Habár az álomfocinak és a magyar labdarúgásnak az utóbbi pár évtizedben nem sok köze volt egymáshoz, most néhány gondolat erejéig kitérnénk a magyar focira a közvéleményt leginkább foglalkoztató kérdések kapcsán. Kiváltképp azért, mert indulatoktól nem mentes, érzelemdús vélemények fogalmazódtak meg a napokban, amelyek nagy mértékben zavarták/zavarják a tisztánlátást.

A románok és a hollandok elleni vereség benne volt a pakliban, ezzel együtt kell élni. Hogy ilyen arányban azonban mindkettő az elfogadhatatlan kategóriába tartozik? Hmm. Nehéz megemészeni, elfogadom, de hogy elfogadhatatlan lenne?

Tisztában kell lenni azzal, hogy a labdarúgásban előfordul ilyesmi. Még a legnagyobb csapatok is bele tudnak szaladni egy kiadós zakóba. Aki erre legyint, az gondolkozzon el: 2010 őszén a Real kapott egy ötöst a Camp Nouban, az akkor diadalmas Barca meg pl. idén tavasszal lett legyalulva (4-0, 3-0) a Bayern által. Nem hiszem, hogy épeszű ember ezek után megkérdőjelezte volna, hogy Ronaldóék vagy Xaviék tudnak-e futballozni, bár biztos voltak ilyenek, de azért komolyan senki sem gondolhatta, hogy ezek a vereségek semmissé teszik mindazt, amit ezek a csapatok korábban (és akár azóta is) elértek, nem küldhette őket senki joggal a bányába dolgozni…

Nincs szükség arra a hangulatkeltésre a magyar játékosokkal szemben, amit ifj. Knézy Jenő folytatott több mint 90 percen keresztül. Számon lehet kérni, hogy miért kapnak nem kevés pénzt akár még egy döntetlenért is Andorra ellen. Ám ha belegondolok, éppen ő az, aki a saját “szakmáját” mélyen színvonal alatt űzi, ettől még arcpironkodás nélkül felveszi az átlagember számára vélhetően nem alacsony fizetését.

Hogy ezt a teljesítményt bárki fel tudta volna tenni a pályára? Hát, ezt is kötve hiszem… Ha olyan sok pénzt lehet focistaként keresni, miért nem akar mindeki az lenni? Elárulom, igenis sokan akarnak! Évről-évre több tíz-, vagy százezer gyerek álmodozik arról, hogy profi futballista lesz, de csak a legjobbak, legkitartóbbak jutnak el odáig, hogy megéljenek a labdarúgásból, és még kevesebbeknek adatik meg, hogy címerest mezt húzzanak magukra.

Hogy címeres mezben meg kell halni a pályán? Ezt ugye, nem szó szerint értjük? Képletesen meg… nos, az írek és a skótok ebben a selejtező-sorozatban is meghaltak a pályán. Mindkét válogatott 4. lett a csoportjában, mi 3-ok a miénkben. Lehet választani… Nem tudom, hogy attól válik-e egy csapat szerethetővé, hogy rakkol. Amikor Dzsudzsák nem tud tizenegyest hibázni, amikor felfűzi a szélen a védőket és jönnek a beadásai, akkor ugye, nem arra gondolunk, hogy milyen jó lenne, ha ő is úgy futballozna, mint Varga Józsi (akinek mindezek mellett továbbra is meg szeretnénk adni az őt megillető tiszteletet).

El kell fogadnunk, hogy a mai magyar labdarúgás krémje, akikből a szövetségi kapitány (és remélem, csak ő – erről később!) ízlése szerint több-kevesebb játékos bekerül a válogatottba, ennyit tud. És ez nem kevés! A FIFA 207 tagországa közül a legutóbbi világranglista 30. helyén állunk. Ezzel éppenséggel ott lehetnénk a 32 csapatos világbajnokságon, csakhogy nem teljesen teljesítményarányosan vannak elosztva a vb-résztvevő helyek. Könnyen elképzelhető, hogy jobbak vagyunk Hondurasnál, egyik-másik afrikai vagy ázsiai válogatottnál, de tudomásul kell venni, Európából valamivel nehezebb kijutni!

Igen, igaz, régóta nem volt ilyen nagyszerű esélyünk legalább a pótselejtezős hely megcsípésére, ez azonban elsősorban nem azért alakult így, mert mi annyit javultunk játékban, hanem mert a korábban többre taksált román és török válogatott teljesítménye jelentősen visszaesett. Meglehetett volna, de nem Bukarestben és nem Amszterdamban. Az esély Budapesten csúszott ki a kezünkből, amikor jó játékkal vezettünk a románok ellen, majd egy utolsó percben történt rövidzárlat tönkretette az addig szépen felépített várat.

Persze, rabolhattunk volna pontot Romániában és Hollandiában is. Megint fellebbentem egy nagy titokról a fátylat: ez is volt a cél! Nem lehetett azonban arra számítani, hogy a román meccsre kitalált taktika már a 2. percben borul. Abban szerintem is hibázott Egervári, hogy Guzmicsot kezdette ezen a meccsen, de a sérüléshullám és az addig kipróbált játékosok szűk köre nem hagyott neki túl sok variációs lehetőséget. (Bár én a korábban már bevált, pl. 2011. svédek elleni győzelem, Korcsmár-Lipták kettőst neveztem volna a védelem tengelyébe.)

Hollandia ellen pedig azzal a reménytelen helyzettel kiállni, hogy valójában győznünk kellene, nagyon nem egyszerű feladat. Egervári itt is meglépte, amit meglehetett, farnehéz defenzív csapatot küldött a pályára és néhány gyors kontrában bízott. Azt azonban egyik napról a másikra nem lehet megtanulni, de legalább kaptunk leckét a hollandoktól, mert ők megmutatták nekünk, hogyan is kell csinálni… 🙂

És akkor Egervári.

Törvényszerű, hogy súlyos kudarcok esetén az edzőnek kell mennie, hisz az egész csapatot mégsem lehet szélnek ereszteni. Szerintem már ártani nem ártott volna, ha ő próbálja meg felrázni a csapatot az Andorra elleni utolsó meccsre. Ez igazán belefért volna. Csakhogy a közvélemény felelősöket akart, és következményeket. (A felelősöket egyébként keresse mindenki Hollandiában, illetve azóta visszatérve európai sztárkluboknál élvezett otthonukban! :-))

Hogy Egervári szakértelme megkérdőjelezhető ezek után? Szerintem nem ártana a tényekre hagyatkozni. Az idős mester ott volt az utolsó vb-n, amikor még kint voltunk, ő volt ugyanis a 86-os csapat másodedzője. Utána számos csapattal nyert bajnokságot, az U20-as válogatottal a magyar labdarúgás elmúlt 30 évének legnagyobb sikerét aratta 2009-ben, amikor vb-bronzérmet hoztak haza. Mindezek után kinevezésekor az egyik legsikeresebb magyar edzőként foglalhatta el posztját, nem hiszem, hogy lett volna nála alkalmasabb személy a szövetségi kapitányi poszt betöltésére.

Hiszen ezzel lehetőség nyílt, hogy a világsikert elért fiatalokat, a saját neveltjeit beépítse a felnőtt válogatottba. Amit meg is tett becsülettel: Koman kezdetektől fogva alapember volt, Korcsmár is gyakorlatilag azzá vált, és Németh is biztos keret tag volt, hol okkal, hol ok nélkül. A bronzgenerációnál pár hónappal idősebb Varga, aki Egervári játékosa volt az U21-es csapatnál, szintén beépült. És többen mások is bemutatkozhattak a címeres mezben. Az már nem Egervári hibája, hogy az ígéretes junior csapat tagjai végül klubszinten nem nőtték ki magukat az ígéretekhez mérten, még az A-válogatottba bekerülők sem, pedig Koman az U20-as vb all star csapatának is tagja volt, Némethet pedig 18 évesen még Mario Balotellivel egy szinten emlegették, azóta az olló sajnos, nagyon szélesre nyílt.

Hogy Egervári Sándor 3 éve kudarcosnak tekinthető? Attól függ, honnan nézzük? Ha azt vesszük, hogy a világranglistán 25 éve nem látott magasságba tornászta a nemzeti csapatot, hogy két egymást követő selejtező-sorozatban is a 3. helyen zártunk, az objektíven nézve igen szép eredmény, és azt kell, hogy mondjam, Mezei óta a legsikeresebb szövetségi kapitányunk volt.

Ha viszont azt nézzük, hogy 2010-ben a célkitűzés a következő volt: jó szereplés (legalább 3. hely) az Eb-selejtezőkön, nem elvárás, de ha lehet, jussunk ki az Európa-bajnokságra, ám ha oda nem is, a vb-re mindenképpen, akkor sajnos, valóban nem teljesültek a célok. Ergo Egervári megbukott.

Az már egy külön történet, hogy így utólag visszatekintve mennyire voltak reálisak ezek a célkitűzések. De persze, a 3. hely megszerzése nem lehet örökké célkitűzés! Ez olyan, mint bemenni vizsgázni a kettesért. Azért igazán nem érdemes tanulni, dolgozni.

Egervári munkáját nem merem reálisan megítélni: Elmondom, miért. Úgy érzem, a szakmai döntésekért nem vállalhatott 100%-ig felelősséget, mert azok nem voltak 100%-ban az övéi! Rébuszokban beszélek?

Konkrétan arra célzok, hogy kik súgtak neki, és milyen személyek “adtak neki tanácsot” (parancsot?), olyanok, akiknek nehezen mondhatott nemet. Az MLSZ elnöke többször is nyíltan bevallotta, hogy nem ért a futballhoz – úgy látszik, ez nem feltétel egy sportszövetség vezető posztjához – ám az Inforádiónak nyilatkozva elismerte, hogy a román válogatott elleni meccs előtt nem értett egyet az összeállítással és ezt a szövetségi kapitány tudomására is hozta. No comment…

Mint ahogy az sem titok, hogy a miniszterelnöknek is van véleménye a futballról, és ő is elismerte a sajtó előtt, szokott konzultálni a kapitánnyal… Az ilyen beszélgetések részleteiről nem tudunk semmit, de félő, hogy túl sokan, túlságosan is sok mindent duruzsoltak Egervári fülébe, akire még az eredményességre vonatkozó felfokozott elvárások is nehezdtek.

A történet már a kezdetekben is bűzlött. A fehérvári játékosok preferálása miatt a nemzeti csapat – persze a játékos hülyesége miatt is – elveszítette a jelenleg talán legjobb magyar labdarúgót, Husztit, aztán a kritikák ellenére bizonyító fehérvári játékosok klubjukból lettek kiebrudalva, majd számos hazai pontvadászatban szereplő játékos nehezen indokolható behívása zavarta össze a szakmai munkát. Nem akarok tippelgetni, mi állt a háttérben, de tartok tőle, ha Borókai Gábor oly gyakran tollat ragadott a kapitány érthetetlen döntései védelmében, akkor talán mégsem a kapitány önálló döntései voltak azok…

Mindez azonban semmilyen összefüggésben nincs azzal, hogy a Bundesligában ígéretes karriert indító Hajnal teljesen befuccsolt, hogy Juhász nemhogy nem került el egy nagy csapathoz, még az Anderlechtből is kijátszotta magát, hogy Dzsudzsák inkább nagy pénzért elment oroszországi játékostemetőkbe, hogy Bogdán kiesett csapatával az angol élvonalból, hogy Koman felnőtt klubnál eddig sehol nem tudott gyökeret ereszteni, hogy Németh egy gyenge holland csapatban rúgja a labdát, hogy Varga nem kellett még a Bundesligából kieső Fürthnek sem, hogy a válogatott több játékosa valamelyik topliga másodosztályában futballozik… és, és, és… folytathatnánk a sort, de nincs értleme, illetve annyi van, hogy itt tart a labdarúgásunk, és ez jó esetben elég a világranglista 30. helyéhez, de kevés a vb-részvételhez.

Egy félig tele, és félig üres pohár.

Ezen nem fog változtatni a most beígért sztáredző sem. Csodát ő sem tud tenni. Jenei Imre korának igazi sztáredzője volt, BEK-et nyert a Steuával, vb-nyolcaddöntőig jutott a román válogatottal. 1992-1993-ban azonban ő sem tudta megváltani a világot a magyar kispadon.