Könyörgöm, valaki szabadítsa meg ezt az Eb-t az angoloktól! Amit Hodgson csapata játszik, az egyenesen a 8. csapással ér fel! És mondom mindezt egy olyan kontinenstornán, amelyen eddig még az élvezetes támadófutballjáról ismert spanyol és német válogatott sem kápráztatott el bennünket. A hasonló kategóriát képviselő (vagy talán már csak múlt időben: képviselt) Hollandia impotens játékkal, szerzett pont nélkül búcsúzott, az oroszok egy meccsnyi fociélményt nyújtottak (az is részben a bátor, de öngyilkos taktikával felálló cseheknek köszönhető), majd ők is felvették a legújabb holland módit, a többiektől meg úgymond mit is vártunk…

Eljött a túlbiztosítottság kora, amikor mindenki csak éppen annyit kockáztat, amennyit feltétlenül szükséges vagy még annyit sem, és nem lesz nyíltabb a játék akkor sem, amikor már nincs más hátra, csak előre… Az angolok úgy mentek ki a pályára, hogy nekik az iksz elég. Szövetségi kapitányuk szembehazudhatja az egész világsajtót, hogy soha nem lehet döntetlenre játszani, ő immár harmadszor küldte pályára ilyen megúszós taktikával a csapatát és az a legszomorúbb, hogy még így is veretlenek, sőt, nyertek két meccset. Ugyan mesélje már el nekem Mr. Hodgson, hol jellemző ez a futball az angol élvonalra. Mikor játszik pl. a Manchester United, az Arsenal vagy a City ilyen gusztustalan bunkerfocit? (Némelyikük még akkor sem, ha történetesen az FC Barcelonával kerül szembe!)

Joggal féltem a Chelsea BL-győzelme után, hogy az a fajta futball, játék (nem tudom, hogy ezek a szép szavak használhatók-e egyáltalán a Kékekkel összefüggésben) mérvadó lesz az Európa-bajnokságra nézve is. 2004-ben ugyanis már megtapasztaltunk valami hasonlót: akkor a mourinhós defenzív célfutballal az FC Porto meglepetésre megszerezte a legrangosabb klubcímet Európában és a nyár minderre még rátett egy lapáttal. A Portóra épülő portugál válogatott hazai pályán a döntőig menetelt az Eb-n, és utólag a kék-fehérek célfutballjához hasonló játékuk is látványosnak tűnt annak tükrében, hogy végül Görögország lett a kontinensbajnok.

Mondhatnám, aggodalomra most is van ok bőven. Az egyetlen 100%-os válogatott Németországra – mindezt ráadásul a halálcsoportban teljesítette! – a görögök várnak a negyeddöntőben, ami sok jót nem ígér. Ha Löwék tovább is mennének, vért fognak izzadni azon a meccsen. Milyen a sors: a görögök esélyeit nagyban csökkenti, hogy a csapatkapitány Karagounis bírói tévedés folytán kétsárgás eltiltását tölti. A 2004-es Európa-bajnok játéka gyakorlatilag pótolhatatlan. Hihetetlen sokat dolgozik a középpályán és az általa rutinosan “kiharcolt” szabadrúgások biztosítják a görög támadások felépítésének szinte egyetlen lehetséges módját: 35-40 méterről felívelgetni a labdát. Csak remélni merem, hogy az elődöntőben már nem lesz alkalma pályára lépni…

A portugálok már rég levetkőzték magukról az Európa braziljai címet. Igen, van egy fantasztikus Ronaldójuk és Nanijuk – amint láttuk, orbitális hibákra azért mindketten képesek, de ezzel le is tudtuk a luzitán támadófutballt. A csapat defenzív felépítésű, két gyors szélsőjük kontrajátékára alapoznak, és emiatt jaj annak, aki kinyílik ellenük. Hát a csehek ezt a szívességet nem fogják megtenni! Ők tanultak az első meccsből és azóta mélységben sokkal biztosabb lábakon állnak. 1996-ban ugyanez a páros nem túl élvezetes negyeddöntőt vívott egymással. A portugálok mentek előre, ahogy az az akkori futballjukból törvényszerűen adódott, a csehek pedig beásták magukat és csak időnként merészkedtek előre egy-egy ellencsapás erejéig. Egy ilyen alkalmával Poborsky emlékezetes gólt rúgott Vitor Baiának, azt azért még ezzel együtt sem állíthatjuk, hogy Nedvedék megérdemelt győzelmet arattak. A csehek most is csak valami hasonlóban bízhatnak, mert a fenti fanyalgás ellenére, illetve éppen az ott vázolt portugál foci miatt azért Ronaldoék messze esélyesebbek.

A spanyolok eddig csak a szükségeset futballozták, se többet, se… hát, még inkább kevesebbet. Csakhogy annyira jók, hogy még ez is elég volt. Az írek nem mutattak Európa-bajnoki színvonalat, a két jó csapat elleni meccsen pedig meglehetősen visszafogottak voltak. Nekik ugyan mindegy lehet, kit kapnak ellenfélként, és a Barca-Chelsea BL-párharc tanulságaiból kiindulva talán még szerencsésebb is, hogy nem az angolokkal kerültek össze. Ugyanakkor kevésbé élvezetes, ám annál célratörőbb futballért a Jacquet-iskolán nevelődött Blanc csapatának sem kell mennie. Szomorú az az Eb, ahol a svédek meccseit kellett várjuk, hogy valami élvezetest is láthassunk. Ibráék megtették a magukét, mindez persze a továbbjutásukba került. Lehet, hogy ez is igazolja a biztonsági futball létjogosultságát? Hamrén társulata mindenesetre két nagy veretlenségi sorozatot is megszakított: tavaly ősszel a hollandokét még a selejtezőkön, ezúttal pedig a franciákét. Az igazsághoz mondjuk az is hozzátartozik, a veszteseknek egyik meccsen sem volt már tétje az összecsapásnak…

Az Eb előtt holland, német, spanyol, olasz – az utóbbiak bundabotrányai és a franciák egyre jobb formába lendülése után Ribery-éket vártam negyedikként az elődöntőbe. A hollandok már elbúcsúztak, de a portugál-pótlékkal még kiegyeznék. És valahogy a spanyol-német-olasz trió is létrejöhet. Feltéve, hogy az angolok nem köpnek bele a levesbe. Igazából már talán az sem lenne baj, de legalább érdemeljék ki!