Spanyolország-Uruguay 2-1

Az éjszakába nyúló meccsen pusztán az eredményt szemlélve azt hihetnénk, hogy szoros küzdelem alakult ki a két legerősebb kontinens győztese között, ám ez távolról sem volt így.

A spanyolok semmit sem bízva a véletlenre nagyon bekezdtek, az első 20 percben igazi álomfocit láthattunk luxuskivitelben. A La Rojas villámgyors labdajáratását a dél-amerikaiak még szemmel sem nagyon tudták követni.

Az erős kezdést gól koronázta meg, amit ráadásul az a Pedro “szerzett”, aki addig a legagilisabb spanyol volt a pályán. (Bár az igazat megvallva, a lövését valószínűleg védte volna Muslera, ha a labda nem változtat irányt egy uruguay-i lábon.) Del Bosque fiai azután sem álltak le, és negyedórán belül növelték előnyüket Soldado révén, aki addig a beszorított védelem sűrűjében nem sokszor jutott labdához, de vérbeli csatárként az első adódó lehetőségét kíméletlenül kihasználta.

Erdei Vince bá’, a spanyol szövetségi kapitány a kezdő 11-ével egy-két ponton alaposan meglepett, ám nem lehet azt mondani, hogy ez így nem a legerősebb spanyol válogatott volt. (Mert az a helyzet, hogy van legalább 15-20 világszínvonalú futballistájuk.) Ha eltekintünk attól, hogy megint eléggé amorf támadó alakzatot vettek fel, akkor a Pedro-Soldado-Fabregas triót nevezhetjük a csatársornak, amelyben Pedro egymaga bejátszotta a jobb és a bal szélt is, miközben Cesc egyfajta nagyon “false nine” pozícióból középcsatárabb volt még Soldadónál is, emiatt, na, meg a barcás összeszokottságnak is köszönhetően kezdetben többnyire ő került helyzetbe.

Működött a pressing, az uruguay-iak labdaszerzés után képtelenek voltak kijönni a saját tizenhatosuk előteréből, csak a gólok után enyhült kissé a nyomás rajtuk, ekkor Suarez és Cavani már egyszer-kétszer meg tudta kavarni a spanyol védelmet, de csak úgy 30-40 méterre a kaputól. És ott azonnal lefaultolták őket, ami persze némi parázs jelenetre is okot adott. Az első 25 percben egyébként Casillas nem szerepelt a képernyőn, annyira eltolódott a játék az uruguay-i térfélre.

A második félidőre a spanyolok visszább vettek a tempóból, de a labdát továbbra is sokat birtokolták, és a feljebb tolódó dél-amerikaiak térfelén nagy területeken vezethettek kontrákat. Újabb gólt nem szereztek, ám a véghajrát még izgalmassá tették, miután egy távoli szabadrúgást Suarez gyönyörűen betekert (ez a szép szabadrúgásgólok napja volt!). A hátralévő percekben persze a spanyolok újra eldugták a labdát, de azért a helyzetkihasználást tekintve nem lehetnek elégedettek. (Igaz, Soldado buktatásánál egyértelműbb tizit nehéz elképzelni…)

Döbbenetes, mekkora különbség volt a két csapat között: 71%-29% a labdatartási arány, 9-2 a kapura menő lövések tekintetében. Mondjuk, ez utóbbi adat sokat elárul a hatékonyságról is.