Spanyolország-Tahiti 10-0

Persze, ha tahiti futballista lennék, egészen biztosan életem élménye lett volna a La Rojas ellen pályára lépni, ám szemmel látható volt, hogy maguk a spanyolok nem sok örömöt leltek a meccsben. Talán kicsit méltatlannak is érezte a világklasszisokkal teletűzdelt B-csapat, hogy csak most kap lehetőséget – és pl. nem lépett/léphetett pályára Uruguay ellen.

Azért az tanulságos, hogy a labdatartási arány Uruguay ellen nagyobb fölényt mutatott (ld. Világbajnokformában a spanyolok című cikkünket), mint most. Ezúttal “csak” 63% – 37% volt, amit del Bosque fiai simán hoznak mondjuk Olaszország ellen is.

A 10-0 nagyon nagy különbséget mutat, ha akarták volna a spanyolok, meg is dönthették volna a legnagyobb arányú győzelmi rekordjukat, ám nem tartom kizártnak, hogy a taktikai utasítás része volt, ne döngöljék földbe a csendes-óceániaiakat.

Egyedül az újra együtt játszó Villa és Torres gyerekesnek tűnő személyes rivalizálása maradhat említésre méltó. Nem hiszem, hogy Villának éppen ezen a meccsen kellett volna olyannyira növelnie a gólrekordját. Az már szinte törvényszerű volt, hogy miután hajbakaptak a tizin, Torres annak rendje és módja szerint ki is hagyta.

A gólok száma, illetve a játszók és nem játszók listája elsősorban a DreamTeam-játékunkat befolyásolta nagy mértékben. A sok, nevezett spanyol védő közül egyedül Ramos volt a pályán, így többen fájlalhatják a 6, vagy akár 12 pontok hiányát. Ellenben a Torres, Villa és Silva neveket soraiban tudó menedzserek dörzsölhették a kezüket.