Kialakult a legjobb 4 mezőnye és ebben vajmi kevés meglepetés van. Már gyakorlatilag fél évvel ezelőtt megjósolhattuk, hogy az elődöntőbe a B-csoport és a C-csoport két-két sztárcsapata (Németország, Hollandia), illetve (Olaszország, Spanyolország) jut be. (Lásd korábbi bejegyzések: http://alomfoci.hu/pillanatnyi-forma-a-legutobbi-meccsek-tukreben-b-csoport/ és http://alomfoci.hu/pillanatnyi-forma-a-legutobbi-meccsek-tukreben-d-csoport/) Hollandia ugyan csalódást keltő módon szerzett pont nélkül búcsúzott, de így a németek oldalán a csoport másik továbbjutója, Portugália masírozott be a négy közé.

Árulkodó jel, ahogy a két házigazda mellé sorsolt gyenge csoportokból senki sem élte túl a negyeddöntőket. AZ UEFA-nál ezen érdemes lenne elgondolkodni! (Igaz, 4 év múlva ennek már semmi jelentősége nem lesz: Franciaország nem olyan kis futballnemzettel rendelkezik, mint a lengyel, az ukrán, vagy akár a svájci és az osztrák nép, ráadásul akkor már 24 csapatos lesz a torna, minek következtében felhígul majd a mezőny.)

Nézzük meg az élvezetes meccseket sajnos nem hozó negyeddöntők szakmai tanulságait és tegyünk egy kis kitekintést az elődöntőkre is!

Portugália. A világ 2. legjobb futballistájával (és ezek szerint Európa legjobb labdarúgójával), BL-győztessel, Real-játékosokkal, ManU-sztárral és sok egyéb jó futballistával felvértezve egyáltalán nem meglepő a jó szereplése. Ráadásul úgy tűnik, Paulo Bento egységes csapatot kovácsolt. A világbajnokságon két éve már mutatkoztak a portugál újhullámos futball jelei: hihetetlenül stabil védekezés és abból váltás villámgyors kontrákba. A világbajnokságon 3 földrész legjobbjaival is találkoztak és mindössze a későbbi világbajnok spanyolok rezgették meg a portugál hálót. Bento ugyan átalakította, felfrissítette a keretet, de a fentebbi futball alaptétel maradt. Szóban is többen bírálták a portugál csapat defenzív jellegére tett megjegyzéseimet, ezért úgy gondolom, a legjobb az lesz, ha a tények beszélnek helyettem.

Igen, az vitathatatlan tény, hogy Ronaldoék a csehek ellen sokkal támadóbban léptek fel, csakhogy Csehország válogatottja egy lelkes és szerencsés kiscsapat – akiket még a nem Eb-résztvevő magyar válogatott is legyőzött, ugye… Ezzel szemben a halálcsoportban – ahonnan a portugálok továbbjutása azért mindenképpen elismerést érdemel – a mutatók már messze nem olyan támadó csapat benyomását keltik. (És halkan hozzáteszem, a csehek ellen az oroszok is hasonló statisztikát produkáltak azzal az egyáltalán nem elhanyagolható különbséggel, hogy abból 4 gól és egy sokkal látványosabb játék alakult ki…)

Míg Pepe-ék 555-öt passzoltak a negyeddöntőn 83%-os pontossággal és 62%-ban birtokolták a labdát, addig a 3 csoportmeccsen rendre 400 alatt (többnyire jóval alatta) maradt ez a szám hetvenegynéhány százalékos pontosság és 40% körüli labdabirtoklási aránnyal. Már ez önmagában jelzi, Bentoéknál első a védekezés és majd csak a labdaszerzésből indul a lehetőleg minél gyorsabb ellentámadás. Nem véletlen, hogy a jobb ellenfelek ellen 19-, 16- és 17-szer kellett szabálytalan eszközökkel megakasztani az ellenfelek támadásait, míg a csehek ellen elegendő volt 7-szer ilyen meg nem engedett módon közbeavatkozni. Ez persze nem azt jelenti, hogy a 16-oson bunkereznének, a hihetetlenül nagy munkabírású Veloso-Meireles-Moutinho trió mellett rengeteget besegít a zavarásban, labdaszerzésben Ronaldo és Nani is, így már a középpályát megszállva igyekeznek labdát szerezni. Ettől függetlenül – valószínűleg tudatosan – átengedik a teret és a kezdeményezést az ellenfélnek: hadd jöjjön egy kicsit feljebb, hogy Ronaldonak és Naninak legyen területe a gyorsaságát kihasználni.

Ezen a taktikán nem kell sokat gondolkodni az elődöntőre: a spanyolok ellen, ha nem akarnak is, beszorultak volna. A párharc abból a szempontból érdekes lesz, hogy a vb-n a Rojas nyert 1-0-ra, utána egy barátságos meccsen azonban kíméletlenül szétkontrázta őket a portugál válogatott. Ha valaminek, akkor most az előbbinek van esélye, az utóbbinak csekély – kiváltképp, hogy a spanyolok nagyon készülnek Ronaldo közös semlegesítésére. Én személy szerint úgy gondolom, hogy nem Arbeloa a legalkalmasabb ember a feladatra, hogy megállítsa, mégha egyébként CR klubbéli csapattársa és ilyenformán nyilván nagyon jól ismeri a kvalitásait és talán azt is, miképpen tartható kordában. Ha del Bosque mer nagyot húzni, akkor Arbeloát beviszi középre és Ramost kihozza jobb szélre, vagy akár belső védőként Ramos helyén bedobja Raul Albiolt, mert szerintem mindenképpen a másik Realos csapattárs az, aki kellő adottságokkal bír fizikálisan, hogy megállítsa a portugál zsenit. Persze, arra is emlékezhetünk, ahogy a vb-döntőn Robbent próbálták semlegesíteni: Capdevila soha nem egyedül vette fel a száguldó hollandot, hanem mindig mögé zárt valaki a csel után esetlegesen megnyíló területeket lezárandó. Érdekes, hogy miközben ez a fegyelmezett taktikai húzás sokáig sikeresnek bizonyult, a későbbiekben feljebb tolódó spanyol védelem középen vált sebezhetővé és két váratlan kiugratásnál is hatástalan maradt Robben semlegesítése. Hogy a spanyolok világbajnokok lettek, az nem kis mértékben múlt Casillas földöntúli védésén és Puyol a játékvezető által nem büntetett, szabálytalan megmozdulásán. Alonso szerint csapatként állják majd útját Ronaldo rohamainak és csupán apró kiigazítást végeznek eddigi játékukon, de alapvetően nem változtatnak. Ez utóbbit a semleges szurkolók nyilván fájlalják, a kijelentés egészéről pedig süt, hogy éppen ő – mégha tudja is Ronaldo semlegesítésének titkát – nem fogja kifecsegni az öltözőben, ahol “Barca-kémek” tömkelege hegyezné fülét az okosságokra 🙂

Ezzel együtt már át is térhetünk a spanyol-francia negyeddöntőre, ahol éppen az idézett Xabi Alonso volt a meccs hőse, és amelyen a spanyolok újfent nem szereztek tömeges híveket a labdarúgásnak a sportággal még csak most ismerkedők köréből. Persze a 2 gól, a 12 kapura lövés, az 59%-os labdatartási arány, a 716 (!) 89%-os pontossággal elvégzett passzok miatt igazán nem nekik kell elnézést kérniük.

Laurent Blanc számomra érthetetlen összeállításban küldte pályára csapatát: a 4 védő mellé felrakott a pályára még kb. 4 védekező középpályást, akik közül mondjuk Malouda alapvetően inkább támadó felfogású, de ezúttal védekező feladatot kapott, illetve jobb hátvéd pozíciójából feljebb tolta Debuchyt és helyére Reveillere-t tette a csapatba. Mindezek mellett pedig kimaradt az addig jól játszó Alou Diarra és Nasri. Nem gondolom, hogy őket tette meg a Svédország elleni fiaskó felelőseivé, csupán beijedt, és a továbbjutás szempontjából lényegtelen utolsó csoportmeccs kudarcából okulva, amikor is felsejlett előtte a támadóbb felfogású futball ezernyi veszélye, továbbá a spanyolok ellen felkészülve ennyire durván defenzív felfogásban állította össze a csapatát. Ebben a kaotikus elképzelésben már nem látom a Jacquet-iskola tananyagát visszaköszönni. Félek tőle, Laurent Blanc tényleg csak ijedtében csapta így össze a taktikája felépítését, mert e mögött komoly szakmai elképzelés nem rejlett, csapata játékán pedig semmiféle felkészítettség jele nem mutatkozott.

Persze, egy kis meglepetésre del Bosque is mindig jó. Félek tőle, hogy Guardiola behülyítette a futballvilágot. Nem mintha az olyan régi vágású edzők útját kellene járni, mint Roy Hodgson, aki a 80-as évek futballjával próbálkozott – csekély sikerrel. De azért azt sem hiszem, hogy jó edzőknek, akik évek alatt felépítették magukat és csapatukat, beleunva a folyamatos sikerekbe és a kiismerhetőségtől félve extrém kísérletezgetésekbe kellene, hogy fogjanak. Guardiola gyakorlatilag a 2011-2012-es szezont azzal vágta haza Barcelonában, hogy elkezdte erőltetni hátul a háromvédős rendszert, elől pedig egy átláthatatlan totális futballra hajazó, ám igazából csatár nélküli támadójátékot talált ki. A játékosok egy idő után elvesztettek minden fogódzót, nem találták a helyüket, a relatív sikeresség csupán azért maradt meg egy ideig, mert futballozni azért nem felejtettek el, és voltak olyan zsenik, hogy sok meccset rossz taktika mellett is képesek voltak behúzni. Amikor azonban kifejezetten rájuk felkészülő ellenfelekkel találták szembe magukat,  elfogyott a tudomány. Pep végül a szezon végére kiégett és a törülközőt is bedobta.

Remélem, hogy a nagy válogatottak mestereit nem egy ilyenfajta burn-ot syndrom (ez a lélektani probléma Sebastian Deisler révén került be anno a labdarúgás fogalomtárába) fenyegeti. Bár – ami azt illeti, van Marwijk olyan elképzelés nélküli útravalót adott fiainak ezen az Eb-n, hogy ennél, amit a holland válogatott elért, bármelyik utcáról szalajtott laikus többre lett volna képes az Elftallal. Joachim Löw ezzel ellentétben merészet húzott pénteken és bejött neki, mindenki isteníti a zsenialitását, azt már kevesen veszik elő, hogy ez a görög válogatott így vagy úgy nézve is egy hullagyenge csapat, különösen Karagounis nélkül, és a végtelenségig nem lehet szerencséjük. Főleg, miután elhagyták az Eb szégyencsoportjának jótékonyan védő burkát. Szó se róla, azért a németek hátsó alakzata is képes volt olyan botrányos védelmi hibákra, mint amilyeneket az orosz, a lengyel vagy akár a cseh válogatott összehozott, s így a görögök mind a 4 meccsükön örülhettek gólnak. A németekre még visszatérek, mindenesetre Löw után másnap del Bosque sem akart lemaradni és aztán Prandelli is elkapta a kórt.

A spanyol szövetségi kapitány két megnyert meccs után visszatért a csatár nélküli játékhoz. Ok, a horvátok ellen akkor rúgták a gólt, amikor már Torres nem (és akkor éppen egyetlen más hispán csatár sem) volt a pályán, de akkor is szembetűnő, hogy mennyire van tartása, felismerhető játéka a spanyol válogatottnak, amikor ő játszik, illetve mennyire nincs, ha nélküle próbálkozik a címvédő. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Fernando mekkora formában van, bár egyébként nem játszik rosszul, hanem arra utalnék, hogy milyen fontos szerepe van meghatározott posztoknak, illetve azok betöltésének. A franciák ellen kis túlzással elképzelhetőnek tartom, hogy X. Alonso a szünetben alapos fejmosást kapott, amiért a góljánál olyannyira előremerészkedett. Neki ugyanis semmi keresnivalója nem lett volna a 16-oson belül. Az már a világbajnok játékának része, hogy a bal hátvéd Jordi Alba az ellenfél védelme mögé kerül, mint ahogy a spanyolok többször is megverték a francia szélső védőket, beadni vagy középre játszani viszont ritkán nyílt alkalmuk: nem volt bent ugyanis senki. Ennyit a csatárnélküli játékról! (Az, hogy a Silva, Iniesta, Fabregas hármasból valaki majd csak odaér, felejtős. Mert ugye többnyire épp a szélen vannak, ahol kicsiben egymással lejátszott kényszerítőkkel kerülnek a védelem mögé. Egyébként a csatárnélküli játéknál a taktikai felállás 4-2-3-1-ről 4-3-3-0-ra módosul, Xavi ugyanis visszalép a X. Alonso-Busquets kettős mellé.)

Illúzóink ne legyenek! A spanyol-portugál nem lesz élvezetes meccs. (Bár rám cáfolnának!) A spanyolok majd járatják a labdát a betonbiztos portugál védelem előtt, de annyira azért nem fogják erőltetni a támadást és a kockázatos passzokat, hogy a könnyen elveszített labdákkal Roniék megindulhassanak.

A másik nagy esélyes német válogatott a világversenyen általa állítólag soha le nem győzött olasz válogatott ellen lép pályára. Nem hiszem, hogy a múltbeli eredmények bármilyen kihatással lennének a mostani eredményre. Egész egyszerűen mindkét csapat jó formában van, így bármelyikük bejuthat a döntőbe. Revansvágy ugyan extra motivációként hajthat néhány embert a Nationalelfből, hisz Lahm, Klose, Schweinsteiger, Mertesacker, Podolski és másodedzőként (rossz nyelvek szerint már akkor is a valódi szakmai munkáért felelve) Löw is ott volt 2006-ban az elődöntőt bukó csapatban. A másik oldalon megmaradt hírmondók: Buffon, Pirlo, de Rossi, Barzagli. Emiatt is úgy vélem, a visszavágásnak, mint olyannak nincs sok értelme. Mindkét csapat nyerni, de legalábbis döntőbe jutni szeretne. Ha a negyeddöntőket nézzük, nehéz megjósolni, milyen összeállításban, és főként, milyen taktikával mennek föl a pályára.

Löw, ugye, átrendezte a támadó alakzatát, hogy meglepje a görögöket – erre persze – valószínűleg egy sértődött – játékos kiszivárogtatta a meglepő összeállítást. Kihagyta az addig 3 gólt szerző Gomezt és Kloséra hegyezte ki a támadójátékot, Özil mellett a két szárnyon pedig Müller és Podolski helyett Schürrle és Reus kezdett. A sokak szerint halovány Poldi és Müller sorsa ezzel lehet, hogy meg is pecsételődött, mert – mint láttuk – a németek egy félidő alatt többet támadtak és több gólhelyzetbe kerültek a stabilnak kikiáltott görög védelemmel szemben, mint a csoportkör alatt a csehek, lengyelek és oroszok együttesen. Való igaz, Schürrle és Reus érezte a nagy lehetőséget és igencsak aktívak voltak, de azért érződött, hogy az előbbi nagyon bizonyítani akart, ráadásul megfertőződött a Cristiano Ronalditis nevű csúnya kórral, minek következtében akárhányszor labdához jutott, bármilyen pozícióból, bármilyen szituációban kapura akart lőni, amivel többnyire csak a verebeket és a görög védők veséit riogatta. (Ezt a betegséget kapta el az olasz Diamanti is azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy az ő lövései veszélyesebbek voltak.) Visszatérve a németekhez, nem véletlen, hogy a veszélyesebb támadások nem Schürrle oldalán, hanem inkább a jobb oldalon futottak. Ha mégis bal oldalon, akkor pedig Lahm volt a kivitelező. Ugyanakkor Reuson meg némi bizonytalanság és nemzetközi rutin hiánya érződött, a gólja mondjuk 0-0-ás állásnál egész biztosan nem születik meg, akkor idegességében az égbe bombázza a labdát. Így viszont hihetetlen önbizalmat adhat neki ez a találat. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Klose – bár gólveszélyesen játszott – a lehetőségei többségével nem élt, ezekből Gomez mesterhármast rúgott volna, és végül Miro csak úgy iratkozott fel a góllövők listájára, hogy Sifakis bohóc módjára megajándékozta egy üres kapus lehetőséggel, akkor erősen megkérdőjelezhető, hogy Löw valóban zseniálisat húzott-e. Mondjuk, azt értem, hogy a közösségen belüli béke, a mellőzött hisztis játékosok lenyugtatására nem árt néha rotálni, azt viszont kétlem, hogy jó ötlet volt Gomezzel ily módon érzékeltetni, nem feltétlen csak benne bízik a kapitány. Ha az önbizalma megbicsaklik és Klose is képtelen lesz gólt lőni – mert Buffon azért nem Sifakis, de mennyire nem!, akkor jól megnézheti magát az olaszok ellen. Ja, hogy most már sok góllövője van? Igen, a görögök ellen! Olaszország más tészta! És eddig az Eb-n topcsapatok ellen csak és kizárólag Gomez volt eredményes…

Schweinsteiger bokasérüléssel bajlódik, hogy az elmúlt szezonban sokat kihagyott, közvetlen az Eb előtt is sérült volt, ráadásul még most sem maximálisan egészséges, az nagyban meglátszik a játékán. Nehéz döntés ilyenkor egy edzőnek, kihagyja-e, vagy még 95-96%-osan is benne bízzon. Lahm szerint az olaszok ellen az a pár százalék mínusz már nem fér bele. Végső soron ott van bevetésre készen Kroos is… Az sem véletlen, hogy sokan arról cikkeznek, Khedira mennyire kinőtte magát és a védekező középpályán most már inkább ő számít vezéregyéniségnek. Nem is tudom. Én egy kicsit azért szkeptikus vagyok. Előrefelé Sami nem tudja ugyanazt, amit Schweini. Elég, ha csak a hollandok elleni két zseniális gólpasszra gondolunk. Érdekes, hogy lett Khedirából védekező típusú játékos, mert annak azért el kell ismerni, kiváló, hiszen a Stuttgartban anno még csatárt is játszott…

Véleményem szerint a németek ezúttal visszafogottabb támadófocit fognak játszani, valami olyasmit, mint Portugália ellen. Sokkal kíváncsibb vagyok azonban az olaszok játékára, mert ők eddig minden meccsen támadóan léptek fel – legalábbis egy ideig… A spanyolok és a horvátok ellen nagyon magukra húzták az ellenfeleiket az előny megszerzése után, az angolok ellen azonban példás 120 perces támadófocit játszottak. Mennyire mernek kinyílni az alapvetően támadó felfogású németek ellen? Amennyiben semennyire, az eddigi tapasztalatok azt mutatják, nem képesek kibekkelni a gólratörő rohamokat. Az utóbbi két mérkőzésen már mintha elszakadna Prandelli a korábbi 3 védő + 4 védekező középpályás típusú rendszertől. Pirlo nagy formában van (Dénes Tamás az eddigiek alapján neki vagy Ronaldonak adná az Eb aranylabdát… Hmmm! Valószínűleg Iniesta egyik meccsét sem látta – vagy legfeljebb a franciát, ahol egy picit halványabb volt, de Jordi Albát ott is ő ugratta ki az első gól előtt.) és bármilyen összeállításban játszanak az olaszok, jól működő, egységes csapat benyomását keltik. De Rossi középpályán vagy a védelem tengelyében egyaránt jó teljesítményt nyújt, és nagy szerencséje az azurriknak, hogy mire Chiellini megsérült, Barzagli felépült, illetve Mottát is sikerült úgy-ahogy pótolni. Abate és Maggio egyaránt megállják a helyüket szélen, most, ugye, megint az előbbin a sor, mivel az utóbbi kisárgázódott. A nagy talány csupán a csatársor: Cassano és Balotelli relatív jól, veszélyesen játszik, de a gól valahogy mindkettőjük játékában hiánycikk.

Ami még érdekes az elődöntők párosításában, hogy az egyik meccsen két olyan csapat találkozik, amelyben nincsenek túlsúlyban egyetlen klub játékosai sem, míg a másikon gyakorlatilag a Bayernre és a Juventusra épülő válogatottak csapnak össze. A két csapat legutóbbi meccsén, igaz, bő 2 és fél éve, az előbbi diadalmaskodott…