Diego Forlan


 

Ha uruguay-i futballista-legendákról faggatjuk korunk gyermekeit, valószínűleg kevesen hozakodnak elő olyan világbajnok nagyságokkal, mint Andrade (aki puszta szórakozásból edzések előtt néha körbedekázta a pályát – tizenötször!) vagy Schiaffino (akivel az 54-es VB elődöntőjében a magyar aranycsapat védői is csak úgy bírtak, hogy legallyazták…), sokkal inkább Alvaro Recoba vagy Diego Forlan nevét dobnák be.

Az előbbi, aktív pályafutása csúcsán valóban a világ egyik legjobb játékosaként volt számon tartva, igaz, az Inter utóbbi évekre jellemző nagy trófegyűjtögetéséből már nem vette ki a részét.

Forlan a 2010-es labdarúgó világbajnokságtól függetlenül évek óta szintén a világ élvonalához tartozik, még akkor is, ha igazán nagy csapatban mindössze döcögősen induló európai karrierje kezdetén játszott (Manchester United), nem is sikerült tartósan jó formát mutatnia és megragadnia, mindazonáltal azóta „kisebb” csapatokban klasszis teljesítményt nyújt és a hátán viszi azokat a nagy sikerek felé. Talán az hozza ki belőle a maximumot, ha egy kis csapatban tőle várják a csodát, azt hogy húzó ember legyen és megnyerje a meccseket.

A Dél-afrikai vb előtt ugyanis egyik jelenkori uruguay-i klasszis sem tudott emlékezeteset alkotni a válogatottban. A mundialon azonban Forlan örökre beírta nevét a labdarúgás nagykönyvébe…

Diego Martin Forlan Corazo (szül. 1979. május 19., Montevideo)

Az örökség és a kezdetek

A labdarúgás szó szerint a vérében lehet, hiszen anyai nagyapja uruguay-i szövetségi kapitány volt az 1962-es VB-n, apja Libertadores-kupa győztes és egyébként uruguay-i válogatott játékos, aki részt vett az 1966-os (ekkor még csak kerettagságig jutott) és az 1974-es világbajnokságon is. Ezenkívül két nagybátyja is profi futballista volt.

Volt tehát kitől örökölni a játék szeretetét és persze a tehetséget. Érdekes, hogy 14 éves koráig inkább teniszezett, mint futballozott, de aztán – állítólag a nővére néhány évvel korábbi súlyos autóbalesete miatt is – végleg a labdarúgás mellett döntött.

A hazai Penarol és Danubio (mellesleg itt játszott 2010-2011-ben Recoba) után Argentínába, az Independiente együtteséhez igazolt alig 19 évesen, amiben persze nem kis szerepet játszottak családja összeköttetései is, ő azonban igazolta a megelőlegezett bizalmat.

Eredeti posztjáról, szélső középpályáról csatárpozícióba előretörve második szezonjában már 7 gólt rúgott 24 meccsen, és ezt a teljesítményt a következő években csak fokozta (36 meccsen 18 találat, majd az utolsó dél-amerikai félszezonjában 18 pályára lépés alkalmával 12 gólig jutott), amire már Európában is felfigyeltek. (Időközben részt vett az 1999-es U20-as VB-n, ahol – nem fogjátok kitalálni, 4. lett az uruguay-i ifistákkal. Abból a társaságból egyébként Diego Perez volt most is csapattársa.) Mielőtt a Middlesbrough megszerezhette volna azonban, lecsapott rá a Manchester United és Ferguson 2002-ben leigazoltatta 6,9 millió angol fontért.

 Európa, Európa

Manchesterben kezdetben nem sikerült hoznia ugyanazt a gólerős formát, mint amit Argentínában mutatott – ez már egy sokkal magasabb szint volt. Bemutatkozásától kezdve 8 hónapig nem talált a kapuba, és akkor is először egy tizenegyessel a Maccabi Haifa ellen a Bajnokok Ligájában. Ezt követően azért megjött valamelyest az önbizalma, rúgott is néhány fontos és látványos gólt is, de a nagy góltermés elmaradt.

A Vörös Ördögöknél eltöltött két és fél év alatt 98 tétmeccsen 17 találatig jutott, nagyot alkotni az épp akkoriban csúcson lévő van Nistelroy (aki klasszikus középcsatárként gyakorlatilag elvette a teret a mozgékonyabb Forlan elől) mellett nem igazán lehetett, a vitrinjébe mindazonáltal így is bekerült legalább egy angol bajnoki cím, egy FA-kupa és egy angol Szuperkupa győzelem.

Egy ManU fanatikus még így is érdemlegesnek találta összegyűjteni albioni góljait, amelyekből már kirajzolódik, milyen típusú játékos is valójában Diego Forlan és mi(k) az erőssége(i):

 A videó góljait megfigyelve jól láthatók azok a csatárerények, amelyek vezéregyéniséggel párosulva 2010-ben VB aranylabdássá emelték: még az igazán nagy sztárok körében is ritkaságszámba megy, hogy valaki ennyire kétlábas legyen, rendkívül jól és nagy erővel lő távolról jobbal és ballal is, ezenkívül akár a kapáslövések specialistájának is lehetne nevezni (gondoljunk csak a németek elleni bronzmeccses találatára), gyorsasága és munkabírása középpályás múltját idézi, talán nem véletlen, hogy a kissé defenzívebb összeállítású Uruguay-ban a VB során is számos alkalommal láttuk visszamozogni mélységbe, ahonnan szervezte a támadásokat, amelyeket talán éppen ő fejezett be… és ehhez még akkora utat sem kellett megtennie, hiszen tudjuk, jól lő távolról is…

Az uruguay-i nemzeti tizenegyben 2002-ben mutatkozott be, és mindössze négy válogatottsággal a háta mögött az ugyanabban az évben megrendezett világbajnokságra kiutazó keret tagja volt. A VB-n mindössze egy félidőnyi játéklehetőséget kapott Szenegál ellen, ám az a torna egyik, ha nem a legjobb 45 perce volt: a dél-amerikai együttes ugyanis 3:0-ról állt fel és egyenlített ki, amiből Forlan is derekasan kivette a részét, ő rúgta a második uruguay-i gólt.

Visszatérés a latin focihoz

Az Unitedben tehát nem találta a helyét, hiába próbálták ki több poszton is, így aztán felmerült a kölcsönadás lehetősége is. A manchesteri útkeresés vége az lett, hogy 2004 nyarán eladták a spanyol pontvadászat egyik feltörekvő csapatának, a Villarealnak 3,2 millió euróért.

A ManU üzletileg bukott rajta, de ami még meglepőbb: Ferguson csődöt mondott egy fiatal tehetséggel. Nem tudta kihozni belőle a maximumot, pedig amint láttuk-látjuk, kellett, hogy legyen benne valami.

Ráadásul mindennek bizonyítására nem is kellett 6 évet várni. A Villareal szinte leigazolása után rögtön (igaz, nélküle) megnyerte az UEFA Intertotó-kupát és ezzel bejutott az UEFA-kupába, ahol a negyeddöntőig meneteltek, a bajnokságban pedig Bajnokok Ligája indulást érő 3. helyet szereztek. Ez volt a klub történetének addigi legsikeresebb szezonja.

Forlan végigjátszotta a szezont és 25 góljával, amellyel spanyol gólkirály, sőt Thierry Henryvel megosztva európai aranycipős lett, oroszlánrészt vállalt a sikerből.

És ez még csak a kezdet volt: a következő szezonban egészen a BL-elődöntőig meneteltek, ahol összesítésben 1:0-ra elbuktak az Arsenallal szemben, a döntő szinte szó szerint csak egy karnyújtásnyira volt! (Csak hogy az a kar az Arsenal kapusáé volt. Riquelme utolsó percben rúgott 11-esét Lehmann ugyanis kivédte. Ki tudja, ha Diego rúgta volna…)

A nemzetközi szereplés és a kettős terhelés sokat kivett a csapatból, és ezzel párhuzamosan Forlan sem úgy termelte a gólokat, ahogy korábban. (Azért mondjuk a 10 bajnokságban szerzett gólja miatt szégyenkeznie sem kellett.) A 2006-2007-es szezon azonban újra a felfelé ívelésről szólt. A Villareal gyenge kezdés után szenzációs hajrával feljött a tabella 5. helyére és nem sokkal maradt le az újabb BL-szereplés lehetőségéről. Diego ezúttal 19-szer talált be az ellenfelek hálójába, és ezzel ötödik lett a góllövőlistán. Érdekes, hogy korábbi riválisa ezúttal is megelőzte: az időközben a Realhoz igazolt van Nistelroy lett a gólkirály!

Ez pedig jó ajánlólevél volt a továbblépéshez. Az Atletico Madridból Liverpoolba távozó Torres helyére a kisebbik madridi klub igazolta le 21 millió euróért, megsokszorozva a korábban érte kifizetett vételi árat. A Villarealból úgy távozott, hogy három idénye alatt gyakorlatilag minden második mérkőzésén gólt rúgott, részese volt a klub történetének (eddigi) legnagyobb sikereinek.

Néhány emlékezetes pillanat a sárga tengeralattjárós korszakából:

Időközben a válogatottban is serénykedett, hogy részt vehessen a 2006-os németországi világbajnokságon, ám 6 találatával csak a pótselejtezős helyre futotta, ahol Ausztráliával szemben elbuktak. Ő maga a sorsdöntő meccs elején megsérült és le kellett cserélni.

Felérve a csúcsra

Az Atletico viszont nem bánta meg a borsos vételárat, amit kifizetett érte. A következő két szezonban egyaránt a 4. (BL-selejtezőt érő) helyet szerezték meg a Primera Divisionban (a sors iróniája, hogy 2007-2008-ban a Villareal még annál is jobban szerepelt és 2. lett a Real mögött), Forlan pedig továbbra is hozta a gazdag góltermésátlagot, ráadásul 2008-2009-ben a szenzációs 33 meccsen elért 32 találatával másodjára is elnyerte az európai aranycipős kitüntetést! (Ebben a két szezonban egyébként az edzője nem más, mint a mostani vb-n csoportbeli ellenfeleként résztvevő Mexikó szövetségi kapitánya, Javier Aguirre volt.)

Ugyanakkor az egyéni sikerektől függetlenül minden futballista életében a csapattal elért eredmények, győzelmek az igazán fontosak, és ebből a szempontól Diego Forlan pályafutásának legsikeresebb időszaka a 2009-2010-es szezon volt, annak is a befejezése. A bajnokságban ugyan nem sikerült megőrizni a korábbi élcsapat-szerepet, a Bajnokok Ligájában sem élték túl a csoportkört, ám onnan 3-ként kvalifikálták magukat az Európa Liga egyenes kieséses szakaszába, ahol a döntőig meneteltek és azt Forlan duplájának köszönhetően meg is nyerték.

Ezek után akár joggal gondolhatta, hogy egy jó vb-szerepléssel koronázhatja meg sikeres szezonját. A dél-amerikai selejtezőben ezúttal is pótselejtezős helyen végzett Uruguay a Costa Ricával szembeni play-offon szerezte meg a dél-afrikai repülőjegyet. Forlan a selejtezőkön is hozta gólerős formáját és 7-szer zörgette meg az ellenfelek hálóját. Aztán a vb-n A csoportból előzetesen talán nem őket vártuk volna biztos továbbjutóként, pedig gond nélkül szerezték meg a csoportelsőséget és meneteltek Forlan vezérletével egészen az elődöntőig. A sikersorozathoz a szőke támadó 5 góllal járult hozzá, így többszörös holtversenyben gólkirály is lett. Ráadásul találatai szinte egytől egyig szépségdíjas lövésekből születtek, értéküket tovább növeli, hogy a gólok többségét az egyenes kieséses szakaszban szerezte.

Uruguay ezúttal (is) a 4. helyen végzett, miután mind az elődöntőt, mind a bronzmeccset elbukta. Ettől függetlenül hatalmas sikert tudhat magáénak a csapat, amelynek kétségkívül vezéregyénisége és legjobb játékosa Diego Forlan volt. És nem csak a góljai miatt…

A FIFA vb-aranylabdáját végül ő kapta meg, ami sok szempontból helyeselt döntés, de azért lehetne vitatkozni vele. Persze egyáltalán nem Forlan érdemeit kisebbítendő, de azért voltak nagy egyéniségek az előrébb végzett csapatokban is (Sneijder, Schweinsteiger, Robben, talán éppen a világbajnok spanyolok közül nem emelkedett ki senki, csapatként voltak erősek, ugyanakkor beszédes adat, hogy irányítójuk, Xavi egymaga többet passzolt, mint a veretlen Új-Zéland teljes csapata). Diego Forlan valószínűleg azzal érdemelte ki a legjobb játékosnak kijáró címet, hogy egy olyan csapattal hajtott végre nagy bravúrt, amelytől a spanyollal, a hollanddal vagy a némettel ellentétben nem várták el a vb előtt, hogy a négy közé jusson. Lehet, hogy a franciák ellen megúszták kapott gól nélkül, a koreaiak nem voltak eléggé higgadtak a kapu előtt, Ghána pedig igazságtalanul esett ki velük szemben, ettől függetlenül Uruguay nem érdemtelenül jutott el a legjobb négy közé és vívta ki a világ szimpátiáját.

Diego Forlan bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Visszajelzés: Brazília-Uruguay elődöntő | Álomfoci

  2. Visszajelzés: Forlan – a Jabulani és a Cafusa nagy barátja | Álomfoci

  3. Visszajelzés: A B-csoportban is papírforma | Álomfoci

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>