Szerencsés, és ha nem is megérdemelt, de nem érdemtelen győzelmet arattunk. A világranglista 45. helyéről legyőztünk tétmeccsen egy olyan válogatottat, amely sokkal előrebb jegyzett (18.).

Sajnos, jó magyar szokásként a sajtó megint elszállt ettől a sikertől, holott ezzel is mindössze életben tartottuk matematikai esélyeinket, azért a józan ész azt diktálja, beletörődjünk, jó eséllyel a svédek végeznek a 2. helyen, és akár pótselejtezőn ki is vívhatják az Eb-részvételt.

Pár szó a meccsről: elismerésre méltó a győzelem, különösen azok után, hogy kétszer is mélypontról kellett talpra állni (a kihagyott 11-es után, illetve az egyenlítő gólt követő erősödő svéd nyomást követően), kiemelendő néhány nagyszerű teljesítmény is (Rudolf, Szabics, Koman és szerintem a meccs messze legjobbja: Lipták, róla még a későbbiekben szólok pár szót). A kiemelt játékosoktól függetlenül dicséret illeti az egész csapatot, küzdenitudásból és győzniakarásból jelesre vizsgáztak a fiúk. A bátor, gyorspasszos játékkal sem volt gond, igaz, Laczkó nagyon bátortalanul játszott és csak a biztonsági passzokra rendezkedett be, míg az előtte játszó Hajnal – a magyar csapat talán leggyengébb láncszeme – ezúttal nem tudta hozni a tőle elvárt magas színvonalat, a korai tizenegyes miatt nem tudni, hogy annak kihagyása oka vagy következménye volt-e a csapatkapitány pénteki formájának.

A legtöbb gondot a magyar védelem számára Wilhelmsson okozta (illetve a második félidőben a feljavuló Elmander), ami csak részben indokolható azzal, hogy Varga Józsi nem jobbhátvéd, hiszen az Al-Hilal középpályása az elmúlt 10 évben világversenyeken is rendre őrületbe kergette az ő oldalán védekezőket… Varga nem véletlen, hogy nem nagyon mert fellépni, bekapcsolódni a támadásokba, ami azért gyakran hiányzott a játékunkból.

A párharcokból – kiváltképp az első 60-70 percben, amíg volt erőnk – szintén többnyire eredményesen jöttünk ki. Szabics nagyot harcolt a felíveléseknél, bár szerintem agyament ötlet volt a sok felívelést erőltetni a szálfatermetű svéd védőkkel szemben. Amikor talajon próbáltuk megverni őket, szemmel láthatóan a nehézkesen mozgó Majstorovic-ék könnyen zavarba hozhatóak voltak, mint ahogy az egy-egy – nem összehangolt, inkább Zrínyi-szerű kirontásokkal jellemezhető – letámadásnál is kiderült, hogy nem valami labdabiztos a kék-sárga hátsó alakzat.

Király nagyszerűen védett, biztos pont volt a kapuban és ez is sokban segíthette a csapatot a nyugodtabb játékban. Lipták pedig egyenes szenzációs volt! Zlatant a 48. percben kényszerű faultért kapott sárga lapjáig egyenesen lemosta a pályáról, ami azért nem mondható gyakori esetnek a Milan csatárával kapcsolatban. Megnyerte az összes fejpárbajt, sőt talajon is a párharcokat, rendre jó ütemben keresztezett ki, “lent” még a labdáit is jól játszotta meg (egy-két hosszú keresztlabdája volt mindössze pontatlan). Sajnos, a lapja után visszahúzódott, nem lépett ki Ibrahimovicra, Korcsmár pedig hagyta a svéd zsenit, hogy átvegye a labdákat és mélységbe visszajárva szervezze a játékot. Ennek is betudható, hogy feljavultak a svédek és egyre többször veszélyeztették a magyar kaput, ami azonban a szerencsének, Király bravúrjainak és az önfeláldozó védelemnek köszönhetően egészen Elmander szólójáig érintetlen maradt.

Elismerés illeti Egervári mestert, amiért a tartalékos magyar válogatottból is a legjobbat hozta ki, és nem a tisztes helytállásra, hanem a győzelemre játszatta csapatát. Ugyanakkor néhány apró dologra nem ártott volna, ha felhívja fiai figyelmét, pl. a fölösleges felívelgetések kerülésére és arra, hogy a svédek a szögleteknél és az oldalról érkező beadásoknál rendre a hosszút célozzák meg, ahol mindig akadt egy szabad sárgamezes, aki visszafejelte a labdákat…

A sok dicsérő szó ellenére azért, hogy reális képet kapjunk a mérkőzésről nem árt tanulmányozni a statisztikát:

a labdabirtoklás kiegyenlített küzdelmet hozott (51-49% a svédek javára), a többi mutató azonban már jelentős különbségeket takar: a svédek 15-6-ra nyerték a kapuralövési arányt (ebből 6-3 a kapura menő lövések aránya), bár ez azt is igazolhatná, hogy mi hatékonyabban támadtunk. A 4-1-es szögletarány is inkább azt mutatja, hogy a svédek nagyobb nyomás alá helyezték a magyar kaput, mint mi az övékét. A 21-11-es magyar szabálytalansági mutatót azért azzal árnyalnám, hogy a szlovén játékvezető nagyvonalúan szemet húnyt afölött, hogy a svéd védők kivétel nélkül minden fejpárbajnál támaszkodtak ellenfelükre…

Kicsit előrébb tekintve, nagyon nehéz két meccs vár még ránk, különösen azért, mert kötelező győzelmek lennének. Persze, emlékezhetünk, hogy idehaza is nehezen nyertünk Moldávia ellen, ráadásul egyszer már megégtünk náluk…

A reménykedéseinkhez a 6 pontot húzzuk be, aztán majd meglátjuk ez mire lesz elég. Hollandia az elmúlt 3 évben a vb-döntőt leszámítva minden egyes tétmeccsét megnyerte, ezért talán abban bízhatunk, hogy ők idegenben is nyernek a svédek ellen, de annak már sokkal kisebb az esélye, hogy Ibrahimovicék Finnország vagy San Marino ellen pontot veszítenének. Mindegy, legyen az, hogy legalább pontazonossággal végzünk velük, mégha ez sajnos, a továbbjutáshoz nem is lesz elég.