Azt senki nem vonja kétségbe, hogy egy nagy tornán a házigazda automatikus résztvevő legyen. Igaz ugyan, kisebb résztvevői kör esetén az már gondot okozhat, ha két rendező ország van… mondjuk egy Eb-n.

2000-ben ezen még senki nem akadt ki, mert Hollandia és Belgium jó eséllyel selejtezőn is kijutott volna. 2008-ban azonban már nagy luxus volt Svájc és Ausztria részvétele, pedig az előbbi előtte és utána is vb-résztvevő volt. A hazai rendezésű tornán azonban mindkét válogatott gyönyörűen leszerepelt. S tették mindezt relatív könnyű csoportban, már ha Eb-vel kapcsolatban lehet ilyet állítani, ugyanis házigazdaként élvezték a kiemelt státuszt az első kalapba kerülve a sorsoláskor. (Láthattuk, a vb-n sem volt képes Dél-Afrika továbbmenni a kvartettjéből.) És valljuk be, a jelenlegi lengyel és ukrán válogatott még a pótselejtezőre sem ért volna oda egyetlen selejtező csoportban sem…

Értem én, hogy nem mutat jól a tv képernyőjén, ha üresek a lelátók – ilyentől Európában egyébként sem kell félni, kicsik a távolságok, jó a közlekedés és népes a pénzes közönség, amelyik hajlandó időt és energiát is áldozni csak azért, hogy saját csapatának a helyszínen szoríthasson. Ennek ellenére tovább dívik a házigazdák kiemelése. Mindez csak azért zavar engem és valószínűleg sok futballrajongót, mert ha vetünk egy pillantást az UEFA ranglistájára, kiderül: Lengyelország és Ukrajna a két leggyengébb résztvevő az Eb-mezőnyében – jelenleg mindkettőt előzzük még mi magyarok is. Persze a ranglista torzít, mert az UEFA a tétmeccsek eredményei alapján számol, ilyenből meg az elmúlt két évben nem jutott egyik válogatottnak sem (ja, kérem, tetszettek volna kijutni a vb-re), ugyanakkor a FIFA világranglistája semmivel sem fest jobb képet, pedig ott legalább – mégha alacsonyabb szorzóval is, de – szerepet kapnak a barátságos meccsek is. Persze, mitől lenne jobb e két válogatott megítélése, amikor a lengyelek idén 6 meccset nyertek 4 döntetlen és 4 vereség mellett (a győzelmek közül egyedül Argentína legyőzése számíthatna fegyverténynek, már ha nem a C-válogatott ellen érték volna el), az ukránok pedig még ennél is rosszabb mérleggel rendelkeznek.

Nyilván nem az Eb-n való részvételi jogukat szeretném a fentiekkel elvitatni, pusztán arra utalok, mennyire igazságtalan, hogy ez a két válogatott az első kalapba került, miközben a világranglista 3. németek a második kalapba szorultak. Ez akkor lenne különösen fájdalmas, ha mondjuk egy csoportba kerülnének a spanyolokkal, a “szomszédos” csoportba pedig a hollandok kerülnének, mert ez azt jelentené, hogy a világ 3 legjobb csapata, akik közül a legnagyobb valószínűséggel a jövő évi Európa-bajnok is kikerülhet, idő előtt csap össze és üti el egymást a 4 közé jutás lehetőségétől. Nem akarok célozgatni, de láttunk már ilyet: 1954-ben. Az Aranycsapat felőrölte erejét a világ, rajta kívül két legjobb csapata ellen (Brazília, Uruguay) és megtörten érkezett a döntőbe a papíron sokkal gyengébb nyugatnémetek ellen. Azaz, nem állja meg a helyét az az állítás sem, hogy a legjobbak idő előtti csatájából győztesen kikerülő csapat majd megérdemelten nyeri meg a tornát…

Arról már nem is beszélve, hogy létrejöhet egy olyan bitangerős kvartett, amelyben Spanyolország és Németország mellett Portugália és Franciaország lenne még ott. Hol van ez egy súlycsoportban, az e mellett simán elképzelhető Ukrajna, Oroszország, Görögország, Írország négyestől. Pedig, ahogy az előbbiből két jó csapat kiesne, úgy ebből a “gyenge” válogatásból kettő továbbmenne…

Reméljük, Fortuna majd kissé kiegyenlíti mindazt, amit az UEFA igazságtalanul porciózott!

A kalapok:

1. kalap
Lengyelország, Ukrajna, Spanyolország, Hollandia

2. kalap
Németország, Olaszország, Anglia, Oroszország

3. kalap
Horvátország, Görögország, Portugália, Svédország

4. kalap
Dánia, Csehország, Franciaország, Írország