Az elmúlt napokban újfent a válogatottaké volt a főszerep és természetesen pályára lépett valamennyi Európa-bajnoki résztvevő is. Lássuk, hogyan állnak a felkészülésben, ami miatt egyébként az eredmények sokszor csak másodlagos jellegűnek tekinthetőek, lévén, hogy a szövetségi kapitányok meglehetősen sokat kísérleteztek.

A címvédő:

Spanyolország a vb óta a barátságos meccseken mutatott felemás mérleg miatt biztonsági (???) ellenfelet választott. Igaz, a tavalyi Copa America-elődöntős, azóta vb-selejtezőn Argentínát is legyőző Venezuela akár meg is izzaszthatta volna del Bosque fiait, ám a Vinotinto zsinórban 4. barátságos meccsét is elvesztette, méghozzá csúnya különbséggel. A világbajnok spanyolok gyakorlatilag a jelenleg legerősebb összeállításban léptek pályára egyetlen ékként a sérült Villa és a formán kívüli Torres mögött évek óta 3. számú támadó Llorentével. A bilbaói csatár nem talált be az első félidőben a hálóba, a 2. játékrészben helyére beálló Soldado viszont alaposan “megrázta a gólfát” és mesterhármasával bejelentette igényét egy lengyelországi repülőjegyre. Talán mégis a Valencia sztárja jelenti a megoldást a csatárnélküli játék feladására?

Silváék egyébként csúcsfocit játszottak: kombinatív, támadóharmadban rendkívül gyors, kispasszos játékot mutattak be. A csapat erejét mutatja, hogy mind az első, mind pedig a második félidőben számos helyzetet dolgoztak ki és több gólt is szereztek, pedig a második játékrészre del Bosque alaposan felforgatta a csapatot és hatot is cserélt.

A lehetséges kihívók:

Közülük Hollandia és Anglia egymással csapott össze és igazi közönségszórakoztató meccset játszott. Az angolok nehéz időszakon vannak túl. A Terry-ügy miatt Capello lemondott, pedig irányítása alatt a legutóbbi időkben ígéretes eredményeket értek el barátságos meccseken. Helyét ideiglenesen a 96-os Eb-harmadik Stuart Pearce vette át, aki erre a mérkőzésre némi vérfrissítést hajtott végre. A világ jó eséllyel (legalább) második legjobb futballcsapata ellen egy ideig úgy tűnt kevés lesz a még kissé éretlen, kevesebb nemzetközi rutinnal rendelkező társaság tudása, ám az mindenképpen jó jel az angol szurkolóknak, ahogy hatalmas küzdéssel felállt a csapat kettő-nullás hátrányból is. (Mindez egyébként hűen tükrözi az új kapitány mentalitását is, de nem túl valószínű, hogy ő fogja meghatározni a háromoroszlánosok játékfelfogását a kontinenstornán. Talán, ha sikerült volna egy bravúr az Oranje ellen…)

A hollandok kiküszöbölték a csorbát, amit legutóbb a németországi zakó alkalmával elszenvedtek. Ráadásul visszatért Robben és nem akármilyen formát mutatott: az első gólnál egyszerűen átszáguldott az egész, lassúnak éppen nem nevezhető angol csapaton (és jóformán az egész pályán ), az utolsó utáni percben pedig egy világklasszis megmozdulással döntötte el a találkozót.

Az olaszoknak úgy tűnik, nem fekszenek az amerikai kontinensről érkező ellenfelek: az őszi, Uruguay elleni fiaskó után ezúttal az Egyesült Államok is legyőzte az azzurit. Még szerencse, hogy júniusban csak európai csapatokkal találkoznak . A támadójátékon volna mit javítani: nagyon érzik Cassano hiányát, Pazzini pedig idén még csak 2 gólt rúgott az Interben, pedig már pályára lépett 10 meccsen… Prandelli úgy nyilatkozott, hogy Cassano és Rossi korai visszatérését nem akarja erőltetni, di Nataléval pedig ezúttal – kisebb sérülése miatt – sem akart kísérletezni, mondván, egyébként is tisztában van a veterán csatár képességeivel és emiatt most Matrival és Giovincóval próbálkozott. Úgy tűnik sikertelenül – mondjuk a két játékos a Serie A-ban együtt rúgott annyi gólt, mint di Natale egyedül. (Apropó, Klinsmann, az amerikai szövetségi kapitány visszavágott a német válogatott kispadján a hazai rendezésű vb-n elveszített elődöntőért…)

További kihívók közül Németország Franciaországot fogadta. Löw mintegy 6 alapembert nélkülözni kényszerült, de mindez nem vette el a kísérletező kedvét. Csapata így is erőltette a németekre Klinsmann óta jellemző támadófocit, ám a Blanc alatt kifejezetten szervezett együttes benyomását keltő franciák hatékonyabb támadásokat vezettek és Lloris parádéinak nem kis részben köszönhetően megnyerték a meccset. A tricolore immáron 18 meccs óta veretlen! A németeknél meg törheti a fejét a kapitány, mert ez volt az utolsó meccs az Eb-kerethirdetés előtt, a merítési lehetősége óriási, ám míg a bevált válogatott játékosokkal tűzdelt Bayern botladozik BL-ben, Bundesligában egyaránt, addig a Dortmund magabiztosan közelít a címvédés felé, menedzsere pedig több BVB-játékost követel a válogatottba… (Csakhogy a kétségkívül nagyon tehetséges dortmundi fiatalok ősszel a BL-ben is bizonyították: nagy nemzetközi kihívásokhoz egyelőre még éretlenek.)

Nézzük a két házigazdát, akikkel kapcsolatban lassan lehet, hogy revideálnom kell korábbi nem túl hízelgő véleményemet? A lengyelek ezúttal egy másik Eb-résztvevő, a portguál válogatott ellen léptek pályára és 0-0-s döntetlent értek el egy olyan meccsen, ahol mindkét csapat inkább a ziccerek kihagyásában jeleskedett. Igaz, a két kapus magabiztos teljesítményt nyújtott, ráadásul meglepetésre Rui Patricionak kellett nagyobb bravúrokat bemutatnia. Klopp kérésére nem lépett pályára a lengyelek, de főleg a Borussia Dortmund gólerős csatára, Lewandowski. A már korábban is kiemelt dortmundi trióról annyit azért érdemes megemlíteni, hogy meghatározó játékosok a Bundesliga-éllovas sárga-feketéknél. (Lewandowski pl. már 16 gólnál tart a bajnokságban.) A portugálok kicsit fásultak voltak ezúttal, vagy csak annyit játszottak, amennyit az ellenfelük engedett nekik. Ennek ellenére többen is valós tudásuk alatt teljesítettek, egyedül Nani volt igazán aktív…

Az ukránok úgy tűnik, a könnyeb utat választották, és a korábbi sorozatos kudarcok után rendre felhozó ellenfeleket választanak. Ennek köszönhetően a legutóbbi 5 meccsükből 4-et, így ezt a legutóbbit is Izrael ellen, megnyerték, ezeken kívül csak egy Németország elleni döntetlen “csúszott be”, persze a Nationalelf nem illeszthető a fent említett ellenfelek sorába, amelyek nagyjában a magyar válogatottal egyenlő játékerőt képviselnek. Mindez önbizalomszerzéshez nem rossz, ám az Eb-n sokkal jobb ellenfelek ellen kell majd helyt állniuk. S ebből a szempontból nem jó hír szomszédunknak, hogy a korábban már elemzett francia és angol válogatott mellett azt a svéd válogatottat kapták csoportellenfelül, amelyik ezúttal a szintén Eb-résztvevő horvátokat verték meglepő magabiztosággal 3-1-re ideigenben. Erik Hamrénnek megvan a kialakult csapata (gyakorlatilag ugyanaz, amelyikkel a selejtezőket megvívták), az összeszokottságra és a rutinra mindenképpen építhet. Mondjuk a horvátoknak is relatív stabil, állandó keretük van, itt azonban a fiatalság még egyelőre egy olyan tényező, ami ilyen rapszodikussá teszi a csapat teljesítményét.

Szintén Eb-résztvevők találkoztak a dán-orosz és az ír-cseh meccsen. Az előbbin a többnyire volt és jelenlegi zenites játékosokra épülő orosz válogatott magabiztos győzelmet aratott idegenben. (Advocaat, a jelenlegi orosz szövetségi kapitány évekig a Zenit kispadján ült és kinevelte annak idején az előző Eb-bronzéremes csapat gerincét, akikkel nem mellesleg abban az évben – 2008 – UEFA-kupát is nyert.) Az írek ikszeltek a csehekkel, a játék képe és az eredmény sok várható meglepetésre a csoportjukban nem enged következtetni. Mint ahogy az sem, hogy Görögország 1-1-es döntetlent játszott a magát az Eb-re nem kvalifikáló Belgium ellen. Egyre inkább úgy tűnik, hogy az A-csoportban a cseheknek és a görögöknek fel kell kötniük a gatyát, ha fel akarják venni a versenyt az oroszokkal és a lengyelekkel.