Az oroszok négy éve meglepetésre lettek bronzérmesek. Ha most is a legjobb 4 közé jutnak, az már nem lesz meglepetés! Még akkor sem, ha a csoportból továbbjutva csak a világ legjobb válogatottjai közül kaphatnak ellenfelet.

Ha belegondolunk, 2008-ban sem kellett volna meglepődnünk az orosz sikeren. Azon a tavaszon a Zenit álomfocival oktatta ellenfeleit az UEFA-kupában, többek között a Bayern Münchent is ízekre szedve. Aztán az Eb-re olyan csapattal mentek ki, amelyik a Zenitre épült. És nem csak annak játékosaira! A jelenlegi szövetségi kapitány, Dick Advocaat -tudom, már sokszor elmondtam – akkoriban a Zenit mestere volt. Az orosz szövetségi kapitányt pedig Guus Hiddinknek hívták. Mindketten hollandok és meghonosították Oroszországban a holland stílust. A 4-2-3-1-es felállást akkoriban a hollandokon kívül csak ők ismerték. Ma már számos válogatott és klubcsapat alkalmazza sikerrel ezt a formációt, jelenleg talán ez számít a legmodernebb és leghatékonyabb taktikai alakzatnak, feltéve hogy megvannak hozzá a megfelelő emberek. Az orosz válogatottban megvannak!

A védelem túlnyomórészt CSZKA Moszkva-játékosokra, a középpályás és támadósor pedig inkább zenitesekre épül. Érdekes húzás volt Advocaattól, hogy a sokoldalú Zsirkovot tette be balhátvédnek. Kerzsakov prémium kategóriás csatár és hát ugyanazt kell játszania, ugyanazokkal a háta mögött, mint a Zenitben. Mondjuk úgy, nincs nehéz dolga! Ha mégse menne neki, akkor jöhet a helyére Pavljucsenko, és még ő mögötte is ott toporog Pogrebnyak. Ilyen a bőség zavara!

A támadással megbízott csapatrészekből számomra Dzagoev lóg ki kissé. Bevallom, nem nagyon értem a sztárolását, a CSZKA-ban sem győzött meg, amikor BL-meccseken láttam. De az is nyilvánvaló, hogy a keretben erre a posztra nem nagyon van jobb nála.

A kapuskérdés viszont igencsak fogós. Advocaat még mostanra sem (pedig ez volt az utolsó felkészülési meccsük) döntötte el, a Zenit vagy a CSZKA hálóőrét kívánja védetni. Így most is kapott mind a kettő egy-egy félidőt. Szerencsésebb lett volna, ha még az Eb-re készülés előtt leteszi a voksát az egyik kapus mellett. Ilyen az, amikor amiatt fő a feje valakinek, mert egy posztra két nagyon jó alternatívája van. Én a magam részéről – és ebben a véleményemben ez a meccs csak még jobban megerősített – Akinfejevet szerepeltetném:

1. mert határozott, nagyon jó reflexei vannak

2. a védelem tagjaival összeszokottabb, hisz a klubjában is többnyire őket irányítja

3. kétszer annyi válogatottsága van, mint Malafejevnek

Tény, a Zenit hálóőre kora miatt valószínűleg már nem véd nagy világversenyen, ha most a kispadra szorul, ám ez nem a gesztusokról szól, hanem a sikerrel leginkább kecsegtető megoldásról.

Lenyűgöző volt látni, ahogy villámgyorsan támadásba fejlődtek az oroszok és néhány húzásból az ellenfél kapuja elé odaértek. Ez ijesztő lehet majd a negyeddöntőben, amikor jobb csapatok ellen kell játszaniuk, a csoportban azonban lehetnek nehéz perceik, mert a gyengébb ellenfelek vélhetően behúzódnak ellenük. Mindazonáltal nagyon képzett, kis területen is jól mozgó játékosaik megoldhatják ezt a problémát. Ha megmásképp nem megy, majd jön Pavljucsenko és Pogrebnyak, hogy a beívelésekből gól fejeljenek.

Van más kockázat is a csapatban, ez pedig a gyors játékuk hozományaként az agresszív visszatámadás és labdaszerzés. Tény, hogy ezzel nagyon jól megakadályozzák az ellenkontrákat, illetve a saját térfélen erőszakosan elvett labdákból indítják lendületes akcióikat, viszont könnyen kipontozhatják magukat néhány meccs után, márpedig bármennyire is jó a kezdő, a padon – a kapus- és a csatárposztot leszámítva – nem nagyon ülnek minőségi cserék.

Az olasz válogatott a 3-0-ás vereség ellenére sem játszott rosszul, de tegyük hozzá: jól sem. Nagyon az az érzésem, hogy ez csak egy sok jó játékosból összeverődött alakulat, és nem igazi csapat. Valahogy észrevehető játék, elképzelés is csak addig volt, amíg Montolivo és főleg Pirlo a pályán volt. Ez azonban a játékosok és nem Prandelli érdeme.

Persze, nem akarok igazságtalan lenni: az olasz válogatottra most rájár a rúd, és nyilván nehéz fejben ott lenni a pályán, ha olyan gondolatok foglalkoztatják őket, hogy akár le is mondhatják az Eb-t. Érdekes történelmi párhuzam 1992-vel. Akkoriban a Szovjetunió a teljes szétesés előtt állt, egész pontosan a szétesés már folyamatban volt, és a selejtezőcsoportban -ahol mi, sajnos csak 3. lettünk – az olaszok a szovjetek mögött végezve nagyon reménykedtek abban, hogy az UEFA Jugoszláviához hasonlóan elmeszeli a csoportelsőt és ők indulhatnak az Eb-n. Végül a szovjet válogatott Független Államok Közössége (FÁK) néven szerepelt a tornán, az olaszok nem kapták meg azt az esélyt, amit a dánok, akik aztán köszönték szépen, meg is nyerték az Európa-bajnokságot.

A gyanúba keveredett Buffon helyett de Sanctis védett, akinek volt néhány nagy meccse a szezonban, pl. a BL-ben is, ma azonban a 2. és a 3. gólban benne volt. Buffon ilyen gólokat nem nagyon szokott kapni. Ha hozzávesszük még, hogy Chiellini – csak remélni lehet, egyelőre – nem áll rendelkezésre, és ki tudja, még kire vetül rá a gyanú árnyéka a bundabotrány kapcsán, akkor sok jót nem ígér ez a torna az olaszoknak. Pedig előzetesen az esélyeiket nem gondoltam rossznak. Fejtörést az is okozhat még, hogy Balotelli, Cassano és di Natale a sok helyzetéből, lehetőségéből egy gólt sem tudott lőni. És akkor ki fog, ha ők nem?