A Schalke-Arsenal és a Dortmund-Real Madrid párosításokról senki sem gondolta volna, hogy a Bundesliga-csapatok 4 pontot hoznak két meccs alatt, ráadásul úgy, hogy kis szerencsével akár többet is megérdemeltek volna.
Miután azonban így alakultak az eredmények, már nem is annyira meglepő, hogy a ruhr-vidéki ősi riválisok vezetik csoportjaikat és jó esélyük van a továbbjutásra, sőt akár a kvartettjük megnyerésére is. Ez kiváltképp megsüvegelendő a BVB esetében, amely a sors(olás) szeszélye folytán egyfajta halálcsoportba került.
A két klub ugyan nem nevezhető európai szinten sem kiscsapatnak – a dortmundiak a kilencvenes években még BL-t is nyertek, a Schalke – nem érdemtelenül – az elitliga elődöntőjéig menetelt két éve, azért az árulkodó (vagy legalábbis volt eddig), hogy nem is minden évben szerepeltek a legelőkelőbb európai kupában, vagy ha mégis, azért az elmúlt 10 évben nem nagyon emlegették őket a trófeára is esélyesek között.
Mindez furcsa is lehetne Európa egyik legerősebb bajnokságának jeles képviselőitől, ám tény, a Bundesliga magas UEFA-együtthatója jóformán csak a Bayern München konstans kiemelkedő BL-teljesítményének köszönhető. A müncheniek az előző szezonban igazán megérdemelték volna a végső győzelmet, de azt balszerencsésen – nem kis részben mondjuk önnön hibájuk miatt is – elbukták. Idén viszont félelmetes formát mutatnak, otthon és a nemzetközi porondon egyaránt. (Még akkor is, ha pl. a BATE ellen becsúszott egy kis gikszer.)
Jupp Heynckes a Lille elleni meccs előtt a “túl sok eufóriától” óvott, és így a meccs után (6-1-es győzelem örömfocival fűszerezve) mondhatnánk, ez most még nehezebb lesz. Pedig nem. Robben nyilatkozata rávilágít ugyanis a címben feltett kérdés egyik pontjára. A holland támadó megjegyezte, a sajtó, a szakma, a szurkolók dicsérhetik őket, de ők önmagunkat nem. Nekik a földön kell maradniuk és hétről-hétre kivívni a dicsérők elismerését. Talán kicsit álszerénynek tűnik ez a nyilatkozat, és felhozhatnánk, máshol sincs ez másképp, hiszen a Barca-játékosok sincsenek elszállva önmaguktól, pedig nekik aztán jutott a sikerekből bőven, sokkal bővebben, mint mondjuk a Bayern-futballistáknak. A lényeg azonban mégiscsak a gondolkodásmódban van, ami egyébként is általában jellemzi a németeket (és rendszerint olyan idegenlégiósokat hívnak a csapataikba, akik ezt a gondolkodásmódot magukévá tudják tenni). Ez a fajta hozzáállás és az a tény, hogy mentális nagyon erősek meghatározó elemeik a sikereiknek.
A Bayern nem illetődött meg tavasszal a Real elleni BL-elődöntőben, bátran, támadó szellemben focizott, és ugyanez jellemezte a Dortmundot is a Blancók elleni két meccsen. Nézetem szerint nagy csapattá csak így válhat egy klub: ha a legnagyobbak ellen is fel meri venni a kesztyűt, és nem szerencsével, bekkelős célfutballal próbál operálni. Egy-egy sikerhez persze ez utóbbi is elég lehet (lásd az Inter vagy a Chelsea BL-győzelmét).
Ugyanakkor hosszabb távon mégiscsak a “német modell” válhat sikeressé. És e tekintetben óriási a különbség a zárójelben említett két klub, valamint a jelenleg a BL-ben vitézkedő 3 Bundesliga-csapat között. A Chelsea-ben és az Interben rengeteg idegenlégiós játszik, akiknek többsége csak úgy kerülhetett oda, hogy előtte már valahol máshol befutott, ugyanez vonatkozik a hazai futballistáikra (elsősorban a Chelsea-nél). Náluk az utánpótláscsapatban kiemelkedő 17-18 éves srácnak gyakorlatilag semmi esélye, hogy idővel bekerüljön az első csapatba.
Ezzel szemben a Bayern, a Borussia vagy a Schalke bátran nyúl fiatal játékosokhoz, mégha nem is mindig a saját utánpótlásból merítve. És ezek a fiatalok nagyon hamar meghálálják a bizalmat. Példa lehet erre Müller üstökösszerű feltűnése, de akár említhetjük Reust is, aki Dortmundba érkezése előtt “csak” egy tehetséges játékos volt, most viszont kiemelkedően a legjobb formában lévő német futballista, aki a válogatottban is a kiegészítő szerepből a Nationalelf meghatározó játékosává nőtte ki magát röpke pár hónap alatt.
Meg lehet nézni ezeknek a csapatoknak a keretét: a Bayernben csupa 25 év alatti található, aki annál idősebb – néhány kivételtől eltekintve – azok pedig évekkel ezelőtt érkeztek a csapathoz akkor még 25 éven aluliként. Még a külföldi igazolásaikban is megnyilvánul ez a szemlélet: az osztrák Alaba mindössze 20 éves, a svájci Shaqiri 21, J. Martinez 24. A BVB gyakorlatilag egy U23-as csapat kiegészítve néhány túlkorossal, és az ő keretükben is túlsúlyban vannak a német játékosok. A Schalke keretében is meghatározó szerepet játszanak olyan fiatal német labdarúgók, mint Unnerstall (22), Höwedes (24), Holtby (22), Draxler (19), Neustädter (24), és mellettük olyan idegenlégiósok, mint Papadopoulos (20), Matip (21), Uchida (24), Pukki (22) – többségük már a két évvel ezelőtti nagy BL-menetelésnek is tevékeny részese volt.
Hasonló modellel kevés más csapat operál, sokkal erőteljesebben épít mondjuk saját utánpótlására az FC Barcelona és az Ajax, amelynek meg is van (volt) az eredménye, hozzá kell tennünk azonban, hogy a Barcában is csak a Guardiola-éra óta divat bátran beépíteni saját nevelésű fiatalokat a teambe. Még Pep hozta fel a saját maga edzette utánpótláscsapatból Busquetset és Pedrót, de például Fabregas, Pique és Jordi Alba már kerülő úton jutott el minden blaugrana kölyökfocista nagy álmához… Külön történet még Alex Ferguson jó orra a kivételes tehetségekhez, ám többnyire ő sem Britannica provincia limesein belül találja meg a csiszolatlan gyémántokat, igaz, az 1999-es BL-győztes csapat gerince (Beckham, Scholes, Giggs, Butt) az ő keze alatt nevelődött United-ifiből került ki.
Ha azonban végignézzük, hogy az elmúlt 10 évben kik nyerték meg a BL-t, számos olyan csapatot találunk, amelyek inkább a kiforrott, sztárjellegű igazolásokra esküsznek: Real Madrid, AC Milan, Liverpool, Inter, Chelsea. Ugyanakkor Barcelona hegemóniája, és remélhetőleg a német csapatok nemzetközi áttörése talán új irányt szabhat a labdarúgás fejlődésének.