Mai győzelmükkel a Ramosék 7 pontra növelték előnyüket a ligában és ezzel megelőlegezhetjük nekik a bajnoki címet, mert a hátralévő 4 meccsből kettőt legalább meg fognak nyerni. (Ha éppen nem mind a 4-et…)

Sajnos, nem játszott jól a Barca és ha vereséget nem is érdemelt, győzelmet semmiképpen. Egy igazságos döntetlen pedig ebben a helyzetben ugyanúgy nem ért volna semmit.

Úgy tűnik, a tét nagysága, elsősorban is a győzelmi kényszer és a szerdai kudarc mély nyomokat hagyott a fejekben. Nem azt a csapatot láttuk kimenni a pályára, amelyiket vártuk. Nem egy győzelemre kihegyezett, motivált társaság futballozott a grántátvörös-kék mezben, hanem egy minden mindegy alapon “valahogy majd csak nyerünk” mentalitású 11. Az első 20 percben ennek megfelelően a Real helyzeteivel szemben csak egy gyámoltalan lövést tudott felmutatni a Barcelona.

Korábbi bejegyzésünkben megfogalmazott állítások és hivatkozott statisztikák sorra megdőltek. Guardiola most már nem veretlen a Real ellen bajnokin, most már nem mondható el, hogy minden hazai bajnokit nyert a Blaugrana – mellesleg az idei, oly gyönyörű Camp Nou-beli mutatónak is lőttek… A fentiekben megfogalmazottak miatt végül nem a katalánoknál volt a lélektani előny, ám a Real úgyis nyerni tudott, hogy nem mutatott semmi különlegeset. A saját tudásának mintegy minimumát adta, fegyelmezett, de nem emberfeletti teljesítménnyel szervezett védekezéssel és hatékony támadásokkal túlteljesítette a kitűzött célját: nem kikapni!

Ehhez nem kellett a szokásos gólátlagát még csak meg sem közelíteni. Vezetést a Barcelona teljes védelmének rossz helyezkedését követően Valdez és Puyol (különösen az utóbbi) hathatós segítségével szereztek. Aztán, amikor a Barca a második félidő derekán váratlan mégis egyenlített, akkor egy perc sem kellett hozzá, hogy gyakorlatilag egy kontrából, de valójában felállt védelemnek (amely mintegy 35-40 méterre védekezett a kapujától) gólt rúgjanak. Ez egyébként Ronaldo zsenialitását is dicséri, hiszen bár valóban ziccerben volt, szemernyi kétség sem lehetett afelől, hogy értékesíti. Ezzel szemben Messi sajnos, helyzetig sem jutott el. Xavi és Tello pedig a Ronaldoénál sokkal nagyobb helyzetben sem tudta lehetőségét gólra váltani.

Amikor azt gondoltuk, csak a Barca nyerheti a meccset, utaltunk a két edző közötti különbségekre is. Most azonban Guardiola rácáfolt az eddigi tapasztalatokra. Nem sikerült megfejteni, milyen taktikával, milyen motivációval küldte pályára játékosait. (Mert mondjuk feltüzeltnek csak a bíróval folytatott hasztalan és értelmetlen vitákban tűntek.) Hogy mit mondhatott a szünetben? Szintén csak találgathatjuk, mert a játék képe semmiféle változást nem hozott. Nem volt meg a ritmusváltás, illetve egyáltalán a váltás a játékban. Hiába lett 72%-os a labdatartási arány, ez még véletlenül sem azt jelentette, hogy a Barca odaszegezte volna ellenfelét a kapujához. Aztán a kissé elkésettnek tűnő és a legkevésbé sem érthető cserék mögött sem láttuk a logikát. Oké, Sánchez bejött, gólt rúgott. Erre mondhatnánk, szerdán sokkal inkább benne volt a lábában, aztán ott is maradt.

A Guardiola iránti óriási tiszteletünk miatt – egyelőre – csak arra gondolhatunk: jó marketingesként beáldozta a bajnokságot. Nem akart kockáztatni, “megpróbálni megpróbáltuk, nem ment, ne erőltessük tovább” alapon. Hisz egy győzelem esetén is kérdéses maradt volna a La Liga megnyerése, ezzel szemben kockáztatott volna sérülést, a keddi BL-meccs előtti kimerülést, vagy egy kontrákból összeszedett zakót. Hozzátehetjük, ha Xavi és Tello berúgja, amit pestiesen szólva a nagyim is a hálóba vág, ezzel a Barca-minimálfutballal is hozhatta volna, amit elvártak tőle a szurkolók. Mindez azonban egy tiszteletetteljes feltételezés. Ehhez kedden ki kell végezni a Chelseat, de minimum kivívni a BL-döntőbe jutást, bármilyen játékkal…

Ha nem így lesz, akkor az előző bekezdésben fogalmazottak légváras feltételezéssé lényegülnek át. És akkor sokkal nagyobb a baj! Akkor felmerül a kérdés, hogy mi van Piquével, aki két éve még a világ legjobb belső védője volt, felmerül, valóban Valdez a legjobb megoldás, ha vannak nagy kapusok a világban, akik legalább ugyanolyan labdabiztosak lábbal (pl. Manuel Neuer), vajon Puyol nem öregedett-e ki a csapatból, jó-e ez a háromvédős rendszer, Messi a rengeteg gólja ellenére a legjobb poszton játszik-e középcsatárként, nem kellene-e mégis visszavinni a jobb szélre, ahol többet volt játékban, élvezte azt és bár kevesebb gólt rúgott, a csapat nem volt ennyire kiszolgáltatva az ő eredményességének (ehhez lásd egyik korábbi bejegyzésemet). Jó-e, hogy Lio már semmit nem fut, néha visszamegy a saját térfelére labdáért, majd onnan megindulva próbál kicselezni 5-6 embert, ami egy ideig működött is, de mára már mindenki megtalálta az ellenszerét?

Mert ezek a kérdések, kétségek mind megfogalmazódnak, ha ez a Szuper-Barca, amely az elmúlt néhány évben kinőtte magát minden idők egyik legjobb csapatává, idén mindössze egy Király Kupát lesz képes begyűjteni… (Már ha sikerül, mert könnyűnek éppen az sem ígérkezik.)

Kedden sok mindenre választ kapunk. Jó lenne, legalább úgy emlékezni erre a szezonra, hogy “tudjátok, amikor a Barca történelmet írt, és első csapatként megvédte BL-címét…” Mert erre még mindig van esély! És ehhez minden meg is van a csapatban. Csak ki kell hozni belőle. Ki kell hozniuk magukból!