Olaszország-Japán 4-3

 

Fura dolog, ha mindjárt első soraiban vitatkozom a saját magam által adott címmel, de bevallom, gyakran vívódom azon, a futballpályán ki érdemli meg igazán a győzelmet.

Mondhatnám érzelmek nélkül, sallangmentesen, hogy az, aki több gólt rúg. Ebben az esetben azonban valószínűleg celfoci.hu lenne az oldalam domainje. Az alapján ugyanis, amit az éjjel a japán válogatott bemutatott, teljes joggal megérdemelte volna a győzelmet.

Hondáék többet birtokolták a labdát, többet lőttek kapura, több szögletet végezhettek el, látványosan, gyorsan járatták a labdát, fantasztikus cseleket mutattak be, a betömörülő olasz védelmet is képesek voltak ügyes megoldásokkal megbontani, ám a lehetőségeikből nem hozták ki a maximumot, hátul pedig meglehetősen impotensen viselkedtek.

Hihetetlen futómennyiséggel, állandó, gyakorlatilag egész pályás letámadással csírájában fojtották el az olasz kezdeményezéseket, Prandelli tanítványait dícséri azonban, hogy miután megalázónak tekintették a macska-egér harcot, felszívták magukat és az első félidő végén, a második játékrész elején, ha nem is szép játékkal, de kérlelhetetlen küzdéssel és akarással visszahozták a meccset a sírból, hogy aztán kis szerencsével és a japán védelem rutintalanságának köszönhetően  meg is nyerjék a találkozót. (Persze, szerencséje csak annak van, aki ki is kényszeríti azt!)

Hozzá kell még tennünk: az olaszok által megkapott tizenegyes egyáltalán nem volt az, de a japánoké is erősen vitatható. Én személy szerint egyiket sem fújtam volna be…

Ugyanakkor tanulságos kellene hogy legyen Prandelli számára, nekem ez az egész kifejezetten érthetetlen és az olaszokkal kapcsolatos sztereotípiáimmal összeegyeztethetetlen, hogy rendre óriásiakat betliznek az olasz védők. Barzagli Mexikó ellen okozott csalódást, De Sciglio kiugratta Okazakit a tizenegyes előtt, Chiellini lement bohócba Kagawa gólja megelőzően és az pedig már a schi-fi határát súrolja, hogy a mélynövésű japánok éppen az olasz válogatottat verjék meg fejjel egy rögzített szituációban. Valami nincs rendben.

Mintha valami futballdemencia söpörne végig rajtuk. Emlékszünk arra, hogy volt idő, amikor Fabio Cannavaro művészetté (és harcművészetté), de mindenképpen a nézők számára is élvezhetővé emelte a védekezést. Ezzel szemben a csúcson túljutva már közröhej tárgyává vált világszerte…

Bízom benne, hogy Chielliniéket nem ez a kórság érte utol. Mert azért az is tény, hogy nyomás alatt mindenki zavarba hozható, márpedig az említett hibák többsége a mexikóiak és a japánok agresszív letámadásából adódtak…

A továbbjutás eldőlt. Ha a brazil-olasz békés döntetlen lesz, akkor az olaszokra Spanyolország vár az elődöntőben. És velük szemben az utóbbi 5 évben nem sok babér termett… (Mondjuk, másnak sem. 🙂

Az oldalon kibontakozott némi vita Giaccherini játékának megítélését illetően. Én úgy gondolom, a Juve-játékos ezúttal is igazolta, hogy okkal élvezi a szövetségi kapitány bizalmát.

A másik oldalon Honda világklasszis teljesítményt nyújtott, ellenben a DreamTeam-menedzserek közül K. Tamás egyik szeme sírhat, a másik nevethet:De Rossi gólt szerzett és ki is sárgázta magát egyben a következő meccsre.