Olaszország-Mexikó 2-1
Megizzadtak az olaszok, de szó szerint sikerül legyűrniük a CONCACAF-zóna győztesét. Pirlo 100. válogatott mérkőzésén egy gyönyörű szabadrúgásgólt rúgott, annyi üröm az örömhöz azért jár, hogy Corona, a mexikóiak kapusa furcsa módon visszahúzta a kezét. Mintha az ő fejében is megfordult volna az olasz klasszis jubileuma…
Az előzetesben foglaltak szerint Pirlót nem tudták kivenni a játékból Guardadóék, így a labda többnyire olasz lábakon járt szépen körbe. Csak néha vette át a mexikói csapat a kezdeményezést, ilyenkor a hosszasabb védekezést kipihenendő lassították a játékot, ám időnként remek, lendületes kontrákat vezettek.
Az olasz védőkre nem jellemző hiba vezetett az egyenlítéshez, ami után a második félidő közepéig mintha beállt volna a mérkőzés. A mexikóiak – úgy tűnt – elégedettek lennének az egy ponttal, a mélyen beálló védekezéssel pedig az olaszok nem nagyon tudtak mit kezdeni. Ezért is jött váratlanul az újabb vezető gól, amit Balotelli igazi erőcsatárként szerzett.
Apropó, a rosszfiú! Meg kell dícsérni Balotellit, mert egyedüli csatárként rengeteget dolgozott, igyekezett magát megjátszhatóvá tenni, sokszor még a labdavesztés utáni visszatámadásba is besegített. Mindez azonban felemésztette az energiáit és részben emiatt, részben a szélekről érkező használhatatlan beadások miatt nem igazán volt veszélyes. A gólja azonban önmagáért beszél. Egy igazi csatárnak elég egy lehetőség, és azzal meccset dönthet el. Ahogy történt ez most is.
A mexikóiak keretében 8-an ott vannak a tavalyi olimpiai bajnok csapatból. A jövő az övék lehet. A jelenben azonban változtatniuk kell a támadójátékukon. Egész pontosan a csapatrészek közötti összeköttetésen. Gyakorlatilag mindig csak hárman támadtak, a többiek védekeztek. Nem csoda, ha a vb-selejtezőkön is kevés gólt szereznek! (Azért az olasz válogatott ellen szerzett gól önmagában nem rossz – bosszankodhatnak is az olasz védőkre építő DreamTeam-menedzserek 🙂
Én szeretem Prandellit, de azért pár agymenését nem bírom. Kezdjük ott, hogy bele van szerelmesedve Giaccherinibe, vagy mi, és ezért muszáj a kezdôbe tenni, érthetetlen, nálam a keretben sem lenne. És igen, meg kéne tanulni beadni, botrány, amit De Sciglio csinált, és sajnos Abate is, remélem, javulnak. Érdekes, hogy Pr. kezdôjében csak DDR nem a Juvéból vagy a Milanból jött, viszont a Torinóból cserél be (Cerci), szóval nem állítom, hogy értem Pr. gondolkodását. Viszont Balotelli láthatóan jól van a válogatottban, ez biztosan Pr-n is múlt/múlik.
Azért nem volt rossz a kis Juvés törpe. Ő adta Balotellinek a gólpasszt, és az alapvonalnál bemutatott csele élményszámba ment.
Prandellit én sem mindig értem, ld. az Eb-döntőről írt összefoglalót
De összességében véve ez a Juve-Milan házasság elég eredményes csapatot szült. (Gyakorlatilag a spanyol válogatott is a Barca-Real duóra épül.) Nem tehetnek róla a szövetségi kapitányok, ha ezek a sztárklubok a hazai jó focistákat összevásárolják. A szocialista idők válogatottjai is a 80-as években többnyire egy klubcsapatban edződött futballistákra épültek (Szovjetunió – Dinamo Kijev, Magyarország – Budapesti Honvéd), és nem voltak éppen sikertelenek.
Gondolhatod, hogy engem nem zavar a sok Milanos (és ex-Milanos) játékos… csak a cseréket/kispadot nem értem.
(Az EB-döntőt egyértelműen Prandelli rontotta el.)
És tudtam, hogy majd a gólpasszal jössz, de előtte vagy hat helyzet ment el Giaccherinin, szerintem nagyon keveset mutatott. Tuti, hogy a Japán elleni kezdőben is ott lesz. De OK, cáfoljon rám!