Mundial 2014, avagy a vb-blog kategória bejegyzései

Webnapló a 2014-es brazíliai világbajnokságról a selejtezőktől a vb-döntőig

Miért Németország nyerte a 2014-es vb-t?

Mondhatnánk azért, mert a tömeg soha nem téved, márpedig a 2013 őszétől indított szavazásunkon a vb idejéig több mint 100 szavazat alapján is a nagy többség német győzelmet várt.

Elővehetnénk az alomfoci.hu spanyol tudósítójának a vb előtti véleményét is, miszerint törvényszerű a német győzelem, mert a Nationalelf 20 évente nyer világbajnokságot: 1954, 1974, 1990 (csak azért nem 94-ben, mert az újraegyesítés közbeni eufória miatt 4 évvel korábbra hozták a vb-címet).

Ezzel persze akkor vitatkoztam. Két okból is. Egyrészt: amerikai kontinensen még nem nyert európai csapat vb-t. Hát, ez most megdőlt. Pedig éppen 20 éve a legjobb 8 között 7 európai csapat mellett csak egyetlen egy dél-amerikai volt. Akkoriban ráadásul pont a németek vicceltek mindezzel a szállásukon egy molinóval: “Üdvözlünk az USÁ-ban rendezett Európa-bajnokságon, amelyen Brazília vendégszerepel.” Aztán a vendég megnyerte a vb-t.

Most Brazília hazai pályán újfent nem volt képes begyűjteni az aranyat. Ez most már sorozatnak tekinthető. 🙂 Nem hiszem, hogy egyhamar erőltetni fogják az újabb vb-rendezést. (Igaz, a 74-es szép emlékek ellenére 2006-ban a németeknek sem sikerült.)

Aztán mégis elgondolkoztam ezen a 20 évenkénti német győzelmen, na meg az 1990-es kakukktojáson, és rájöttem valamire. A 90-es vb-aranyat a németek ugyanúgy megérdemelték, mint most. Mert azt a vb-t is egy nagyon sikeres évtized előzte meg, amelynek a végén az a generáció a csúcsra ért. A világbajnoki címet ugyanis két vb-ezüst (1982, 1986), egy Eb-arany (1980) és egy Eb-bronz (1988) előzte meg.

Ha belegondolunk, a mai német válogatott is építhet az elmúlt bő évtizedre, amelyben benne volt már egy elveszített vb-döntő (2002), két vb-bronz (2006, 2010), és legfőképpen egy Eb-ezüst (2008), meg egy Eb-bronzérem (2012).

Igaz, leszámítva néhány régi motorost (Klose, az egyedüli, aki 2002-ben is játszott; illetve Lahm, Schweinsteiger, Podolski), a csapat gerince 2008, de legfőképpen 2010 óta van együtt. Az akkori csikócsapat már a dél-afrikai vb-n is sokat sejtetően játszott. De akkor még volt egy érettebb, jobb csapat.

Most viszont, bár önmagukhoz képest nem voltak csúcsformában, mégis úgy érzem, a vb legjobb csapataként nyerték meg a tornát.

Pedig, ha jobban belegondolunk, az elődöntőig semmi extrát nem mutattak. Sérült Ronaldóval és egy ostoba Pepével felálló Portugáliát Neuer bravúrjai és a kiállítás nélkül nem biztos, hogy megverik, pláne ilyen simán nem. A 4 évvel ezelőttihez képest elszürkült Ghána ellen csak ikszre voltak jók, míg az USA ellen a döntetlen is bőven elég lett volna, az amerikaiak ráadásul megelégedtek az 1-0-s vereséggel is , az nem volt egy komolyan vehető meccs. Aztán vért izzadtak a nagy küzdő, de nem igazán acélos Algériával szemben, és a franciák ellen is inkább a korai gól, mint egy kimunkált, végig kézben tartott mérkőzés hozta meg a továbbjutást. Az elődöntő azonban már parádés volt. Igaz, a talán túlértékelt hazai csapat akkorra pukkant ki.

És a döntő? Szerintem ott is a 120, de akár a 90 perc alapján is Löw csapata volt a jobb, még akkor is, ha voltak meleg pillanatok és az argentínoknak – akik közül a vége felé már többeknek kijárt volna a piros lap – bármikor rúghattak volna egy gólt akár a semmiből is váratlanul.

Eldőlt az is, hogy nem az egyéniségek nyerhetnek vb-t, hanem az egységes csapatok. Ahol akár korábban gyengébben szereplő játékos vállalhatja magára kritikus pillanatban a mindent eldöntő momentumot.

Mert a németeknél külön nem lehet kiemelni talán senkit. Ha az egyik meccsen valakinek nem ment annyira, ott volt helyette valaki más, aki kisegítette.

Neuer 4 éve nem kis szerencsével lett az első számú német hálóőr, de azóta számtalan alkalommal bizonyította, megérdemelten birtokolja ezt a címet. Casillas bukásával, és Buffon “aktív nyugdíjba vonulásával” a világ első számú kapusának tekinthetjük. A mostani vb-n nem egyszer szükség volt a bravúrjaira, biztos pont volt, amire egy fegyelmezetten és szervezetten védekező csapat rábízhatta magát, ám annyira jó volt a német védelem, hogy csak ritkán kellett nagyot nyújtóznia vagy éppen a helyén lennie.

A védelem szinte folyamatos átalakulásban volt a torna alatt. Hummels a góljai miatt kiemelhető. Fontos momentum volt, hogy Lahm visszakérült szélre, mert érdekes módon onnan jobban tudta támogatni a támadásokat, mint a védekező középpályáról, az atletikus, mindenhova odaérő Boateng pedig szélről behúzódhatott a védelem tengelyébe.

A középpályán igazából szinte mindenki szürke volt, de a rábízott feladatot tökéletesen megoldotta, és ez most elég volt. Schweinsteiger a karmester szerepből labdaszerző gladiátorrá vedlett, helyette felnőtt a korábban inkább csak labdaszerző Toni Kroos, Özil korábbi zsenialitását nem nagyon lehetett észrevenni, ám közben rendkívül fegyelmezetten és hasznosan játszott. Khedira megbízható pont volt Kroos mellett, amikor csak pályára léphetett, mert a sérülése éppen nem akadályozta.

Nem volt kiemelkedő gólszerző a csapatban, Müller vagy éppen Götze nem lőtt több gólt, mint Hummels vagy Schürrle a védelemből és a középpályáról. Gyakorlatilag soha nem lehetett tudni, ki lesz majd a gólszerző és ez bizony nagyon meg tudja osztani egy-egy védelem figyelmét.

Míg Argentínát és Hollandiát Messi és Robben a hátán vitte az elődöntőig, addig a németeknél tényleg a csapat volt a sztár. Löw kapitány nagyon jól kiegyensúlyozta együttesét, és ez érlelte meg számukra a világbajnoki címet.

Miért jó nekünk Dárdai Pál?

Az MLSZ, úgy tűnik, legalább egy meglepetésre mindig jó. Már Pintér Attila kinevezését egy szabályos bohózat előzte meg, majd az első tétmeccses vereség az azóta a vb-nyolcaddöntős görögöket is legyőző csoportelső északírekkel szemben mindjárt az állásába is került. A vezetőség elmondása szerint vállalja a felelősséget, de a helyén maradt. Majd sebtiben kinevezte Dárdai Pált, aki viszont egyéb kötelezettségei mellett csak átmeneti időre vezeti a magyar nemzeti tizenegyet. Engem konkrétan ebből az egész hajcihőből azonban csak egyetlen kérdés hoz lázba: kijutunk-e az Eb-re.

Mielőtt leírnám a véleményemet Dárdai kinevezéséről és első két meccséről, egyvalamit jó ha tisztázunk: személyemben talán az egyik legnagyobb Dárdai-rajongót tisztelhetitek. Miatta (és Király Gábor miatt, na meg persze Marcelinhónak is volt hozzá némi köze) lettem néhány évre Hertha-drukker, kivételes büszkeséggel néztem a meccseit az Olimpiai Stadion lelátójáról vagy a tv-n keresztül a Sportschauban. Sportszerű, példaértékű játékos-pályafutást tudhat magáénak, nem az újságok címlapján szerepelt többnyire, és emiatt idehaza nem is értékelték valós tudásának megfelelően, pedig hosszú évekig a Bundesliga egyik élmezőnybe tartozó csapatának volt alapembere, sőt a Hertha rekordereként vonult vissza, hisz a berlini kék-fehér klub történetének legtöbbet pályára lépő játékosa volt.

Emberileg és talán szakmailag is a szövetségi kapitányi posztra az egyik legalkalmasabb személy. Ezt talán alátámasztotta azzal is, hogy a 2012-es Eb-döntő szakkommentátoraként olyan színvonalat mutatott be, ami megkérdőjelezte az összes addigi meghívott hozzáértését.

Mégis nevetségesnek tartom, hogy egyik napról a másikra övé lett a válogatott kispadja, úgy hogy ezt félig-meddig a Herthánál betöltött pozíciója helyett, mellett vállalta. Nagy csodát nem várhattunk tőle, a Bundesligából, amelyet vélhetően meglehetősen jól ismer, nem sok magyar futballistát tud meríteni.

Jól látszott az eddigi meccsein is, hogy a válogatott keret összeállításánál túl sok alternatíva nem kínálkozik. A csapat nagyjából ugyanaz, mint Pintér (és Egervári) alatt volt. A románok ellen szinte könyöradomány volt az egy pont, mert szemmel láthatóan még ezzel a gyenge román válogatott-tal sem vagyunk egy súlycsoportban. Az amatőr feröer-szigetiek elleni 1-0-s győzelem pedig azt jelzi, hogy a futballtörpék ellen is vért izzadunk, mégha az is igaz, hogy nálunk sokkal magasabban jegyzett csapatoknak is akadtak már gondjaik arrafelé…

Pali tud némi többletértéket adni ehhez a csapathoz, mert alapvetően a fejekben van gond. Nagyon nagy gond… A német mentalitás, az általa példaértékűre emelt fegyelmezettség hosszabb távon jót tehet a csapatnak, csakhogy mire ez beérne, már nem Dárdai ül majd a kispadon.

A legújabb rendszerben némi túlzással szinte bárki kijuthat az Európa-bajnokságra, aki oda-vissza képes megverni San Marinót, ezzel szemben nekem komoly kétségeim vannak afelől, hogy a második kalapból sorsolt magyar válogatott képes lesz-e odaérni a pótselejtezős 3. helyre.

Nincs pontos statisztikám, de nem sok olyan csapatra emlékszem, amely sikerrel vívta volna meg a kvalifikációs sorozatot, miközben 3 kapitány váltotta egymást a padon. Így elgondolkodhatunk, hogy a végén ki lesz a felelős az esetleges kudarcért. Szerintem a szövetség! És akkor végképp el kell gondolkodni a következményeken.

Csak egy legény a gáton

A BALOTEAM az utolsó fordulóban is megállíthatatlan volt, köszönhetően pl. Blind góljának és annak, hogy sem a németek, sem pedig a hollandok nem kaptak gólt a helyosztókon.

1 BALOTEAM 22
2 Antal Tibor 18
2 FC SZLAMB 18
4 A Zacskósleves 17
4 Meczker Milán 17
4 T. Csaba 17
7 Freedance 16
8 T. Gyula 15
9 B. Lajos 14
9 Captain 14
9 K. Timi 14
9 Pep Guardiola 14
9 Wonder11 14
14 B. Attila 13
14 be8ki 13
14 Jeö 13
14 K. Marci 13
14 Pap Barbara 13
14 Schonandras9 13
20 Vlada V. 11
21 B. Zoli 10
21 Nagyzé 10
21 FrancIsco 10
21 Sz. Tibor 10
21 T. Gábor 10
21 Tóth Zsolt 10
21 V. Sándor 10
28 Jozaf Csaba 9
29 Africa Stars 6
29 Puha Erik 6
31 2006 5
32 csaba 3
32 W.C.D.T. 3
34 FFF 11 1
34 Gabi Balázs 1
34 Tarsoly Roland 1
34 baliakos 1
38 Arany Ászok 0

Ennyivel jobbak a németek a braziloknál?

Brazília – Németország 1-7

Ez aztán igazi álomfoci volt! Vagy inkább iskolafutball? A szambakirályokat leoktatták az iparos németek? Aligha. De a selecao végre megismerte a korlátait, és olyan csalódást élt meg, amihez képest az 1950-es vereség Uruguay-tól eltörpül.

Miért nyert a német válogatott ilyen arányban? Valóban ennyivel jobbak a braziloknál?

Az utóbbi kérdésre a válasz: NEM!

A brazil fiaskó, egyelőre maradjunk csak annyiban, hogy az elődöntős vereség azon egyszerű oknál fogva következett be, hogy ennyi volt a hazai csapatban. Ezzel a kerettel már a vb-elődöntő is szép eredmény.

Erre biztosan felkapják sokan a fejüket, de be kell látni: a brazil válogatott kerete középszerű és csak egy kivételes edző, na, meg a hazai pálya repítette őket ilyen messzire. Az ugyanis régen rossz, ha a csapat legnagyobb sztárja mondjuk, a két belső védője, meg egy 22 éves fiatal, aki az elmúlt egy évben klubszinten még nem nőtte ki magát a hozzá kapcsolódó ígéreteknek megfelelően (nem beszélve arról, hogy egy válságban lévő csapatban játszotta végig a szezont).

Miután pedig a 3 sztárból 2 nem léphetett pályára a németek ellen, borítékolható volt a vereség, igaz, annak sima, és pláne ilyen sima volta egyáltalán nem volt előre látható.

Pedig az ok a méretes zakóra szintén kézenfekvő: a brazilok nem rendelkeznek vezéregyéniséggel, aki összefogta volna őket, amikor szétesőben volt a csapat. Igaz, ilyen vezéregyéniséggel a németek sem rendelkeznek, mert Lahm egy tehetséges játékos, de a beckenbaueri, matthäusi kvalitásoktól azért messze áll, viszont a németeknek van egy egységes, összeszokott csapatuk – ami a tarka teljesítményekkel tűzdelt brazil válogatottról nem mondható el – és a Nationalelf gerince egyetlen klubcsapatra épül. Éppúgy ahogy 4 éve a spanyoloké…

Szóval, akkor a recept: végy egy erős egyesületet, tűzdeld tele tehetséges nemzeti játékosokkal, tedd meg Guardiolát edzőnek… 🙂

Kicsit komolyabbra fordítva a szót: a brazilok a fentebbi érvekkel együtt sem rosszabbak 6 góllal, mint a németek, egyszerűen csak szétestek és valljuk be, a németeknek minden bejött azon az estén. Még az is, amit esetleg nem akartak vagy nem úgy akartak.


A döntő más tészta lesz. De legalább eldől az egyéniségek kontra csapat párharc. Mert a Messire épülő argentínok az egységes németekkel találkoznak. 1986-ban hasonló volt a felállás: akkor Matthäust ráállították az argentínok istenére, Maradonára, aki így eltűnt a pályáról, a háttérből azonban előléptek Burruchagáék és bebizonyították, hogy más is tud futballozni az albicelestéből. Most erre kevesebb esélyt látok. De az sem biztos, hogy sikerül Messit semlegesíteni!

Lionak ugyanis már csak egyvalami hiányzik az életéből: a legfontosabb trófea. Ő biztos nem adja majd olcsón a bőrét!

Egyéniségek vagy csapat

Örök kérdés, mit ér egy korszakos zseni a mögötte álló, őt kiszolgáló és neki hátteret biztosító csapat nélkül, na, meg persze fordítva is igaz ez, miközben a mostani vb legnagyobb kérdése, hogy egy húzóemberre építő válogatott vagy egységes csapat benyomását keltő nyeri meg a World Cup trófeát.

A döntő előtt 1 nappal tölti be a 23-at James Rodriguez. Otthonról nézi, bronzmeccset játszik vagy a döntőre készül a születésnapján?

A legjobb 8 között például Brazília és Kolumbia úgy találkozik egymással, hogy mindkét társaság eddigi szereplését alapvetően meghatározta egy-egy 22 éves sztár, Neymar és James Rodriguez. Mindketten európai topklubban játszanak, már van nevük, főleg a brazil fenegyereknek, de azért a nagy kiugrás még várat magára. Ha az olimpiai ezüstöt és a Konföderációs Kupa-győzelmet nem számítjuk annak, és egyébként nem számítjuk annak, akkor még hiányzik a karrierjükből és az áttöréshez egy nagy trófea.

Erre most talán Neymarnak van nagyobb esélye, de csak a várakozások és a hazai pálya miatt. A brazil csapat eddig engem ugyanis nem győzött meg, míg a kolumbiai számomra a vártnál is nagyobb játékerőt képvisel. (Szerénységem egyébként tiltja, de megemlítem, hogy az alomfoci.hu volt az első, amelyik 2011-ben a Copa Americán “felfedezte” a kolumbiai válogatottat, illetve 2012 nyarán a belgát…) Mindenesetre Neymar eddig 4, Rodriguez 5 gólt szerzett. Mögöttük a csapat azonban már sokkal eltérőbb képet mutat.

A braziloké nem egységes, nagy a különbség az egyéni teljesítmények között. És sok esetben nem biztos, hogy az ismertebb futballisták és a kisebb sztárok között húzódik meg ez a határvonal. Ezzel szemben a kolumbiai egységes, Pekerman jól összerakta őket. Az első mérkőzés tanulságai azt mutatják, ha kínlódnak a brazilok, könnyen lehet, hogy kívülről kapnak segítséget. És itt most nem a szurkolói támogatásra gondolok.

Ha kiesik Brazília a 8 között, lehet, hogy nem ússzák meg polgárháború nélkül. A korrupcióval tűzdelt, túlzott költségvetési terhet jelentő vb-beruházások miatt amúgy is voltak már zavargások bőven. A FIFA meg úgy van vele, elég jó ez a brazil team, hogy egy aranyat megkapjon – akár érdemtelenül is, minthogy ellenkező esetben kockáztassa: esetleg nem lehet a vb-t befejezni…

Vannak még azonban a 8 között más csapatok is: a németek, a franciák és a belgák például csapatként erősek. Nincs nagy egyéniség, sok nagyon jó futballista alkotja ezeket a gárdákat. Bevallom, nekem ez rokonszenvesebb is, de nagy kérdés, egy nagyon kiegyensúlyozott mérkőzésen, és most már egyre inkább ilyenek következnek, lesz-e olyan játékosuk, aki egy villanásával eldönti a meccs(ek)et.

A brazil és a kolumbiai mellett Argentína és Hollandia rendelkezik ilyennel: náluk Messi és Robben az, aki ki tudja mozdítani a csapatát a holtpontról. Messi eddig az argentín válogatott összes góljában szerepet vállalt (kivéve Rojó fejesét) – vagy ő maga rúgta, vagy a gólpasszt adta, és az Oranje esetében Robben szerepét is hasonlóképpen lehetne leírni.

Az egyéniségekre épülő válogatottak gyenge pontja azonban éppen az, hogy ki vannak szolgáltatva annak az egy játékosnak. Ha ő megsérül, vagy sikerül kivonni a játékból, akkor valószínűleg vége van a csapatnak. Még akkor is, ha az argentínoknál Di Maria nagyon agilis, illetve a hollandoknak azért csak van még egy van Persie-jük és egy Sneijderük…

1986-ban a vb-döntőben Matthäus leradírozta a pályáról Maradonát. Az argentínok akkor bizonyították, hogy a zseniális Diego nélkül is tudnak nyerni, valami ilyesmiben bíznak a brazilok, kolumbiaiak, hollandok és az argentínok most is? Vagy a német, francia, belga iskola csapategysége hozza meg a sikert?

A választ bő egy hét múlva megkapjuk.

Remélhetőleg…

Németország, Algéria és az 1982-es vb következményei

A legjobb 16 között a Nationalelf Algériával találkozik. Kettejük párharcából akár még történelmi jóvátétel is következhet. És akkor bizony a 8 között újabb esélyessel lesz kevesebb.

A két csapat ugyanis az 1982-es spanyolországi világbajnokságon a csoportkörben találkozott és a későbbi események futballtörténelmi változásokat indítottak el.

A mostani vb-n a G-csoport utolsó meccsén fennállt a veszélye annak, hogy a németek és az amerikaiak leikszelnek, mert azzal az eredménnyel mindkét csapat továbbjut, függetlenül a másik meccs (Ghána-Portugália) eredményétől. Hozzáteszem, ez az 1-0 is kényelmes volt mindkét csapat részére, hiszen a portugáloknak 4 góllal kellett volna nyerniük, a Ghánának pedig legalább 1 góllal, de nem 1-0-ra. Volt néhány perc, amikor izgulhattak az amerikaiak, de összességében véve, és ez meglátszott a mérkőzés színvonalán is, nem kellett megszakadniuk vagy kockáztatniuk a továbbjutásért.

A megegyezés-szagú eredményre azért volt esély. A két kispadon ülő szakember, Klinsmann és Löw 2006-ban közösen vezette vb-bronzéremig a német válogatottat. Német kapcsolat pedig akad azért a US-Teamben: Bradley évekig játszott a Bundesligában, a félig német Jonesnak pedig van 8 U-21-es és 3 felnőtt válogatottsága német nemzeti színekben…

Algéria és Németország (anno NSZK) között a futballtörténelmi kapcsolat azonban 1982-re megy vissza. Akkor egy csoportban szerepeltek és bizony a nyitómeccsen az aktuális Európa-bajnok németek kikaptak Algériától. Az észak-afrikaiak aztán kikaptak Ausztriától, majd az utolsó csoportmeccsen megverték Chilét. 4-es csoportban Chile mindenkitől kikapott, és a németek és az osztrákok bármilyen eredményt játszanak 1-0-s német győzelmen kívül, Algéria mindenképpen továbbjutott volna.

Csakhogy az Algéria-Chile meccs egy nappal korábban volt. Így a németek és a kistestvér osztrákok tudták, ha az NSZK 1-0-ra nyer, mindketten továbbjutnak. A meccs 11. percében a németek vezetést szereztek és minden idők egyik “legsportszerűtlenebb” meccsén a két csapat elgurigázgatott még 80 percig, anélkül hogy komolyan megtámadták volna egymást vagy további gólszerzésre törekedtek volna. A meccs a “gijóni megnemtámadási szerződés”, illetve a “gijóni szégyen” néven vonult be a sporttörténelembe.

Hármas pontazonosság jött tehát létre és a jobb gólkülönbséggel a két németajkú csapat ment tovább, Algéria kiesett, a németek pedig a vb-döntőig masíroztak, ahol csak a Paolo Rossi vezette Olaszország tudta megállítani őket…

Történelmi elégtételre készülhetnek tehát az algériaiak. A zászló most a legkevésbé sem nekik áll. Ám épp a németek kapcsán és 1954 óta tudjuk: egy meccsen bármi megtörténhet…

Fontos változás ezek után: a FIFA lépett, és azóta az utolsó csoportmeccseket egy időben kell tartani, spekulációk és sportszerűtlen eredmények ettől függetlenül továbbra is születhetnek, lásd a 2004-es Eb svéd-dán találkozóját, de azért pozitív fejlemény az egy időben tartott meccsek lebonyolítása, mégha nekünk nézőknek kicsit kényelmetlen is és többet kopik a távirányító…

Adiós Mundial

A spanyol válogatott nem tudta megvédeni a címét és idejekorán búcsúzott a VB-től, de legalább emelt fővel tette ezt, hisz az utolsó csoportmeccsén legyőzte Ausztráliát. A 3-0-ra megnyert találkozón érdekes módon pont az a két játékos szerzett gólt először, akiknek a találatai olyan meghatározóak voltak ennek az aranygenerációnak sikereiben. Főleg a hat évvel ezelőtti EB-n, ami a kezdete volt a La Roja sikersztorijának.

Villa szerezte a mérkőzés első gólját, mégpedig egy gyönyörű mozdulattal, majd Torres csavarta el az ausztrál hálóőr mellett a Brazucát. Mintha csak egy megrendezett gálamérkőzés lett volna búcsú gyanánt.
Végül Mata állította be a végeredményt a meccs hajrájában. Így Spanyolország győzelemmel fejezte be világbajnoki szereplését, Ausztrália pedig pont nélkül végzett a csoport utolsó helyén. Azért kíváncsi lettem volna, mire jutnak az aussiek egy könnyebb csoportban. Főként a hollandok elleni teljesítményük alapján akár többre is lehettek volna hivatottak, mindenesetre szégyenkezni nincs okuk.

Barcelonában nincs fociláz. Talán a spanyolok korai búcsúja miatt is, de valahogy nincs az a hangulat, hogy mindenki a VB-t szeretné nézni. Magyarországon a legtöbb vendéglátóipari egység igyekszik legalább egy tévét beállítani, amin lehet nézni a meccseket. Mi magyarok már nagyon vágyunk egy kis sikerre a fociban. Csodálatos lenne visszatérni a futballelitbe, mint ahogy például Uruguay tette.

Vagy csak legalább ott lenni, megpróbálni és tisztességesen helytállni, mint Ausztrália.

A király elköszön

Pont aznap, amikor I. Juan Carlos spanyol király hivatalosan lemondott a trónról, a spanyol válogatottat is letaszították a futball trónjáról. A világbajnok, aki a legutóbbi két Európa-bajnokságot is megnyerte, hosszú évekig nem talált legyözőre és uralta Európa és a világ labdarúgását.

Igaz, tavaly már látszódtak a problémák, amikor a Konföderációs-kupa döntőjében csúnya vereséget mért Brazília a La Rojára, de talán ezt csak egyszeri kisiklásnak tekintették és nem próbáltak meg megfelelő változtatásokat eszközölni.

A Hollandia elleni megalázó vereség után, Chile válogatottja is legyőzte a spanyol nemzeti tizenegyet, Vargas és Aránguiz góljaival. Így a címvédő szégyenszemre – 6 -os gólkülönbséggel áll két meccs után a csoport utolsó helyén, úgy hogy már nincs esélye továbbjutni és csupán egy tizenegyesből sikerült egy gól(ocská)t összehoznia. Volt már hasonló a világtörténelemben, hisz pár évvel ezelőtt az olaszok, előtte pedig a franciák jártak hasonlóan címvédőként.

Egy korábbi cikkemben írtam azokról a spanyol focistákról, akik nem kerültek be az utazókeretbe és továbbra is tartom a véleményem, hogy megfelelő taktikával velük legalább a negyeddöntőig, de lehet, hogy tovább is el lehetett volna jutni.

Ez nem azt jelenti, hogy akik kint vannak Brazíliában és játszottak, rosszabbak. Mindannyian kiváló futbalisták, de valami most hiányzik magából a csapatból. Egy kicsit hiányzik a motiváció, az akarás és a képesség a fejlődésre: meccsről meccsre, hónapról hónapra. Ami a fiatalokban talán még megvan. Persze nehéz azt mondani Iniestának, vagy Xavinak, hogy figyi, te már mindent megnyertél, most inkább azoknak adunk lehetőséget, akik éhesebbek a sikerre. Nehéz lenne ezt mondani a többi játékosnak is, akik még mindig nagyon jók.

Ettől függetlenül a kapitány (aki mindennek ellenére nagyszerű szakember és ezt a rengeteg sikere is bizonyítja) nagy hibákat követett el. Csupán felküldeni a pályára 11 fantasztikus képességű játékost, még nem biztosíték a sikerre. Teljesen koncepciótlan volt az egész csapat felépítése. Xabi Alonso, az egyetlen gól szerzője, csapnivaló volt már az első meccsen és a legnagyobb probléma talán az volt, hogy ő próbálta szervezni a játékot (legalább a második meccs félidejében lecserélte del Bosque). Diego Costa eszméletlen jó focista és a szezonja alapján úgymond megérdemelten került be a kezdőbe, de egyrészt sérülése miatt formán kívül volt, másrészt egyáltalán nem illik bele a spanyol csapat játékába. Ha már őt rakja be, akkor az egész csapat játékát az Atléticora kellett volna elsősorban építeni, ami talán üdvös is lett volna, hisz ezek a játékosok tényleg sikerre éhesek és tudnak küzdeni.

Lehetne még sorolni a problémákat és persze utólag könnyű okosnak lenni, de mindenesetre felfoghatatlan, hogy egy ilyen keretből, hogy lehet ilyen keveset kihozni.
A spanyol foci legsikeresebb korszaka ezzel lezárult, de rengeteg a fiatal tehetség, akik közül sokan már most világsztárok. Ki kell találniuk valamit, hogy újra egy ütőképes csapatot rakjanak össze.

Miért esett ki Spanyolország?

Ma délután a spanyol válogatott szépségtapasszal búcsúzhat. És bár a Cahill nélkül felálló ausztrálok ellen talán sikerül valami hozzájuk méltót is mutatni a vb-n. Most már biztos, hogy ez a mundial nem róluk szól.

Chile is átgázolt a spanyol válogatotton

Ha a közelmúltat nézzük, kétszer is megégett a csoportkörben a címvédő: 2002-ben a franciák rúgott gól nélkül estek ki, 2010-ben az olaszoknak sikerült kipottyanni egy acélosnak éppen nem mondható csoportból.

Utólag mindig könnyű okosnak lenni, de most megpróbáljuk felvázolni, miért volt szinte törvényszerű a kudarc. Mert lehet mutogatni, hogy a vb-dreamteam játék szinte minden csapatában van spanyol játékos, két spanyol klub játszotta a BL-döntőt és azért olyan névsorral érkeztek del Bosque fiai, amelyet jogosan  tartottak esélyesnek a címvédésre.

Valami azonban nagyon nem volt rendben. Mondhatnánk persze, hogy nehéz csoport, balszerencsés nyitómeccs, minden valahogy úgy alakult, ahogy a hollandok Eb-je 2 éve. Ám míg a kontinenstornán a jó nevekből álló Oranje 3 meccsen 1-1 góllal maradt alul, a spanyol válogatott 2 meccsen 1 gólt lőve előbb egy méretes zakót kapott, aztán Chile ellen is kevés a magyarázkodáshoz, hogy ‘de ha bemegy Busquets lövése’…

Nem ment be: és ez az, ami törvényszerű volt!

Böngészgetem a dreamteam-csapatok összeállításait és mit látok: a spanyolok közül többnyire Ramos, Pique, J. Alba, Casillas került be, középpályás, csatár elvétve. Nyilván azért, mert inkább abban bízott mindenki, hogy nem kapva gólt nyernek, mint hogy a támadó alakzatban megszórják az ellenfeleket. Mellesleg elnézve a Real BL-elődöntőjét, döntőjét, Ramos gólerősségében is jobban lehetett bízni, mint bármelyik csatáréban.

Az, hogy a világ- és kétszeres Európa-bajnok ibériaiaknak honosítaniuk kellett egy csatárt, már önmagában szegénységi bizonyítvány.

A csatárproblémák pedig nem újkeletűek! Már az előző vb-n is csak Villában lehetett bízni, hogy termeli a gólokat és ezzel hozza az 1-0-s eredményeket. Az Eb-n 2008-ban Villa a hosszú sérülése után nem lehetett ott, és már akkor kénytelen volt kísérletezgetni del Bosque. Akkor még a csatár nélküli játék és az időnként beállított Torres régi önmagát idéző múló felvillanása elég volt, de a bajok már akkor érződtek!

Mert az olaszok ellen egy barcás huszárvágás elég volt az ikszhez, a magyar válogatottal egy súlycsoportban lévő íreket nem volt nagy kunszt lemosni, a horvátok ellen meg kellett az akkor még világklasszis Casillas bravúrja Rakitic fejesénél. És mindez a csoportkörben volt. De például az elődöntőben is 120 perc gólképtelenség volt a fő jellemző, ám a sérülés-kiállítás miatt széteső olasz válogatott elleni gólzápor elvakította a spanyol válogatott szakembereit. Úgy hitték, minden rendben van.

Pedig tavaly a Konföderációs Kupán újabb intő jelek érkeztek: csak 0-0 az olaszok elleni elődöntőben, és a megnyert tizenegyes párbaj után 3-0-s kíméletlen vereség a brazilokkal szemben.

A tiki-taka korszaka véget ért. Vagy meg kell újítani ezt a fajta futballt, vagy valami mást kell kitalálni.

A Barca szezonja nem volt valami fényes, a spanyol válogatott játékában és jelentős részben játékosállományban azonban még mindig a Barcára épül.

A dreamteam-játék és a spanyol középpályás sor? Busquets, Xavi és Iniesta – miközben mindenki imádja a játékukat – nem túl népszerű a dreamteam-játékokban. Miért? Mert ők nem gólerős középpályások! És ha még kiegészítjük őket mondjuk Xabi Alonsóval, aki az elmúlt két szezonban egyetlen gólt sem szerzett (!) a Real színeiben spanyol bajnokikon, illetve David Silvával, aki mindössze 7-et rúgott a bajnok Manchester City-ben, akkor beláthatjuk, ez a csapat legfeljebb arra jó, hogy a szokásos labdatartási arányt biztosítsák.

A focit azonban gólra játsszák!

Diego Costa még nem rúgott gólt a spanyol válogatott színeiben, a bajnoki hajrában és a BL-döntőn ráadásul nem volt egészséges. Erre akarta építeni del Bosque a világbajnoki részvételt?

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy Casillas nincs élete formájában. Ennek szemmel látható jelei már voltak korábban is, de úgy tűnik, a szövetségi kapitány a hálóőr rutinjában jobban bízott, mint a formájában. Iker két meccsen kb. 3 gólban vaskosan benne volt, de összességében véve egyik találkozó sem rajta ment el. Nem egyedül rajta…

Régebben tartás adott a csapatnak, hogy amikor már minden csapategység elbukott, Iker még életben tartotta a reményeket egy földöntúli bravúrral. Most már arra sem számíthatnak, hogy a védhetőt védi és esetleg nem betlizik. Ez pedig elbizonytalanítja az előtte játszókat is…

Többen jelezték a második vereség után: ez nem egy korszak vége! A válaszom az, hogy: De igen! Ha ezzel nem jönnek tisztába, akkor végképp elszürkül a La Rojas. Miközben döbbenetesen sok tehetséges futballistájuk van.

Váltani kell! Új szövetségi kapitány a padra, friss taktikai elgondolások a pályára és akkor akár harmadjára is behúzhatják az Eb-t két év múlva. Addig azonban még sok munka és feladat, na meg egy selejtezősorozat is vár rájuk.

Na, és persze egy lehetőleg szép búcsú a brazíliai vb-től.

Egy európai esélyes már elbukott. Tényleg nem törik meg ezúttal sem az átok, és nem tud nyerni európai csapat az amerikai kontinensen?

Láttuk a világbajnokot…

Tegnap este óta ehhez hozzátehetjük: …megbukni!

És habár a brazil játékosok és drukkerek egy emberként lélegeztek fel, és velük együtt megkönnyebbült jónéhány esélyes válogatott is, mi most elsősorban nem a spanyolok vesszőfutására gondoltunk, hanem arra, hogy az első kör leteltével minden vb-résztvevő megmutatta már magát: azaz, láttuk a világbajnokot!

Mert valahol megbújt a tömegben és most már azt is tudjuk: a La Roja Furia nem lesz címvédő.

A vert sereg

Ami azt illeti, és csak a magam nevében nyilatkozok, én nem láttam az első körben olyan teljesítményt, amelyre csettintve azt mondtam volna: Ez igen, ezek lesznek a vb-győztesek!

Brazília megszenvedett a jól játszó horvátok ellen, csak bírói segédlettel tudott győzni. Bár Mexikó ellen meg aztán nyerni sem sikerült nekik, a csoportgyőzelem és spanyolok búcsújával a 8 közé jutás nincs különösebb veszélyben – mert ahhoz azért elég jók, hogy hazai pályán mind a holland, mind a chilei csapattal szemben továbbmenjenek.

Van Gaal összekapta a hollandokat az Eb és kapitánykodása nyitányaként a megújuló belgáktól kapott lecke óta, de azért még csoportgyőzelem esetén sem fogadnék rájuk, ha a jól szervezett és lendületes horvátokkal akadnának össze a 16 között. A védelmük sebezhetősége különösen az ausztrálok elleni meccsen mutatkozott meg.

A korábban halálcsoportnak kikiáltott D jelű kvartett számomra egyáltalán nem meglepő módon az olaszokról fog szólni, és ha ezt a formát tartják, akkor az elődöntőig mindenképpen el fognak jutni. Hogy világbajnoki ambícióik is lehetnek? Az talán még nem látszik, de van lehetőség a torna alatti fejlődésre és valljuk be: 2006-ban sem gondoltuk volna róluk az első meccs után…

A franciák jó játéka kellemes meglepetés, igaz, a játékosanyag még Ribery nélkül is megvan ehhez, és a szakmai vezetéssel szemben sem merülhetnek fel a 4 évvel ezelőttihez mérhető aggályok. A 16 között azonban a bosnyákok képesek lehetnek visszavágni nekik a korábbi selejtezős kudarcokért. De ha nem ott, akkor a negyeddöntőben Németország mindenképpen megálljt parancsol majd nekik.

Argentína az európai másodvonalbeli bosnyákok ellen megkínlódott, a statisztikák és a játék képe alapján sem játszott olyan fölényben, mint azt egy vb-címre aspiráló csapattól elvárható lett volna. Messi legjobb önmagát idéző villanása, di Maria Realból átmentett formája azért biztató lehet, de valahogy a védelem most sem tűnik az igazinak.

A migrációs hátterű németek ezúttal sem énekelték a himnuszt. Ez még visszaüthet, a klasszikus német Kampfgeist egyedül Müllerben van meg…

A németek ezzel szemben legázolták a 2006 óta szinte minden nagy világversenyen elvert portugálokat. Ehhez persze, kellettek Neuer bravúrjai és Pepe ostoba megmozdulása, de azért a Nationalelf nagyjából egyben van. A Lahm-Götze-Müller fémjelezte Bayern-trió jól muzsikál, bár a sztárzenészek mellett Özil karmester mintha elejtette volna a pálcát. A portugáloktól valamivel többet vártam, de nagyon kijött az, amiről a Nemzeti Sport újságírói cikkeztek: nem egységes a portugál válogatott (pedig 2012-ben nagyon annak tűnt), két csapatból áll: van Ronaldo, és vannak a többiek. És bár az aranylabdás korszakos zseninek tekinthető, egyvalamit nem tud (vagy lehet, hogy ez csak a mai futballban már nem lehetséges): hátán vinni a csapatot. Egyébként 2002-ben egy igen ütős Portugália kikapott az USA-tól és kiesett. Ez akár most is megtörténhet. Egy német világbajnok ugyanis ott lesz ellenük vasárnap Manausban az amerikaiak elleni meccsen: kapitányként a kispadon…

A belgák igazolták a várakozásokat az első meccsen és bár Algéria borzasztóan megnehezítette a dolgukat, azért csak kijött a tudásbeli különbség. Ha így folytatják, a csoportelsőséggel nem lehet gond. És ha már a csoportban Portugália elbukik vagy legalábbis nem jön látványosan lendületbe, akkor a 8 közé is gond nélkül tovább lépnek. Ott viszont Argentína már nagy falat lesz. (1986-ban az elődöntőben találkoztak, és akkor a dél-amerikaiak világbajnokok lettek…)

Sok szimpatikus középcsapat van, amelyek igencsak felszívták magukat: Horvátország, Chile, Elefántcsontpart, Svájc, Kolumbia, Belgium. Egy-két kör, talán egy-két nagyobb meglepetés is bennük van, de mindez a tornagyőzelemhez kevés. Nem véletlenül tartjuk őket számon azon a helyen, ahol vannak. Az egyre erősödő kihívásokkal szemben egy idő után már nem tudják állni a versenyt.

Tippem a világbajnoki elődöntőkre:

Brazília-Németország

Argentína-Olaszország

Hagyományosan az amerikai kontinensen nem nyer európai csapat vb-t. Ha tartjuk magunkat ehhez, akkor Messi vagy Thiago Silva emelheti magasba pár hét múlva a World Cupot.

De elképzelhetők legendás döntőpárosítások megismétlődései is:

brazil-olasz (1970), argentín-német (1986, 1990), de az igazi csemege a fentebbi statisztika megdőlése révén a német-olasz (1982) döntő lenne. Annak idején a taljánok nyertek. Bizony, sokan magukhoz nyúlnának, ha Balotelli lenne 2014 Paolo Rossija… 🙂