően futballozni jelszót kiadni?