Brazília – Uruguay 2-1

 

Korábbi bejegyzésemben azt kértem, “győzzön a jobb”, és ez teljesült is, mert a hazaiak, ha nem is meggyőző játékkal, de megérdemelten jutottak immáron zsinórban harmadik alkalommal a Konföderációs Kupa döntőjébe. Azt ugyanakkor nem gondoltam, hogy ez a két csapat képes ennyire unalmas meccset játszani.

Mégpedig nem olyan értelemben vett unalmas meccset, amilyet a spanyolok az elképesztő fölényük és labdabirtoklásuk okán produkálnak, hanem olyan “nem bírunk egymással” típusút.

A brazilok korai elsöprő attakja ezúttal elmaradt, ám egy remek indítás követő Neymar villanás és Fred eltört labdája elég volt ahhoz (az uruguay-i védelem asszisztálása mellett), hogy ezúttal is előnnyel vonuljanak le a pályáról a szünetre. Egyébként a rendkívül zártan védekező uruguay-iak nem hagytak lehetőséget a gólhelyzetek kialakítására. Igaz, visszavont játékukból adódóan nekik sem nagyon volt ilyenjük, ám David Luiz nehezen érthető, rutintalan megmozdulása meglepetésre már korai tizenegyeshez juttatta a vendégeket. (Hazai pálya ide vagy oda, az eset annyira látványos és egyértelmű volt, hogy nem lehetett nem befújni.)

A másik nagy kiábrándító meglepetés Forlan büntetőrúgása volt, amit önmagához méltatlanul gyengén és gyámoltalanul végzett el, és így természetszerűleg ki is maradt. Pedig azt hittem, hogy jó barátságban van a Cafusával.

Aztán a második félidőben az újabb hidegzuhany, a világklasszisokkal teletűzdelt brazil védelem teljes homálya, ahogy David Luiz (már megint ő) mellberúgta felszabadítás gyanánt Suarezt, a lepattanót pedig Thiago Silva a 16-oson belül meglehetősen lazán passzolta  oda Marcelónak, holott látnia kellett, hogy a Real védője nyakán ott van Cavani, aki köszönte szépen a gólpasszt és kilőtte a hosszút.

Helyzetekből nagyon nem volt mit összevágni a meglehetősen szűkmarkú meccsösszefoglalóra, és a találkozóra talán jellemző módon a győztes gól is súlyos védelmi hibákból született: Caceres alibiből fogta csak Paulinhót, Muslera pedig kilátogatott a rokonok elé, aztán se vendégsereg, se labda…

Scolari együttese igazából izzadtságos meccsen van túl, de a jó csapatoknak néha az ilyet is be kell húzniuk, nem mehet mindig minden gördülékenyen. Különösen, ha jobb képességű ellenfelekkel kerülnek szembe.

Meglehet a 3. arany is zsinórban, bár ez eddig nem volt jó előjel a következő évi vb-re. Gondolom, 2014-ben nem érnék be egy negyeddöntős hellyel. Szeretném, ha a fináléban a spanyolokkal mérhetnék meg magukat, még akkor is, ha a döntő nem lesz esetleg jó meccs. Csak kíváncsi vagyok, mire menne egymással a két csapat. Ez ugyan nem egy álomdöntő lenne, olyan, amilyenről mondjuk, négy éve már lemaradtunk, ám mindenképpen érdekes.