Álomdöntők, amikről lemaradtunk

1990., világbajnokság
NSZK-Olaszország

Az olasz rendezésű vb-n két csapat félelmetesen kiemelkedett a mezőnyből. Az újraegyesítés hevében, de még mindig „csak” nyugatnémet NSZK a csoportban legázolta a végül vb-5. Jugoszláviát, kiverte egy parázs meccsen az aktuális Európa-bajnok Hollandiát, és bár ahogy közeledtek a döntő felé, egyre nehezebben sikerült kivívni a továbbjutást, azért ahhoz kétség sem férhetett, hogy megérdemelten jutottak el a fináléig Beckenbauer fiai, sőt, ha már ott voltak, a trófea elnyerése sem érdemtelenül történt.

Az viszont örök rejtély marad, hogy mire lett volna elég az a fantasztikus menetelés, ha a döntőben nem az előző vb-győztese, ám 1990-re már igencsak megkopott fényű Argentína lett volna az ellenfelük, hanem az a házigazda Olaszország, amelyik az elődöntőig gólt sem kapott. Íme, az Azeglio Vicini irányította csapat menetelése:

Olaszország – Ausztria 1-0
Olaszország – USA 1-0
Olaszország – Csehszlovákia 2-0

Olaszország – Uruguay 2-0

Olaszország – Írország 1-0

Olaszország – Argentína 1-1 (tizenegyesekkel: 3-4)

A címvédő argentínok a döntőig csak botladoztak, hihetetlen szerencsével léptek túl Brazílián, kibekkelték a tizenegyesekig Jugoszlávia ellen, és ugyanezt eljátszották az olaszok elleni elődöntőn is. Az első számú kapusuk, Pumpido a csoportkörben megsérült, és a helyére beálló Goicoechea a torna legjobb kapusává, ráadásul egy félelmetes tizenegyesölővé nőtte ki magát. Ez juttatta át csapatát két tizenegyespárbajon is. Az már inkább sorsszerű, hogy a döntőt éppen egy tizenegyessel veszítették el, amit Brehme olyan tökéletes rúgott, hogy már Goicoechea sem segíthetett…

Az olaszok búcsúztatására azonban még elég volt, és így mi, futballrajongók szegényebbek lettünk egy álomdöntővel.

Néhány érdekesség:
1. A torna kezdetén még a Vialli-Carnevale csatárkettős élvezte az olasz szövetségi kapitány bizalmát, ám idővel átvette a helyüket Schillaci és Roberto Baggio, akik sokkal gólerősebbek voltak, Salvatore Schillaci ráadásul a vb gólkirályi címét is megszerezte.

2. A balszerencsés kimenetelű elődöntőn a tizenegyespárbajban Baggio és Baresi is belőtte a maga tizenegyesét, a két játékos 4 évvel később a világbajnoki címet eldöntő párbajban már tragikus hőssé vált…

3. A tizenegyesek – a vb-k történetének leggólszegényebb tornáján – a világbajnok menetelésében is nagy szerepet játszottak. A németek első négy meccsükön 12 gólt rúgtak, aztán a legjobb 8 között csupán Matthäus tizenegyesgóljával verték a csehszlovákokat, egy megpattanó szabadrúgásból egyenlítettek az angolok ellen, hogy aztán tizenegyesekkel jussanak a döntőbe, ahol – ahogy azt már említettem, szintén egy tizenegyesgóllal nyertek Argentína ellen.

4. A világbajnok csapat három meghatározó játékosa (Matthäus, Brehme, Klinsmann) az olasz Internazionale idegenlégiósa volt, ráadásul két további alapember (Völler, Berthold) is Olaszországban (AS Roma) kereste kenyerét.

5. Az olasz válogatott az első 5, kapott gól nélkül lejátszott meccsét kivétel nélkül a Stadio Olimpicóban játszotta, a fővárosban. Az elődöntőre azonban Nápolyban került sor, az ellenfél csapatkapitánya, Diego Maradona hazai pályáján. Nem csoda, ha az azzurri nem jutott el a római döntőbe…

2000., Bajnokok Ligája
FC Bayern München – FC Barcelona

Tíz évvel később az európai elitligában kesereghettünk, hogy a kupa két legjobb csapata nem került össze a döntőben. Fájdalom, de még azt sem mondhatjuk el, hogy legalább az egyik bejutott, és megnyerte…

Az adott év kiírásának az volt a különlegessége, hogy két csoportkör is volt, amelyeket az FC Barcelona (a csapat gerincét tekintve a 95-ös BL-győztes Ajax reinkarnációja) veretlenül zárt, 12 meccsen 36 gólt lőve, ami 3-as gólátlagot jelent…

Lenyűgöző játékkal tömték ki a Sparta Prahát, az AIK Stockholmot, de alapos leckét kapott az Arsenal, a Fiorentina, a Porto és a Hertha BSC is.

A negyeddöntő odavágóján Londonban a nyílt sisakos játékot a Chelsea 3-1-gyel büntette, ám a visszavágón a Barca hozta a 3-1-et a rendes játékidőben, és a hosszabbításban végül 5-1-re végezte ki ellenfelét. (Régi szép idők! :-)

Így jutott el az elődöntőig, ahol a bajnokságban is közvetlen riválisa, a Valencia várt rá. A Primera Divisionban pontazonossággal végeztek, a Barca a jobb gólkülönbségének köszönhetően lett 2., a Valencia pedig kénytelen volt beérni a 3. hellyel. A BL-ben épp fordítva történt. De ne szaladjunk ennyire előre!

A Bayern München egy PSV ellen becsúszott vereség miatt csak az utolsó fordulóban biztosította be továbbjutását az első csoportkörben, ahol a már említett Valenciával oda-vissza 1-1-et játszott. A második csoportkörben viszont gálázott, pedig az akkoriban nagyon erős Dinamo Kijevvel és a végül BL-győztes Real Madriddal voltak egy csoportban, ám már az utolsó forduló előtt biztos csoportelsőként végeztek. Nem csoda, hiszen a Real oda-vissza olyan focileckét kapott, amilyet a király klub történetében talán még soha. A Bayern álomfocit játszott a Bernabeuban és a müncheni Olimpiai Stadionban is (4-2, 4-1). Aztán kicsit izzadtságszagúbb, de magabiztos negyeddöntőkkel lépett át az FC Portón, hogy az elődöntőben újra a Real Madriddal kerüljön össze. (Pedig de szívesen kerültek volna szembe az előző döntőben őket megtréfáló Manchester Uniteddel! Csakhogy Redondo és Raul másképp gondolta…)

Az elődöntőkben aztán minden a várakozásokkal ellentétesen alakult. A Valencia szétkontrázta a Barcát, a 4-1 gyakorlatilag eldöntötte a továbbjutás kérdését, a visszavágón a Barcelonának csak egy szépségtapaszra elegendő győzelem sikerült (2-1). Gyakorlatilag ugyanez történt a Münchennel is. Pedig az odavágó után (2-0 a Realnak) még nem volt olyan reménytelen helyzetben, mint a Barca. Anelka nagy pillanatai voltak ezek, a Bayern pedig félelmetes elánnal támadott. A müncheni visszavágó a BL történetének egyik legnagyobb meccse volt.

2009., Konföderációs Kupa
Brazília-Spanyolország

A 2008-as Európa-bajnoki címtől kezdődően Spanyolország egyértelműen globális dominanciára tört a labdarúgás terén. Átvette a világranglista első helyet, és 2009 folyamán már a brazilok által a 90-es évek közepén felállított veretlenségi rekordot fenyegette. Éppen a Konföderációs Kupán állította be a rekordot, és már csak az USA elleni elődöntőt kellett volna megnyerni ahhoz, hogy önállóan birtokolja a megtisztelő címet a La Rojas. Ám az elődöntőt elveszítette, és így nem került össze a szintén nagy formában a döntőbe érkező selecaóval. Sajnos, a két látványos, támadó focit játszó válogatott egy évvel később a vb-döntőben sem találkozott egymással.

Pedig a világbajnokság főpróbáján is nagyszerű formát mutatott a két csapat. A spanyolok (a vb-től később veretlenül búcsúzó) Új-Zélandot 5-0-ra gázolták el, és a csoportból úgy mentek tovább, hogy 8 rúgott góljuk ellenében egyetlen egyet sem kaptak.

Dunga együttese a közismerten erős amerikaiakat és az akkor még világbajnoki címvédő olaszokat lépték le egyaránt 3-0-val a csoportjukban, hogy végül a spanyolokkal nem találkozva behúzzák a tornagyőzelmet is. A két csapat formájával aztán 2010 nyarán sem lehettünk elégedetlenek, ám akkor meg a brazilok estek ki idő előtt a hollandok elleni rövidzárlat miatt.

Soha nem tudjuk meg, milyen meccset produkált volna két ilyen offenzív csapat találkozója…

Álomdöntők, amikről lemaradtunk bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Visszajelzés: Álomdöntő, amiről nem maradunk le | Álomfoci

  2. Visszajelzés: Megtört az átok | Álomfoci

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>