Ha a 4 továbbjutót nézzük, gyakorlatilag a papírforma érvényesült, ugyanakkor a negyeddöntők visszavágói – a Juve-Bayern párosítást leszámítva – nem kevés izgalmat hoztak.

A forduló dobogósai sokat köszönhetnek télen megszerzett játékosaiknak. A már nem először fordulónyertes T. Csaba például az Eboué – Reus – Götze triót hozta csapatába az átigazolási időszakban, de a második B. Attila Drogba – Reus – Moura hármasa sem termelt rosszul. A 3. K. Marci pedig sokat köszönhet Ebouénak, valamint a kényszerűségből becserélt, de 0-ra védekező J. Boatengnek és a gólt szerző Pedrónak.

V. Sándor, aki már elég régóta nyugodtan hátradőlve követi az eseményeket, ezúttal is dörzsölheti a kezét, Ronaldo újabb 2 gólt rúgott. Az összesített 2. helyért ádáz harcot vívó K. Timi és Forza Valdez között pedig nem marad következmény nélkül, hogy az előbbi 3 ponttal többet szerzett riválisánál.

Borussia Dortmund – Malaga 3-2

Hollywoodi forgatókönyvírók is hosszasan fogják elemezni a meccset, mert ennek drámaibb kimenetele aligha lehetett volna. Kicsit az volt az ember érzése, hogy olyan ez, mint az 5000 m-es síkfutás atlétikában. 4600 méterig semmi izgalom, a mezőny együtt “kocog”, senki nem diktál tempót, senki nem húz el, és emiatt nem is marad le, mindenki az utolsó körre vár, és akkor is sokféleképpen taktikázik, ki hogy indítja meg vagy éppen kapja el a hajrát, elindul-e idejekorán azzal, aki kilép, vagy bízik a saját elképzeléseiben is csak akkor robbant, amikor az előzetes terveinek megfelelően kell…

Na, így játszott a két csapat. A hazaiak kicsit többet birtokolták a labdát, de nem mertek kockázatos passzokat, támadásokat felvállalni, kicsit alibi volt az egész. Ezzel szemben a másik oldal semmit sem kockáztatva egy nagyon jól megszervezett középpályával állt fel, a dortmundi harmatos játéknak ez is az egyik fő oka volt. Ennek ellenére mindkét csapat rendelkezett olyan klasszisokkal, akik ezen a – mondjuk ki – lagymatag meccsen is bármikor gólt tudtak szerezni váratlan húzással. Ilyen volt a játékból egyáltalán nem adódó Joaquin-gól, és a néhány húzásból és Reus zseniális előkészítéséből a kapu elé kerülő Lewandowski találata is.

Aztán a második játékrészben sokáig megint semmi, majd a Dortmund időnként, megint csak inkább egyéni villanásoknak, mint csapatjátéknak köszönhetően nagy ziccereket alakított ki, ám Caballero óriásiakat védett, vagy éppen jókor volt jó helyen. Aztán a futball törvényszerűsége megbüntette az ordító helyzeteket kihasználatlanul hagyó sárga-feketéket, és a beállt Eliseu, a spanyolok leggólerősebb játékosa – egy elnézett lespozícióból – vezetést szerzett. Úgy tűnt, minden eldőlt, pedig volt meg egy szűk 10 perc, de a hazaiak annyira nem találták a Willy kapujához vezető utat, hogy kifejezetten reménytelennek tűnt a feltámadás.

 

A végére Klopp, a BVB trénere elővette a régi jó brit trükköt: beküldte Hummelst középső védőnek, és onnan pedig Sanatanát előre, gyakorlatilag csatárpozícióba, aztán ívelgessék fel neki a labdákat, majd ő megverekszik értük, lecsúsztatgatja őket stb. A trükk bevált. A hosszabbítás perceiben a brazil játékos “előkészített” (bár ez kívülről inkább szerencsétlenkedésnek tűnt) egy gólt, majd a továbbjutást érő győztes találatot is bevitte.

Galatasaray – Real Madrid 3-2

A másik meccsen a királyi klub kis híján elszórakozta a biztos továbbjutását. Ha nincs Ronaldója, vélhetően nem jut el a legjobb négyig. Összességében véve és a két meccs alapján azonban megérdemelt a továbblépése.

FC Barcelona – PSG 1-1

A katalánoktól azért több lett volna elvárható, minthogy két döntetlennel menjenek tovább. Messivel vagy nélküle. E helyett bebizonyosodott, hogy az argentin zseni nélkül nincs igazi foci a Blaugrana mezében. Világ- és Európa-bajnokok csetlettek-botlottak a pályán a 62. percig. Az addigi játék képe alapján (és nem csak az eredményt tekintve), a Barca nem érdemelt volna továbbjutást.

A középpálya szervezetlen volt, rendre könnyedén elveszítették a labdát, Busquets teljesen dekoncentrált volt, Zlatanék pedig számos alkalommal lendületből ronthattak a sokat bizonytalankodó védelemre. Hogy a katalánok az első félidőt megúszták kapott gól nélkül, az a csodával volt határos. Igaz, a 0-0 nekik volt jó, de rossz volt nézni, ahogy Iniesta és Xavi nem tudtak vezéregyéniségekké felnőni és összefogni a csapatot, Villa szinte a pályán sem volt, a PSG-s Moura pedig rendre hülyét csinált a Barcelona középpályájából és védelméből. Adriano egy “narancssárgás” belépő után kockázati tényezővé vált.

Egyértelmű, hogy a csapat pszichésen gyengébbnek érezte magát, mert Messi csak a padon ült, a párizsiak pedig megérezték a félelmet az ellenfél megmozdulásain és bátran játszottak, ráadásul a középpályájuk a Malagához hasonlóan jól szervezett volt. A Barca ezzel szemben sokszor ki nem kényszerített hibákból pályán kívülre rúgta a labdát, pontatlanok voltak a passzok, ellenfélhez mentek stb. Nagy területek választották el egymástól a játékosokat, a labdásnak nem mentek segíteni, így a tiki-taka nem működhetett.

Árulkodó volt, hogy nem egyszer a szélen a védelem mögé került egy-egy hazai játékos, aztán felnézett és sem a 16-oson belül, de még annak környékén sem volt megjátszható csapattársa. Nem tudom, mi hangzott el a szünetben az öltözőben, de a Barca játéka nem lett jobb, és a PSG egyik kontrája végül ült. 0-1. A féllábú Messi mehetett melegíteni.

Beállásával szinte egy csapásra megváltozott minden. Bátrabb lett mindenki a Barcelonából, gyorsabbak lettek a labdajáratások. Postosabbak! És végre fel mertek vállalni egy-egy cselt. Egyre többször kerültek Sirigiu kapuja elé, végül pedig sikerült az egyenlítés is. Ehhez az kellett, hogy a szemmel láthatóan sérült Messi levegyen 2 embert a pályáról, adjon egy nagy passzt, Villa végre felcsillantson valamit a tudásából, és Pedro olyan határozottan fejezzen be egy támadást, ahogy a Barcában az utóbbi időben meglehetősen ritkán teszi.

A továbbjutásnak lehet örülne a Camp Nouban, de büszkeségre semmi ok. Ilyen játékkal, bárkit kapnak a négy között, nehezen tudom elképzelni, hogy döntőbe jutnak.

Juventus – Bayern München 0-2

A torinóiak rúgott gól nélkül, kettős vereséggel búcsúztak. Persze, ez egy bitangerős Bayern, de ennél azért többet vártam volna a zebráktól. Ettől függetlenül nagyon kíváncsi vagyok, mire lesz elég Heynckes csapatának fergeteges szezonja egy egészséges Messivel felálló, Milan elleni visszavágós arcát mutató Barca, vagy a szezont menteni kívánó, klasszisokkal teletűzdelt Real Madrid ellen. Mert ez már egy másik kategória lesz! A Dortmunddal szembeni tavalyi frusztrációikat már leküzdötték, de adott esetben ellenük is egészen más lesz/lenne egy BL-meccs, mint egy hazai bajnoki vagy kupaösszecsapás…

Külön kalapot lengetek Claudio Pizzarro előtt, aki 3. számú csatárként is 5 meccsen (többnyire csereként játszva) 4 gólt szerzett a BL idei kiírásában!